Új magyar nemzetpolitika belföldön és külföldön címmel
folytatott parlamenti vita felszólalásai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. A Házszabályban előírt szükséges számú aláírás csatolásával Göndör István képviselő úr, MSZP, Új magyar nemzetpolitika belföldön és külföldön címmel politikai vita megtartását kezdeményezte. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/12451. számon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! E napirendi pont tárgyalása is az előző vita időkeretei és menete szerint zajlik. A kormány képviselőinek 40 perces nyilatkozatát követően kerül sor a 20-20 perces vezérszónoki felszólalásokra, majd a további képviselői hozzászólások következhetnek a frakciók részére biztosított időkeretben. A vita végén pedig a kormány válasza következhet 15 perces időkeretben.

Tisztelt Országgyűlés! Most a kormány nyilatkozatára kerül sor összesen 40 perces időkeretben, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr, Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter úr, Rácz Jenő egészségügyi miniszter úr és Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter asszony ismertet.

Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak. Miniszterelnök urat illeti a szó.

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm szépen. Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Hölgyeim és Uraim! Magyarnak lenni jó. Magyarnak lenni embert próbáló. Embert próbáló magánemberként, egy család örömében osztozó, gondjában segíteni akaró emberként. Magyarnak lenni nehéz - a magyarok természetes történelmi közösségeiben és új közösségeiben egyaránt. Nehéz, és nehéz lenne ez akkor is, ha az elmúlt nagyon sok évszázadban nem kellett volna megküzdenünk magyarságunk, közös teljesítményeink megtartásáért és fejlesztéséért, de különösen nehéz azóta, több mint 80 éve, mióta a nemzet, a haza, az ország, a magyarság fogalmai sok-sok más nyelvtől eltérően a mi nyelvünkben, a mi lelkünkben, a mi gondolatainkban nem ugyanazt jelentik.

Magyarnak lenni nehéz, mert magyart és magyart, családot és családot, községet és községet nagyon sok minden választja el egymástól. Beszélünk mi erről egymás között nem keveset - önökkel együtt.

Nem könnyű magyarnak lenni, amikor látja az ember, hogy a munkaképes korú lakosság alig több mint 50 százalékának van munkája, 100-ból 57-nek. Mit kell csinálni a maradék 43-mal, hogy neki is legyen? Hogyan kell megerősíteni, egyesíteni azt a nemzetet, ahol 100-ból 57-nek van munkája, 43-nak nincs? Magyarnak lenni nehéz, mert 960 ezer felnőtt állampolgárnak nincs még 8 általános iskolai végzettsége sem, és akinek nincs 8 általános iskolai végzettsége, annak hogyan lesz olyan munkája, amelyért tisztességes bért kap? Együtt van a műveltség, és együtt van a nagyon hiányos tudás ma Magyarországon. A műveltséget és a tudás hiányát mély árkok választják el egymástól.

Magyarnak lenni nehéz, mert egyszerre látjuk azokat a gyermekeket, akik nem kellő ruházatban várják a buszt, hogy bejussanak az iskolába, közben sokszor sáros utakon gyalogolnak, és látjuk azokat is, akiket édesapjuk, édesanyjuk ott tesz ki az iskola bejáratánál, egy jó minőségű autóból kiszállva, egy jó minőségű iskola kapuján belépve. Hogyan kell hát e két gyermek, e két család érdekét összeegyeztetni?

Mit kell csinálni azokkal a kisnyugdíjasokkal, akiknek 40 ezer forint a havi nyugdíja, amelyből a távfűtés, a gázszámla, a gyógyszer el tudja vinni a felét, vagy talán még többet is? Vannak ők is Magyarországon, és vannak azok is, akiknek nemcsak hogy a mindennapi megélhetés nem okoz gondot, de tudnak takarékoskodni, tudnak felhalmozni. Iszonyatos szakadék tátong a nélkülözők és az anyagi, szellemi, tudásbeli tehetségben élők között.

De vannak más szakadékok is. Szakadék az országhatáron belül élők és az azokon kívül élők között. Akiknek magyarságuk épp olyan természetes itt, a határon belül, mint ahogy természetes, hogy levegőt vesznek, mint ahogy természetes, hogy férfiak vagy asszonyok, mint ahogy belenőnek a szép korba emberek, és vannak olyanok, akiknek magyarságuk megóvása, megtartása különleges, és különös erőfeszítést kíván. Hát persze, hogy szakadék tátong, nehezen áthidalható távolság a magyarok azon csoportjai között, akik határon belül és azon kívül élnek.

Mi lehet a dolga egy kormánynak? Mi lehet a dolga egy nemzeti közösségnek? Egyszerre kettő: haladjunk gyorsabban, de maradjunk együtt, ne engedjük, hogy az ilyen-olyan szakadékok által határolt magyar nemzetben legyenek olyanok, akik számára elérhetetlen távolságba kerül a közös nemzeti, anyagi, kulturális jólét megteremtése és az abból való egyenlő részesedés.

Sok-sok különbség tagol hát bennünket. Ezeket a különbségeket látva a legfontosabb, hogy megértsük: a nemzetpolitika nem azonos a nemzetiségi politikával. A nemzetpolitika közös gyarapodásunk, közös jólétünk megteremtése, az összetartozás megerősítése.

[13.40]

Ez az összetartozás a magyarságunkban való összetartozás, a szociális létezésünkben való összetartozás, a kulturális javainkból való közös részesedés megteremtése, a tudásjavakból való részesedés, az egészségjavakból való részesedés, és nyilván folytathatnám a sort. Aki nemzetet akar egyesíteni - és a magyar kormány, gyanítom, hogy a mindenkori magyar kormányok nemzetet akartak egyesíteni -, azok akkor járnak helyes úton, ha a nemzetegyesítés programját nem csak és kizárólag a magyar nemzet határon belül és határon kívül élő része közötti egyesítés programjaként fogják fel, hanem szegény és tehetős, munkával rendelkező és annak hiányában szenvedő, a tudásjavakhoz hozzáférők és attól elváltak közötti új hidak építésére törekszünk együtt.

Ezt gondolom az új nemzetpolitikának: azt a közös felelősséget, amely egyéni és társadalmi, közösségi létezésünk valamennyi elemét együtt tartja, amely nem egyoldalú, amely nem úgy old meg problémákat egyik területen, hogy figyelmen kívül hagyja a többit, esetleg kárt okoz a többi területen.

Ha ezt tesszük, akkor erős lesz Magyarország, akkor erős lesz a magyar nemzet.

A magyar kormány az elmúlt években arra törekedett, hogy csökkentse ezeket a különbségeket. Hétfőn elmondott hozzászólásomban hosszú elemzését és sorát adtam annak, hogy az elmúlt tíz-egynéhány év kormányai hogyan tettek mindig többet és többet, hogy növekedjék a közös felelősségvállalás a szülőföldön való megmaradásért, a határon túl élő magyarok kultúrájának, nyelvének megtartásáért, a boldogulás segítéséért. Ez a helyes, és ez rendben lévő.

Az elmúlt időszakban ehhez hasonlóan valamennyi kormány nagyon sokat tett azért - még akkor is, ha vita van ebben -, ki ilyen, ki olyan módon, hogy csökkenjenek az egyéb különbségek is. 2002 után úgy láttuk - azt gondolom, helyesen láttuk úgy -, hogy erőfeszítéseink egy jelentős részét arra kell fordítani, hogy csökkenjenek a szociális különbségek, hogy csökkenjen az a szakadék, ami elválasztja egymástól a szükségben szenvedőt a tehetőstől. Ezért növeltük a nyugdíjakat, ezért növeltük a béreket, ezért növeltük a családtámogatást, ezért tettünk egy sor olyan lépést, amelynek következtében ma - nem úgy, mint 2001-ben - végre magasabb az egy főre jutó nyugdíj, mint 1989-ben volt. Ezért tettük azt, hogy növeltük a jövedelmeket és a kereseteket a közszolgálatban, hogy ebben a négyéves ciklusban végre 25-30 százalékkal több legyen a jövedelmük a közalkalmazottaknak, a köztisztviselőknek, és folytatni kell ezeket a törekvéseket.

Most napirenden egy másik kérdés szerepel, egy olyan kérdés, amellyel Magyarország azért találkozott szembe ilyen erővel, mert az Európai Unió tagjaként olyan új közösségi szabályok is vonatkoznak ránk, amelyek egyike-másika megnehezíti a kapcsolattartást a határon túl élő magyarokkal.

Igen, új dolgunk van ezzel is, és azt gondolom, hogy helyesen gondolja a magyar nemzet, hogyha ennek érdekében erőfeszítéseket tesz. Látom, amiben egyetértés van Magyarországon a parlament különböző pártjai között. Abban van egyetértés például, hogy biztosítani kell a határon túl élő magyarok mozgásszabadságát, biztosítani kell, hogy olyan útlevelük legyen, amellyel ezek a határok könnyen, szabadon és korlátozásmentesen átléphetőek legyenek. Azt gondolom, hogy eddig tart az egyetértés, innentől kezdődnek a viták.

Van olyan javaslat, ami az útlevél megadását össze kívánja kötni azzal az állampolgársággal, ami az útlevélen kívül még jogok és kötelességek garmadáját tartalmazza: szociális, kulturális jogok, egészségjavakhoz való hozzáférés, nyugdíjhoz való hozzáférés lehetősége, a munkahelyhez való hozzáférés lehetősége. Bár nyilvánvalóan a vita hatására ebben történt változás, hiszen tegnap mintha a legnagyobb ellenzéki párt azt mondta volna, hogy ezek a jogok mégse járjanak automatikusan, hanem ezen jogok attól legyenek függőek, hogy valaki Magyarországon fizet-e adót vagy járulékot; de azt gondolom, hogy ez egy rossz irányú menekülés a nagyobbik jobboldali párt részéről abból a csapdából, amely csapdát egyébként nem ő állította fel, de hajlandó ennek a csapdának a létét elfogadni, és hajlandó ennek a csapdának a szorítását megpróbálni nem jó eszközökkel csökkenteni.

Ha azt mondja valaki - és most úgy látom, azt mondja a legnagyobb ellenzéki párt -, hogy nem jár többet automatikusan egészségügyi ellátás és nyugdíj azoknak, akik Magyarországon nem fizetnek adót és járulékot, akkor nyilvánvalóan tudatában van a legnagyobb ellenzéki párt annak, hogy Magyarországon több mint négymillió ember, azaz a felnőttkorúak többsége nem fizet adót, akiknek egyébként jár egészségügyi ellátás és jogosultak lesznek nyugdíjra.

Jól értem, hogy önök korlátozni akarják ezeknek az embereknek az eddig meglévő jogát a nyugdíjra és az egészségügyre? Ez túl magas ár lenne azért, amit önök akarnak. Azt javasolnám, hogy gondolják végig, ez a tegnapi harmadik pontjuk. Muszáj megerősítenem: Magyarországon több mint minden második ember, a 8 millióból 4 millió 800 ezer nem fizet Magyarországon társadalombiztosítási hozzájárulást, és mégis megkapja az egészségügyi szolgáltatást és megkapja a nyugdíjat.

Önök azt mondják, hogy ezek az emberek mostantól ezt automatikusan ne kapják meg. Túl magas ár lenne ez azért, mert önök is tudják, hogy Magyarországon az vitát vált ki, ha a kettős állampolgárság megadása többet jelent, mint útlevelet. Ebből a vitából úgy kimenekülni, hogy azok jogait is korlátozzuk, akik tehát milliónyian vannak, akik eddig megkapták, azt gondolom, ez egy rossz út. Talán nem is olvasták el pontosan a saját javaslatukat, mert én magam is kételkedem abban, hogy ezt komolyan gondolhatják. Ugye, nem gondolják komolyan?

Keresni kell olyan megoldást, amely megoldásban a mozgás, az utazás szabadsága biztosítható, hiszen ebben van Magyarországon egység, és kell nyugodt és értelmes vitát folytatni arról, hogy miközben ezer más ponton kell megtalálnunk a közöttünk lévő sokfajta különbség csökkentésének módját, eszközét, lehetséges tempóját, ebben a vitasorban mit tudunk mondani a határokon túl élőknek, hogy milyen sebességgel fogjuk tudni csökkenteni azt a különbséget, amely magyart és magyart amiatt választ el, hogy bizony a határok átléptek a magyar nemzet feje fölött közel egy évszázaddal ezelőtt.

[13.50]

Higgadt, nyugodt konzultációk kellenek. Ezek a konzultációk arra kell hogy vonatkozzanak, hogy a szülőföldön jobb életet lehessen élni, és a jobb élet reményében eszébe ne jusson senkinek, hogy elhagyja a szülőföldjét. Ehhez programok kellenek, közösségi programok elsősorban.

A nagy különbség egyébként, úgy látom, hogy a parlament két fele között elsősorban abban van, hogy a parlamenti patkó baloldalán elhelyezkedők közösségi programokban gondolkodnak. Azt mondják, hogy az ott élő nemzeti közösséget erősítsük meg abban, hogy ott legyen munkahely; legyen értelme vállalkozni; legyen értelme tanulni; legyen támogatás a tanuláshoz, a kultúra elsajátításához; legyenek gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő programok, amelyek a közösséget erősítik. A patkó jobboldala, a konzervatív oldal, úgy látom, hogy inkább az egyének jogkiterjesztését támogatja. Az egyének jogkiterjesztése viszont nyilvánvalóan azzal a veszéllyel jár, hogy húzza, közelíti őket ahhoz a Magyarországhoz, ahol a jogok jelentős részének igénybevétele megtörténhet.

A magyar kormány nemzetpolitikája tehát arról szól, hogy bontsuk le azokat a határokat, amely magyart magyartól elválaszt. Ezek a határok nemcsak az országhatárok, ezek szociális, jövedelmi, tudásbeli, egészségbeli határok; s ezeket mind, így, egymás után és együtt - nem hiszek a nagy ugrásokban. Akik nagy ugrást akarnak, és nem hisznek a mértékletesség - egyébként időnként nagy bátorságot igénylő - politikájában, azok azt hiszik, hogy megoldanak egy problémát az egyik oldalon, miközben majdnem ugyanannyi sebet ejtenek máshol.

Igen, azt gondoljuk, hogy van felelősségünk. Mindig van felelőssége az erősebbnek a gyengébbért; a gazdagabbnak a kevésbé gazdagért; a Magyarországon élőknek a nem Magyarországon élő magyarokért; a tehetősebbnek a nincstelenekért. Ezt közösen kell gyakorolni. De óvnám magunkat attól, hogy bármilyen jó szándéktól vezetve, a nemzetpolitika, miközben egyesíteni kíván, máshol szétválaszt; miközben céljai szerint magasztos, közös programokat kellene hogy alkosson, indulatot gerjeszt, haragot gerjeszt, lássuk be: helyenként irigységet. Ez nem jó. Mert mi egy közös, erős nemzetet akarunk, amelybe beleférünk mindnyájan, és amelyben jó magyarnak lenni, és egyre kevésbé lesz embert próbáló magyarnak lenni.

Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Most megadom a szót Csizmár Gábor miniszter úrnak.

CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! (Csampa Zsolt és Dobó László odavisznek és átnyújtanak a helyére visszatérő Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek egy nagy méretű, összetekert ívet. - Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Hangosan! - Nem halljuk!) A világ kormányainak döntő többsége a választópolgároknak, az adott ország állampolgárainak igényei, szándékai, elvárásai szerint végzi munkáját. A világ kormányainak döntő többsége azon dolgozik, hogy mindenki a szülőföldjén találjon lehetőséget a megélhetésre, egzisztenciára, munkahelyre. A világ egyetlen kormánya sem gondolkodik azon, hogy az ország egyik feléből a másikba költöztessen valakiket, vagy a határon túlról határon belülre, vagy a határon belülről határon kívülre költöztessen valakiket azért, hogy munkahelyhez, megélhetéshez jussanak. A magyar kormány is olyan mechanizmusokat kíván működtetni, aminek eredményeként határon belül is, határon kívül is mindenki a szülőföldjén találja meg a gyarapodás, az egzisztenciateremtés, a családalapítás, a munkahely, a gazdagodás lehetőségét, nem pedig arra kényszerül, hogy állandóan költözködjön.

A közelgő népszavazáshoz kapcsolódóan kötelességünk volt számításokat és becsléseket végezni arra vonatkozóan, hogy milyen hatást gyakorolhat a magyar munkavállalókra itthon, illetve figyelembe véve a szabad munkavállalásra vonatkozó szabályozást, az Európai Unió tagállamaiban a munkalehetőségek kapcsán egy esetleges változás. Ehhez figyelembe vettük a magyarigazolvánnyal rendelkezők számát, az uniós csatlakozás most érzékelhető munkaerő-piaci hatásait, támaszkodtunk a "Menni vagy maradni" Kedvezménytörvény és migrációs várakozásokö című tanulmánykötetre, és ennek alapján a következő fő megállapításokat tehetjük.

A kettős állampolgárság alapján azok, akik mint külföldi állampolgárok, eddig munkavállalási engedéllyel végezhettek munkát Magyarországon, most a magyar állampolgárság jogán engedély nélkül lesznek foglalkoztathatók bármilyen munkahelyen. Úgy gondoljuk, hogy súlyos feszültségek alakulhatnak ki a munkaerőpiacon, különösen az érintett országhatárok melletti keleti és északi megyékben és a fiatalabb generációkban. Az újonnan állást keresők kiszoríthatják a jelenlegieket, a már foglalkoztatottakat. Minden 100 ezer új álláskereső - ez a ma foglalkoztatottak 2,5 százaléka, és ez megfelel annak a minimális becslésnek, amelyet a Magyarok Világszövetsége is használ - évi 50 milliárd forint többletterhet jelenthet annak a kasszának, amelyből ma a munkanélküli-ellátásokat és -támogatásokat fedezzük. A magyarigazolvánnyal rendelkezőkből kiindulva, amely 800 ezres nagyságrend, és ennek csak a felét számolva is, akár a 400 ezer főt is elérheti az új munkavállalók száma Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a 280 milliárdos Munkaerő-piaci Alapot mintegy 200 milliárd forinttal terhelné meg egy ilyen hatás.

Hogy a nagyságrendek érzékelhetők legyenek, Magyarországon az elmúlt esztendőkben 0,5-1 százalék között lehet nagyjából a foglalkoztatottság bővülése. Ez a nagyságrend, amiről beszélünk, 10 százalékos mozgást hoz a munkaerőpiacra, amit a magyar munkaerőpiac ma, a jelenlegi állapotában nem képes megoldani.

Az új álláskeresők megjelenésének valószínűségét fokozza, hogy a környező országokban a bérek színvonala és a munkanélküliségi ráta lényegesen rosszabb, mint Magyarországon, a bérek alacsonyabbak, a munkanélküliségi ráta magasabb. Így feltételezhető, hogy az állampolgárságot szerző külhoni magyarok kisebb béreket is elfogadnak, mint a magyarországi munkavállalók. Ez a magyar bérfelzárkóztatási programot jelentős mértékben fékezheti, sőt némiképp negatív irányba térítheti el.

És tekintettel arra, hogy a külhoni kettős állampolgárokat ugyanazok a közösségi jogi és nemzeti jogosultságok illetik meg, mint a kizárólag magyar állampolgársággal rendelkezőket, számíthatunk arra, hogy a Magyarországgal szemben alkalmazott korlátozó és védintézkedések meghosszabbodnak Európában. Azok az országok, amelyek fenntartásokkal voltak eddig is a magyarországi munkavállalókkal kapcsolatosan, vélhetően a potenciálisan megnövő létszám miatt - ezeket a védintézkedéseket fent fogják tartani.

Mit tegyünk hát annak érdekében, hogy ne kényszerítsünk ki ilyen mozgást, hogy a magyar munkaerőpiacon ne állítsunk elő olyan helyzetet, hogy akár a Magyarországon élő, akár a külhoni munkavállalók nehéz helyzetbe kerüljenek? Mit ajánlunk tehát egy legújabb kori magyar népvándorlás ösztönzése helyett? Ajánljuk azt, erről a kormány már döntött, hogy legyen olyan támogatási alap, amely szolgálja a szülőföldön maradás kulturális, szociális szolgáltatásait, ami egy támogatási program, és amely lehetővé teszi azt, hogy Magyarország állampolgárai, vállalkozásai ebbe befizessenek, és ehhez a kormány ugyanannyit hozzáadjon, hogy ez a támogatás folyamatos legyen.

[14.00]

Ajánljuk és végezzük azt a programot, amelyről a kormány szintén nemrégiben döntött, amely egy gazdaságfejlesztési és munkahely-teremtési program: a határon túli magyarság számára más szervezetekkel, így a Magyar Fejlesztési Bankkal, a Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt.-vel, az Új Kézfogás Közalapítvánnyal, a Magyar Export-Import Bankkal és a kormány saját forrásaival egy 21 milliárd forintos gazdaságfejlesztési és munkahely-teremtési programot indítunk el, annak érdekében, hogy a szülőföldön lehessen munkát találni, egzisztenciát teremteni.

A magyar kormány már eddig is számos képzési és felnőttképzési programot támogatott és lehetőséget ajánlott fel annak érdekében, hogy a potenciális uniós tagállamokban élő magyarság képes legyen nagyon gyorsan az Unió támogatási programjaihoz pályázatokkal eredményesen kapcsolódni. E képzési, felnőttképzési programokat folytatni kívánjuk.

Nem elhanyagolható szempont, hogy a következő esztendőkben képesek leszünk-e olyan, uniós forrásokat felhasználó projekteket, határon túl mutató beruházási és fejlesztési programokat indítani, amelyek a helyi magyarság számára ismét bekapcsolódást, munkalehetőséget, megélhetési lehetőséget biztosítanak. A kormány e kérdésekben elszánt, a döntéseit meghozta. Úgy gondolom, hogy olyan javaslatok és olyan lehetőségek ezek, amelyek valóban a szülőföldön maradást ösztönzik és segítik.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Rácz Jenő miniszter úrnak.

DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy ember életében vannak olyan kérdések, amelyekre nagyon nehéz tisztán igennel vagy nemmel válaszolni. Egy nemzet életében szintén vannak ilyen pillanatok. Különösen nehéz ez egy olyan nemzet életében, ahogy a miniszterelnök úr jellemezte, ahol a nép, a nemzet, az ország és a haza fogalma a történelem forgószínpadán időnként elsodródott egymástól. Rossz kérdésre csak nagyon rossz vagy kevésbé rossz válasz adható, és van persze, aki ilyenkor azt a megoldást választja, hogy nem is válaszol a kérdésre.

Tisztelt Országgyűlés! A mai politikai vitanappal adtunk magunknak még egy esélyt arra, hogy itt, az Országgyűlés nyilvánossága előtt felelősen és mindenre kiterjedően áttekintsük és megvitassuk álláspontjainkat egy ilyen nehéz kérdésben. Számomra az egészségügy területén az a kérdés, hogy milyen feltételek mellett teremti meg a Magyar Köztársaság állampolgárainak a szociális biztonságot és annak egyik fő tartópillérét, az egészségügyi ellátást.

A kötelező egészségbiztosítási ellátásról szóló 1997. évi törvény preambuluma alapján az Országgyűlés, vagyis a törvényhozói akarat az alkotmányban foglalt elvekből kiindulva az esélyegyenlőség érdekében az állampolgárok számára biztosítani kívánja az egészségük megőrzéséhez, helyreállításához és egészségi állapotuk javításához szükséges egészségügyi ellátást. Ebben a közelítésben a hangsúly nyomatékosan az állampolgárok összességén van, különbségtétel nélkül. Nincs okunk ezt megváltoztatni, mert ha ezt megtennénk, akkor belföldön is ellátatlanok maradnának azok, akik még nem vagy már nem tudnak járulékot vagy adót fizetni. Több mint négymillió állampolgárról van szó. Nem hihető, hogy bárki részéről komoly politikai szándék irányulna arra, hogy egészségügyi ellátás nélkül maradjanak a nyugdíjasok vagy a gyerekek. Számomra elfogadhatatlan, ha bárki bármilyen politikai vagy egyéb érdekek mentén nyíltan vagy burkoltan arra törekedne, hogy a magyar nemzet jövőképének megalapozását a hazai egységes társadalombiztosítási rendszer megbontásával, szétzilálásával kezdené. Nincs tehát értelme olyan állampolgárságról beszélni, amelynek elfogadása a társadalombiztosítási törvényeink súlyos módosítását igényelné.

Tisztelt Országgyűlés! Valamennyiünkben jelen van az a természetes igény, hogy segítséget akarunk nyújtani a határokon túl élő magyarok számára is. Különösen így van ez az egészségügyi ellátás területén. A rendszerváltást követően, de részben már az azt megelőző években is a magyar egészségügyi intézmények, orvosaink, gyógyszerészeink és ápolóink több mint rugalmasan fogadták a határon túlról érkező betegeket, és nyújtottak számukra ellátást. Ezt az egész ország tudtával tették. Nem a segítő szándék, a szolidaritás szenvedett csorbát, sokkal inkább a teherviselő képességünk határai mutatkoztak meg akkor, amikor egyes szabályok szigorításával ennek korlátot kellett szabni. Mondjuk ki nyíltan: nem lehet úgy a meglévő, amúgy is komoly egészségügyi gondokkal küszködő népesség felett újabb több tízezer beteget jó színvonalú ellátásban részesíteni, ha nem veszünk tudomást a kiadások dinamikus növekedéséről. A szolidaritás, illetve a segíteni akarás azonban nem homályosíthatja el éleslátásunkat a tekintetben, hogy józan számításokat ne végeznénk, hogy mennyi erőnk van, és az egészségügyi forrásaink mire elegendőek.

Amikor erre a rosszul föltett kérdésre válaszolni kell, akkor mindenkinek mérlegelni kell azt is, hogy vállaljuk-e a többletterheket, tudunk-e többletforrásokat biztosítani, több adót vagy járulékot fizetni. Biztos vagyok abban, hogy erre a kérdésre már a legtöbb állampolgár egyértelműen nemmel válaszol.

Ráadásul még arra a kérdésre is válaszolni kell, hogy részt vegyen-e a magánszektor az egészségügy jövőbeli működésében, vagy ne. Az elsietett válasz még ezeket a forrásokat is elzárhatja.

Jogosan tehetik fel a kérdést ugyanakkor, hogy mivel tudunk hozzájárulni a szülőföldön maradáshoz, illetve a határokon túl élő magyarok egészségügyi ellátásának javításához. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a határainkon túl élő orvosok, gyógyszerészek, ápolók jöjjenek el hozzánk, bővítsék szakmai ismereteiket, majd ezt követően a gyógyító munkájukat a szülőföldjükön végezzék.

A határon túli magyarok közvetlen ellátását segítő közalapítványok eddig is működtek, és ezt követően is bővíteni fogjuk ezeket a lehetőségeket. Az uniós források közös megpályázása és felhasználása - különösen a határ menti települések számára - járható út. A megelőzés, a sikeres népegészségügyi programjaink tapasztalatainak átadása, az egészségügyi ellátás és finanszírozás területén szerzett tapasztalataink közvetlen átadása gyorsíthatja a határon túl élő magyarok egészségügyi ellátásának felzárkóztatását. A telemedicina, az új információtechnológia szintén újabb dimenziókat nyit ki határon innen és túl.

Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy az új nemzetpolitika fontos eleme a magyarság szociális biztonságának kérdése. A határokon belül és azon kívül felmerülő kérdésekre azonban adekvát válaszokat kell adnunk még akkor is, ha az nem feltétlenül felel meg érzelmi állapotunknak.

Tisztelt Országgyűlés! A gyógyításhoz nem elég, ha sajnáljuk a beteget. Sőt, még az sem elég, ha őszinte szívből segíteni akarunk a rászorulókon. A bajok orvoslásához célzott ismeretekre, majd ezekből levezethető és a gyakorlatban is kivitelezhető gyógykezelésre van szükség. Az egészségpolitikában sem szabad figyelmen kívül hagyni az ókor orvostudományának legfontosabb szabályát. Ez így hangzik: nil nocere! - ne árts! Ez a legfőbb szabály. Ezt ajánlom a tisztelt képviselő hölgyek és urak, valamint a végleges döntést hozó állampolgárok számára. Tehát: nil nocere! Mert ártani a legjobb szándék mellett is lehet. Ha lehet, kerüljük el ezt, főleg akkor, ha más, jobb módszerekkel segíteni is tudunk a rászorulókon.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Most megadom a szót Göncz Kinga miniszter asszonynak. Miniszter asszony!

DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szívem mélyéből egyetértek mindazokkal, akik azt mondják, hogy közösséget kell vállalnunk a határon túl élő magyarokkal, hogy felelősségünk van abban, hogy az ő életfeltételeik javuljanak, hogy szociális biztonságot tudjunk nyújtani számukra, és ebben mindannyiunknak részt kell valamilyen módon venni. Itt most két javaslat van egymással szemben. Én magam szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy választani tudjanak mások is a javaslatok közül.

Az egyik javaslatcsomag az, amit a kormány elmondott, ami a szülőföldalap felállítását, munkahely-teremtési támogatásokat, vállalkozási támogatásokat, közös európai uniós forrásokhoz való hozzájutást ajánl, és abban próbál segíteni, hogy mindenki a saját szülőföldjén tudjon maradni, és ott legyenek élhetőek az életkörülményei.

[14.10]

A másik javaslat az, amely a kettős állampolgárságot szeretné megadni a határon túli magyaroknak. Szeretnék néhány dolgot elmondani ahhoz, hogy lehessen pontosan tudnunk és látnunk, hogy ez mit is jelent mindannyiunk számára, miért is jelent veszélyt a szülőföldön maradás szempontjából.

Állampolgárságból nincsen kétféle, nem lehet ugyanis diszkriminálnunk. Ha valaki magyar állampolgár, akkor annak korlátlan hazatérési joga van, ezt az alkotmány biztosítja számára. Ez azt is jelenti, hogy a lakcímbejelentés a számára könnyített formában történik. A lakcímbejelentés azt is jelenti a továbbiakban, hogy mindazokhoz a szociális ellátásokhoz hozzáférése lesz ettől a pillanattól kezdve, ami lakóhelyhez, tartózkodási helyhez kötött, és nem járulékfizetéshez, nem adófizetéshez kötött módon jár az állampolgároknak.

Van még egy nagyon fontos kör, amely szintén belekerül az ellátotti körbe ettől a pillanattól fogva, ez a magyar állampolgárok hozzátartozói, közeli hozzátartozói, eltartottai. Ebben a körben lehetnek olyanok, akik maguk nem magyar állampolgárok, de a hozzátartozó jogán megkaphatnak ellátásokat. Ez túlmutat azon is, amit az európai uniós közösségi jog előír, és ütközik is ezzel a joggal, tehát beláthatatlan jogi következményei is lennének.

Csak néhány ilyen ellátást szeretnék felsorolni a teljesség igénye nélkül - nagyon sok minden van -, ami tehát ilyen módon, járulékfizetés, adófizetés nélkül, az állampolgárság jogán részben a kettős állampolgárságot megkapó, részben az ő közeli hozzátartozója számára biztosított lesz ettől a pillanattól fogva. Ilyen a családi pótlék, ilyenek a gyermekellátások, a gyes, gyed után fizetendő nyugdíj-biztosítási járulék, fogyatékossági támogatás, házastársi pótlék, közgyógyellátás, rokkantsági járadék, jövedelempótló kiegészítő szolgáltatások - a sor hosszabb, nem gondolom, hogy végig kell ezt vennünk -, az egészségpénztárnál megjelenő támogatások közül a rokkantsági baleseti nyugdíj, terhességi gyermekágyi segélyek, hozzátartozói nyugdíjak. Ezek a pénzbeni ellátások.

Ugyanígy az állampolgárság azonnali hozzájutást jelent a szolgáltatásokhoz is. Megint nem mondanám el az összes olyan szociális szolgáltatást, amely ebbe a körbe tartozik: bentlakásos és átmeneti intézményi elhelyezések idősek számára, fogyatékos emberek számára, pszichiátriai betegek számára, gyermekvédelmi intézmények, támogató szolgálatok - tehát a közösségi alapellátási szolgálatok -, hajléktalanok átmeneti intézményei és elhelyezést nyújtó intézményei.

Ma már szóba került az, hogy ami itt a mérlegelés szempontjából fontos lehet, az az, hogy ha szociális védelmi reformot hajtunk végre - abba az irányba, hogy korlátozzuk a ma Magyarországon élők szociális jogait, sokszor beszélünk arról, hogy nem nyújt elég biztonságot a szociális ellátórendszerünk -; ha ezt a sort végignézzük, ha számba vesszük mindezeket, akkor bizony azt látjuk, hogy ez messze több, mint a környező országokban nyújtott szociális szolgáltatások. Itt lehet visszalépnünk, de mérlegelnünk kell azt, hogy akarjuk-e korlátozni - ahogy ezt Rácz Jenő miniszter úr, miniszterelnök úr mondta - a Magyarországon élő magyar állampolgárok jogait.

A nyugdíjrendszer kapcsán szintén néhány dolgot szeretnék még elmondani. Vannak olyan egyezményeink, amelyek nem a nyugdíjjárulék-fizetéssel arányosan biztosítják a nyugdíjat, hanem a területi elv alapján biztosítják, ilyen egyezményünk van Romániával és a szovjet utódállamokkal. Itt most ebben a körben kiemelten Ukrajna, tehát a kárpátaljai terület fontos számunkra. Ez azt jelenti, hogy ha valaki áttelepül egy országból a másik országba, akkor attól a pillanattól fogva az az ország folyósítja a nyugdíját. Tudjuk, hogy elég nagy a különbség részben a nyugdíjszínvonal között, másrészt azt is tudjuk, hogy ez a mozgás nem igazán kölcsönös, hanem inkább egy irányba megy. Látnunk kell tehát azt, hogy ez milyen terheket jelent. Ez ma is működik egyébként. Ma körülbelül 17 milliárdos nagyságrendű azoknak az itt kifizetett nyugdíja, akik ebbe a körbe tartoznak.

Még néhány dolog: a kettős állampolgárság kettős ellátásokat is jelent. A határunkon lévő országokkal nincsen tilalma az átfedéseknek, ami az európai uniós országokkal egyébként működik, tehát nincsenek kizárva a kettős ellátások.

Még egy fontos adalék mindehhez: Ukrajnában és Szlovákiában egyelőre nincs meg a kettős állampolgárság lehetősége, ha tehát valaki azt választja, hogy magyar állampolgár legyen, ezzel gyakorlatilag az áttelepülést is választja, és valószínűleg sokan élnének ezzel a lehetőséggel. Amit ehelyett ajánlanánk - ha még az időmbe belefér -, az ezen a területen is belefér azokba a tervekbe, amit a kormány megajánlott: szakember-továbbképzést, tapasztalatok átadását, a legjobb gyakorlatok átültetését, ennek a megismertetését határon túli kollégáinkkal.

A határon túli ifjúsági szervezeteket ma is támogatjuk, segítünk abban, hogy hálózatba szerveződve információkhoz jussanak, kapcsolatokat tudjanak építeni, ezt természetesen folytatnánk. A határ menti kistérségekről tudjuk, hogy a legkevésbé fejlett kistérségei az országnak. Elindult több olyan komplex program, például a Cserehátban - de szeretnénk ezeket kiterjeszteni -, amelyek átnyúlnak a határon, és megint segítik azt a felzárkózást, ami aztán segíthet a határon túl élő magyaroknak is a felzárkózásban. Az európai uniós források közül sok olyan van, ami a határon túli együttműködést szolgálhatja, az Interreg-, a Leader-program, az EQUAL-program. Itt további lehetőségek nyílnak arra, hogy együtt alakítsuk ki ezeket a projekteket, és együtt indítsuk el.

Biztos vagyok benne, hogy ha a munkahelyteremtés, a vállalkozásfejlesztés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) területén tovább tudunk lépni, akkor ez a szociális biztonság területén is komoly előrelépéseket jelent.

Köszönöm szépen a figyelmet (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor.

A vezérszónoki körben elsőként megadom a szót Hiller Istvánnak, az MSZP képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak. Képviselő úr, öné a szó.

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Magyar Országgyűlés! Magyarország és a magyar nemzet a XXI. század első évtizedére új feltételek közepette és új környezetben él. Miközben évezredes szálláshelyeit megőrizte, a földrajzi környezet azonos, a társadalmi, politikai feltételrendszer megváltozott. Hosszú, történelmi időnek nevezhető szakasz után először mondható el, hogy ebben a környezetváltoztatásban a magyarság aktív és tevőleges szerepet játszott, és a változás iránya megegyezik a többség akaratával.

Az Európai Unió és Közép-Európa országainak csatlakozása azt jelentette és azt jelenti, hogy Magyarországon túl a határon túli magyarság egy része is európai uniós állampolgár lett, és ez a folyamat még nem ért véget. Ma a határon túli magyarság egy része - a Szlovákiában és Szlovéniában élők - az Európai Unió tagjai és polgárai, mások belátható időn belül az Unió tagjai lesznek, lehetnek - Románia csatlakozásával a legnagyobb létszámú határon túli magyarság, az erdélyi -; és vannak olyan országok, amelyek csatlakozása belátható időn belül sem látszik reálisnak, így nem várható, hogy az ott élő magyarok - Ukrajna, Kárpátalja, Szerbia-Montenegró, a Délvidék lakói, magyarjai - belátható időn belül az Európai Unió tagjai, polgárai lesznek.

[14.20]

Háromféle helyzet, igen tisztelt hölgyeim és uraim: más gazdasági, politikai, érdekérvényesítési környezet, vállalt kötelezettségek és megnyílt, megnyitott lehetőségek, ám - és ez a mai napi vitaülés témája - mindenütt, minden említett esetben magyarokról beszélünk.

Tisztelt Országgyűlés! Érdemes a vitanap elején alaptéziseket leszögezni. A Magyar Szocialista Párt a határon túli magyarságot a nemzet szerves részének tekinti. Felelősséget érzünk, felelősséget viselünk sorsukért és boldogulásukért. Trianont a magyar nemzet sorskatasztrófájának tartjuk, olyan példátlan igazságtalanságnak, amely évtizedek múltával sem gyógyuló seb a nemzettudatban, mert szétszakított egy nemzetet, és mert szembeállított népeket. Nincsen magyar ember - kortól, nemtől, gondolkodástól vagy éppen politikai ízlésiránytól függetlenül -, aki ne így látná, és ne így gondolhatná. Érdemes tehát ezekből a tényekből levonni a megfelelő következtetést, olyan következtetést, amely számol évszázados múlttal, felméri a jelen lehetőségeit, és formálni kívánja a jövőt úgy, hogy az ne csak az ország, hanem a nemzet egésze számára is végre előnyöket láttasson, és előnyöket hozzon.

Tisztelt Magyar Országgyűlés! Új magyar nemzetpolitikára van szükség. Új magyar nemzetpolitikára, amely egyszerre kíván megfelelni követelményeknek, a békés nemzetegyesítés akaratának, a szülőföldön való boldogulás támogatásának és a felelős kormányzás követelményeinek. Ez együttesen kell hogy érvényesüljön, és így együtt, helyesen kiadja azt a feltételrendszert, amely megfelelő módon garantálja a magyar nemzet jövőjét. El kell gondolkodnunk együtt: gondokat látunk, vagy megoldásokat keresünk? Ellentéteket akarunk, vagy képesek vagyunk meglátni a közösséget? Egy ország bolondítása folyjék, vagy a határon túli és határon inneni magyarság kapcsolatát akarjuk ténylegesen szorosra fonni? Ezek alapkérdések. Ezekre az alapkérdésekre felelős gondolkodással és felelős politizálással lehet és kell választ adni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nincsen és nem is lehet joga senkinek a másik véleményét, akaratát és gondolatait, ami részben vagy egészben eltér a sajátjától, erkölcsileg elmarasztalni, morális ítéletet mondani felette. Választó és választó tisztessége és becsülete nem osztályozható aszerint, hogy melyik politikai irányzatot, melyik pártot választotta. Mi, szocialisták büszkék vagyunk magyarságunkra. Nem jut eszembe, és nem jut eszünkbe, hogy a tőlünk eltérő véleményt vallók tisztességes magyarságát megkérdőjelezzük, nem gondolom, és nem hisszük, hogy a mögöttük álló választók tisztességes magyarságát akár csak gondolatban megkérdőjelezhetnénk. De elvárjuk mindenkitől, hogy ugyanezt irányunkba is megtegye, hogy tisztelje azon emberek akaratát és vélekedését, akik úgy döntöttek, hogy mireánk bízzák jogaik egy részét, hogy minket bíznak meg jogaik egy részének képviseletével a magyar politikai életben és a Magyar Országgyűlésben. Történetesen ez most Magyarország többsége. És fontosnak tartom, hogy az új magyar nemzetpolitika részeiben és részleteiben megfeleljen az előbb elmondott és meghatározott céloknak.

Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt nevében azt javaslom, kerüljön kidolgozásra, meghatározásra az a természetes akarat, hogy egy nemzethez, a magyar nemzethez tartozunk, éljünk akár Magyarországon, akár a határon túl magyarként. Javaslom, kerüljön politikai és jogi tárunkba a nemzetpolgárság intézménye. A nemzetpolgárság intézményével biztosítsuk a magyar útlevelet, a Magyar Köztársaság polgárainak járó útlevelet a határon túli magyarok számára is, és ha kell, történjék ennek érdekében alkotmánymódosítás. Legyen elég felelőssége és bátorsága abban a magyar parlament többségének, meghatározó, kétharmados többségének, hogy a nemzetpolgárság intézményét azzal a joggal, ami az útlevél biztosítását és használatát jelenti, a magyar állampolgároknak járó útlevél biztosítását és használatát is jelenti a határon túli magyarság számára, foglalja alaptörvényünkbe, az alkotmányba.

Javaslom a Szocialista Párt elnökeként, hogy kerüljön benyújtásra, megvitatásra és elfogadásra a kormány szülőföldprogramja, a határon túli magyarság szülőföldön való boldogulásának programja. Abba, tisztelt hölgyeim és uraim, jó lelkiismerettel és felelős gondolkodással senki sem mehet bele, hogy magyar állampolgárok jelenlegi jogát, bármely jogosultságát korlátozza vagy megvonja. A nemzetpolgárság intézménye úgy teremt, úgy terjeszthet ki jogot, a magyar útlevél birtoklásának jogát, hogy nem csorbít semmilyen magyar állampolgári jogot, ugyanakkor világosan kifejezi, és a határon túli magyarság és a határon belül élő magyarság egy nemzethez tartozását egyértelművé, megfoghatóvá, emocionálisan és fizikálisan is érezhetővé teszi.

Tisztelt Ház! Az új magyar nemzetpolitika nem rossz kérdéseket, nem kényszerpályát és nem csapdahelyzeteket, hanem a Magyar Köztársaság hosszú távú kötődését, a határon túli magyarság és a határon belül élő magyarság kapcsolatának szorosra fonását, egységét tudja és kívánja kifejezni. Világossá teszi, hogy a magyar politika képes annak átgondolására, hogy megváltozott körülmények között élünk mi, magyarok akár a magyar szülőhazában, Magyarországon, akár határon túli magyarként a Kárpát-medence más országaiban. Ugyanakkor elutasítjuk és elutasítunk minden olyan törekvést, minden olyan tudatos vagy akár tudat alatti törekvést, amely ellentétet szít és ellentétet hoz a nemzet kérdéseinek ügyében magyarországi magyar és magyarországi magyar között, ellentétet szít és ellentétet hoz határon túli magyar és Magyarországon élő magyar között, ellentétet szít és ellentétet hoz határon túl élő magyar és határon túl élő magyar között. Aki nyitott szemmel jár, aki ismeri a jelen aktualitását, helyzetét, tudja, hogy ez a veszély él.

A magyar nemzetpolitika, az új magyar nemzetpolitika ezekre a hosszú távú kérdésekre világos és egyértelmű, hosszú távú választ ad. Keresi és akarja, hogy fölfedezhessük azt a gondolatbeli és akaratbeli közösséget, amelyet politikai szándékká és politikai ténnyé csak a Magyar Országgyűlés kétharmados többsége tehet. Mi ebben nyitottságot és készséget mutatunk. Rossz kérdésre és kényszerpályára, olyan kérdésre, amely ellentétet szít, előnyt pedig nem hoz, világosan és határozottan nemmel válaszolunk. Az új magyar nemzetpolitikát azonban, a nemzetpolgárság alkotmányba foglalását, azt, hogy ez az alkotmányba foglalás a magyar útlevél kiterjesztésének jogát jelentse a határon túl élő magyar honfitársak számára, akarjuk, kezdeményezzük és elvárjuk, kérjük a Magyar Országgyűlés támogatását és szavazatát.

[14.30]

Javasoljuk ugyanakkor a szülőföldön való boldogulás programját, a Magyar Köztársaság kormányának szülőföldprogramját, amely munkahelyteremtésre, beruházások ösztönzésére, vállalkozások fejlesztésére irányul és irányulhat; a szülőföld alap létrehozását, amely lehetőséget és módot ad oktatási, kutatási és kulturális intézmények megerősítésére közös akarattal, a kormány kezdeményezésével, a kormány kezdő befizetésével, majd polgárok és vállalkozók részéről a szülőföld alapba történő befizetéssel, de úgy, hogy amennyit befizettek, ugyanannyit a magyar kormány ismét beletesz, megduplázza tehát.

Ezt a programot egységesen tekintve biztosítsuk a magyarság számára a szülőföldön való boldogulást, s egyben a szabad mozgás lehetőségét, a nemzethez való tartozás érzését is fejtsük ki. Ebben a Szocialista Párt kezdeményező és aktív szerepet kíván játszani.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Tisztelettel kérem, gondolják meg javaslatunkat. Tisztelettel kérem, hogy ne az ellentétek szításában, ne a különböző nézetkülönbségek kiélezésében lássák a magyar politika nemzeti kérdéseinek megválaszolási módját. Kellő bölcsességet, kellő tekintélyt, kellő előrelátást kérek és kívánok a Magyar Országgyűléstől ahhoz, hogy a határon túli magyarság számára a nemzetpolgárság intézményének alkotmányba foglalásával olyan feltételt és lehetőségegyüttest teremtsünk, amely biztosítja, hogy úgy öt, mint ötven, hogy úgy ötven, mint ötszáz év múlva is magyar szó hallatsszék Erdélyben és a Kárpátalján, a Délvidéken és a Felvidéken, hogy lehessen büszke magyarnak lenni úgy az anyaországban, mint a határon túl a Kárpát-medencében, vagy a sors sodorja - vagy sodorta volna - bárhova azt, aki magát magyarnak vallotta és magyarnak vallja.

Biztos vagyok benne, hogy a nemzetpolgárság intézményének megalkotásával, alkotmányba foglalásával, a határon túliak számára a Magyar Köztársaság állampolgárainak járó útlevél biztosításával, továbbá a szülőföldprogram megalkotásával, törvénybe foglalásával és biztosításával a határon belül élő magyarság és a határon túl élő magyarság olyan egységét tudjuk bizonyítani, amely csorbát semmilyen magyar állampolgári jogban nem okoz, ugyanakkor vállalható és vállalandó.

Ehhez kérem a véleményüket, ehhez kérem a javaslatukat, ehhez kérem a támogatásukat. A Magyar Szocialista Párt ezt kívánja, erre biztatja a Magyar Köztársaság kormányát, szavazatával ezt az irányt fogja képviselni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Megadom a szót Kövér Lászlónak, a Fidesz vezérszónokának.

DR. KÖVÉR LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Végighallgatva a köztársaság miniszterelnökének, minisztereinek és pártja vezérszónokának a mondókáját, sajnálattal kell megállapítanom, hogy ennek a vitanapnak már a címe sem igaz. A kezdeményező MSZP új nemzetpolitika meghirdetését ígérte, amit - valljunk be - akár sokat ígérő címnek is tekinthettünk volna.

Az elhangzottak fényében azonban zavarba esünk, mi ebben az új. Talán az, hogy akik milliárdosként még mindig az éhes proletárokat kívánják végső harcra bírni, hogy nemzetközivé váljék a világ, azok most fennhangon nemzetről kezdenek el szónokolni? (Derültség és zaj az MSZP soraiban.) Az, hogy az MSZP-nek egyáltalán van nemzetpolitikája? Vagy az, hogy ezt - szemben az alapszerződések megkötésének időszakával - nem a határon kívüliekkel szemben kívánják meghirdetni? Vagy tán az a nagy újdonság, hogy egy egész milliárd forinttal kívánja megtoldani a kormány az általa benyújtott költségvetés szerény előirányzatait? Vagy tán az, hogy a hangzatos szülőföldprogram elnevezéssel a határon túliak otthonmaradását, magyarként való boldogulását kívánja elősegíteni?

Nézzük a lehetőségeket egyenként! Ami a szülőföldön maradást, magyarként való boldogulás elősegítését illeti, ebben semmi új nincs, senki, sem a Fidesz, sem az MDF, sem a határon túli magyar szervezetek nem akarnak mást. E célból hoztuk létre a Magyar Állandó Értekezletet, hogy - szemben az alapszerződések megkötésének időszakával - ne lehessen a határon túli magyarokról nélkülük itthon döntést hozni. Nagyon sajnálom, hogy ma ebben a vitában ismételten - mint annak idején - nem vehetnek részt. E célból hoztuk létre a határon túli intézményrendszert, fogadtuk el a státustörvényt, hoztuk létre, illetve támogattuk az erdélyi Sapientia Egyetemet, a felvidéki Selye Egyetemet és a kárpátaljai Rákóczi Tanárképző Főiskolát. Ezért támogatjuk a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit, ezért támogatjuk azokat a szervezeteket, amelyek eltökéltek az európai gyakorlatnak megfelelő autonómiaformák kiküzdése iránt; és szemben az MSZP-vel, többek között ezért nem támogatjuk azokat a magukat magyarnak valló személyeket és szervezeteket, akik például a Kárpátalján hallani sem kívánnak az önálló magyar közigazgatási terület létrehozásáról. Ezért támogatjuk, szemben a kormánnyal, a határon túliak igényét a szülőföld elhagyása nélkül elnyerhető magyar állampolgárság vonatkozásában is.

Ami pedig az összeg nagyságát, a szédítően, meghökkentően bátor elszántságról tanúbizonyságot tévő 1 milliárdot illeti: tisztelt hölgyeim és uraim, 1998-ban, amikor a polgári kormány először átvette önöktől a nemzet ügyeinek intézését, mindössze 2,4 milliárd forint szerepelt az itt tárgyalt célokra, majd ezt emeltük fokozatosan 2002-re 12,6 milliárd forintra. Önök ebből 2003-ra 9,7, 2004-re 9,3 milliárdot hagytak, azaz nem számolva az önök által újra felfelé tornázott inflációval, két év alatt elvettek a határon túliaktól 6,2 milliárd forintot. Most ebből a 6,2 milliárdból akarnak visszaadni 1-et - egyet! - úgy, hogy még ezzel az úgymond többletpénzzel együtt is csak ott járnak a jövő évi költségvetés számait nézve, ahol a polgári kormány tartott 2002-ben.

Ami tehát ebben az úgymond új nemzetpolitikai koncepcióban jó, a határon túli magyarok és az ellenzék által is támogatható, az nem új, ami pedig új, az nem jó. Új, de nem jó a nemzetpolgárság fogalma, már ha egyáltalán újnak tekinthetjük a státustörvény által adott magyarigazolványhoz képest. Új, de nem jó az útlevél megadásának ötlete az állampolgárság megadása nélkül. Ilyen állat a nemzetközi jogban, tisztelt hölgyeim és uraim, nincs. Kiindulópontnak, tárgyalási alapnak jó, megoldásnak nem. Amúgy pedig még az a bökkenő is itt áll, hogy a népszavazás úgy mellékesen nem erről szól.

Új, de jónak egyáltalán nem mondható jellemvonása ennek a koncepciónak, hogy álságos, nem arról szól, ami a célja. Mert, tisztelt hölgyeim és uraim, ennek az úgynevezett koncepciónak, amint a róla szóló vitanapnak is a figyelemelterelés, az emberek megtévesztése a célja. Gyurcsány Ferenc, Hiller István és az MSZP arról szeretné elterelni a figyelmet, hogy a határon túl élő magyarok számára a szülőföld elhagyása nélkül megadható magyar állampolgárság kérdésében nem csupán az ellenzékkel, nem csupán a határon túli magyar közösségeket képviselő összes szervezettel, hanem nagyon sok nemzetét szerető, határon túli barátokkal, rokonokkal kapcsolatot tartó baloldali érzelmű emberrel is szembekerültek. Olyanokkal, akik nem nagyon szeretnék, ha holnaptól nemzetközivé lenne a világ; akkor sem, ha azt immár a világforradalomban hívő bolsevikok helyett a globalizációban hívő milliárdos világproletárok vagy inkább világfiak ígérik.

Olyanokkal is szembekerültek, akik azt gondolják, ha a baloldal valóban védeni, óvni akarja az emberi méltóságot, a kisemberek érdekeit, akkor egyre inkább közelítenie kell a hagyományos, hogy ne mondjam, konzervatív értékekhez, az embereket összetartó, védő, számukra biztonságot nyújtó közösségekhez, a családhoz, a nemzethez, s erősíteni, nem pedig gyengítenie kell ezeket. Miként az őket védő államot is inkább erősíteni, valóban hatékonnyá kellene tennie, semmint egyre gyengítenie, eszköztelenítenie, semmint más államokkal, más nemzetek érdekeivel szemben, s más nemzetek érdekeit a nemzetek feletti bürokráciák és a nemzetek feletti tőke érdekeivel vegyesen képviselő nemzetközi szervezetekkel szemben kiszolgáltatottá tennie.

[14.40]

Igen, tisztelt képviselőtársaim, a Gyurcsány-Hiller álompáros menteni igyekszik a renomét, elterelni a figyelmet arról, hogy ez a kormány a törvényeket is lábbal tiporva, alantas, uszító kampányt folytat a határon túli magyarokkal szemben. A kormány, az MSZP, Gyurcsány Ferenc és Hiller István megosztják a nemzetet (Derültség a kormánypártok soraiban.), amely pedig ebben az ügyben, a népszavazás ügyében december 5-én megtapasztalhatná akár az összetartozás erőit, az összetartozás erőt adó érzését is.

Tisztelt Képviselőtársaim! A köztársaság miniszterelnöke szerint ész és lélek konfliktusáról beszélhetünk az állampolgárság problémáját vizsgálva. Nos, politikusként szeretném nyomatékosítani, hogy politikusként nem érdekel Gyurcsány Ferenc lelke. Felebarátjaként, egykor volt iskolatársaként szívesen segítenék a lelki problémájának feloldásában, ha megtisztelő módon néhány barátságos tanácsért hozzám fordulna. Magánemberként van véleményem róla, de politikusként nem kívánom semmilyen ítélőszék elé vonni, ez nem a mi műfajunk. (Derültség az MSZP soraiban.) Hanem hát az önöké. Az a bajszos úriember ott hátul talán ismerős önöknek. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ki? - Ki az? - Ő a bajuszos, nem?)

Hanem hát mit kezdjünk a konfliktus másik szereplőjével, Gyurcsány Ferenc eszével? Gyurcsány Ferenc üzletember, ahogy magáról tartja, sikeres üzletember. Jókor szokott jó helyen lenni, jól szokott kalkulálni. Nem is az a mi bajunk vele ebben az ügyben, hogy itt is csak üzleti kalkulációkat tud végezni, s e kalkulációk eredményeképpen a Gyurcsány Ferencben küzdő lélek két vállra kerül, úgymond, az ész érveinek súlya alatt. Hanem az a bökkenő, hogy a saját ügyeiben mindig jól kalkuláló üzletember, Gyurcsány Ferenc, ha a nemzet ügyeiben kezd el számolni, akkor valahogy mindig mi, nem üzletemberek húzzuk a rövidebbet. Valahogy mintha Gyurcsány Ferenc a köztársaság miniszterelnökeként már nem kalkulálna olyan jól, mint üzletemberként.

A miniszterelnök és pártja, illetve kormánya, annak Pénzügyminisztériuma, tisztelt hölgyeim és uraim, amikor 800 ezer Magyarországra özönlő áttelepülő által okozott 537,4 milliárdos költségvetési többletteherrel riogatja az adófizetőket, akkor nem mond igazat. Ezt nemcsak a Magyarok Világszövetsége, nemcsak az ellenzék, nem csupán a határon túli magyar szervezetek látják így, hanem például a FigyelőNet című internetes gazdasági szaklap is, amely ?PM-ferdítés a kettős állampolgárságrólö címmel rántja le a leplet a turpisságról, bemutatva az úgynevezett kalkulációk abszurditását. Tessék mondani, kedves szocialisták! Aztán az a 800 ezer áttelepülő magyar magával hozza-e azt a 23 millió románt, aki még 2001 karácsonyán indult el önök szerint, hogy elárassza Magyarországot, akik aztán valahol nyilván eltévedhettek menet közben, mert eddig még egy sem érkezett meg közülük? (Derültség a Fidesz soraiban.) S tessék mondani, kedves szocialisták, két-három év múlva, 2007-ben, amikorra Románia európai uniós tagságát ígérik, amikor nemcsak az erdélyi magyarok, hanem a románok, sőt nemcsak a romániai románok, de az a több mint félmillió moldáviai román is, akiknek Románia kedvezményes állampolgárságot adott, szabadon jöhetnek Magyarországra munkát vállalni, letelepedni, akkor önök mit fognak mondani? Kivel, mivel fognak riogatni? Kilépésünket fogják javasolni az Európai Unióból? (Zaj.) Kedves Szocialisták! Feltűnt önöknek, hogy május 1-je óta a felvidéki magyarok Szlovákia európai uniós tagságának bekövetkeztével bármikor áttelepülhetnek Magyarországra? Nem zavarja önöket, hogy az egyetlen valóságos szituációban mért eredmény cáfolja az önök riogatásait, mivelhogy a lehetőségek ellenére a felvidéki magyarok nem kezdték meg a tömeges áttelepülést? Nem zavarja önöket, hogy ugyanerről szól az az adat is, amely szerint a státustörvény elfogadása óta nem nőtt, hanem jelentősen visszaesett az áttelepülni kívánók száma?

Kedves Szocialisták! Ha már az üzletember miniszterelnökük úgy érzi, hogy neki kötelessége kalkulálni, akkor miért nem kalkulál korrektül? Miért nem beszél arról, hogy mit adtak azok az emberek a szűkebb, a trianoni határok közé szorított kis hazának, akik a most hatályos állampolgársági szabályozás mellett hozták meg az áttelepülésről szóló nehéz, sokuk lelkében örök sebet ejtő döntést? Tudják önök, hogy 1990 óta csak Erdélyből 4800 orvos települt át? El tudják képzelni, mi lenne a magyar egészségügyi ellátással nélkülük? Tudják önök, hogy egy orvos felnevelése, kiképzése az általános iskolai és középiskolai normatívákat is beleszámítva körülbelül 20 millió forintjába kerül az adófizetőknek? Tehát csak ez a 4800 orvos 96 milliárd forinttal tette gazdagabbá az anyaországot. A nem kalkulálható dolgokról ne is beszéljünk! Erről miért nem szólnak az üzleti kalkulációk? Lehet, hogy nem csak a lélek került két vállra, de az ész is dobott egy hátast? (Derültség és taps az ellenzék soraiban.) Tudják önök, hogy az ENSZ szakosított intézményének európai demográfiai tanulmánya szerint Magyarország népessége 2050-re 7,5 milliónyira fog fogyni? Tudják önök, hogy ennek a megfogyatkozott népességnek is a fele ötven évnél idősebb lesz? Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha már tágabb nemzetpolitikáról beszélünk, ki fog itt majd a mi nyugdíjas korú gyerekeinkről gondoskodni, ki fizet majd akkor adót, járulékot, ki fog itt dolgozni? (Közbeszólások az MSZP soraiból: Majd te! - Ti!) Ki elégíti ki a remélhetőleg növekvő magyar gazdaság növekvő munkaerőigényét? Majd az afrikaiak, a pakisztániak, mint Nagy-Britanniában? Vagy az arabok, mint Franciaországban? Vagy a törökök, mint Németországban? Vagy tán a kínaiak? S majd az ő idetelepülésükkel nem lesz problémája a Magyar Szocialista Pártnak? Ők majd nem jelentenek akkor több száz milliárd forintos többletterhet? (Közbeszólások az MSZP soraiból: Ez aztán EU-konform! - Jó ez a beszéd!)

Tisztelt Képviselőtársaim! A határon túli magyarokban folyamatosan csak problémát, terhet láttató szocialista gondolkodással nem az a baj, hogy e szűkkeblű szemlélet múltba vetítésével eljuthatnánk oda, hogy mondjuk, Arany János, Kölcsey, Ady ma már nem kaphatna állampolgárságot, hogy Hunyadi Jánost át kéne engednünk az őt nagy román királyként aposztrofáló Funar-féle sovinisztáknak, hogy a tizenhárom aradi vértanúból mindössze kettő maradna meg nekünk. Nem csak az a baj, hogy e szerint a gondolkodás szerint rendjén lévőnek tetszik, hogy ma egy bretonnak, egy dánnak, egy holland állampolgárságú suriname-inak, egy francia állampolgárságú algériainak, egy német állampolgárságú töröknek, egy szlovák állampolgárságú szlováknak több joga van Magyarországon, mint egy beregszászi, egy csíkszeredai vagy egy zentai magyarnak. Hanem az, hogy ahelyett, hogy erőforrásként, lehetőségként, a magyar gazdaság erejét növelő, kiterjeszteni segítő tényezőként venné számításba a határon túli magyar nemzetrészeket, ehelyett elidegeníti tőlünk. Megoszt, szembeállít magyart a magyarral. Határon innenit a határon túlival. A szociális biztonságát féltőt a nemzetét féltővel. Hogy roncsolja a nemzeti közösséget összefűző, éppen hogy újra megerősödni tudó szöveteket, hogy mindennél mélyebb árkokat ás, immár szinte az utolsó olyan kérdésből is pártpolitikai versengést kreálva, amelyben talán tényleg össze lehetne fogni. Mert Gyurcsányéknak, úgy látszik, elemi érdekük fűződik ahhoz, hogy a pocsék kormányzásukból kiábrándult, egzisztenciálisan kiszolgáltatott, nehéz körülmények között élő szavazók tömegeinek elégedetlenségből fakadó indulatát saját politikai céljaik szolgálatába tudják állítani. S ha az ellenzék, a Fidesz mint fenyegető rém felfestéséhez az kell, hogy az egész határon túli magyarsággal szembeforduljanak, potenciális bűnbakká téve őket az anyaországi magyarok azon tömegei számára, akik sanyarú sorsukban hiába reménykedtek a szocialisták e világi materialista megváltásában, akkor hát megteszik.

Csakhogy, tisztelt hölgyeim és uraim! A Bácsfi Diána főszereplésével bohózatba fulladt, dilettánsul rendezett rémdráma után most egy valódi tragédia van kibontakozóban, amelyben a főszerepet a gyurcsányi méregkeverő kommunikációs kampánymacherek, a Werberek a határon túli magyarokra osztották. S munkájuknak mérgezett gyümölcse már be is érett. Íme, ezt a szórólapot terjesztik, persze név nélkül, Budapest több kerületében. (Felmutat egy papírt.) ?Ne fizessünk rá a kettős állampolgárságra! Ne fizessünk havi 20 ezer forintot családunk pénzéből! Ne fizessünk mások helyett adót, nyugdíjat! Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt! Ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet.ö (Zaj. - Közbeszólások mindkét oldalon.) Kedves Szocialisták! Tisztelt Kósa Ferenc! Tisztelt Géczi József Alajos! Tisztelt Molnár Gyula! Tisztelt Nagy Sándor! Tisztelt Szili Katalin! Tisztelt Érsek Zsolt! Tisztelt Kocsi László! Mondják, hogy nincs közük ehhez a borzalomhoz! Önök imádják az elhatárolósdi nevezetű társasjátékot, hát mondják, hogy elhatárolódnak ettől! Mondják, hogy bocsánat, nem ezt akarták! Nem ezt akarták elérni! Még nem késő, még nem jóvátehetetlenek azok a sebek, amelyeket nem a Fidesz testén, hanem a nemzet lelkén ejtettek.

[14.50]

Fogadják el, hogy az igennek, amelyet szíve szerint ennek az országnak a többsége mondana, talán az MSZP-frakciója többségének is ez az álláspontja, az igennek nincs valódi kockázata, hiszen ha érvényes és sikeres lesz is a népszavazás, nemzeti konszenzus nélkül, a pártok megegyezése nélkül nem lehet a jelenlegi törvényen változtatni. Kétharmados többséget igénylő törvényhozási tárgyról lévén szó, egyik fél sincs abban a helyzetben, hogy egyoldalúan rákényszerítse akaratát másokra.

Miért utasítják akkor el eleve a megegyezés esélyét? Miért utasítják el a MÁÉRT nyilatkozatában foglalt kérést? Miért utasítják el a köztársasági elnök úr nemzeti egységet célzó kérését? Miért nem fogadják meg Tempfli József, Sütő András, Püski Sándor, Kallós Zoltán, Schöpflin György, Bodor Pál, Habsburg György, Tőkés László és más neves személyiségek kérését? Miért nem ér önöknek semmit Bánffy György, Bitskey Tibor, Buzánszky Jenő, Cseh Tamás, Egerszegi Krisztina, Fábry Sándor (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Jaj!), Gyarmati Dezső, Pitti Katalin és más kiváló értelmiségiek, művészek, a nemzetnek dicsőséget hozó sportolók szava? Gondolják meg, még nem késő!

Amúgy pedig, tisztelt szocialista képviselő hölgyek és urak, persze, lesz, ami lesz. Ahogy Cseh Tamás énekli: túléltem mindeneket, féldecis rezsimeket. Így lesz ez ezután is. Mert erőt, hitet ad mindannyiunknak a Belgrád alatti Hertelendifalván élő, bukovinai székely származású Borsos Tamás tanító bácsinak a legreménytelenebbnek tetsző helyzetekben is lelki békét sugárzó hitvallása, amely így szól - és ezzel kívánok önöknek bölcsességet, jóindulatot -: nekünk jó, mert rájöttünk, hogy a világ szebb velünk, mint nélkülünk.

Amikor döntenek az igenről vagy a nemről, akkor jusson eszükbe Borsos Tamás. Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Az SZDSZ képviselőcsoportja nevében felszólaló képviselőnek, Eörsi Mátyás képviselő úrnak adom meg a szót.

DR. EÖRSI MÁTYÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Infláció van Magyarországon. Most nem a forintra gondolok csupán, hanem arra gondolok, hogy először is van egy infláció a politikai vitanapokban az Országgyűlésben, és minden egyes politikai vitanap egyben inflációt eredményez nemzetpolitikákban.

Mire jó egy ilyen vitanap? Már a vitát megelőzően is arra gondoltam, de most Kövér László képviselő úr baráti hangú, lágy tónusú felszólalása megerősített engem abban, hogy egy ilyen vitanap arra jó, hogy a két fél egymás torkának esik, bebizonyítja, hogy csak neki, senki másnak, csak neki van igazi nemzetpolitikai koncepciója, ő a legjobb, a másik pedig maga az ördög.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, a magyar lakosságnak határon belül és határon túl elege van ezekből a világmegváltó koncepciókból, és nem tudom, észreveszik-e, hogy mi magunk járulunk hozzá ahhoz - és ebben közös a felelősségünk -, egyfajta igényt teremtünk arra, hogy vajon a politika újabb és újabb világmegváltó koncepciókkal álljon-e elő. Én úgy gondolom, hogy nem új és új koncepciókra van szükség, hanem becsületes, őszinte politikára, amely nem illúziókat gerjeszt, hanem arra koncentrál, amit a politika képes megoldani, és természetesen nemcsak mondja, hanem a végén teljesít is.

Nehéz-e magyarnak lenni? Egyetértek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrral, nem könnyű magyarnak lenni - persze attól függ, honnan nézzük. Úgy gondolom, hogy nehéz magyarnak lenni, ha nézzük, mondjuk, az izlandiakat vagy a svédeket, de azt is gondolom, ha Grúziából, Burundiból vagy akár csak Ukrajnából, Oroszországból nézzük, akkor persze könnyű magyarnak lenni.

Nekünk, magyaroknak, úgy gondolom, egyetértünk abban, hogy rengeteg a tennivalónk. Az a kérdés, hogy a politika képes-e kiválasztani azt a területet, amelyben segíteni tud, és ebben valóban segít-e. Mert ne hunyjuk be a szemünket, tisztelt képviselőtársaim, valóban rengeteg a probléma, de az sem helyes, ha mindenki minden problémára a politikától várja a megoldást, mert az is a politika felelőssége, tisztelt Országgyűlés, ha a politika azt sugallja magáról, hogy tessék mondani, mik a problémák, majd jön a politika, és minden egyes kérdést megoldunk. Úgy gondolom, hogy ez nem így van, és az ígéretek versengése helyett a valódi, a politika által megoldható problémákra koncentrálva kell ezeket megoldani.

(Dr. Vidoven Árpádot a jegyzői székben Szűcs Lajos váltja fel.)

Ha megengedik, amikor nemzetpolitikáról beszélek, szemben az előző szónokokkal, azért ne csak a határon túliakról beszéljünk, hanem beszéljünk a határon belüli problémákról is, mert vannak szép számmal.

Melyek ezek a problémák? Ha megengedik, én két csoportba osztanám be őket. Van egy nagyon komoly probléma Magyarországon. Az egyik a szegénységgel függ össze, összefügg a bizonytalansággal. Nagyon sok polgártársunkban él a félelem attól, hogy elveszti a munkahelyét, hogy tönkremegy az egészsége, fél attól, hogy ügyeit nem tudja elintézni a hivatalokban, és általában azt érezzük, hogy egyfajta kiszámíthatatlanság uralkodott el Magyarországon. S ezzel talán összefüggésben mondanám a másik problémát, hogy a villamoson ülve, a vonaton ülve, vagy pedig az autóban az országutakon vagy az utcákon azt lehet tapasztalni, hogy egyre több a rosszkedv, tán nő az agresszió is, nő a türelmetlenség egymás iránt.

A kérdés tehát, hogy ebből mit tud a politika saját maga fölvállalni, és milyen megoldást tud nyújtani ezekre a kérdésekre. Itt van a szegénység és a bizonytalanság kérdése. Szereti magáról azt mondani a politika, kivált a nagy pártok szeretik ezt mondani, hogy majd tessék hozzánk fordulni, majd mi megoldjuk ezeket a gondokat. Én azonban úgy gondolom, liberális, szabad demokrata politikusként, hogy a szegénységre, a bizonytalanságra a legjobb válasz egy jó, stabil, erős gazdaság; a munkahelyek számának a növekedése nyújtja a lehető legjobb szociálpolitikát Magyarországon, mint ahogy a világ minden más országában is. Munkahelyeket kétféle helyről lehet adni, tud adni az állam, és amit az állam nem ad, az mind, mind, mind a magánszférában keletkezik, és föl kell tennünk magunknak azt a kérdést, hogy honnan kívánunk stabil szociálpolitikát, tehát munkahelyeket nyújtani. Úgy gondolom, hogy nem az állami részét, hanem a magánszférát kell megerősíteni, az a kérdés, hogy hogyan.

Az elmúlt 14 évre visszagondolva azt tapasztalom, egyre nő az igény a politika részéről, hogy azt mondjuk a gondokra, hogy akkor osszunk el még többet. Ha nő a szegénység, ha nőnek a problémák, osszunk még többet a népnek. Én azonban liberálisként azt gondolom, hogy nekünk mindannyiunknak arra kellene koncentrálnunk, hogy hogyan tudjuk az ország versenyképességét javítani. Ha megnézünk nálunknál sikeresebb országokat, az ír, a finn példát, ott azt látjuk, hogy egyetértés volt és még ma is egyetértés van a politikai erők között abban, hogy a fő cél a versenyképesség megteremtése, majd növelése, és ennek következtében ezek az országok valóban sikeresek.

Szeretném egy paradoxonra felhívni a figyelmüket, és szeretném ezt bizonyítani is. Amikor több elosztásról beszélünk, hogy hogyan lehetne a megtermelt javakat elosztani az emberek között, ez rövid távon nagyon kedvezőnek tűnik az emberek számára, hosszabb távon azonban ártalmas. És megfordítva: ha sikerül jobb versenyképességet elérnünk az országon belül, az lehet, hogy rövid távon kevésbé csábító, de esküszöm, hogy hosszabb távon ez adja az igazi megoldást. Jó lenne, ha ebben a Házban a versenyképesség és az emberek jóléte összefüggéséről néhány nagyon egyszerű igazságban meg tudnánk állapodni.

[15.00]

Ha egyetértünk abban, hogy nem az államnak kell munkahelyet adnia, akkor egyetértünk abban, hogy ezt a magánszférának kell megtennie, a vállalatoknak. És a vállalatok akkor tudnak pénzt fölhalmozni, hogy ezt munkabérre költsék, ha el tudnak adni árukat, szolgáltatásokat. A vállalatok akkor tudnak eladni a piacon, ha a versenytársaikhoz képest jobb minőségben és olcsóbban tudnak eladni. Mi a jobb minőség feltétele? A jobb minőség feltétele - tehát annak a feltétele, hogy legyen pénz a vállalatnál, legyen bevétele, hogy tudjon munkabért fizetni, tudjon több magyar állampolgárt fölvenni -, hogy legyen jó menedzsmentje, legyen egy felkészült szakembergárdája, ez összefügg az oktatás kérdésével, amire vissza fogok térni, és megint csak szükség van pénzre ahhoz, hogy jobb minőséget tudjon előállítani.

Akkor tud egy vállalat olcsóbban eladni, tehát akkor tud a versenytársaihoz képest többet értékesíteni, ha a menedzsmentje jó, ha a költségei alacsonyabbak - ugye belátjuk, gondolom, ebben a Házban ezzel mindenki egyetért, hogy minden termelési költség befolyásolja az értékesítést -, tehát ha a munkabér alacsonyabb, és ha az állam terhei, az adók, az egyéb járulékok alacsonyabbak. Ezt pedig, tisztelt képviselőtársaim, akkor tudjuk csak elérni, ha az állam kisebb, ha az állam olcsóbb, tehát kevesebb adót szed be, hogy ezáltal a vállalatok versenyképessége növelhető legyen. Mert ha a vállalatok versenyképessége nő, akkor nő a bevétel, tud bővülni, és több embernek tud munkát adni, ezáltal a szociális feszültséget, a bizonytalanságot csökkenteni.

Beszéltünk az oktatásról, mennyire fontos az, hogy Magyarországnak felkészült munkaereje legyen arra, hogy a vállalati sikerhez hozzá tudjon járulni. Az oktatás akkor jó, ha a fiatalok modern, a munkaerőpiacon használható tudást képesek magukba szívni, és önbizalmuk van. Ehhez képest, tisztelt Országgyűlés, miközben az oktatási miniszter azon kísérletezik, hogy reformokat hajtson végre ennek érdekében, még mindig ott tart az oktatáspolitika, hogy arról kell vitatkoznunk, hogy helyes-e, ha egy elsős vagy másodikos nebuló kap-e osztályzatot, hogy kell-e a testnevelést osztályozni, amely csak arra jó, hogy egy ducibb gyerek önbizalmát tönkretegye. És máris egy olyan embert hozunk létre, vagy olyan emberhez járulunk hozzá, aki a munkaerőpiacon már kevésbé hatékony.

Vagy beszéljünk az egészségügyről, mert a munkaerőnek egészségesnek is kell lennie. Miközben a Fidesz a Munkáspárttal együtt arra buzdítja a szavazóit, szavazzanak igennel, hogy ne lehessen többletpénzhez juttatni az egészségügyi intézményeket... - abban egyetértettünk, hogy az államtól nem várható el, hogy adók növelésével javítsa föl az egészségügy pénzügyi állapotát, tehát külső pénzhez kell hozzáférni. Még mindig vannak pártok, amelyek ezzel szembe mennek, aminek következménye persze az adók növelése, amelynek következménye a több teher a vállalatokon és a munkaerő-piaci helyzet nagymértékű romlása.

Még mindig, amikor az oktatásról beszélünk, ha szabad erre visszatérni egy gondolat erejéig: tudunk-e kellő modern információt nyújtani a magyar emberek számára? És ebben az információtechnológiának hihetetlenül komoly szerepe van. Az információ hatalom. Én nagyon örülök annak, hogy a kormánynak sikerült kiaknáznia azokat a lehetőségeket, amelyek tényleg abból adódnak, hogy a lemaradás, az úgynevezett digitális szakadék viszonylag rövid időn belül csökkenthető. Örülök annak, hogy Magyarországon 2006 tavaszára 4 ezer e-pont létesül, örülök annak, hogy 2006 nyarán minden negyedik magyar háztartás kapcsolódni fog az internethez, és hadd ne soroljam. Ezek mind-mind nagyon fontos adalékok ahhoz, hogy a magyar gazdaság javuljon.

Említettem a rosszkedvet, említettem az agressziót, ami, úgy érzem, eluralja az országot. Tisztelt képviselőtársam, nem csak Kövér László iménti felszólalása nyomán mondom azt, hogy ez a rosszkedv, ez az agresszió, ez a türelmetlenség ebből a Házból jön. Ebben a Házban vagy ehhez a Házhoz kapcsolódva hangoznak el olyan hozzászólások, amelyek az ország egy részét ki akarják rekeszteni a nemzetből, amikor a nemmel szavazókra azt mondják, hogy az nem becsületes, azt mondják, hogy az nem magyar. Persze, aki ezt mondja, annak válaszolnia kellene arra a kérdésre, hogy amikor két évvel ezelőtt ő mondta azt, hogy nem, akkor vajon ő nem volt magyar, ő nem volt becsületes.

Egyáltalában illik-e ilyet mondani ebben a Házban vagy ezen a Házon kívül? Nem lehetne-e azt tudomásul venni, hogy az a szó, hogy politikai párt, hogy párt a latinból azt jelenti, hogy a nemzetnek egy része? Tehát tisztelhetjük, megbecsülhetjük egymás álláspontját abból kiindulva, hogy mindenki a nemzet egészének a javát akarja, azt szeretné, hogy ennek az országnak, a magyarságnak jobban menjen, és csak a koncepciók versengenének ahelyett, hogy megpróbálnánk egymást az agyagba döngölni.

Tisztelt Országgyűlés! Miután a vitanap címe ?Új nemzetpolitika belföldön és külföldönö, érdemes beszélni a nemzetpolitika nemzetközi összefüggéseiről, annál is inkább, mert itt valóban szükség lehet egy új megközelítésre. A rendszerváltást követően kialakult egyfajta konszenzus, amely nem volt soha igazi konszenzus, de lényegében mégiscsak egy hármas prioritásról; arról, hogy Magyarországnak teljes mértékben integrálódnia kell a nemzetközi integrációs szervezetekbe; abban, hogy Magyarországnak egy olyan szomszédpolitikát kell létrehoznia, amely történelmi ellentéteken túllépve együttműködést, ha nem barátságot hoz létre Magyarország és a szomszédai között, és természetesen hogyan tudunk segíteni a határon túli kisebbségnek.

Ha megnézzük ezt a hármas célkitűzést, azt tapasztalhatjuk, az első célkitűzésünk, az integráció teljes egészében megvalósult. A szomszédságpolitika tekintetében óriásit léptünk előre. Nem azt mondom, hogy nincsenek problémák. Problémák mindig is lesznek, de úgy érzem, hogy a mostani közép-európai helyzet sokkal több lehetőséget nyújt arra, hogy a közöttünk meglévő vitás kérdéseket barátságosan, békésen, tárgyalások útján oldjuk meg, és végül, amikor a határon túli kisebbségekről beszélünk, tudjuk, hogy rengeteg, még mindig rengeteg a probléma. Ugyanakkor, ha összehasonlítjuk a mai helyzetet a rendszerváltás utáni időkkel, azt kell hogy megállapítsuk, hogy ott is nagyon komoly előrelépés tapasztalható ezer területen.

Tisztelt Országgyűlés! Magyarország mozgástere óriásit tágult az elmúlt időszakban, hiszen az Európai Unió és a NATO, amelynek tagjai vagyunk, a világ két legbefolyásosabb hatalmi centruma, és ott vagyunk, képesek vagyunk befolyásolni a döntéseket. Kis országból közepes ország lettünk. A kérdés már csak az, hogy mit kezdünk ezzel a megnövekedett lehetőséggel. Amikor a kisebbségek sorsáról beszélünk, ha az Európai Unión kívül lennénk, semmi esély nem lett volna arra, hogy a mostani alkotmányos szerződés utalást tegyen a kisebbségekre mint az egyik legfontosabb európai értékre.

Azáltal, hogy Magyarország az Európai Unióba bekerült, ezt elértük, és büszke vagyok rá, örülök neki. Megint csak egy dilemmát fogalmaz meg ez az eredmény is: hogyan tudunk sikert elérni? Csendes, normális diplomáciával, amely tán kevésbé lángol, kevésbé füstölög, vagy pedig az asztal verésével, hangoskodással, amelynek lehet, hogy sokan örülnek, de a siker esélye tán csökken, tán kevesebb.

Mit kezdünk ezzel a megnövekedett mozgástérrel? Figyelembe vesszük-e más országok érdekeit? Amikor a bővítésről beszélünk, már most hallom olyan politikusoktól, akik korábban azt mondták, hogy milyen felháborító, immorális dolog a korábbi európai uniós tagoktól, hogy nem akarnak többet fizetni, hogy a korábbi kapók nem akarnak kevesebbet fizetni, most épp tőlük hallom azt, hogy persze kell a bővítés, csak Magyarország ne kapjon kevesebbet. Úgy gondolom, ez összeegyeztethetetlen logika. Magyarországgal szemben szolidaritást várunk el másoktól, és ugyanilyen szolidaritást kell nyújtani mások felé is.

Megbízható országnak látnak-e bennünket? Megbízható országnak látják-e Magyarországot, olyan országnak, amellyel érdemes szövetkezni? Amikor Irakról döntöttünk, és a Fidesz ?segítségévelö úgy döntöttünk, hogy nem fejezzük be a vállalt missziót, azt gondolhatják sokan, hogy ennek azok az európai uniós országok, amelyek nem vettek részt a misszióban, örülni fognak.

[15.10]

Úgy gondolom, hogy ez nem így van, ahogy a vörösingesek Gerébet sem szerették, úgy gondolom, hogy azok számára is, akik nem vettek részt a misszióban, egy olyan kép alakul ki Magyarországról, amely nem eléggé megbízható, amellyel nehéz szövetkezni.

A kettős állampolgárság kérdését most csak ebből a szempontból vizsgálnám meg, mert nagyon sokat beszéltünk erről. Amikor Magyarország tárgyalta az európai uniós tagságot, részben Orbán Viktor volt miniszterelnök úr vezetésével, részben pedig a mostani két kormányfő vezetésével, akkor egyik miniszterelnök sem, Orbán Viktor sem mondta azt, hogy Magyarország 15 millióval akar csatlakozni az Európai Unióhoz. Azt mondtuk, hogy 10 millióan akarunk csatlakozni, és most mintha egy kicsit megint simliskedne Magyarország, és kitaláljuk, hogy most már bent vagyunk, meg lehet változtatni a szabályokat, most hozzunk egy olyan törvényt, hogy anélkül, hogy erről bárkivel konzultáltunk volna, 15 millióan menjünk be.

Azt mondom, hogy továbbra is maradjunk annál a régi koncepciónál, amelyet együttesen elhatároztunk, hogy segítsük hozzá minden szomszédunkat az európai uniós tagsághoz, és akkor Románia a másfél milliós magyarságával, Horvátország a kisebb létszámú, de még mindig számottevő magyarságával velünk együtt tud kettős állampolgárként - tehát vagy magyar, vagy román, vagy horvát és európai állampolgárként -, az Európai Unió teljes jogú tagjaként oda utazni, ott dolgozni és ott élni, ahol kíván.

Tisztelt Országgyűlés! Az életben az eredményes, aki jól határozza meg a lehetőségeit, és azokat a lehetőségeit, amelyek vannak, kihasználja. Ezt javaslom Magyarországnak, ezt javaslom a magyar nemzetnek is, hogy pontosan mérjük fel a lehetőségeinket, ne hazudjunk ezentúl, mert úgysem hiszik el, és nem tudunk teljesíteni. De azokkal a lehetőségekkel, amelyeket jól felmértünk, alapos munkával, éljünk őszintén, becsületesen.

Ehhez jó munkát kívánok mindannyiunknak, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Most megadom a szót Csapody Miklósnak, az MDF-képviselőcsoport vezérszónokának.

DR. CSAPODY MIKLÓS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sajnálom, hogy miniszterelnök úr nincs jelen, mert a négy parlamenti pártnak azért négy vezérszónoka van, bár miniszterelnök úr a múltkor azt mondta, hogy a Magyar Demokrata Fórum álláspontját már ismeri.

Az MDF úgy látja, hogy az a szó, az a fogalom, hogy nemzetpolitika, a '90-es évek óta más tartalommal telt meg, mint amiről itt beszéltünk. Persze hogy a szó nemes értelmében nemzetpolitika a hazai szétszakadt társadalom szociális egyesítésének programja, persze hogy nemzetegyesítési politika a szétszakadt családok lehetőség szerinti újraegyesítése, de, tisztelt Országgyűlés, nemzetpolitikán nem a politikát, nem az ország vezetését és kormányzását értjük, nemzetpolitikán kizárólag az anyaország és a határon túli magyarok közti sokféle kapcsolat rendszerét értjük.

Ezért tehát olyan konkrét lépésekről kívánok inkább beszélni, amelyeknek megtételét az állampolgársági népszavazás eredményétől függetlenül is szükségesnek tartjuk. Ezért szeretnék ebben a vitában, tisztelt Országgyűlés, a heves érzelmekre hatni. Nem a könnyekre és a meghatódásra gondolok, hanem egy másfajta szenvedélyre, az értelemére. Azoknak a képviselőtársaknak és azoknak a választóknak az értelmes reményére, akik nem a csodaszarvast űzik, hanem a közeli és kézzelfogható, egyszerű megoldásokat keresik; akik nem váltak áldozataivá sem a tájékozatlanság illúziókkal teli romantikájának, sem pedig az irigységnek és a kenyérféltésnek, de a százmilliárdos pluszköltségeket felröppentő riadalmaknak sem.

Az új magyar nemzetpolitikáról szóló gondolatcserében azokhoz beszélek, akik nem adták fel a józan ész szenvedélyét ebben a lassan katasztrofális méreteket öltő összevisszaságban sem.

Tisztelt Országgyűlés! Végre radikálisnak kell lenni, ez pedig illúziókkal és riadalmakkal nem megy. Radikálisnak lenni nem azt jelenti, hogy a lelkek nemzeti húrjain átszellemült arccal, ámde a pártérdek ujjával pengetve játszunk, úgy, hogy közben a nemzeti felelősségérzet rogyasztó súlya még a televízión át is meglátszik rajtunk. Radikálisnak lenni nem ezt jelenti, hanem a gondolkodás bátorságát, annak tisztességét, hogy képesek vagyunk a legjobb megoldást megtalálni, hiszen a szülőföld-stratégiában állítólag mindnyájan egyetértünk. De ha erre nem vagyunk képesek, kérem, ne mondjuk a mai politikai osztályról, hogy elit.

?A politika ma mindent helyettesít: a színházat, festészetet, irodalmat.ö - mondja a lengyel Kapu?ciński. „ Helyettesít és bevezeti a bóvli, a giccs uralmát, az intrikák, az arrogancia és a tahóság uralmát. Olyan hatalmat, amelynek egyetlen célja, hogy önmagát ráerőltesse másokra, tolakodóan, erőszakosan, mindenáron.ö

Tisztelt Ház! Ha mi nem így akarunk a magyar nemzetstratégiáról gondolkodni és beszélni, ha nem önmagunkat akarjuk a másikra ráerőltetni, akkor szóljunk világosan; nem saját pártunk nevét minden mondatban legalább kétszer elsütve, viszonttámadó ötleteinket pedig újabb és újabb színes mosóporcímkékkel reklámozva, hanem végre egyértelműen. Kezdjük ezért magával a nemzetpolitikával!

Kell-e nekünk új nemzetpolitika? Meggyőződésem, hogy nem kell. Nem kell, mert Antall József stratégiai alapvetésének integrációs céljai teljesültek, a velük összefüggő szomszédságpolitikai és a határon túli magyarságot illető feladatok pedig uniós tagságunk új körülményei között is állandó, folyamatos feladatok maradnak. A magyar nemzetpolitikában nincsen tehát szükség újabb nagyívű koncepciókra és újabb körmönfont elméleti alapvetésekre, hacsak nem akarja bárki is közülünk felmondani az egyetértést; hacsak nem akarja valaki a szülőföldön maradás támogatása helyett, mondjuk, a Kárpát-medence magyarlakta területeinek kiürítését, akár saját szavazóinak összegyűjtésére, akár a munkaerőpiac hiányának pótlására, akár pedig súlyosbodó demográfiai deficitünk kiegyenlítésére.

Ez is lehetséges, de akkor ki kell mondani, hogy mi a németek példáját követjük, akik kiürítették az erdélyi szász vidékeket, fölhagyták a nyolcszáz éves falvakat, városokat, templomerődöket, temetőket, és azóta is milliókat költenek az otthagyott múlt alapos tudományos, történelmi és néprajzi feldolgozására. De mi nem ezt akarjuk.

Az is kimondható persze, hogy nemigen tudjuk, hogy pontosan mit is akarunk a határon túli magyarsággal, mert kizárólag önmagunkkal vagyunk elfoglalva, nem kell ide román, ukrán és a többi, mert azt hisszük, hogy ha segítünk, akkor csökken majd a nyugdíj, a társadalombiztosítás, csökken a családi kassza, vagy ahogyan azt korábban az egyik miniszterelnök mondta - klasszikust csak pontosan -, hogy maga ?a helyzet csökkenö.

Ha már muszáj, segítgetünk, aztán lesz velük, ami lesz, az Unió pedig majd megoldja a dolgot, és hátha minden jóra fordul. Ennek kimondásához is bátorság kell, megüzenni Kárpátalja és a Vajdaság magyarságának, hogy nem kelletek, boldoguljatok, ahogy tudtok, de akkor ezt, tisztelt Országgyűlés, meg kell mondani.

Mi azonban ugye, nem így gondolkodunk? Hiszen, ugye, meghirdetett közös nemzetpolitikánk alapja az, ami egyedül természetes. Az, hogy ha mindenkinek joga van ott élni, ahol akar, akkor érdekes módon ott is van joga teljes életet élni, ahol született, és ahol nemzete több mint ezer esztendeje él. Mi, a négy párt ezt hívjuk szülőföld-stratégiának, ez pedig nemcsak méltányos és emberi, de bölcs nemzetpolitika is.

Az illúziók és a riadalmak között tétovázó magyar választóknak mondom: ha egy nemzet lakóterületét a centrum és a periféria viszonyában nézzük, akkor a megmaradt Magyarország a centrum, és az elszakított területek jelentik a perifériát. A centrum pedig akkor erős, ha a periféria is erős. A centrum akkor biztonságos, ha a perifériát nem az etnikai konfliktusok, nem a kisebbség kulturális alávetettsége, nem a szabadsághiány és nem a nyomor jellemzi, hanem a nemzeti önazonosság őrzése, a kultúra és az oktatás fejlődése, az autonómia és a biztos gazdasági egzisztencia. Ez pedig már nemcsak magyar érdek, de érdeke a többségnek, mi több, az Európai Uniónak is.

A vajdasági Keszég Károly írta a megtizedelődött vajdasági kulturális élet Végvári panoptikum című könyvének olvasóihoz. Idézem: ?Mert tudd: egy eltűnő magyar sziget korrajza és kórképe van előtted. S ne feledd: a végek eltűnésével a hátországhoz lép közelebb a vég.ö

Nem új nemzetpolitikára van tehát szükségünk, tisztelt képviselőtársaim, hanem a szülőföld-stratégia új és valóságos tartalommal való megtöltésére. Ennek a politikának kell ma új lendületet adni.

[15.20]

Az MDF változatlanul támogatja a határon túli magyarok európai boldogulását a szülőföldön, támogatja a határokon átívelő nemzeti újraegyesítésnek az Unión belüli programját, és támogatja a magyar-magyar kapcsolatok közvetlenné tételét is mindaddig, amíg szomszédaink mindegyike tagja nem lesz az Uniónak.

Ebben eddig sem volt vita. A magyar államnak azokat a nemzetpolitikai kudarcait azonban, amelyeket az elmúlt másfél évtizedben saját kormányaink önhibájából kellett elszenvednünk, eddig sem a konszenzusos szülőföld-stratégia okozta, nem a felfogás helyessége, hanem a gyakorlat fogyatékossága, az önzések és érzéketlenségek. Mulasztásaink kezdetben a kormányzati tapasztalatok hiányából és az indokolatlan jóhiszeműségből, később pedig tehetetlenségből, pártpolitikai rövidlátásból vagy éppen megfontolatlanságból fakadtak. Az elmúlt évek tétova helyben járásai miatt mára kialakult helyzet azonban az előző kormány öröksége a leginkább, amiért a legnagyobb személyi felelősség az előző külügyminisztert terheli.

A múlt heti Magyar Állandó Értekezlet kudarca bebizonyította azt is, hogy jelenleg a rövid távú politikai profitszerzés a fő oka annak, hogy uniós tagságunk első évében a magyar közösségek fogyatkozása ellenére sincs meg sem a kellő megfontoltság, sem a politikai bölcsesség. Nincs meg köztünk, a parlament pártjai között a nemzeti szolidaritás egyebeken fölülemelkedő konszenzusa.

A tegnap megkezdett négypárti egyeztetés talán segít ezen. A nemzetpolitikát, a szülőföld-stratégiát azonban nemcsak azért kell valóságos tartalmakkal megtölteni, mert uniós tagságunk ezen a téren is új helyzetet teremt, az előrelépés azért is szükséges, mert a szülőföldön maradás támogatása - politikai eltökéltség és támogatás híján - mára csupán általános elvi egyetértéssé, kinyilatkoztatássá silányult. Minderre nemcsak az állampolgársági törvény módosításának elutasítása a bizonyíték, de a kétharmados törvényalkotást meggátló politikai rémképek és gyanakvások tömege, a két nagy párt egymástól való félelmének mindent eltorzító hatása is. A tájékozatlanság és a félretájékoztatás hamis illúziókat és felesleges riadalmakat keltett.

A félvállról vett és sajnos a kormányzati preferenciákhoz képest súlytalanul periferiális nemzetpolitika alig néhány ezrelékes költségvetési támogatása is azt mutatja, hogy ma nem az ügy viszonttámadó, verbális politikai kommunikációjára van szükség, hanem határozott kormányzati cselekvésre. Minden javaslatot kizárólag egyetlen szempontból szabad mérlegre tenni, hogy ott tart-e a szülőföldön, vagy inkább elvonz. Mert Unió ide vagy oda, ahogy azt Salman Rushdie, a Sátáni versek szerzője írta: „ Minden kivándorlónak végzete, hogy megfosztassék történelmétől, s mezítelenül álljon a megvető tekintetű idegenek előtt,ö - akkor is, ha ezek magyarok, mondom én - „ akiken látnia kell a drága kelmét, a folyamatosság brokátját.ö Ezért csakis azokkal a megoldásokkal foglalkozom, amelyek ott tartanak a szülőföldön, nem pedig elvonzanak.

Az első: javasoljuk, hogy az Országgyűlés tegye lehetővé a magyar állampolgárság kedvezményes honosítással való megszerzését. Ez a megoldás a probléma megoldását a rendes országgyűlési kerékvágásba zökkentené vissza. Ez a törvénymódosítás készen van. Ezt az elgondolást az RMDSZ és a határon túli magyarok is támogatják. A mi parlamentünk is általános vitára alkalmasnak találta, tárgysorozatba is vette, de még mindig nincsen napirenden. Miért? Pedig az elfogadásával a kérdés már december 5. előtt, egyetlen gombnyomással rendezhető lenne. A népszavazás kérdése ugyanis arra vonatkozik: alkosson-e törvényt a parlament az ügyben? Módosításunknak csak az a lényege, hogy a hatályos állampolgársági törvény csekély változtatásával küszöböljük ki mindazokat a súlyos hátrányokat, amelyek a schengeni követelményekkel a mindennapos magyar-magyar kapcsolatokban okoznak majd beláthatatlan kárt.

A vízumsorompó ugyanis, tisztelt Országgyűlést, valóságos fenyegetés. A marosvásárhelyi Kovács András Ferencnek már hét évvel ezelőtt írott versében a jótékonykodó magyarországi politikus így szól a költőhöz: "Pedig furcsállom, hogy tudsz zengeni, / Ha vízumod sincs, mondjuk schengeni?" A költő válasza: "Fenét! Attól fogok még zengeni - / Semmint épp Schengenért esengeni!" A magyar politikus: "Magyarnak magyar nyelven zengeni. / Sokat segítünk ebbe', nemde, mi?!" - "Hát hagyjatok már nyugton zengenem, / Mert sejtem én, hogy lyuk van Schengenen! / S ha tán nem érti szittya szlengemet, / Europe se mind temessen engemet - / Csókoltatom különben Schengemet!" (Derültség a Fidesz padsoraiból.)

Igen, Románia uniós céldátuma 2007. De mi lesz a kárpátaljai, a vajdasági meg a drávaszögi magyarokkal?

A módosítás azért is különösen hasznos lenne, mert a december 5-éig hátralévő időben is elfogadható az MDF javaslata, de ha erre nincsen meg a szándék, utána már nem marad más, mindenkinek elfogadható kiindulópont. Ezzel a javaslattal ugyanis az Országgyűlés a jogalkotás eszközeivel egyszerre tehet eleget a határon túli magyarság és a népszavazás kiírását támogató több mint 320 ezer aláíró politikai akaratának is.

A második javaslatunk, szintén konkrétan: hozzon létre a kormány egy elkülönített kommunikációs alapot a népszavazás kérdésének pontos értelmezésére. A választók iránti elemi tiszteletből fakadóan ugyanis feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a pártok és a közszolgálati média fórumai egyaránt tájékoztassák a szavazókat, az európai parlamenti választások kampányához hasonlóan. Ezért tartjuk jó kezdeményezésnek azt a kormányoldali javaslatot, amely célul ugyanezt tűzi ki, de félő, hogy a hátralévő három hét már kevés. A tegnapi négypárti egyeztetésen ezért fogadtuk el egy külpolitikai nyilatkozat gondolatát, amely csupán azt mondaná ki: mind a négy párt arra kéri Magyarország polgárait, hogy a népszavazáson vegyenek részt, és szavazzanak legjobb lelkiismeretük szerint.

A harmadik javaslatunk: a VI. MÁÉRT-on már két éve felvetettük a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló '96. évi LXXXVI. törvény módosítását a határon túliak támogatására. Ezért helyeseljük azt a kormányzati elképzelést, amely az 1 milliárdos alapösszeghez hozzáadandó, önként felajánlott harmadik 1 százalékok forintösszegének megduplázásával a szülőföldalap létrehozására irányul. Igen, de az induló összeget, tekintettel a feladatok nagyságára, legalább 5 milliárd forintra javasoljuk felemelni.

Negyedszer: javasoljuk a nemzeti vízum bevezetését. A magyar vízumkötelezettségről szóló, Szerbia-Montenegróval, valamint Ukrajnával kötött megállapodások ugyanis lehetőséget adnak az uniós gyakorlatból ismert, tehát abszolút uniós, Unió-konform ötéves, úgynevezett nemzeti vízum alkalmazására. A többszöri beutazásra jogosító nemzeti vízum bevezetésének célja a magyar-magyar kapcsolatoknak a kormány által is programszerűen támogatott közvetlenné tétele, mindazon személyek beutazásának megkönnyítése, akik az államok közti gazdasági, kulturális, tudományos, egyházi, oktatási, sport-, önkormányzati vagy a felek egyéb fontos nemzeti érdekeit szolgáló kapcsolatok fejlesztésében kiemelkedő szerepet játszanak, illetve a közeli rokoni kapcsolatok fenntartása érdekében azt kérik. Ez természetesen a magyarigazolvánnyal rendelkezőkre is vonatkozik.

Ezt akkor is javasoljuk, ha a kishatáregyezmények, úgymond, kifutottak. Most a kormány ismét a kishatár-átlépési úti okmány bevezetésével foglalkozik, ez azonban csak meghatározott távolságot, körzetet érintene. A jó megoldás nem ez, tisztelt Országgyűlés, hanem a nemzeti vízum.

Ötödször: a nemzeti önazonosság fenntartását célzó kulturális, oktatási, nevelési támogatások összege nem csökkenthető. A támogatások felülvizsgálata nem irányulhat a közalapítványok megnyirbálására, sem a kedvezménytörvény lassan termőre forduló beruházásai költségeinek csökkentésére. Örömmel vesszük tudomásul a nemzeti fejlesztési tervet megelőző időszak tervezett fejlesztési elképzeléseit, ezek megalapozottságát azonban csak az azonnali kormánydöntések igazolhatják. Ezért inkább most, sokadszor, azt javasoljuk, hogy hozzunk majd törvényt a határon túli magyarok támogatásának állandó, legalább költségvetési ezrelékben való meghatározásáról. Ez jelenleg nagyjából 1 ezrelék. Ha ezt legalább 5 ezrelékben rögzítenénk, nem volna örök vita a támogatásokról, és az 5 ezrelék valódi értéke pedig már nem tőlünk, a parlamenttől, hanem a gazdaságtól és a forint erejétől függene.

Hatodszor: javasoljuk, hogy a magyar állam stratégiai vásárlásokkal, de a magyar magántőke vállalkozásait is állami garanciavállalással támogatva, fokozottabban vegyen részt a szomszédos államok gazdasági és pénzügyi életében. Sajnos erre a talán mégis meglévő törekvésre eddig csak egyetlen halovány, szóbeli utalás történt. Miniszterelnök úr ugyanis a verespataki aranybánya katasztrofális tervének elkerülésére nemrég fölvetett valami hasonlót román partnerének a magyar állam részéről a munkahelyteremtés lehetőségéről. Pedig szükségesnek tartjuk, hogy a kormány hozzon intézkedéseket olyan beruházásokról, amelyek például a vajdasági magyarok földhöz juttatására, az ipari privatizációban való fokozottabb részvételre irányulnak, illetve a kárpátaljai magyarság munkahelygondjait könnyítik. Ezek az intézkedések a magyar közösségek gazdasági egzisztenciájának megerősítésével a szülőföld-stratégiát közvetlenül is szolgálhatnák.

[15.30]

Ezért szeretnénk a tervezett és sokat hallott 20 milliárdos csomagról valamivel többet is tudni.

Hetedszer: elvárjuk a Magyar Köztársaság kormányától, hogy határozottabban támogassa a magyar autonómiatörekvéseket. A hivatalos magyar-magyar kapcsolatokban fölhalmozódott és az elmúlt heti magyar értekezleten csak tetéződött fogyatékosságok csakis a partnerség komolyan vételével és az érdemi egyeztetéssel küszöbölhetők ki.

Nyolcadszor, utolsó javaslatként: miniszterelnök úr hétfőn itt, a parlamentben áttekintette a határon túli magyarsággal foglalkozó állami intézményrendszer történetét. Válaszomban szóltam a közalapítványról, de főleg a magyar társadalom segítőkészségéről, tehát a civil szféra dimenziójáról, de kiemeltem a magyar média tiszteletre méltó teljesítményét is. Hiányzik azonban a parlamenti dimenzió. A parlament elnökének kezdeményezése után létrejött ugyan a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, ez azonban alkalomszerű. Ezért azt javasoljuk, hogy a szülőföld-stratégia gyakorlati teendőinek ellenőrzésére és politikai kezelésére hozzuk létre az Országgyűlés határon túli magyarok bizottságát. Ezzel teljes rendszer jönne létre, hiszen így a határon túli magyarság ügye a társadalmi és a kormányzati mellett a parlamenti dimenzióban is működne.

Végezetül, tisztelt Országgyűlés, a Magyar Állandó Értekezlet úgynevezett alternatív nyilatkozatát idézem. Nem az egészet, hiszen abban nem volt egyetértés, az MDF pedig olyan megállapodásra törekszik, amelyre építve a nemzetpolitika tartalommal telítődik. Ezért korrekten csupán egy pontot idézek, azt, amelyik hitem szerint mindnyájunk által vállalható. Ez így hangzik: felkérjük a magyar kormányt, a magyarországi pártokat és társadalmi szervezeteket, hogy a népszavazási kampányban tartózkodjanak a túlzó kijelentésektől, a demagógiától, és tartózkodjanak minden olyan megnyilvánulástól, amely hangulatot próbál szítani a határon túli magyarsággal szemben.

Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

ELNÖK: Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor. Elsőként két percben megadom a szót Kövér László képviselő úrnak, Fidesz-frakció.

DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! Elnézést kérek, hogy ismét igénybe veszem az önök idejét, de szükségét érzem a megszólalásnak Eörsi Mátyás után, először és utoljára a mai vitanapon. Egy vitához vitaalap kell, tehát valami minimum megegyezés lehetősége. Azt gondolom, hogy ma ebben a teremben az MSZP és az ellenzék között lehetséges ilyen vitaalapot létrehozni. Ezért is foglalkoztam beszédemben az MSZP-vel, és ezért nem foglalkoztam a Szabad Demokraták Szövetségével, ha ez föltűnt önöknek. Szeretném bejelenteni, hogy ezentúl sem kívánunk, kívánok Eörsi Mátyás semmilyen provokációjára reagálni a továbbiakban, azért, mert azt gondolom, velük kapcsolatban ennek a közös vitaalapnak a lehetősége nincs meg. Hogy miért gondolom, hogy ez így van, amit egyébként sajnálatosnak tartok, arra a számos lehetséges példa közül hadd hozzak csak kettőt.

1996-ban Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, akkor belügyminisztere megtagadta Wass Alberttől a magyar állampolgárságot, aki aztán nem sokkal ezután önkezével vetett véget az életének. Eörsi Mátyás a határon túli magyarok területi autonómiaköveteléseire utalva azt mondta: ?valljuk be őszintén, Magyarország sem ad területi autonómiát az itt élő kínai textilkereskedőknek.ö

Tisztelt MSZP-s Képviselő Hölgyek és Urak! Én nem kívánom minősíteni a Szabad Demokraták Szövetségét, Eörsi Mátyást; azt gondolom, amit tettek az elmúlt tíz-egynéhány évben, amit mondtak, amilyen gesztusokat tettek a magyar nemzet ügyeiben, azzal önmagukat minősítik, és ebben a vitában nem is érdemes rá több szót vesztegetni.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Szintén két percben kért szót Eörsi Mátyás képviselő úr, SZDSZ. Öné a szó.

DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Az egyszerűbbel kezdem: az idézet, ami elhangzott, nem tőlem származik, nem tudom, honnan szedték. Nem is ezért kértem volna szót.

Azt mondja a Fidesz szónoka, hogy velünk nem is vitatkozik, mert nem látja a közös alapot a tárgyalásra, ezért csak az MSZP-vel vitatkozik. Nekem az megtiszteltetés persze, ha a Fidesz vezérszónoka, Kövér László velünk nem foglalkozik, de ha ő készen áll arra, hogy az MSZP-vel tárgyaljon, és ilyen hangvétellel szólaljon fel, mint ahogy ezt önök hallották, tisztelt Országgyűlés, ez tűrhetetlen egy kulturált közegben, hogy valaki így beszéljen azzal, akivel egyébként el tudja képzelni a közös tárgyalást.

Ha azt akarjuk, hogy előbbre lépjünk, akkor legalább azt a kulturált hangot engedjük meg magunknak, hogy a másik véleményét - nem a mienket, erről lemondtam - tiszteletben tartjuk, hogy ő is jót akar. Ha ez a minimum nincs meg, akkor, tisztelt Országgyűlés, miről beszélünk?

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Az írásban előre jelentkezett képviselők felszólalása következik; elsőként Kelemen András képviselő úrnak, független.

DR. KELEMEN ANDRÁS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Ma hallottuk a miniszterelnöktől: magyarnak lenni jó. Továbbmegyek: töröknek lenni is jó. Mégis egyszer Nagy Szulejmán szultán azt álmodta, hogy az általa hatalmasra növelt Oszmán Birodalom véget ér. Felébredve azon töprengett, hogy vajon az oszmán dinasztia uralmának talán már megindult hanyatlását vissza tudná-e fordítani. Ugyan mikor, mi okból omlik össze egy birodalom? - kérdezte magától. Mivel fontos kérdéseivel általában tejtestvéréhez, a híres tudós Jahja efendihez szokott fordulni, most is tőle várt feleletet, és írt neki egy levelet: te, aki az isteni titkok ismerője vagy, kérlek szépen, világosíts fel arról, hogy mi az oszmán dinasztia jövője, mi lehet az oka egy ország összeomlásának. Jahja efendi rövid válasza így szólt: hát, a közömbösség, szultánom.

A válaszlevelet a Topkapi szerájban a szultán tanácstalanul nézegette. Igazán nem várt volna ilyen rövid és semmitmondó választ. Csak nincs ebben a válaszlevélben valami olyan, amit én nem vagyok képes felfogni? - gondolta magában. Aztán Jahja efendi kolostorába sietett. Bátyámuram, adjál választ levelemre, ne várakoztass, vedd komolyan kérésemet! - szólt hozzá szemrehányóan. Szultánom! Lehet-e félvállról venni felséges kérésed? Kérdésed felett igazán komolyan elgondolkoztam, és a véleményem is őszintén előterjesztettem. - állította Jahja efendi. Rendben van, ámde a válaszodból semmit sem értettem. Egyszerűen csak azt nyilatkoztad, hogy a közömbösség. Ebből azt veszem ki, mintha csak azt mondtad volna, hogy én ne avatkozzam ilyen ügyekbe. - szólt a szultán.

Jahja efendi ekkor világos szavakkal így válaszolt: Szultánom, a pusztulás és a nemtörődömség is sorscsapásként bekövetkezik, ha egy országban igazságtalanság uralkodik el, ha a jogtalanság közismertté válik, és azok, akik erről tudomást szereznek, csak annyit mondanak rá, hogy mi közöm mindehhez; aztán ha nem a farkasok, hanem a pásztorok falják fel a juhokat, és ha azok, akik erről értesülnek, nem szólnak, hanem hallgatnak, sőt eltitkolják ezeket. Ha a szegények, a rászorulók, a nincstelenek jajgatása az égig ér, de a köveken kívül már senki sem hallja meg, akkor már jól látszik az ország pusztulása. Ezután az ország kincstára kiürül, a nép közt a tisztelet és a megbecsülés érzése megszűnik.

Amikor a szultán ezt meghallotta, előbb sírva fakadt, de hálát adott Allahnak, hogy erre előre figyelmeztetést kapott.

Tisztelt Ház! Ez a XVI. századi feljegyzés nem mondja el, hogyan döntött a szultán, hogy elkerülje az ország összeomlását; tudott-e élni e figyelmeztetéssel, vagy pedig kihirdette, hogy lendületben az ország, és ettől kezdve az adószedők immár a nép üdvére hivatkozva szedték a harácsot.

Felmerülhet önökben a kérdés, hogy miért példabeszédet mondtam kifejtés és vita helyett. Éppen azért, mert a rövidre szabott vita és Országgyűlésünkben a függetlenné vált képviselőkre feltett szájkosár nem teszi lehetővé, hogy méltóképpen kifejtsem mondandómat. Felszólalási lehetőségeink megvonása, az időkeretes vitákban számunkra biztosított töredékpercek különösen megdöbbentenék az Európai Parlament képviselőit, akik függetlenekként egyenlő lehetőségekkel élnek, mint frakcióbeli társaik. Ugyanis ha van valami, amit alaposan kellene megvitatni e Házban, úgy bizonnyal a nemzetpolitika, ha nem is valamiféle új nemzetpolitika ilyen kérdés.

[15.40]

A mai vitaszándék őszinteségét kérdésessé teszi azonban a rendkívül rövid vitakeret és az a tény, hogy a kormánypártok felfogásával tulajdonképpen itt és most a vezérszónoklatok kapcsán tudtunk igazán megismerkedni. És én úgy érzem, hogy nem nemzetpolitikáról volt szó, hanem a népszavazási kormánykampányból hallottunk elemeket, eltekintve az SZDSZ általános iskolásoknak szánt elemi közgazdaságtani fejtegetésétől.

Pedig tudvalevő dolog, hogy a nemzeti minimumnak nevezett értékrendszer és cselekvési terv kidolgozását mindig is szorgalmazta az az MDF, amelyből a politikai üldöztetés hatására Lakitelek Munkacsoport lett, most pedig parlamenti csoporttá alakult Nemzeti Fórum néven. A Nemzeti Fórum, vagyis azon képviselők nevében, akiket az Országgyűlés szocialista többsége jogtalanul megfosztott a többi képviselőtárssal azonos parlamenti részvétel lehetőségétől, valamint azon képviselők nevében, akik ez ellen, tiltakozásból csatlakoztak hozzánk, annak a véleménynek adok hangot, hogy az újra megfogalmazni kívánt, de tulajdonképpen folyamatosnak szánt nemzetpolitika céljának ajánljuk mindenekelőtt azt, hogy az európai fejlődésbe visszakapcsolódott Magyarországnak törekednie kell a többszörös szétszakítottság csökkentésére, megállítani a magyar népesség testi-lelki leromlását, és felszabadítani a bennünk rejlő alkotóerőket.

Egy ilyen nemzetpolitika fő pillérei számunkra a következők. 1. A népességfogyásunk megállítása a társadalom ép szövetének helyreállításával. 2. A nemzetfenntartó középrétegek erősítése. 3. Összehangolt szegénységellenes és nem szegénységpárti politika. Ez a két pont egyúttal a munkahelyek teremtésének a lehetőségével és felhasználásával jár. 4. Abból kiindulva, hogy az ember értéktermelő, értékteremtő és értékes lény, és nem teher az állam nyakán, ahogy a mostani tárcaszámításokból néha kitűnik, nemzetmegtartó és szórványápoló tevékenységre van szükség, függetlenül a politikai határoktól és viszonyoktól. Ebbe beletartozik az autonómia mint célkitűzés a szülőföldön maradásra.

Mindez milyen eszközökkel? Sorolom:

A magyar vidék lakosságmegtartó erejének fokozása. Egyetértek Csizmár miniszter úrral, amikor azt mondja, hogy ne kelljen munkáért elvándorolni. De akkor ne legyenek olyan szakértői vélemények és olyan hivatkozások, amelyek azt kifogásolják, hogy a magyar munkaerő nem elég mozgékony.

A magyar állampolgárság megadása a hovatartozás szabad megvallása alapján. Úgy érzem, ez alapvető szempont.

A bevándorlási folyamat tervezése és kézbentartása.

A magyarországi hivatali szervek szemléletváltoztatása egyes hazai társadalmi csoportokkal, valamint külhoni nemzettagjainkkal kapcsolatban, és kölcsönös előnyökre törekvő távlati szomszédsági és közeltérségi politika.

Ötödször pedig annak a világözönnek a kezelése, amit globalizációnak szoktak nevezni - kezelni, mégpedig a nemzet érdekében; a nyitottnak nevezett, valójában szétszakadt társadalom öngyógyító képességének előhívása révén a család, a nemzet hagyományainak átadásával és egyben a devianciáknak, a társadalmi beilleszkedés zavarainak visszaszorításával; a népakarat határozott képviseletével a nem demokratikus hazai, szomszédsági és világerőkkel szemben, mint amilyen a gazdasági és a tömegtájékoztatási monopóliumoké, vagy amilyen akár a központosított bürokrácia. Szembeszállni azzal, hogy az állam felrúgja a társadalmi szerződést, vagyis azzal, hogy az állampolgárok adóforintjaikért cserébe ne kaphassák meg a közszolgáltatásokat; azzal, hogy az állam felrúgja a szolidaritást magyar és magyar között, feledve, hogy a társadalombiztosítás nemcsak biztosítási elven alapul, hanem a szolidaritás elvén is működik, különben milyen alapon fizet többet egy egészséges ember és kap többet egy beteg ember.

Ezzel szemben mit látunk, a kormány mit tesz? Miközben a magántulajdon mindenhatóságáról papolva kivonul az oktatásból, az egészségügyből, a kistelepülésekről, sőt a honvédelemből is, nem akar kivonulni Irakból. Kérdezem én, ezek közül melyik tényleg nemzeti érdek. Mi az, amit az állampolgár elvár adóztatásáért cserébe? Erre mindenki válaszoljon magának! (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: A következő írásban jelentkezett felszólaló Vitányi Iván képviselő úr, MSZP.

DR. VITÁNYI IVÁN (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Az idő, amikor összejövünk a nemzetpolitika kérdéséről tárgyalni, valóban történelmi, nem pillanatban, percben, órában, nem is évben, hanem a következő évtizedben mérve. Új korszakot jelenthet a nemzet életében, és ez a korszakhatár az Európába való belépés, nem bejutás, hanem Európában való létünk realizálása, legitimizálása. Ez egyaránt mozgósítja érzelmeinket és értelmünket, az emóciót és a rációt. Én nem becsülném le a rációt, mint egy hozzászóló tette. Én Romain Rolland-ra hivatkoznék, aki azt mondta, hogy Beethoven műve azért olyan nagyszerű, mert azt az irtózatos szenvedélyt, ami benne volt, hatalmas elme tudta egyetlen koncepcióba összefoglalni. Igenis, rációra van szükségünk.

Én akkor hadd beszéljek a rációról; hadd beszéljek arról, hogy azért vált annyi érzelmet a magyarság, magyarnak lenni, mert az elmúlt évszázadokban objektív nehézségeket jelentett magyarnak lenni. Más szerencsésebb nyugati országokhoz képest - akik jobb időben voltak jobb helyen, ezért hamarabb ébredtek, hamarabb elrendezték nemzeti sorsukat, hamarabb jutottak el arra az országútra, amely történelmileg előrevezet - mi a történelem zsákutcájában maradtunk; vagy mókuskeréken; vagy mint Csapody Miklóstól hallottuk, hullámvasúton, bár ő nem erre mondta, de erre is érvényes. Hullámvasúton voltunk, saját paraszti nyomorúságunkat, rendies elmaradottságunkat és önmagunk marcangolását kellett végigélnünk, és ezt a magyar költők legnagyobbjai és a magyar szellem legnagyobbjai, Ady, József Attila, Bartók, Jászi, Illyés és Bibó István egyaránt mondták, hogy mi mindenről elkésünk, és hogy sorsunk össze van torlódva.

Igen, én magam és mindannyian átéltük ezt. Én pont erre a napra való vagyok, mert én partiumi magyar vagyok. Családom, sorsom, gyerekkorom egyaránt összefűz Szlovákiával, Erdéllyel, Kárpátaljával. Hadd mondjam, én voltam a kárpátaljai magyarok első elnöke 1990-ben, történetesen beregszászi, amiről azt mondta Kövér László, hogy egy beregszászi nem talál Magyarországon helyet. Én tudom azt, hogy mit jelent ott állni a Tisza túlsó partján, átnézni a beregszászi hegyre - többször voltam ott huszonöt éven keresztül -, arra a városra, ahol apám, anyám, háborúban meghalt bátyám utoljára voltunk boldogok, és nem mehettem oda.

Éppen ezért mondom, hogy rációval kell nézni a dolgot, hogy most kiléphetünk a zsákutcából, hogy az egész nemzet, az egész magyarság sorsának rendezésére juthat erő és juthat tehetség. Egy olyan közösség alakulhat a magyarokból, amelyet nem korlátoznak a határok, amelyen kiteljesedhet a nemzeti érzés és a nemzeti kultúra, és szabadon lélegezhetünk benne. Önállóak lehetünk, akik értik egymást, és akik együtt tudnak működni; amelyben Dunának és Oltnak egy a hangja, és amelyben rendezhetjük közös dolgainkat. Ez az új nemzetpolitika lényege, amely nem azért új, mert az MSZP-nek új, hanem azért új, mert erre a lehetőségre eddig nem volt mód. Mert eddig nem volt az a keret, az Európai Unió, amelyben, még akkor is, ha most csak ketten vagyunk, akkor is, ha hárman vagyunk, akkor is, ha három év múlva még egy jön, de végül is ez adja azt a lehetőséget, hogy megteremtsük az új magyar nemzetet, a modern, a XXI. századból való magyar nemzetet.

Ez olyan lehetőség, amivel élni kell, és amivel vissza is lehet élni. Hogyan kell vele élni? Tudni kell, hogy ez nem egy perc dolga, hogy ez nem egy intézkedés dolga, hogy ez nem egy útlevél dolga, hogy ez nem egy intézmény dolga, hanem kemény, legalább tíz, de ha lehetséges, tizenöt év kemény, sziszifuszi munkájának a dolga. Mert itt, Közép-Magyarországon mi, a mi országunk csak kilépett a zsákutcából, de még éppen az összekötő úton vagyunk, még le vagyunk maradva Európa többi részétől életszínvonalban, esélyegyenlőségben, lehetőségben.

[15.50]

Mi olyan országot akarunk, amelyben az esélyek egyenlősége nem kisebb a nálunk szerencsésebb és nálunk odébb fekvő országokétól. Éppen ezért azt akarjuk, hogy ugyanez a lehetőség jusson annak, aki Szlovákiában, aki Erdélyben, aki Szlovéniában, aki Szerbiában, vagy aki Horvátországban magyar. Tehát azt kell akarnunk, hogy ezek az esélyek együtt legyenek, hogy felkészülhessünk rá, és együtt teremthessük meg, mert ha ez megtörténik, akkor lesz a nemzetpolitika sikeres. De hogy ezt megtegyük, hogy ezt meg tudjuk tenni, ahhoz az kell, hogy minden lehetőséget, a gazdaság fejlődését biztosítani kell, és az abból eredő minden lehetőséget, minden fillért vagy minden garast arra kell fordítani, hogy a magyaroknak, az itt élő középmagyar magyaroknak, és a keletmagyar, északmagyar és délmagyar magyaroknak ezek a lehetőségek jussanak. Olyan arányban tudnak jutni a szomszédainkban élőknek, amilyen arányban mi meg tudjuk tenni.

Hogyan lehet visszaélni vele? Ha csak az emóció érvényes. De most hadd beszéljek az emócióról! Hallgatom Kövér László felszólalását, mily nagyszerű az, hogy 4500 vagy 5000 orvos jött Magyarországra, és ettől ne féljünk. Az én magyarságomat, az én erdélyi magyarságomat ez szíven ütötte. Arra nem gondol senki, hogy ha Erdélyből 4500 orvos idejön, akkor hiányozni fog Erdélyben 4500 orvos? (Taps a kormánypártok soraiban.) Ki gyógyítja a magyarokat Erdélyben? Vagy ők csak akkor igazán magyarok, ha idejönnek? (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Érzelmekről van szó, arról, hogy ezt az egyenlőséget meg kell teremteni, hogy nem szíthatunk viszályt, hogy nem választhatunk ki abból a programból, amelyet meg kell alkotnunk, amelyhez Csapody Miklós adatokat adott, és amelyből több pontot támogatnék, azt is, hogy legyen egy bizottságunk a parlamentben, amely a szomszédos országok, tehát az egész magyar nemzet dolgával speciálisan, a külügyi bizottságtól függetlenül foglalkozna. De még több mindent lehet csinálni! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Sok mindent lehet csinálni, de egy hatalmas nagy programot kell alkotni, amelyet ha leszűkítünk szlogenekre, amelyet ha leszűkítünk, kiélezzük, politikai harcot csinálunk belőle. Mert lehet, hogy Kövér László együtt akar dolgozni a szocialistákkal, de nem akar együtt dolgozni a Szabad Demokraták Szövetségével, de a legenyhébb szó, amelyet a szocialistákra használt, az volt, hogy méregkeverő. Irkáltam egy ideig a kifejezéseket, de ennél jobbat nem találtam. Én ezt nem adnám vissza. Azt mondanám, hogy próbáljunk együtt dolgozni ebben. Hát mit akarunk, ha nem tudjuk azt megtenni, annyit nem tudunk elérni, hogy együtt dolgozzunk, együtt gondolkozzunk azon, hogy milyen széles körű, általános, egyetemes programot kell tenni annak érdekében, hogy a magyar lakosság felét, amely ma elmaradott állapotban van, ki tudjuk rántani a magyar ugarból, és hogy ennek következtében cél legyen az, hogy az egész magyarság is megtegye azt, de ne csak az egész magyarság, hanem az egész Kárpát-medence, mert Dunának, Oltnak sajnálatosan, pontosabban nem sajnálatosan: szerencsére egy a hangja.

Ezért mondom, magyar testvéreim, hogy mindazok, akik vállalják ezt a nagy munkát, fogjunk össze, nagyon nagy szenvedéllyel, de megjegyzem, hogy ha lehet, az eszünket is használva. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Németh Zsolt képviselő úrnak, Fidesz-frakció.

NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örülök az alkalomnak, és örülök azoknak a hozzászólásoknak, amelyek a nemzetpolitikát úgy értik, ahogy a magyar politikai köznyelv ennek az értelmezését oly módon határozta meg, ahogy azt Csapody Miklós is egyébként megfogalmazta.

Természetesen azért ne feledjük, hogy szegény határon túli magyarok Pilátusként kerültek a credóba. Hogy most egy pártközi csatározás fókuszában őróluk kell beszélnünk, meglehetősen esetleges dolog, de ettől még beszéljünk őróluk.

Az új nemzetpolitika körvonalai - ne haragudjanak, képviselőtársaim - nem nagyon látszanak még. Úgy vélem, ha nem lenne ez a népszavazási kampány, akkor nem lenne új nemzetpolitika sem. De lehet, hogy ez lesz a haszna ennek a népszavazási kampánynak, hogy a végén mégiscsak lesz valami új nemzetpolitika. Tegnap a nemzeti összetartozásról szóló törvényre tettünk javaslatot, s ezzel kapcsolatban három elemet szeretnék most kihangsúlyozni.

De még mielőtt erre rátérnék, szeretném hangsúlyozni azt, hogy az új nemzetpolitika vagy a szülőföldcsomag érdekes ötletek; mint ahogy érdekes ötletek hangzottak el a Magyar Állandó Értekezlet hét végi ülésén is. Például foglalkozhatnának a kormányzati berkekben az RMDSZ-nek azzal a javaslatával is, amit hét végén Markó Béla fogalmazott meg, hogy lassan a költségvetésnek végre rögzített százalékában támogassuk a határon túli magyarokat. Ő a jelenlegi 0,2 százalék helyett 0,3 százalékot javasolt, és azt kérte, hogy fokozatosan jusson el 0,5 százalékig az elkövetkezendő években egy-egy tizedszázalékkal fölfelé haladva. De mindez nem váltja ki az állampolgárságot, mert az állampolgárságról lesz népszavazás december 5-én, a határon túli magyarokat pedig, azt hiszem, nem lehet most már kifizetni ilyen-olyan-amolyan nagyságrendű javaslatokkal.

Ezt a három pillért, amire utaltam az előbbiekben, a Magyar Állandó Értekezleten elfogadott közös nyilatkozat - mert 16 szervezetből 14 elfogadott egy közös nyilatkozatot - negyedik pontja alapján határoztuk meg. Ennek a lényege az, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy bevándorlás nélküli magyar állampolgárságot kaphassanak végre azok a külhoni magyarok, akik ezt kérik. Az európai minták, a franciák, a németek, a spanyolok, de a szomszédaink is, a horvátok, a szerbek, a románok megadják bevándorlás nélkül az állampolgárságot. Erről beszélünk. Próbáljunk ebbe az irányba elmozdulni.

Másodszor: nagyon fontos összetevője lenne - határon túli szempontból döntő -, hogy az útlevéllel járjon ez az állampolgárság, ugyanolyan útlevéllel, amivel mi, magyarországi állampolgárok rendelkezünk. Miért kérik ők ezt? Azért kérik, mert tudják, hogy 2006 végén, 2007-ben jön Schengen, és Schengenen nehéz lesz nekik átmenni, egy magyar útlevéllel viszont könnyebben tudnak átmenni. Ezért én most ezen a helyen szeretném üdvözölni Hiller Istvánnak, az MSZP elnökének azt a bejelentését, hogy támogatja, hogy a magyar útlevéllel azonos útlevelet kapjanak a határon túli magyarok.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez a kijelentés még nem hangzott el, és azt hiszem, itt az ideje, hogy erre reagáljunk. Üdvözlöm, hogy elhangzott ez a kijelentés. Önök, akik itt ülnek, ezt a saját fülükkel hallották. Én azt szeretném, ha ezen a ponton, amit itt most együtt hallottunk, hogy olyan útlevelet kapnak a határon túli magyarok, mint amivel mi rendelkezünk, ha ennyien itt összefogunk, azt gondolom, hogy innentől meg lehet találni a megoldást arra az ügyre, amire meg szeretnénk találni.

A tegnap beterjesztett szülőföldcsomagban ez még nem volt benne, és nagyon örülnék annak, ha egy módosító javaslat segítségével, amit mondjuk, Hiller úr benyújtana, ez a javaslat, hogy magyar útlevelet fognak kapni a határon túli magyarok, belekerülne, és akkor azt gondolom, egy döntő lépést tennénk annak érdekében, hogy mindenkinek nyugodt legyen a lelkiismerete. Azt kell mondanom, mi úgy gondoljuk, innentől nem lehet mást mondani, mint hogy ha egyszer á-t mondunk, akkor b-t is kell mondani, hogy ez állampolgárság, valamiféle állampolgárság, mert útlevél nem létezik állampolgárság nélkül; ezt talán Horn Gyula külügyminiszter-miniszterelnök úr is alá tudja támasztani.

[16.00]

Innentől fogva tehát nyugodtan fogunk tudni december 5-én - legalábbis erre a kérdésre - igent mondani.

A harmadik pillér pedig az, hogy a költségvetési realitásokra tekintettel kell lennünk. Mi értjük azokat az aggodalmakat, amiket önök megfogalmaztak az elmúlt időszakban, ugyanakkor azt gondoljuk, hogy a jelenlegi állampolgársági elvek ezekre a problémákra megoldási lehetőséget hordoznak, ugyanis a szociális juttatásokat az életvitelszerűen Magyarországon élő állampolgárok, sőt személyek vehetik igénybe. Tehát ha ennek az állampolgársági elvnek a gyakorlat szintjén érvényt tudnánk szerezni, akkor világos lenne, hogy a szülőföldön a bevándorlás nélküli állampolgárok ezeket a szociális juttatásokat nem vehetik igénybe. Innentől fogva már csak az a kérdés, hogy tudjuk-e ellenőrizni, tudunk-e érvényt szerezni azoknak a jogelveknek, amelyeket egyébként mi magunk alkottunk meg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A lelkiismeret-furdalás szavai megszólaltak az elmúlt napokban. Most, amikor a miniszterelnök úgy szólt, hogy jó, de nehéz magyarnak lenni, valamilyen formában szintén ez jelentkezik, és azt gondolom, hogy ha nem oldjuk meg azt a vitát, ami jelenleg feszül Magyarországon, akkor ez a lelkiismeret-furdalás, ez a kognitív disszonancia fokozódni fog az elkövetkezendő időszakban. Ez sajnálatos módon érthető, ugyanakkor részben biztató is. Én nagyon megrendültem Vitányi Iván őszinte szavain, emberi és magyar hangot hallottunk tőle, ugyanakkor egy alattomos és hazug hecckampánynak vagyunk mindannyian a szemtanúi. Nem tudom, hogy Vitányi Iván ezt megkapta-e a postaládájában (Felmutat egy papírt.), egymilliót szórtak szét az elmúlt napokban ebből a szórólapból. A státustörvény idején megfogalmazódott 23 millió románnal való kampányolás szintén ebbe a vonalba illeszkedik, és ez a hangulatkeltés - ami nyugodtan minősíthető alattomos, hazug és határon túli magyarellenes hangulatkeltésnek - az európai szélsőjobbnak, Le Pennek és a Flamand Bloknak, tehát a legelfogadhatatlanabb politikai irányzatoknak a sajátja. Le Pen és a Flamand Blok-osok megirigyelhetnék ezt a szórólapot. (Zaj a kormánypárti oldalon.)

Örülnék annak, tisztelt hölgyeim és uraim, ha a határon túli magyarokat nem használnánk fel belpolitikai játékszerként. (Moraj a kormánypárti oldalon.) Rendkívüli mértékben hiányolom, hogy ők most nem lehetnek jelen közöttünk. Hiller István, a Szocialista Párt elnöke ígéretet tett a Magyar Állandó Értekezleten arra, hogy itt lehetnek ezen a vitán. Nem látom őket. Szeretném, ha az elkövetkezendő időszakban, amikor a magyar parlament keretei között újra napirendre kerülnek ezek a kérdések, itt lehetnének. Nem véletlen, hogy egyöntetű álláspontot fogalmaztak meg. Tizenöt éve nem volt példa arra, hogy a magyar kormánnyal szemben egyöntetű álláspontot fogalmazzanak meg a határon túli magyarok. Meg kellene tudni találni erre a választ.

Önök, a kormányzat aggódik az elvándorlás miatt, és Vitányi Iván föl is rótta Kövér Lászlónak, hogy az orvosok elvándorlásával kapcsolatban milyen álláspontot fejtett ki. Azt gondolom, hogy Vitányi Iván félreértette Kövér Lászlót, Kövér László ugyanis nem örült annak, hogy 4500 orvosnak át kellett jönni Erdélyből. Ugyanakkor ha kalkulálunk, tisztelt hölgyeim és uraim, és kiszámoljuk, hogy 168 ezer forintba kerül egy határon túli magyar, akkor elfelejtettük a mérleg másik serpenyőjét is ebbe a kalkulusba betenni.

Az "igen" és a "nem" kockázata tehát a kulcskérdés. A "nem" kockázatai nagyon világosak, körvonalazódnak: megosztottság az anyaország és a határon túli magyarság között, a megalázottság érzésének állandósítása a határon túli magyarok körében, és a határon túli magyarok kiszolgáltatása szélsőséges, szomszédos politikai erőknek. Ez a kockázata annak, ha nemmel fogunk szavazni, ha elutasítjuk a határon túli magyarok kettős állampolgárságát. Az "igen" viszont lehetőségeket hordoz arra, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy kidolgozzuk, hogyan lehet a határon túli magyarokat valamilyen formában mégiscsak állampolgársághoz juttatni. Kétharmados törvényről van szó, és mi készen állunk az ezzel kapcsolatos egyeztetésekre. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalások következnek. Hárs Gábor képviselő úré a szó, MSZP.

HÁRS GÁBOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem - nem először - a MÁÉRT pénteki ülésén, és meglepődve, sőt időnként megdöbbenve hallgatom azokat a hangokat, amelyek az ülés sikertelenségéről beszélnek. Tisztelt képviselőtársaim, ha egy ülésnek az a sikere, hogy teljes konszenzussal el lehet vagy el kell fogadni egy olyan szöveget, amelyet váratlanul tesznek a felek elé, akkor lehet ezt sikernek nevezni, de én nem ezt nevezem sikernek. Én azt nevezem sikernek, hogy nagyon sok mindenről szó esett, és nagyon sok mindenről ugyanúgy váltottunk szót, vagy olyan eredménnyel, ami lehetőséget ad arra, hogy valódi párbeszédet folytassunk akkor is, ha valakinek a népszavazásról az ?igenö a véleménye, és akkor is, ha valakinek a ?nemö a véleménye.

Én ugyanis nem ezt tartom a legfontosabbnak. A legfontosabbnak azt tartom, hogy egy közös akarat - ha párhuzamosan kezdődött is a dolog, de mégis egy közös akarat - hangzott el arra, hogy itt az idő, hogy megoldjuk ezt a kérdést. Megoldjuk a határon túli magyaroknak azt a kérdését, amely hol ilyen, hol olyan formában jelentkezik, most éppen egy szerencsétlen népszavazás formájában. És ha a két legnagyobb párt, a legnagyobb ellenzéki és a legnagyobb kormánypárt első számú vezetője gyakorlatilag ugyanazt a javaslatot teszi, akkor én azt mondom, hogy ez siker. S az a kérésem, tisztelt képviselőtársaim, hogy kezeljük akkor sikerként. Amikor párbeszédet folytatunk egymással, akkor - a magam nevében mondom - nekem bármelyik képviselőtársam, aki itt ül a tisztelt Ház bármelyik oldalán, vitapartnerem. Ha gyalázkodva szól hozzám, akkor nem; ha tisztességesen szól hozzám, akkor igen. Ezt szeretném deklarálni.

S még azt szeretném elmondani...

ELNÖK: Csak röviden, képviselő úr, mert lejárt az ideje.

HÁRS GÁBOR (MSZP): "hogy volt egy javaslat, miszerint a külügyi bizottság hozzon létre egy albizottságot a határon túli magyarokkal kapcsolatban. Ez nem jött össze, ezért én is szeretnék csatlakozni Csapody képviselőtársamnak ahhoz a javaslatához, hogy hozzunk létre egy bizottságot.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Vadai Ágnesé a szó, MSZP.

DR. VADAI ÁGNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek Németh Zsolttal abban, hogy fejezzük be a megosztást. Én azt mondom, fejezze be a jobboldal a kirekesztést. Kérem képviselő urat, mondja meg Orbán Viktornak, hogy akik itt ülnek és nemmel fognak szavazni december 5-én, azok nem becstelenek, nem erkölcstelenek és nem hazaárulók. Mondja meg Kövér Lászlónak is, hogy nem vagyunk hazaárulók! Mondja meg Duray Miklósnak, hogy nem vagyunk szennymagyarok! És mondja meg azoknak, akik ezt a javaslatot készítették a négypárti értekezletre, hogy aki nem fizet adót, az is magyar állampolgár. 6,8 millióan vannak, ők is magyar állampolgárok. Mert a Magyar Köztársaságban a szolidaritás is kell hogy érvényesüljön, képviselő úr. Kérem, beszéljen párttársaival!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Dr. Répássy Róbert: Valamit félreértettél!)

ELNÖK: Tóth Imre is szót kért két percben, öné a szó.

TÓTH IMRE (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Kétpercesem mottója: minden magyar felelős minden magyarért. Mi lenne, ha ebben a témában és ebben a Házban egyszer fölülemelkednénk azon, hogy mi a mi belső szociális, egészségügyi ügyünk, mi az egymás bántása és megbántottsága ügye, és a határon kívül - Trianon által amputáltan fájó végtagok mentén - lakók bajaira koncentrálnánk a magunk baja helyett? Miniszterelnök úr azt kérdezte, hogy magyarnak lenni jó-e, és mondta, hogy magyarnak lenni jó és nehéz. Igaza van ebben. Csakhogy Trianon által amputáltan sok évtizeden keresztül helyenként nem volt jó magyarnak lenni - az igaz, hogy nehéz volt. A miniszterelnök úr nem szavazna nemmel, ha Erdély egy kis falvában élt volna, nőtt volna fel, nem lennének milliárdjai, és nem hívna fel arra, hogy a magyar nemzet nemmel szavazzon.

[16.10]

Éppen ezért azt gondolom, hogy ennek a tanácskozásnak egyetlen szava lehet; úgy, ahogy Vitányi Iván emelkedetten mondta: a szeretetről kell hogy szóljon; de a szeretetről nem mint emócióról, hanem mint cselekvő szeretetről. Az a szeretet, amely tettekben nem nyilvánul meg, nem szeretet, hanem önzésünk jóindulata. S aki arra hív föl, hogy nemmel szavazzunk, a külhonban rekedt magyarságnak mit ad? Önzése jóindulatát, vagyis a cselekedet nélküli szeretetét, ehelyett pediglen cselekedjünk: menjünk el szavazni, és igenis mondjunk igent! Erre hívjuk fel a magyar önkormányzatokat, külön napirendre - mint polgármester is fölhívom polgármester kollégáimat -, megyei önkormányzatok, helyi önkormányzatok külön napirendre tűzzék a kérdést, vitassák meg, és helyben tegyék közzé, és hívjanak föl az egyértelmű igenre.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kelemen András következik.

DR. KELEMEN ANDRÁS (független): Köszönöm a szót. Hárs Gábor hozzászólásában azt mondta, hogy itt az idő, hogy megoldjuk a kérdést. Valóban itt az idő, sőt kicsit késő is az idő. Úgy látszik, hogy ez mindnyájunk bűne, hogy népszavazás nélkül ez, úgy látszik, nem tudott volna idáig jutni, hogy megszülessék a megoldás szándéka.

Mert gondoljunk csak bele, hogy milyen mulasztást jelent az, hogy miközben Magyarország belépett az Európai Unióba és csatlakozott, ezzel párhuzamosan nem történtek meg azok az intézkedések, amelyek megkönnyítették volna a Kárpátalja és a Délvidék felől belépni szándékozó magyar nemzetiségűeknek a határátlépést, sőt megnehezedett igen jelentőségteljesen, sokszor olyan módon, hogy a szerbiai horvátoknak könnyebb volt ezt a lépést megtenni vagy akár szerbeknek is. Itt nagy mulasztás van, és azt hiszem, azért szükséges az igen mellett szavaznunk, hiszen egyúttal az emberi szabadságra is mondunk ezzel igent.

ELNÖK: Révész Máriuszé a szó.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Vadai Ágnes Képviselő Asszony! Nem a kettős állampolgárság kérdése osztja meg a magyar társadalmat, és állít szembe magyart magyarral, hanem az önök és Gyurcsány Ferenc nem válasza és az ezt követő, elképesztően visszataszító, riogató negatív kampány, amibe önök belekezdtek minden alap nélkül.

Hadd hívjam fel a figyelmet, hogy a MÁÉRT-en önök el sem merték mondani, a határon túli magyarok szeme előtt, hogy 800 ezren fognak ideözönleni az országba. Fel sem merték vetni, ugyanis mindenki a MÁÉRT-en gyakorlatilag azt mondta, hogy a kettős állampolgárság megadása a helyben maradást fogja elősegíteni. Ön is ott volt, tudnia kellett.

Ez a kampány, amit önök folytatnak, ez teremti ezeket az indulatokat, és hadd hívjam fel a képviselő asszony figyelmét, hogy olyan állításokat, amelyek nem hangzottak el sem Kövér László, sem Orbán Viktor szájából, ne tegyen most. (Dr. Vadai Ágnes: Nem én vagyok szenny magyar, becstelen.) Ha azt akarják, hogy legyen megegyezés ebben a Házban, akkor az ilyen típusú hozzászólásokat és az olyan típusú sajtótájékoztatókat, mint amit ma tartott, és 6,8 millió állampolgárt fenyegetett azzal, hogy bárki el akar tőlük bármit venni, legjobb lenne, ha befejezné. (Dr. Vadai Ágnes felmutat egy papírt.)

Egészen pontosan tudja, Vadai képviselő asszony is, hogy miről szólt a mai sajtótájékoztató. Nem erről szólt. Menjünk el azon az úton, amit Németh Zsolt, amit Hárs képviselő úr javasolt, és ebben az irányban van értelme a mai vitának. Még egyszer nagyon kérném, hogy ezt a minden alapot nélkülöző vádaskodást, riogatást, fejezzék be.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Folytatjuk a felszólalók sorát. Hankó Faragó Miklós következik, SZDSZ.

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Ha megengedik, én is arról a - tegnap a négypártin kiosztott - javaslatról szeretnék beszélni, ami a Fidesz részéről került szétosztásra nyilvánosan, ami a nemzeti összetartozás törvényének megalkotásáról szól.

Bevallom önöknek őszintén, nem nagyon értem ezt a tegnapi javaslatot. Egyrészt a címében szerepel az, hogy a nemzeti összetartozás törvénye. Erről rögtön egy idézet jut eszembe, ami így szól: ?Ez a törvény nem más, mint a nemzeti összetartozás törvénye.ö E szavakat Martonyi János külügyminiszter úr mondta 2001. április 19-én a státustörvény expozéjának elmondása kapcsán.

Akkor a Fidesz képviselői ezzel egyetértettek, mostanra azonban úgy látszik, felülvizsgálták álláspontjukat, hiszen ismét a nemzeti összetartozás törvényét kívánják megalkotni. Annál is inkább valószínű, hogy elhibázott lépésnek tartják a státustörvényt, hiszen az abban foglalt kedvezmények nem vonatkoznak a magyar állampolgárokra, vagyis a Fidesz mostani javaslata - ha jól értem - meg kívánja vonni a státustörvény alapján járó kedvezményeket a határon túli magyaroktól.

A javaslat a kettős állampolgárság biztosításáról szól. Ezzel kapcsolatban először is szeretném jelezni, hogy a Magyar Köztársaság sajnos nem tud kettős állampolgárságot biztosítani, csak magyar állampolgárságot. Persze, önök rögtön mondhatják azt, hogy ez a szavakon való lovaglás, csak sajnos az a baj, hogy egy törvényjavaslat vagy a törvényhozás annál sokkal komolyabb dolog, mint hogy a pontos fogalmazásnak ne lenne jelentősége. Ugyanez a helyzet a ?biztosításö kifejezéssel is. A december 5-ei népszavazáson arról döntenek a választók, hogy kedvezményes honosítással, egyéni kérelemre magyar állampolgárságot kaphassanak a határon túli magyarok.

Ezzel szemben az önök javaslata szerint biztosítani kell az állampolgárságot. Azt gondolom, hogy nyugodtan meghagyhatjuk a döntést az érintetteknek. Lehet, hogy van olyan határon túli magyar, aki nem kíván magyar állampolgár lenni, de lehet, hogy olyan is akad, aki kettős állampolgárságot nem szeretne, csak magyart. Nem hiszem, hogy ezt nekünk kellene eldönteni egy törvénnyel, és kötelező erővel megállapítani.

A javaslat második pontja szerint a jelenlegi magyar útlevéllel azonos európai útlevelet kell biztosítani a külhoni magyarok számára. Ha egy határon túli magyar magyar állampolgár lesz, akkor jár neki a rendes magyar útlevél. Arról most nem is beszélnék, hogy ha nem magyar állampolgároknak az Európai Unióba való szabad beutazásra jogosító okmányokat adunk, ahhoz nyilvánvalóan lenne egy-két szava az Uniónak is - és persze az érintett harmadik államnak is.

A harmadik pont szerint az állampolgárság és a magyar útlevél csak a Magyarországon történő adó- és járulékfizetés esetén biztosít automatikus egészségügyi ellátást és nyugdíjfolyósítást. Ezzel kapcsolatban az alkotmány 70/A. §-át idézem: ?A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.ö Ebben a szövegben egyáltalán nincsen szó sem adóról, sem járulékról, sem útlevélről mint az ellátás feltételeiről, vagyis a javaslat ellentmond az alkotmánynak.

Ami a javaslat konkrét szövegét illeti, az útlevél megemlítése nyilván csak véletlen, hiszen annak nincs közvetlen köze sem az adó- és járulékfizetéshez, sem pedig a társadalombiztosítási ellátáshoz. Ezeknek egyébként az adófizetés sem feltétele. Már egy kicsivel több köze van a dologhoz a járulékfizetésnek, hiszen az ellátásokra jogosultak jó része valóban fizet járulékot, illetve fizetnek utána.

Engedjék meg, hogy felsoroljak pár olyan kategóriát, akik viszont nem fizetnek járulékot, mégis jogosultak az ellátásra: tanulók, munkanélküliek, nyugdíjasok; vannak egypáran. Ha ők határon túlról érkezett állampolgárok volnának, akkor mégis kéne járulékot fizetniük? Nyilván nem, hiszen például a Magyar Népköztársaság és a Román Népköztársaság között a szociálpolitika terén történő együttműködésről szóló 1962-es egyezmény 4. cikkelye kimondja, hogy a nyugellátások és egyéb szolgáltatások nyújtásánál teljes egészében figyelembe kell venni a mindkét szerződő fél területén megszerzett és annak a szerződő félnek illetékes szervei által elismert szolgálati és ezzel egy tekintet alá eső időt, ahol azt megszerezte. Feltételezem, hogy a Fidesz szerint fel kellene mondanunk ezt a szerződést meg az összes ehhez hasonlót, csak ez valamiért kimaradt a javaslatból. (Németh Zsolt: Így van, fel kell mondani.)

Mindez elvezet bennünket a javaslat alapvető koncepcionális hibájához. Nincs, és nem is lehet kétféle állampolgárság, ugyanis az egységes. Nem lehet különbséget tenni a magyar állampolgárok között azon az alapon, hogy miként szerezték meg az állampolgárságukat, vagy hogy honnan származnak. Ha egy határon túli magyar állampolgárságot szerez, pontosan ugyanolyan jogok és kötelezettségek fogják terhelni, mint önöket vagy engem, tisztelt képviselőtársaim.

[16.20]

Egyébként az állampolgárság kategóriáját már korábban, még 1953-ban a nemzetközi bíróság egy üggyel kapcsolatban világosan körvonalazta, amely szerint egy olyan jogi kapcsolat az állampolgárság, amelynek alapja a tényleges társadalmi kötődés, valódi, az életmódhoz, az érdekekhez és az érzelmekhez kötődő kapcsolat, amelyhez kölcsönös jogok és kötelezettségek járulnak. Máig ez az állampolgársági egyezmények alapja.

Ami a negyedik pontot illeti, vagyis a politikai pártoknak a javaslat támogatására való kötelezettségvállalását, azt értem. Az eddig kifejtettek alapján viszont egyáltalán nem értek egyet vele. Semmiképpen sem javasolom a tisztelt Háznak, hogy elfogadja ezt a javaslatot, mert alkotmányellenes a tartalma, és a diszkriminatív, pontatlan rendelkezései miatt nem alkalmas arra, hogy törvény szülessen belőle.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Szabó István képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz-frakció.

SZABÓ ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Napjainkban gyakran használja a köznyelv a kettős állampolgárság kifejezést a határainkon túl élő magyarokkal és a december 5-ei népszavazással kapcsolatban. Le kell szögeznem, a szóhasználat e helyütt nem kellően pontos. A mostani, a népszavazási kezdeményezés kapcsán folyó vita valóságos tárgya a határon túl élő, a magyar nemzethez tartozó személyek könnyített eljárásban való állampolgársághoz juttatása. Kevés szó esik ugyanis arról, hogy a kettős állampolgárság ma is létezik, azt a magyar jog hagyományosan elismerte. Ezzel kapcsolatban vita sem merülhet fel.

A rendszerváltás óta a világ bármely pontján élő, Magyarországról kivándorolt személy vagy leszármazottja kérheti a magyar állampolgárság megállapítását, majd az ezt tanúsító hatósági bizonyítvánnyal kérheti a magyar útlevelet, beleértve azokat a kivándoroltakat is, akiket az előző rendszer megfosztott állampolgárságuktól. Így például egy magyar származású dél-amerikai személy élhet a magyar és az uniós állampolgárság előnyeivel, vagy például egy izraeli személy zsebében tudhatja a kényes közel-keleti helyzetben bizonyos biztonságot, megnyugtatást nyújtó magyar útlevelet.

Ugyanakkor jelenleg az állampolgársági jog szempontjából alapvetően kétféle, nem Magyarországon élő magyar létezik, nemcsak olyan, aki elhagyta Magyarországot, hanem olyan is, akit a haza hagyott el. Sajnos, paradox módon sokkal rosszabb helyzetben vannak azok a Kárpát-medence államaiban élő magyarok, akik a békeszerződések következtében vesztették el magyar állampolgárságukat. Utóbbiak és leszármazottaik, vagyis akik nem vándoroltak el szülőhelyükről, hanem egyszerűen Magyarországon kívülre rekesztették őket és ezzel megfosztották állampolgárságuktól, az Európai Unióban létező egyik legkörülményesebb eljárással szerezhetik meg csupán a magyar állampolgárságot. Nem lehet nem érezni ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát.

A népszavazási kérdés ellen benyújtott kifogást elutasító határozatában az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az európai államok a honosításnál számos kedvezményt alkalmaznak. A magyar állampolgárság kedvezményes honosítás útján történő megadása tehát nem ellentétes az Európai Unió szabályaival és elveivel. Az Európai Unió csaknem valamennyi tagországa ismeri és alkalmazza a kettős állampolgárság intézményét. Hosszan lehetne sorolni az egyes uniós tagországok gyakorlatában meglévő hasonlóságokat és különbözőségeket, így a német, a portugál, a görög, a spanyol, az olasz, a francia, a skandináv államok vagy a britek gyakorlatát, de az észtek és a lettek hasonló gyakorlatát is.

Hogyan viszonyulnak a Magyarországgal szomszédos országok saját nemzettársaikhoz? Ha tehát egy kicsit közelebb nézünk... - és itt azonnal le kell szögeznem, hogy Göncz Kinga miniszter asszony tévedett, amikor azt mondta, hogy Szlovákiában nincs kettős állampolgárság, Szlovákia ismeri és alkalmazza a kétoldalú megállapodásokon alapuló kettős állampolgárság intézményét. Nos, tehát már a szlovák és a román kedvezménytörvény is nagyobb privilégiumot nyújtott a határon túli szlovákoknak és románoknak, mint a magyar kedvezménytörvény. Ráadásul, például Romániában semmiféle törvény nem tiltja a kettős állampolgárságot. A külföldi állampolgár viszonylag egyszerűen megkaphatja a román állampolgárságot is, elég, ha akármilyen távoli rokonság útján bizonyítja román származását.

A 2003-as kormányrendelettel a román állampolgársági törvénybe beiktatott cikkely szerint azok a volt román állampolgárok és másodfokig terjedő leszármazottaik, akik 1989. december 22-e előtt nekik nem felróható okokból veszítették el a román állampolgárságukat, vagy akaratukon kívül vonták azt meg tőlük, kérésre visszakaphatják a román állampolgárságot. Emellett megőrizhetik az idegen állampolgárságot, és megőrizhetik külföldön állandó lakhelyüket, vagy áthelyezhetik azt Romániába. Jelentős könnyítéseket élveznek a Moldovai Köztársaságban élő románok, akik több százezres nagyságrendben kaptak román állampolgárságot. A módosított törvény több pontja is arra utal, hogy a román állam a szülőföldjükön maradva szeretné román állampolgárrá tenni a besszarábiai románokat.

Belgrád sem fukarkodott az elmúlt tíz évben a Szerbia határain kívül élő szerbek támogatásával. A kettős állampolgárságot elsősorban a Szerbia területén élő menekültek miatt vezették be, de azok a szerbek is élnek vele, akik Boszniában, illetve Horvátországban maradtak. Nem hivatalos adatok szerint eddig több százezren jutottak ilyen módon második állampolgárságukhoz. Horvátország függetlenségének elnyerése után Zágráb azonnal felajánlotta a horvát állampolgárságot minden horvátnak, így a vajdasági horvátoknak is, akik immár bő egy évtizede igényelhetnek horvát állampolgárságot.

Az EU a nemzeti állampolgárság kérdését a tagállamok belügyének tekinti. Ennek érdekessége továbbá, hogy a magyar állampolgársággal rendelkező határon túli magyarok megszerezhetnék és élvezhetnék az uniós állampolgársággal járó jogokat is, így például szabad mozgást a tagállamokon belül, petíciós jogot az Európai Parlamentnél, panaszjogot az uniós ombudsman előtt, az alkotmányszerződés szerinti nyelven való érintkezést az uniós intézményekkel. A közelmúlt sajnálatos vajdasági magyarellenes incidensei fényében könnyen belátható, hogy mindez egy többletvédelmet nyújthatna a határon túlra szakadt magyarság számára, különös tekintettel azok számára, akik számára az európai uniós tagság elérése rövid távon nem reális.

Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ennek tudatában fognak szülőföldjükön maradni a határon túli nemzettársaink. A magyar állampolgárság kedvezményes honosítás útján történő megadása tehát olyan összmagyar érdek, ami nem ellentétes az Európai Unió szabályaival és elveivel sem.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem modern információkat, hanem hiteles információkat kell nyújtani - ellentétben azzal, ahogyan Eörsi Mátyás képviselőtársam mondta - az embereknek. Én tisztelettel arra kérem a tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat, ne tájékoztassanak félre, és ne agitáljanak a nemre. Kívánom, hogy kevesebb hideg számítást és több bölcsességet tanúsítsanak e kérdés megítélésében.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Répássy Róbert képviselő úrnak, Fidesz.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hankó Faragó Miklós államtitkár úrnak a felszólalására szeretnék reagálni. Ő ugyan az SZDSZ nevében beszélt, de mégiscsak a kormány igazságügyi államtitkáráról van szó. Ő azt mondta, hogy állampolgárság nélkül nincs útlevél. Ezzel magam is egyetértek, csak az a kérdés, hogy a kormány egy másik minisztere, egyébként az MSZP elnöke, Hiller István akkor miért javasolta azt, hogy alkossunk meg egy olyan fogalmat, a nemzetpolgárság kategóriáját, amely nem egyenlő az állampolgársággal, de útlevelet biztosít a határon túli magyaroknak.

Némi ellentmondás van e között a két álláspont között. Ha egyszer az útlevél állampolgársághoz kötődik, ami egyébként valóban az évszázados nemzetközi jogi hagyományoknak megfelel, akkor hogyan lehet egy olyan kategóriát megalkotni, amely nem lesz állampolgárság, de mégis útlevelet ad? Beszéljék meg ezt kormányon belül, azt javaslom, mert nem ártana, ha a kormánypártok egyeztetnének ebben az álláspontjukban.

A másik kérdés az, hogy azt mondta Hankó Faragó Miklós, hogy a Fidesz javaslatainak egy része szerinte alkotmányellenes.

[16.30]

S mivel kezdte Hiller István a javaslatának ismertetését? Azzal, hogy módosítsunk alkotmányt. Szeretném megkérdezni, miért nem értenek azzal egyet, hogy a Fidesz javaslata esetén is bizonyos esetekben lehet alkotmányt módosítani. Mi készen állunk erre az alkotmánymódosításra, persze úgy, hogy az ne ütközzön se a diszkrimináció tilalmába, se pedig évszázados nemzetközi jogi szabályokba. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Újhelyi István felszólalása következik, MSZP-frakció.

DR. ÚJHELYI ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Hallgatóság és kedvetlen Kövér László! Dédnagyapám 1921-ben költözött végleg át a mai Magyarország területére. Erdőcsinádon született, Marosvásárhelyen élt, a székely hadosztályban szolgált. Mennie kellett. Én néhány évtizeddel később, még ugyanabban a században a román-magyar, szomorú történelmi határ mentén születtem, Biharban, a határ túloldalán lévő Bihortól néhány kilométerre. Négyévesen tudtam, nem biztos, hogy értettem, de éreztem, hogy édesanyám nyelve a magyar, én magyar vagyok. Hatévesen, kisiskolásként táskámat, cipőmet nagyváradi családi barátaink hozták, mi pedig vittük a gyógyszert, a könyvet, az újságot. Ők a padlizsánt, mi a sonkát. Hetente. Összejártunk.

Hétévesen szavaltam először dobogó szívvel a Nemzeti dalt, talán tízévesen tudtam fejből a Szózat és a Himnusz összes versszakát, és több irodalmi versenyt nyertem, mert érzőn mondtam: ?Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyermekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok.ö '89 karácsonyán, 14 évesen önkéntesnek mentem az ártándi határra, ahol édesapám, nem kímélve magát sem, a határállomás orvosaként szervezte éjt nappallá téve a forradalom vöröskeresztes segítségét bent és itthon egyaránt. Itt láttam először történelmet élőben, és remélem, itt láttam utoljára erőszaktól kifakadt magyar vért.

Aztán serdülő fiúként Mongóliában, a nemzetközi pionírmozgalom találkozóján egy kassai magyar lányt szerettem. 18 évesen szerveztem először kamasz barátaimnak székelyföldi kirándulást, talán az első pálinka is itt folyt le a torkomon. Azóta több százan, sok százan szerveztünk és lehettünk olyan kirándulások részesei, ahol az igazi magyar földet, az ottani kultúrát, ottani testvéreinket ismerhettük meg. A madarasi Hargitán, Pista bácsinál, talán sokan ismerik önök közül is, Pista bácsinál, aki már nincs köztünk, könnyeztem meg először a székely himnuszt.

És mindezek után 27 évesen a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője lettem, Magyarország egyik legviharosabb történelmű térségében. Körzetem a hármas határ szeglete, Szerbia, Románia és Magyarország találkozópontja.

S ezek után, miután rövidke életem a kettős magyar határ mentén telt, ezek után én tudom, mit jelent magyarnak lenni itthon, és érzem, mit jelent odaát. Éppen ezért magyar vérem forrong, ha bárki, jöjjön ő Alcsútról, hívják őt Kövérnek, vagy legyen éppen a neve Németh, ha bárki megkérdőjelezi igaz magyarságomat. Nem mondhatják önök, nem feltételezhetik rólunk belpolitikai szándékok nélkül, hogy mi ne lennénk igaz magyarok, tisztességes magyarok, hűek a nemzethez, jó magyar anyák vagy éppen apák.

Tisztelt Ház! Hazafiként, a Magyar Országgyűlés érző lelkű képviselőjeként, a tét teljes tudatában jelentem ki: határon túli rokonaimnak, barátaimnak, kortársaimnak, az egész magyar nemzetnek felelősségteljes gondoskodásra, az ősi magyarlakta területeken való boldogulásra, ottani munkára és emelkedő életszínvonalra, segítő diplomáciára, ezekre van most szüksége, nem pedig kalandor módon túlfűtött, kiszámíthatatlan következményű, belpolitikai célú, nacionalista, orbáni szélkakas-politikára. Igen! Igen az új nemzetpolitikára, és nem a felelőtlen december 5-ei kérdésre.

És kedvetlen és már itt nem lévő Kövér László úr, ezzel én nem kerülök saját magammal szembe. Sőt, baloldali, fiatal apaként vállalom, hogy hűen családom hagyományaihoz, az előbbiekben ismertetettekhez, eddigi életem emlékeihez, maradok igaz hazafi, és erre nevelem fiamat, Balázst, lányaimat, Esztert és Emesét. És büszke vagyok arra, hogy mindezt a Magyar Országgyűlés házában elmondhattam.

Köszönöm a mai nap szervezőinek. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Hankó Faragó Miklós két percben kért szót. Öné a szó.

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Amit én mondtam, az a mondat úgy hangzott, hogy ha egy határon túli magyar magyar állampolgár lesz, akkor jár neki a rendes magyar útlevél. Másrészt ebben a csomagban nincs szó alkotmánymódosításról, ellenben van szó ilyesmiről, hogy minden jelenlegi magyar állampolgár útlevelével azonos európai útlevelet a külhoni magyarok számára. Hát ez egészen biztos, hogy így nem lehetséges. Aztán a harmadik pont arról is szól, hogy az állampolgárság és a magyar útlevél csak a Magyarországon történő adó- és járulékfizetés esetén biztosít automatikus egészségügyi ellátást és nyugdíjfolyósítást tulajdonosa számára. Hát ez sincs így, és ez sem lehet, hogy így legyen. Ez is teljesen egyértelmű. Mellesleg ez egyébként, amit önök átadtak, több tekintetben ellentétes a státustörvénnyel. Én pedig egyébként alkotmánymódosításról itt most nem beszéltem.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Maradunk a kétperces felszólalásoknál. Wiener Györgyé a szó.

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden Répássy Róbert felszólalására reflektálnék. Ő arról beszélt, hogy nyilvánvaló, hogy magyar útlevele csak magyar állampolgárnak lehet, és ugyanezt fejtegette korábban például Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke is. Valóban ez az alapszabály. Csakhogy vannak ez alól kivételek. Már 1998-ban az 1998. évi XII. törvény lehetőséget biztosított arra, hogy kivételesen nem magyar állampolgár is kaphasson magyar útlevelet, a 2004. évi XV. törvény pedig pontosította azt a kört, amely magyar útlevéllel rendelkezhet, miközben nem magyar állampolgár. Egyfelől ezt lehetővé teszi a hontalanok számára, ez eddig is nyilvánvaló volt, ebben nincs újdonság; másfelől azonban lehetővé teszi a bevándoroltak és a letelepedettek számára is, továbbá a menekültek számára is.

Miért fontos ez a különbségtétel, tehát annak hangsúlyozása, hogy vannak kivételek az általános elv alól? Azért, mert amit Hiller István mondott, az nem precedens nélküli. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben egészen más problémával állunk szemben, mint a törvényben felsorolt esetekben, csakhogy elvi lehetőség nyílik arra, hogy egy újabb kaput nyissunk, hogy az általános szabálytól valamilyen irányba eltérjünk. Ha pedig erre lehetőség nyílik, akkor ezt meg kell ragadni, ki kell használni.

Ebben az esetben ugyanis nincs szükség arra, hogy állampolgárságot adjunk, és ahhoz kapcsoljuk az útlevelet, hanem a nemzetpolgárság kategóriának ez lenne az egyik döntő, meghatározó jelentőségű eleme. Ha élünk a precedenssel, amelyet kezünkbe ad az 1998. évi XII. törvény és a 2004. évi XV. törvény, akkor sokkal könnyebben eljuthatunk a megegyezéshez, mint ha ezt a lehetőséget figyelmen kívül hagynánk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

[16.40]

ELNÖK: Szintén két percben Herényi Károly képviselő úré a szó.

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sokadszor hangzik el itt a Házban a mai vita során, hogy felelőtlen kérdésre vagy felelőtlenül feltett kérdésre kell december 5-én választ adni. Ez részben igaz, részben nem. Annyiban nem igaz, hogy a kérdés tartalmát tekintve ez egy jogos kérdés, és rámutat a mi felelősségünkre.

Hogy van az, hogy a környező országok legtöbbje, köztük Románia, Szlovákia már rég meg tudta adni a kettős állampolgárság ügyét... - illetve a saját állampolgárságuk megadásának a lehetőségét a nem saját országukban élő, de oda tartozó nemzetiségű állampolgárok számára?

A Magyar Demokrata Fórum 2003-ban, 13 esztendővel a rendszerváltás után, elsősorban azon indíttatástól vezérelve, hogy ezt a kérdést végre rendezni kell, másodsorban azért, mert 2004. május 1-jétől világossá vált, mindenki számára világos volt, hogy olyan körülmények közé kerül a határokon túli magyarok egy része, amely rosszabb, mint az 1990 előtti volt, hiszen a vízumkényszer akkor nem volt kötelező, egy törvényjavaslatot nyújtottunk be az Országgyűléshez, amelyet tavaly elutasítottak. Azt csak meg kívánom jegyezni, hogy a törvényjavaslat benyújtása előtt egyeztettünk az összes határon túli magyar szervezettel, és ez a törvényjavaslat az összes határon túli magyar szervezet egyetértését és támogatását bírta.

Tehát amikor felelőtlenségről beszélünk, akkor ne felejtsünk el a saját felelősségünkről is szót ejteni, hiszen ezt régen megoldhattuk volna. A törvényhozás az Országgyűlés, a parlament feladata, minket azért küldtek ide, hogy törvényeket alkossunk, már az erről szóló törvényt is meg kellett volna alkotnunk.

Bízom abban, hogy a népszavazás eredményes és érvényes lesz, és abban is bízom, hogy az igenek lesznek többségben, hiszen a határokon túli magyarok kérése is meg van fogalmazva ebben a kérdésben. Ha ez így történik, akkor nem teszünk mást, mint el fogjuk fogadni azt a törvényjavaslatot, amelyet benyújtottunk 2003-ban, hiszen egyetlen adekvát válasz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a mostani kérdésekre az a törvényjavaslat, ami egyébként most is az Országgyűlés asztalán fekszik.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót a következő felszólalónak, Gógl Árpád képviselő úrnak, Fidesz-frakció.

DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Többen érintettek ebben a kérdésben úgy, mint akiknek a rokonságán a határ valahol átlépett; az utolsó fiatal képviselőtársam, Újhelyi képviselő úr volt. Magam, ha rokont akarok látogatni, vagy sírt megyek látogatni, akkor eljutok Lendvára, eljutok Rohoncra, eljutok Ljubljanába, eljutok Videm Krskóba és eljutok a Baranya-háromszögbe. Ennyi helyre juthatok el, és ennyi helyről juthatnak el a hozzátartozóim Magyarországra, ha az ideszakadt és itt eltemetett nagyanyámat, nagyapámat akarják megtisztelni.

Összetett ez a kérdés, és ennek az összetett kérdésnek a kezelése nyilván adódik hivatásomból, egészségpolitikusi mivoltomból, különösen az a terület érintett, amely arról szól, hogy hogyan tudunk segíteni az embereknek. Kevesen tudják, de Magyarországon az első döntést arról, hogy ebben a Kárpát-medencében lévő embereknek testi, lelki bajukra segítséget kell nyújtani, 1015-ben a pécsváradi alapítólevél írta le. Nem tett különbséget akkor még a nem stabilizálódott római keresztények, a pogányok és az erre vándorlók között sem; nem tett különbséget, segítséget adott. Magam is úgy éreztem, amikor a rendszerváltozás és a határok kinyílása, jobb mozgáslehetőségek után segítséget kellett adni, hogy azokra a rendszerekre, amelyek működnek, szükség van, és jó, ha működnek. Ezért, amikor Rácz miniszter úr a három elemet említette, valahol úgy éreztem, hogy a bejelentett hozzászólásom ehhez csatlakozhat.

Azt mondta miniszter úr, hogy a segítségnyújtás egy természetes dolog. Igen, én is így érzem, idegeneknek is. Azoknak pedig, akikkel közösen itt élünk több mint ezer éve, azoknak a segítségadásunk természetes. Ennek megtaláltuk a formalizált módját is alapítványok formájában. Két olyan alapítvány volt, ami működött ezen a területen, a Segítő Jobb és a Mocsáry Alapítvány. Azt kell mondanom, hogy miniszter úr tévedésben van, mert azt mondta, hogy az alapítványok eddig is működtek, és bővítjük. Szeretném elmondani, hogy a november 10-i ülésen a Segítő Jobb vonatkozásában azt ajánlottuk, hogy bővítsük és segítsük, mert valahol rossz helyre került és kevesebb pénzzel, mert a Külügyminisztériumhoz került, és a megelőző évek összegénél kevesebb összeggel. Amikor javasoltuk, hogy ez megtörténjék, az ön elődje szó szerint a következőt mondta, tájékoztat bennünket, hogy a mai napig nem számolt el a Segítő Jobb Alapítvány a tavalyi támogatásával, és amíg ez hiányzik, a rendes, tisztességes elszámolás, addig a működést nem lehet támogatni.

Szeretném elmondani, hogy túl azon, amiben ön tévedett, nem bővül a támogatás, Szedő István gazdasági igazgató a 2003. évről április 21-én elszámolt, Kalmár László 2004 első félévéről júliusban számolt el. Szomorú, mert az embert ez egy rossz tapasztalatra és rossz gyakorlatra utalóan véleményezteti.

A másik a Mocsáry Alapítvány. A Mocsáry Alapítvány az, ami szintén működne és bővülhetne. Szikszainé Bérczes Anna a Pénzügyminisztérium részéről úgy utasította el ennek a működtetését, hogy a kormány ezt az alapítványt megszüntette. Tehát, miniszter úr, ez az alapítvány nem létezik, ezt az alapítványt nehéz lesz működtetni és bővíteni.

Nagyon örültem mint egészségpolitikus, amikor segítséget tudtunk nyújtani, és ennek külön örülök, és miniszter úrral egyetértek, hogy a képzési segítség a helyben maradásban nagy előny, mert miután bevezettük Erdélyben, segítségünkkel a gyermekszívsebészet, szívsebészet bázisa megteremtődött, akkor az eddig átjött 256 beteg - ez volt a csúcs 2002-ben - 2003-ra már 143-ra csökkenhetett, mert megoldódott helyben, otthon az ő kezelésük.

Tehát úgy gondolom, hogy ameddig nem mondjuk ki az igent, addig segíteni kell őket. Segíteni kell őket, kétségtelenül úgy, ahogy miniszter úr mondta, és remélem, a költségvetés mostani tárgyalásának és módosításának eredménye ez lesz, hogy ezek az alapítványok valóban bővülnek és működnek.

Miniszterelnök úr, már Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy nehéz magyarnak lenni, bajban még nehezebb. Ezért azt gondolom, hogy mindaddig, amíg nem mondjuk ki az igent, és nem adjuk meg azt a szabadságot magyar honfitársainknak, amellyel mozoghatnak a világban, és helyben maradhatnak szabadon, addig az alapítványok megfelelő forrással ténylegesen működjenek. A továbbképzésükhöz - itt döntően a szociális, egészségügyi szférára gondolok - ezt a képzési forrást és a technikát is bővíteni kellene. Ha pedig igennel szavazunk - és én is abban reménykedem, az összes hozzátartozómmal egyetemben, hogy valahol győz a tisztességünk, és azt a kezet, amit felénk nyújtanak és azt a magyarságot, amit nyolcvan évig meg tudtak őrizni, a mi magyarságunkat kimutatva egy igennel honoráljuk -, akkor a másik népszavazási kérdésben, ahol a járulékra épülő, szolidaritási elvű rendszerünket működtetjük, megtaláljuk ennek a szabályozását is, és a közszolgáltató intézményünk tulajdonlásával biztonságos, egyéb hátteret is adunk.

[16.50]

Kérem, szavazzanak két igennel, mert higgyék el, szeretnének ott maradni a magyarjaink, ahol ezer éve vannak, ahol nyolcvan éve elcsatolva vannak tőlünk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Két percre Vojnik Máriának adom meg a szót, MSZP.

DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Gógl Képviselőtársaim! A legteljesebb mértékig szeretném, ha együttműködhetnénk a határon túli magyarok, orvosok, egészségügyi dolgozók képzésében, továbbképzésében, hogy a szülőföldjükön jó színvonalon, jó körülmények között gyógyíthassák betegeiket. Ám meg kell kérdeznem Gógl képviselőtársamat, mire mond igent december 5-én a népszavazáson. A feltett kérdés ugyanis arról szól, hogy kedvezményesen megadjuk-e a magyar állampolgárságot azoknak, akik magyarigazolvánnyal rendelkeznek, vagy azoknak, akiknek az Országgyűlés egyébként a könnyített eljárási rendben ezt a jogot megadja.

Arra mond-e majd igent Gógl képviselő úr, amit a saját pártja beterjesztett, a nemzeti összetartozás törvényének a megalkotására, vagy arra, amilyen jogosítványai ma egy magyar állampolgárnak vannak? Arra ad-e Gógl képviselő úr igent, hogy a nemzeti összetartozás törvénye szerint az állampolgárság és a magyar útlevél csak a Magyarországon történő adó- és járulékfizetés esetén biztosítson automatikus egészségügyi ellátást és nyugdíjfolyósítást, avagy arra, hogy a minden magyar állampolgár a jelenleg hatályos társadalombiztosítási szabályok szerint járulékfizetéssel, vagy ha szociális helyzete azt indokolja, anélkül, vagy ha gyerek, akkor anélkül, vagy ha nyugdíjas, korábbi fizetéseire való tekintettel anélkül hozzájusson az egészségügyi és szociális ellátásokhoz?

Ha döntést hoznak fideszes képviselőtársaim, könnyebb lesz akkor nekik a szavazás. Én azt gondolom, hogy ha nincs kétféle állampolgár, akkor nincs kétféle jog, akkor erre az indítványra, ami december 5-én önök előtt van, nemmel fognak szavazni. Ha pedig igen, akkor szavazzunk tudatosan, hogy közös javainkat közösen osztjuk meg egy szolidaritáselvű társadalombiztosítási rendszerben, és akkor ne mismásoljunk, mert vállaljuk az ezzel járó többletkötelezettségeket is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Megadom Mécs Imre képviselő úrnak, a következő felszólalónak a szót, SZDSZ-frakció.

MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Újhelyi barátomhoz és Gógl Árpád barátomhoz hasonlóan én is azzal kezdem, hogy Trianonban anyám szülővárosát, apám szülőfaluját vesztette el, és én az összes nagyszülőmet elvesztettem, hiszen még a sírjukhoz sem mehettem el évtizedeken keresztül, többek között azért, mert nem kaptam útlevelet. Nálunk Trianon árnyai mindig ott voltak a családban, családi életünkben.

Úgy gondolom, most, amikor az EU-ba beléphettünk, és Istennek hála Szlovákia is EU-tag lett, és közel van az az idő, történelmileg közel van az az idő, amikor Romániával is megkezdik a tárgyalásokat, és Románia is EU-tag lesz, akkor úgy gondolom, Isten különleges ajándékot adott nekünk, hogy a Kárpát-medencébe végre valamit visszahozzunk abból a nagy közösségből, ami akkor volt. Hiszen a Kárpát-medence népei, sok nemzetisége szinte egymásba fonódva, szimbiózisban élték a maguk életét, egymást gazdagítva, a velünk ezer éve élő szlovákok, és sorolhatom, a 800 éve itt élő horvátok, a románok, a németek, a szászok, a cipszerek, millió más nemzetiség, akivel együtt éltünk, és akik egy egységet képeztek.

És itt szeretnék egy picit fordítani az irredenta alapgondolaton, hogy nemcsak a magyarokat vesztettük el Trianonban, hanem elvesztettük a velünk együtt élő nemzetiségeket is. És megfordítom a gondolatot, ők is elvesztettek minket, mert így volt ez egy nagy, virágzó terület, a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország. És vannak igenis olyan bölcs politikusok, mint például a szlovákoknál Pavol Hrusovsky, aki a Szlovák Köztársaság születésének 10. évfordulóján nagy beszédében épp ezeket a gondolatokat pedzegette, hogy legyünk büszkék arra, hogy a történelmi Magyarországgal együtt éltünk, hogy Szent István a mi királyunk volt, Szent László a mi királyunk volt, Róbert Károly a mi királyunk volt, Mária Terézia a mi királyunk volt, közös a történelmünk. Tehát itt a népek és a nemzetek sokkal jobban össze vannak szövődve, mint ahogy ezt gondolnánk, mint ahogy megpróbáltak minket szembeállítani, gyűlölettel és egyébbel.

Tehát amikor mi a határon túli magyar testvéreink helyzetén akarunk javítani, akkor bizony együtt kell őket kezelni az ottani barátaikkal, ottani rokonaikkal, azokkal, akiknek nem magyar az ajkuk. És ezért csodálatos az a kegyelmi állapot, ami most jött létre az EU-csatlakozás lehetőségével, hogy mindezt meg lehet csinálni. Úgy lehet segíteni az elszakított magyarságon, hogy egyúttal jobb lesz az ott levő többségi nemzet tagjainak is. És valahányszor mi ez ellen teszünk, akkor bűnt követünk el, hibát követünk el. Nem véletlen, hogy teljes mértékű konszenzus volt ebben a Házban arra vonatkozóan, hogy igenis, félretéve minden sérelmet, egyebet, az utódállamok EU-csatlakozását minden energiánkkal támogatnunk kell, mert ez a megoldás. Ez a megoldás, ami jogot ad és nem jogot sért, hogy az Illyés Gyula-i definíciót is megemlítsem.

Tehát ebből a szemszögből kell vizsgálni azt, hogy vajon helyes-e, hogy három évvel az EU-csatlakozás előtt, vagy már az EU-csatlakozáson átesett nemzettársainkat egy külön útlevéllel látjuk el. Ezen kell elgondolkozni. Akkor tudunk segíteni az ottani magyarokon, ha jó légkört teremtünk, ha munkalehetőséget teremtünk, és ha nem szivattyúzzuk ki onnan az értelmiséget. Hogy magyarországi példát mondjak, Taliándörögd polgármester asszonya panaszkodott nekem, hogy nincs értelmiségi a falujában. Ő az egyetlen, a polgármester. És gondoljuk meg, ha 3800 orvost befogadunk ide, és ezzel még büszkélkedünk is, akkor mit tettünk az erdélyi néppel! Ott hagytuk őket orvosok nélkül! És sajnos papok is átjönnek, tanítók átjönnek, akiket Gárdonyi Géza olyan gyönyörűen lámpásoknak nevezett.

Tehát az a helyzet, hogy sokkal megfontoltabban, sokkal okosabban kellene viselkednünk, és nem belecsúszni olyan helyzetekbe, amiből nem tudunk igazán semmilyen jó megoldást találni.

És még egy gondolatot szeretnék ez alatt a rövid idő alatt elmondani. Magyar nemzetpolitikáról van szó. Mi a magyar nemzetpolitika alfája és ómegája? Mi minden társadalomnak az alfája és ómegája? A matematika nyelvén: mi az egzisztenciatörvény, mi a szükséges, de nem elegendő feltétel? Az, hogy gyerekek legyenek, hogy gyerekek szülessenek, hogy olyan légkör legyen, amikor szívesen szülnek az anyák gyerekeket! Ilyen légkör van itt, a Kárpát-medencében? Sokgyerekes apaként mondhatom, hogy nincs ilyen légkör! Ha valahol nemzetpolitikát akarunk csinálni, és erről beszélni, akkor itt kell kezdeni!

Egyszer felvetettem azt ebben a Házban, hogy két és félmillió gyereknek nincsen artikulációja az Országgyűlésben, mert van két és félmillió nyugdíjasnak, és két és félmillió gyereknek nincsen. Erre azt mondták, hogy én nem vagyok jogász, és ilyen szamárságot mondtam. De valójában nincs artikulációja, mert erre nem kell ügyelni senkinek.

Tehát azért szólok mindenkinek a szívéhez és az eszéhez, mert a kettő most egy húron pendül, hogy ha nemzetpolitikáról beszélünk, akkor a határon túli magyaroknak és a határon belüli magyaroknak és minden velünk élő népnek a gyerekeit támogatni kell, hogy minél több gyerek legyen! És ez az igazi nemzetpolitika! A többi mind sallang, mind cifraság! Ez a lényeg, és erről nem beszélünk.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

[17.00]

ELNÖK: Kétperces felszólalások következnek. Gál Zoltáné a szó, MSZP.

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, Mécs Imre utolsó szavai nagyon mély igazságokat tartalmaznak, de ez nem ment föl bennünket az alól, hogy megpróbáljuk ennek a rendkívül összetett és bonyolult kérdésnek minden oldalát végigjárni, mielőtt magabiztosan nemet vagy igent mondunk két hét múlva.

Én egy elemmel szeretném ezt a gondolkodást bővíteni. A Magyar Kisebbség - Nemzetpolitikai Szemle néhány évvel ezelőtt vitát folytatott a kettős vagy többes állampolgárságról. Ez a szemle is hozza ezt a bizonyos európai konvenciót az állampolgárságról. Szeretném idézni ennek a konvenciónak a 15. cikkét: ?A többes állampolgárság más lehetséges esetei. E konvenció rendelkezései nem korlátozhatják az aláíró állam jogait, hogy nemzeti jogában meghatározza, hogy: j) azon állampolgárai, akik egy másik állam állampolgárságát megszerzik vagy birtokolják, megtarthassák-e az állampolgárságukat, vagy elveszítsék azt.ö

Tessék nekem megmondani, hogy ha a határon túli magyarok megkapják a magyar állampolgárságot, milyen hatással lesz ez rájuk, ha egyik-másik szomszédos állam a konvenció szabályaival élve megtiltja a kettős állampolgárságot.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Herényi Károlynak adom meg a szót.

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Amit Gál képviselő úr idézett, az egyébként megtalálható a mi törvénymódosító javaslatunk elég részletes indokoló részében is, hiszen mi is hivatkoztunk erre, egy kicsit másképp értelmezve, mint ahogy ezt a képviselő úr tette. A kettős állampolgárság megadásának a lehetőségét ugyanis ez a konvenció nemzeti hatáskörbe utalja, és a mi értelmezésünk szerint nem szól bele. De én most nem is erre szerettem volna reagálni.

Több képviselő hivatkozott arra, hogy Románia három esztendő múlva előreláthatólag az Európai Unió tagja lesz, Szlovákia már az, tehát teljesen fölösleges ezzel a kérdéssel foglalkoznunk. Ne tessenek összekeverni az európai uniós polgárságot - mert az nem állam, tehát ott csak polgárok vannak - a magyar állampolgársággal, mert a kettőnek az égvilágon semmi köze nincs egymáshoz.

Igaz, hogy Vitányi képviselő úr hosszan ecsetelte a probléma megközelítésének racionális, emocionális elemeit, de azért vegyük tudomásul, hogy a határokon túli magyarok nem azért igénylik a magyar állampolgárságot, mert annak anyagi előnyeivel szeretnének élni, hanem azért, mert egy 84 esztendős problémára keresnek egy végső megoldást, amihez nekünk, határon belül élő magyaroknak kötelességünk, hogy hozzásegítsük őket. Ha ez nem így lenne, ha a kettős állampolgárság jogintézménye nem a lelki összetartozás jogba történő foglalása lenne, akkor ezt nem gyakorolnák az európai uniós országok, akik már régóta tagjai ennek a közösségnek, és ezt a jogintézményt mégis fenntartották és gyakorolják is.

Tehát beszéljünk a lényegről, beszéljünk arról, hogy ennek a határokon túli magyar igénynek a kielégítése valószínűleg pénzünkbe kerül. De összemérhető-e a kettő? Forintosítható-e minden kérdés? És ha igen, akkor szabad-e ebben a kérdésben forintok alapján dönteni? Én azt mondom, hogy az igaz nemzeti érzésű igaz magyar ezt a kérdést másképp ítéli meg, nem anyagiak alapján. (Taps az ellenzéki oldalon.)

ELNÖK: A következő felszólalónak, Révész Máriusz képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz-frakció.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Sok irányba el lehetne menni, sok érdekeset hallottunk itt az elmúlt időben. Hallottuk, hogy az Európai Unió mindent megold. Azt kell mondanom, hogy elég szétnézni Európában, és látjuk, hogy ez nincs így. Lehet sorolni bőven a problémákat, de elég, ha arra gondolunk, hogy a szlovákiai magyarok, akik az Európai Unió tagjai, szintén kérni szeretnék a magyar állampolgárságot.

Áttelepülő értelmiségiekről szólt Mécs Imre, de a szavaiból kiderült, hogy ez nincs a kettős állampolgársághoz kötve, az értelmiségiek így is, úgy is sajnos települnek át.

Többen hangoztatták itt az elmúlt időszakban, hogy a határon túli magyaroknak rosszabb lesz. Én azt hiszem, hogy rájuk kellene bízni, és meg kellene bízni bennük annyira, hogy el tudják dönteni, hogy jobb lesz nekik, vagy rosszabb. Az összes határon túli magyar szervezet nem fél attól, hogy elveszíti majd az ottani állampolgárságát, hanem azt gondolja, hogy neki a magyar állampolgárságra szüksége van. Mi végre is ez az egész vita?

Tisztelt Ház! A Gyurcsány-kormány, amely nemet mondott a határon túli magyarok kérésére is, szembekerült a határon túli magyarokkal. Ez egy nagyon kellemetlen helyzet volt, a MÁÉRT-en is kiderült; ott nyoma sem volt annak a riogató kampánynak, amivel Magyarországon próbálják sokkolni a társadalmat, de érezték azt, hogy nagyon kellemetlen a határon túliakkal szembemenni. Ezért most fűt-fát ígérnek a határon túliaknak, gondolják, hogy így valamelyest lehet csökkenteni a döntésük hátrányos következményeit.

Nézzük meg azonban, hogy az elmúlt időszakban mi történt, például az oktatási-nevelési támogatás esetén, ami egyébként Magyarországon végig hatályos törvényben volt. Tisztelt képviselőtársaim, a 2003-as támogatást elfelejtették önök kifizetni. Nem fizették ki az oktatási-nevelési támogatást 2003-ban azoknak a magyar diákoknak, akik szüleinek, illetve nekik volt magyarigazolványuk és magyar oktatási intézménybe jártak. Amikor Orbán Viktor ezt felvetette a Medgyessy Péter miniszterelnökkel folytatott beszélgetésén, Medgyessy Péter ígéretet tett, hogy 2003-ban ki fogják fizetni. Önök ezt a pénzt először 2004 tavaszán fizették ki, egy évvel adósak vagyunk. Kíváncsi lennék, hogy ha egy határon túli magyar állampolgár, egy szülő az érvényes magyar jogszabályokra hivatkozva eljárást indítana a magyar kormány ellen, akkor milyen döntés születne, hiszen ez a döntés, ez a törvény végig életben volt.

Vagy mondhatnám példaként az Apáczai Közalapítványt is. El kell ismernem, hogy tavaly Hiller István közbenjárására, ha nem is az ígért mértékben, de egy 20 százalék körüli emelkedés volt a közalapítvány elkölthető forrásaiban. De mi történt, tisztelt képviselőtársaim, az idei évben? A Szakképzési Alapból a támogatást, ami az Apáczai Alapítvány legnagyobb részét teszi ki, idén októberben kaptuk meg. Ebből az következik, hogy az idei évben egyetlen fillért nem lehetett intézményépítésekre fordítani. Ezeket a pénzeket az elmúlt öt évben mindig már nyárra kiosztottuk, és folyt belőle az építkezés. Önöknek köszönhetően ebben az évben nem haladtunk egyetlen építkezésben sem előre. Javasolnám, hogy menjenek el, nézzenek szét, és lássák, hogy mi a döntésük következménye; hátrányos helyzetben laknak gyerekek, diákok több mint egy éven keresztül azért, mert önök késlekedtek a pénz kifizetésével.

De mehetünk a felsőoktatáshoz is: a Sapientia Egyetem költségvetési támogatása jelentősen csökkent. A kuratórium elnöke, Kató Béla - nemrégen beszéltem vele - azt mondta, hogy most már reálértéken körülbelül 50 százalékkal kevesebb a pénzük, mint az alapítás évében volt, és ne felejtsük el, hogy közben a létszám növekedett.

A Selye Egyetem támogatása a tervezetthez képest jelentősen csökkent e kormány időszakában. A Rákóczi Ferenc Főiskola Kárpátalján ebben az időszakban annyiból gazdálkodik, ne felejtsék el, mint egy közepes méretű budapesti általános iskola. Ebből folyik Kárpátalján a tanárképző oktatás. Tisztelt képviselőtársaim, nagyon jelentős visszalépés van itt is. Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy önök a helyben maradásról beszélnek, ugyanakkor a tanárképző főiskolán egy magasan kvalifikált oktató 20-25 ezer forintot keres ebben a pillanatban, az önök kormányának köszönhetően. Ezt érték el.

[17.10]

De hadd hívjam fel a figyelmet, hogy nem csak erről van szó; vannak olyan kérdések, amelyek nem pénzkérdések. Bizonyára emlékeznek rá, hogy Beregszászon Mádl Ferenc az ukrán miniszterelnök jelenlétében adta át a főiskola új épületét, ami a régi főbíróság épülete volt. Egy teljesen törvénytelen eljárás keretében ezt elvették a főiskolától. És mit tett a kormány? Az égvilágon semmit. A Határon Túli Magyarok Hivatalának a vezetőjétől egy olyan bejelentésre futotta, hogy nem avatkozunk bele más államok belső ügyeibe, jogrendszerébe. Tisztelt képviselőtársaim, Európában, Amerikában elég sok ember számára nyilvánvaló volt, hogy itt, ebben az esetben jogtiprás történt. A kormány még akkor sem tette meg a szükséges lépéseket, amikor neki ez egy fillérjébe nem került volna.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalva annyit tudok mondani, hogy önök itt most sok mindent ígérnek, de ha megnézzük az elmúlt két év gyakorlatát, akkor azt látjuk, hogy az Apáczai Alapítvány területén, az oktatási-nevelési támogatások területén, a határon túli főiskolák, egyetemek támogatása területén nemhogy előrelépés nem történt, hanem jelentős visszafejlesztés és hátralépés történt az elmúlt időszakban.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Arató Gergely államtitkár úrnak.

ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Attól tartok, hogy Révész Máriusz képviselő úr felszólalása, bár kétségkívül számos pontjában tárgyilagosságra törekedett, mégiscsak rossz nyomon jár, rossz logikán jár. Azt kéri számon rajtunk, egyébként tévesen, hogy nem költünk eleget a határon kívüli magyar oktatásra. Említi, mondjuk, a nevelési támogatás kifizetését, azonban arról elfeledkezik, hogy ennek a jogosultsági körét lényegesen kibővítettük az Orbán-kormány időszakához képest, az összes pénz, amit erre költünk, körülbelül kétszer annyi, mint amit ők annak idején terveztek, és ezt az összeget most már rendben folyósítjuk. Valóban gondot okozott, nem a magyar kormány, hanem a folyósító szervezetek oldaláról jelentkeztek olyan problémák, ami miatt ez késett.

Azonban nem ez a lényeg, mert megemlíti Révész Máriusz képviselő úr azt, hogy milyen jelentős forrásokat költött akár az Orbán-kormány, akár az azt megelőző kormányok, és bátran merem állítani, a jelenlegi kormány is arra, hogy megtartsa és támogassa a határon kívüli magyar oktatást, de hozzá kell tennem, nagyon komoly erőfeszítést tettek - és ez az igazán fontos - a kisebbségben élő magyar közösségek azért, hogy megtartsák ezeket az intézményeket. Napi kemény politikai harcot, anyagi áldozatot, szellemi erőfeszítést vállalnak azért, hogy megmaradhassanak ezek az intézmények. De ha azt gondoljuk, hogy ezek fontosak, ha azt gondoljuk, hogy ezek a magyar oktatási intézmények mindegyike értékes, akkor azt nem értem csak, hogy Révész Máriusz miért támogat egy olyan megoldást, amely kiürítheti ezeket a magyar intézményeket. Akkor Révész Máriusz miért támogatja azt a megoldást, amely a magyar diákokat nem a szülőföldön való magyar nyelven történő tanulásra, hanem a Magyarországra való átjövetelre csábítja? Én akkor csak ezt nem értem.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Továbbmegyünk a felszólalások sorában. Korózs Lajos képviselő úrnak adom meg a szót, MSZP.

KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A cím az volt, hogy az új nemzetpolitika. Amiről itt Révész Máriusz beszélt, az mindenre hasonlított, csak erre a címre nem, mert sérelmeit, a Fidesz határon átnyúló kis seftjeit, az alapítványoknak juttatott állami támogatásokat vagy nem támogatásokat hánytorgatja fel, aminek, úgy gondolom, hogy semmi köze nincs az új nemzetpolitikához.

Engem ért az a vád az elmúlt héten, hogy forintban mérem az embert a határon kívül. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Pontosan!) A szociálpolitika területén mindenféle statisztikákat készítettünk, bár megvallom önöknek, hogy teljesen autentikus forrásból. Minden számadat, amelyet én a múlt héten elmondtam, hiteles, a társadalombiztosítás adatbázisából, a KSH adatbázisából, a Pénzügyminisztérium adatbázisából származik. Tehát aki azt mondja, hogy itt nem kell mérni semmit, az demagóg. Itt a felelős kormányzás áll szemben a demagógiával. És ha a felelős kormányzás úgy gondolja, hogy egy új nemzetpolitikát akar hirdetni, és ezt megtölti tartalommal, akkor én úgy gondolom, hogy arra érdemes egy kicsit figyelni.

Említették volt, hogy nincs útlevél állampolgárság nélkül, nincs állampolgárság útlevél nélkül. Hangsúlyozom, ha ez a kettő együtt van, akkor itt soha senki meg nem tilthatja egyetlenegy magyar állampolgárnak és egyetlenegy magyar útlevéllel rendelkező honfitársunknak, hogy ott telepedjék le, ahol ő akar. Minden más humbug és mellébeszélés. Abban az esetben pedig, ha rendelkezik állampolgársággal, akkor őt különböző jogosítványok illetik meg, ha útlevéllel rendelkezik, akkor a szabad mozgásában nem lehet korlátozni. És ha ez a jogosítványa megvan, akkor ő ott választja meg a lakhelyét, ahol akarja. Munkát vállal, és ehhez a jogosultságokhoz különböző juttatások, támogatások társulnak, és ezt nem lehet korlátozni. Akinek van állampolgársága és van útlevele és van lakhelye... - nem mindig kell lakhellyel rendelkezni egyébként. Csak itt, a margó szélén jegyzem meg, hogy ha valaki egyetlenegy napot dolgozik Magyarországon munkavállalóként, már tb-kártyája van (Révész Máriusz: De állampolgárság nélkül is!), családi pótlékra jogosult, gyesre jogosult, gyermeknevelési támogatásra jogosult, anyasági támogatásra jogosult, időskorúak járadékára jogosult, rendszeres szociális segélyre jogosult (Németh Zsolt: Nem állampolgársági alapon!), ápolási díjra, lakásfenntartási támogatásra. (Németh Zsolt: Demagógia!) Nem fogom mindegyiket felsorolni, a legfontosabbakat mondom. Gyedre jogosult (Németh Zsolt: Primitív?!), közgyógyellátásra... - Zsolt, ezt visszautasítom, és vegyük úgy, hogy meg sem hallottam - (Németh Zsolt: Demagógia, amit csinálsz, Lajos! Jobban tennéd, ha abbahagynád ezt a demagógiát! Szégyelld magad, Lajos!), tizenharmadik havi nyugdíjra is jogosult.

Nem igaz Kövér Lászlónak az a mondata, hogy a magyarigazolvány bevezetése óta csökkent a Magyarországra való áttelepülési hajlandóság. Nem igaz. Bevándorlási engedéllyel Magyarországon jelenleg is közel 100 ezer ember él, ebből 79 ezren a szomszédos országokból érkeztek. Letelepedési engedéllyel további 8 ezren élnek Magyarországon, és tartózkodási engedéllyel is 16 ezren élnek Magyarországon. Tehát itt már semmit nem kell tenni, ők itt vannak, és ők mindenre jogosultak, amit a magyar társadalombiztosítás, a szociális ellátórendszer biztosít minden magyar állampolgárnak. Ha csak ezt a létszámot vesszük alapul, ez pontosan egy Kecskemét méretű város, Magyarország tizedik legnagyobb városa. Ezzel azért komolyan kell számolni! Én most nem a 800 ezer magyarigazolványosról beszélek, nem annak a feléről beszélek. Arról beszélek, hogy akik jelenleg itt vannak, milyen jogosultságokat kaptak.

Úgy gondolom, hogy az új nemzetpolitikában segítségre van szükség. Segítsük a határon túl élő magyarokat, hogy megtalálják a számításaikat a szülőföldjükön. Éppen ezért a szociális tárcánál egy külön munkacsoportot alakítottunk arra, hogy segítsük Tempfli József püspök urat, hogy a visszakapott egyházi ingatlanban, Nagyváradon létre tudjuk hozni az egészségügyi centrumot, segítsük Tempfli József urat abban, hogy létrejöjjön a cornea-bank, hogy létrejöjjön a csontvelő-átültetéshez szükséges őssejtbank, és ez valóságos segítség. A minisztériumban tanácsadó irodát fogunk felállítani, amellyel segíteni fogunk abban, hogy a mi tapasztalatainkat átadjuk, hogy ők könnyebben jussanak európai forrásokhoz, színvonalas pályázatokat tudjanak benyújtani. El fogjuk rendezni, hogy beindítjuk a határon átnyúló képzési programot, és a határon átnyúló szociálismunkás-képzést és a szociális közigazgatásimunkás-képzést közösen fogjuk elkészíteni és bevezetni, lehetőséget teremtve arra, hogy ezen a területen a lehető legmagasabb iskolai végzettséggel és szakértelemmel rendelkező szakemberek lehessenek a határon túl is. Ennyi volt a szám és ennyi volt az adat.

Aztán engedjék meg, itt sokan hivatkoztak arra, hogy kik az ősei, honnan származnak. Az én édesanyám a Száva partján született, Jarugán, Pozsega megye. Szülőföldjét elhagyni kényszerült, mert ezrével mészárolták a magyarokat. (Tóth István: És itt kapott állampolgárságot, ugye?) Tóth úr? (Közbeszólások.) Én mondhatom. (Dr. Répássy Róbert: Azt, hogy nem?) Én mondhatom, mert én tudom, hogy milyen a napfelkelte a Retyezátban. Én mondhatom, mert tudom, hogyan néz ki a Bucsecs. Mondhatom, mert én tudom, hogy milyen a széna illata a madarasi Hargitán. Mert én aludtam az esztenában. Maga azt sem tudja, hol van. (Tóth István: Ezt visszautasítom!) Én mondhatom, mert én ezer fénykép közül is fölismerem a Kis-Cohárdot. Én mondhatom, mert én végigmentem az ezeréves magyar határőrútvonalon, a Cohárdtól a Vit-havason keresztül végigmentem a Csalhóig, és végigmentem a Máramarosszigetig. (Révész Máriusz: Ezért mondasz nemet? - Dr. Répássy Róbert közbeszólása. - Tóth István: Ezután mondod, hogy nem?) Maga hol volt? (Tóth István: Ezután mondod, hogy nem?) Nem ezt mondtam. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Én mondhatom.

[17.20]

Akik kezdeményezték ezt az aláírásgyűjtést és ezt a népszavazást, úgy gondolom, legjobban tennék, ha csendben maradnának, mert azt sem tudják, hogy miről beszélnek. (Dr. Répássy Róbert: Beszélje meg a Magyarok Világszövetségével!)

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Révész Máriuszé a szó.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm. Kicsit meglepett Korózs Lajos hozzászólása, hiszen még Arató Gergely is elismerte, hogy a tényszerűségre törekedtem. Ehhez képest seftről beszél. Tisztelt Korózs Lajos, tudja, hogy mi az a seft? Amikor maguk ezt az újságot (Felmutat egy iratot.) nem szégyellik Székelyudvarhelyen a nyomdában nyomtatni. Azt hiszem, ezt hívják seftnek.

Tisztelt Képviselőtársam! Ön számos csúsztatást mondott. Ön egészen pontosan tudja, hogy nem az állampolgárokra igaz az, hogy aki egyetlen napot is dolgozik Magyarországon, számos szociális juttatásra jogosult. Tisztelt Korózs Lajos, ön pontosan tudja, hogy aki nem állampolgár, és egyetlen napot is dolgozik Magyarországon, számos szociális juttatásra jogosult. Például elmondhatom önnek, hogy az én feleségem szlovák állampolgár, nem kapta meg a magyar állampolgárságot, és mivel dolgozott Magyarországon, számos szociális juttatásra jogosult állampolgárság nélkül is. Nagyon kérem, hogy ezeket a csúsztatásokat fejezzék be!

Tisztelt Korózs Lajos! Én azt gondolom, hogy ön itt nagyon szép dolgokra hivatkozott, bejárta egész Erdélyt és sok más területet, de azt azért nem gondolom, hogy ezek után ön, ha arra hivatkozik, hogy szociológus végzettsége van, a tévében előállhat olyan magyarázattal, és komolyan előadhatja azt és annak a számszaki következményeit, számbeli következményeit, hogy mi lesz akkor, ha 800 ezer magyar áttelepül Magyarországra.

Tisztelt Korózs Lajos! Azt hiszem, hogy egy szociológus ilyennel nem állhat a nyilvánosság elé, mert ennek semmi köze nincs se tudományhoz, se szociológiához, semmilyen valóságalapja nincs, és nagyon-nagyon pontosan tudják azt, hogy miért nem merték ezt a Magyar Állandó Értekezleten a határon túli magyarok szeme előtt még csak megemlíteni sem: azért, mert szégyellték. Szégyellték, és tudták, hogy az égvilágon ennek a riogatásnak semmi alapja nincs.

Itt válaszolnék Arató Gergely képviselőtársamnak: az összes, határon túli magyar szervezet a Magyar Állandó Értekezleten azt állította, hogy a kettős állampolgárság megadása a helyben maradást segíti elő.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Arató Gergely kap szót két percben.

ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Nem vagyok egészen meggyőzve, képviselő úr, sajnos azt kell mondanom, megkövetem azért, hogy az előbb azt mondtam, tárgyszerűségre törekszik, mert ettől rögtön úgy érezte, joga van arra, hogy a Fidesz legújabb propagandahazugságát megpróbálja igazságként eladni a Magyar Országgyűlésben. Ha tájékozódott volna, akkor megtudhatta volna, hogy a Magyar Szocialista Párt sem Erdélyben, sem Japánban, sem Amerikában nem nyomtattat szórólapokat, így kérem azt, hogy kövesse meg a Házban a valótlan állítás miatt a Szocialista Pártot.

Ami pedig a másik állítást illeti: most el vagyok bizonytalanodva, hogy önnek higgyek-e vagy Patrubány úrnak, aki a népszavazás kezdeményezőjeként talán mégiscsak tud valamit, és azt állítja, hogy évi százezer ember fog áttelepülni, ha magyar állampolgárságot kap. Én azt kérem öntől, ha már szociológusként oktat egy másik szociológust, akkor mondjon nekem számokat arról, hogy ön szerint hányan fognak áttelepülni, és ön mire alapozza. (Dr. Répássy Róbert: Akkor miért hazudja a 800 ezret?) Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Tóth Istvánnak adom meg a szót, szintén két percben.

TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az a szomorú helyzet van, hogy több órája önök azt magyarázzák, hogy miért nem szabad állampolgárságot adni az országon kívül rekedt magyaroknak. Önök ezzel a tisztességtelen hozzáállással és azzal a fölszólalással, amelyet éppen Korózs Lajos mondott, vagy másik képviselőtársunk, döngeti a mellét, hogy a határon túl merre jár turistaként; menjen vissza, és mondja meg, hogy ön az, aki kiállt a magyar parlamentben, és visszautasítja az állampolgársági igényeket. Ezzel menjen vissza turistának!

Egyébként a hozzáállásukról csak annyit, hogy az egészségügyi miniszter áll föl a parlament szószékére beszélni egy kényes kérdésről, állampolgárságról, amikor az ő közvetlen hozzátartozója egy súlyosan rasszista tüntetést szervezett Kalocsán, amikor az afgán menekülttáborról volt szó. Ő, pontosan ő érintett ezzel a kérdéssel, és most föláll oda, és azt mondja, hogy az állampolgárságra nem. Vajon az önök rókalelke mikor bukik ki? Most bukott ki a rókalelkük? Vagy ezelőtt három évvel? Vagy pedig a nemre való kampányolással bukik ki?

Tisztelt Képviselőtársaim! Szíveskedjenek ne a rokoni szálakra hivatkozni, hanem arra, hogy az a néhány tízezer magyar származású külhoni állampolgár így is, úgy is évente elvándorol, mert nincs megélhetés. Az a kérdés, hogy ez a néhány tízezer állampolgár itt fogja segíteni a magyar erőt, vagy pedig elmegy Amerikába, Ausztráliába. Az önök miniszterelnöke mondta, hogy hiányszakmák vannak. Akkor most az a kérdés, hogy segítsük őket, és utána könnyen visszatalál, vagy elmegy Amerikába, és sose tudja meg utána, hogy micsoda Európa.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Tóth Imrének adom meg a szót, Fidesz-frakció.

TÓTH IMRE (Fidesz): Korózs Lajos képviselőtársunk megkérdőjelezte a Magyarok Világszövetségét, megkérdőjelezte a MÁÉRT-en a külhoni magyarok minden szervezetét, amelyek igent mondtak a jól vagy rosszul feltett kérdésre. Tételezzük föl, hogy nemzettestvéreink nem akarják az anyaországot romokban látni és romokba dönteni. Ön azt mondta, Korózs úr, hogy demagóg, aki számításokat nem végez. Nemzettestvéreink - ha szabad a költő szavaival szólni - Góg és Magóg fiai, és nem demagóg fiai, ilyenképpen az egész szavazás 5-én szerencsére nem jobb- és baloldalról fog szólni, hanem arról fog szólni, hogy ki az, aki látja, hogy a határon túl hogyan élnek magyar testvéreink.

A Ceauşescu-rendszerben ott élő magyarok mondják azt, hogy jó volt az a rendszer azért egy szempontból, mert beléjük épített egy jó, barát- és ellenségfölismerő rendszert, egy szóban kifejezve: egy tartást, egy jó magyarságtartást. Ez az, amit belőlünk hiányolnak, és tartok tőle, hogy bennünket együttvéve annyi sérelem nem ért, mint akár egyetlen székely családot. Erre kell figyelemmel lennünk.

Köszönöm.

ELNÖK: Kozma Józsefnek adom meg a szót, MSZP.

DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a mai vitában azért úgy látom, hogy néhány ellenzéki képviselő úr és hölgy némiképpen kompenzálni igyekszik azokat az éveket, amikor kormányzati pozícióban a kettős állampolgárság ügyében és más fontos ügyekben nem sokat tettek. Sőt, volt még olyan idő is, amikor az ellenzék akkori vezetője azt mondta: ?Egy belső megosztottságtól terhelt, a kormányhoz nem kapcsolódó, összehangolt nemzetstratégiába illeszkedni képtelen Világszövetség olyan biztonsági, nemzetpolitikai, nemzetstratégiai kockázatot jelent, amelyet én nem tudok vállalni.ö - mondta ez a MÁÉRT ülésén néhány évvel ezelőtt Orbán Viktor.

Szóval, tisztelt képviselőtársaim, ha vissza akarunk kanyarodni valóban fontos nemzetpolitikai kérdésekhez, akkor vegyük tudomásul, hogy olyan segítséget kell nyújtanunk a határon túl élő magyaroknak, hogy egy olyan megújult helyzetben egy olyan kihívásnak feleljenek meg, ahol a legnagyobb lecke az, hogy a határon túli magyarok közösségei Romániában, Horvátországban, Szerbia-Montenegróban és Ukrajnában miként tudnak majd meghatározó tényezőivé válni ezeknek az országoknak az uniós csatlakozásában. Mert nagyon szeretnénk, hogy a Magyar Köztársaság és a magyarság egésze össze tudjon fogni abban, hogy ezek az országok valóban integrálódjanak, minél gyorsabban integrálódjanak, és a kint lévő magyarok számára is a lehető legjobb lehetőségek megteremtésével találják meg a számításukat.

Ha ebben tudunk segíteni, ha egy nemzetstratégia, egy nemzetpolitika ebben tud segítséget adni, akkor, azt gondolom, a magyar kormány javaslatait igenis el kell fogadni, és támogatni kell.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Révész Máriusz képviselő úré a szó, Fidesz.

[17.30]

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Kedves Arató Gergely Államtitkár Úr! Az Infopress nyomda igazgatója Székelyudvarhelyen már beismerte, hogy az MSZP szóróanyagát ők nyomtatták, ezért azt hiszem, hogy nem kell megkövetnem önt, hanem önnek kellene megkövetnie minket. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Korózs Lajosnak adom meg a szót, MSZP.

KORÓZS LAJOS (MSZP): Tisztelt Képviselőtársam! Én nem az RMDSZ véleményét, álláspontját kérdőjeleztem meg, hanem Patrubány Miklósnak, a Magyarok Világszövetsége elnökének a kompetenciáját és hozzáértését. Úgy gondolom, ez az ember nem is érdemel több szót ebben a Házban, felesleges rá időt pazarolni.

Másrészt pedig csak kibukott a szög a zsákból: remélem, csak elszólás volt a "nemzettestvér" definíció.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Vojnik Mária kap szót két percben.

DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Miközben a mai politikai vitanapon arról kellene beszélni, hogy milyen nemzetpolitikát folytatunk, folyton visszakerül a Ház elé, hogy mire is fogunk szavazni december 5-én. Nem véletlen, hogy minden párt előadta, mit gondol arról, ha igennel szavaznánk, akkor milyen jogokat és kötelezettségeket vállalnánk közösen. A Fidesznek az a javaslata, amely úgy adná meg a magyar állampolgárságot a külhoni magyaroknak, hogy csak akkor járna számukra egészségügyi és nyugdíjellátás, ha egyben adót és járulékot fizetnek, vagy durva becsapása a határon túl élőknek - hiszen egy semmilyen jogosultsággal nem rendelkező másodrendű állampolgárságot szánna nekik, ami jelentős visszalépés lenne még a mostani kedvezménytörvény adta jogosultságokhoz képest is -, vagy durva támadás szociális alapbiztonsági intézményeink ellen, amennyiben ezt az elvet a 10 millió magyar állampolgárra is ki akarja terjeszteni.

Kérem, nyilatkozzanak képviselőtársaim, mire biztatnak az igen szavazatukkal, arra, hogy ne kapjanak olyan állampolgárságot a külhoni magyarok, mint a magyarok, vagy olyan állampolgárságot kapjanak a határon belüli magyarok, amilyet önök a külhoni magyaroknak szánnak. Erről beszéljünk akkor, amikor nemzetpolitikáról beszélünk! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Folytatjuk az írásban előre jelentkezett felszólalók sorát. Garamvölgyi György következik, Fidesz-frakció.

GARAMVÖLGYI GYÖRGY (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy Révész Máriusz gondolatait egy kicsit a kultúra felől egészítsem ki. Teszem mindezt azért, mert elismerem azt, amit Hiller István mondott, hogy nincs jogunk kioktatni egymást nemzetpolitikáról. Nincs is okunk rá! Nagyon sok MSZP-s barátom megkeresett ebben az ügyben, és biztosított róla, hogy igennel fog szavazni. Azt hiszem, ez ékesebb bizonyíték annál, mint hogy személyeskedő vitákba menjünk.

Kedves Képviselőtársaim! Egy nemzetpolitikának nem az a legfontosabb eleme, ha megújítjuk egy ilyen folyamatban, hanem az, ha kiszámíthatóvá és folyamatossá tesszük. Engedjék meg, hogy a kultúrának csak egy nagyon vékony szegmensét ragadjam ki, de azt hiszem, ez is nagyon jól mutatja, hogy mire gondolok. A 2000-es költségvetéstől folyamatosan számol a Magyar Köztársaság az úgynevezett csángó pénzalappal, ami 2004-ig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a fejezetében volt. Ez 2000-ben 100 millió forinttal indult, sajnos a Draskovics-csomag következtében ebben az évben már csak 80 millió forint volt.

Mire költöttük el ezt a pénzt, mire adott felhatalmazást a minisztérium ennek a pénzkeretnek az elköltésére? Először is intézményi beruházásokra, másodszor pedig projektekre, alkalmi rendezvényekre. Intézményeket épített belőle, például Gyimesfelsőlokon a Szent Erzsébet Líceumot. Alkalmi rendezvényeket szervezett, például a pusztinai napokat Moldvában vagy éppen a gyimesi tánctábort. Ez folyamatosan működik.

De mi történt az idén ezekkel a dolgokkal? Nem sikerül Berszán Lajos atyának befejezni a gyimesfelsőloki iskola építését, ahol egyedül oktatja a moldvai csángó gyerekeket középfokon. Az úgynevezett táborozási vagy nyárifesztivál-pénzek rendre őszre érkeznek meg. Mi ez, ha nem éppen a kiszámíthatóság megszűnése? S vajon ezek már az új nemzetstratégia részei?

De van-e élet Erdélyben, illetve a határon túl magyar állami pénzek nélkül? Természetesen azt kell mondanom önöknek, hogy van. Szakmai tapasztalatom az, hogy azokban az erdélyi falvakban, amelyeket rendszeresen Magyarországra hívnak-hívunk, sokkal élénkebb, sokkal átfogóbb a kulturális hagyományőrzés, mint azokban, amelyek magukban művelik ezt. Mit jelent ez? Azt, hogy maga az a tény is, hogy Magyarországra jöhetnek, már sok mindenben segít nekik. Akarnak dolgozni és jönni ide ezek az emberek? Természetesen akarnak, de nem akarnak áttelepülni, hanem ezekből a pénzekből a családjukat akarják segíteni. Ez nem statisztikán alapuló vélemény, hanem a személyes tapasztalatom, s én nem csak turistaként járok a határon túlra.

Kérem, segítsék, hogy az átláthatósággal és a kiszámíthatósággal ezek a folyamatok a helyükre kerüljenek. Bízom abban, hogy a nemzet egységes, és azt kérem, hogy igennel szavazzanak december 5-én.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Alföldi Albert képviselő úrnak adom meg a szót, MSZP.

ALFÖLDI ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Talán elhiszik nekem, hogy nem kis vívódáson estem át az elmúlt hetekben, és arra a következtetésre jutottam, hogy úgy vagyunk mi most, mint amikor az okos szomszédasszony megkérdezi a kisgyerektől, hogy apukádat vagy anyukádat szereted jobban. Nincs rá válasz, ha viszont van, akkor mind a kettő rossz, mert mind a kettőt szereti.

Az, hogy a magyar közönséget határon túli magyarokat szeretőkre és határon túli magyarokat nem szeretőkre fogjuk felosztani, a legnagyobb hiba, vagy ha úgy tetszik bűn, amit elkövethetünk.

Nagyon fegyelmezetten végigültem a mai napot - aki ismer, tudja, hogy nekem nem kis erőfeszítésembe telt ennyi ideig ülni -, és arra a következtetésre jutottam, hogy csak egyetlen megoldás van, nevezetesen az, ha az egymásnak feszülő érveket és indulatokat, ha úgy tetszik, holnap, vagy ha úgy tetszik, azonnal tárgyalni, tárgyalni, beszélni, közelíteni kell, mert nincs más megoldás. Ugyanis senki sem hordja a zsebében vagy a tarisznyájában a bölcsek kövét, tehát nem tudja senki, hogy mennyien fognak eljönni, hogy mennyibe fog ez majd kerülni, hogy mennyien fognak ott maradni, legfeljebb lövöldözünk velük, mert érvnek tűnnek.

Engedjék meg, hogy két személyes tapasztalatomat megosszam önökkel. Az egyik Zágonból, Mikes Kelemen szülőfalujából van, ahol a polgármester erejét meghaladva egy magtárból létrehozott negyven-ötven ember befogadására alkalmas szálláshelyet. De az erejéből már csak annyira futotta, hogy ehhez a szálláshelyhez összesen egy zuhanyozó van. Lehet, hogy nem is állampolgárság kellene nekik, hanem tíz zuhanyozó.

S egy másik történet; elnézésüket kérem, hogy személyes élményeimmel traktálom önöket. Bizonyára mindenki tudja, hogy Erdélyben nagyon sokan stoppolnak. Ott a közlekedésnek egy módja az, hogy a következő falu X lei, az utána való meg Y. Így oldják meg az életüket. A közelmúltban jöttem haza egy vasárnap délelőtt. Esett az eső. Három román faluban felvettem egy-egy öregembert, román öregembert. Volt közöttük egy elég rossz állapotban lévő, nyolcvan év körüli bácsi. Amikor beértünk Nagyszebenbe, kiszálltak - természetesen egy szót sem tudtunk beszélni -, mindenki nyúlt a zsebébe, hogy elrendezze a számlát, ami ellen kézzel-lábbal tiltakoztam. Akkor az egyik bácsitól kaptam két almát, ez az idős bácsi meg kezet akart nekem csókolni.

[17.40]

És akkor azt mondtam, ez a dolog lényege. Engem ez rettenetesen megviselt. De azt hiszem, ettől én még lehetek magyar, hazát szerető ember, mert egy román embertestvérem nyolcvanéves korában harminc kilométerért, a magyar határtól háromszáz kilométerre, ki tudja, milyen élet után nekem kezet akart csókolni.

Azt hiszem, ezen az úton kellene elindulnunk, kedves képviselőtársaim, hogy eljussunk oda, hogy ne vitatkozzunk azon, apukát vagy anyukát szeretjük-e jobban.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Németh Zsolt képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz-frakció.

NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Ház! Nagyon sokféle hozzászólás hangzott el a délután során, és azt hiszem, ma délután sem jutottunk sokkal közelebb a megoldáshoz, mint ahogyan a tegnapi négypárti egyeztetésen sem.

Ugyanakkor elkezdődött a parlament színterén egy olyan beszélgetés, egy olyan párbeszéd, amely talán a jövőben mégiscsak előrébb visz bennünket. Sajnálatosnak tartom ugyanakkor, hogy azt egyelőre nem jelenthetjük ki, hogy a kettős állampolgársággal kapcsolatban a magyar parlamenti pártok egymás álláspontját alapvetően vagy akár csekély mértékben is a magukévá tudták volna tenni.

Néhány megjegyzés az elhangzott véleményekről. Több képviselőtársam kikérte magának, hogy őt nemzeti önérzetében megsértsék. Őszintén meg kell vallanom, nem nagyon értem, hogy ezek a sértettségből fakadó megnyilvánulások mire vezethetőek vissza. Nem nagyon világos számunkra, hogy miről beszélnek ezek a képviselőtársak. Ahogy Kövér László fogalmazott, mi a magunk részéről igyekszünk nem eljátszani az ítélőszéken ülők szerepét. Ugyanakkor azért emlékeztetni szeretném önöket arra, hogy csak az elmúlt napokban hogyan nevezte Juhász Ferenc mindazokat, akik az iraki mandátum meghosszabbítását nem támogatták: hazafiatlannak; vagy hogyan engedte meg a hazafiatlanság vádját magának szintén az elmúlt napokban több alkalommal is maga a miniszterelnök. Nem akarom ezt hasonló módon fölvetni és fölhánytorgatni, mint ahogyan több szocialista képviselő részéről ez hallható volt, nem azért mondom. Ugyanakkor egyáltalán nem tartom véletlennek, hogy ezek az önérzetet érintő megközelítések ilyen mértékben jelentek meg az önök részéről. Meggyőződésem szerint érzékelik azt, hogy ma önök, nagyon kevesen, a határon túli magyarok egységfrontjával állnak szemben.

Tizenhat résztvevője volt a Magyar Állandó Értekezletnek, és tizennégy egyöntetűen a kétigenes népszavazáson az igen mellett kampányolt. Biztos vagyok benne, alapvetően a lelkiismeret-furdalás hangjait lehet hallani részben a sajtóból, részben talán néhol az önök megfogalmazásaiból is, és azt hiszem, ez sokkal pozitívabb, mintsem hogy ezzel kapcsolatban bármiféle szemrehányást kellene tennünk, mert indokolt. Az a fajta kampány, amelynek a Szocialista Párt és a kormányzat az élére állt, nem vállalható, erkölcsileg nem vállalható, a határon túli magyarok előtt nem vállalható. 800 ezer magyarnak a Magyarországra áramlásával való fenyegetőzés nem hiszem, hogy az önök, akik itt ülnek, erkölcsi érzékével összhangba hozható, márpedig az önök kormánya, az önök propagandagépezete sajnálatos módon erre az útra tévedt rá. Én azt hiszem, hogy rátévedt, és nagyon fontosnak tartanám, hogy sikerüljön erről a pályáról leszállni, mert való igaz, hogy ennek a végeredménye nem lesz más, mint hogy végletesen szembeállítjuk a magyarországit a határon túli magyarral.

Ha van valamilyen megosztottság ma Magyarországon, akkor az nem az, amit itt a miniszterelnök előadott, hogy a járulékfizetőket és a járulékot nem fizetőket állítja szembe a Fidesz javaslata. Ez mind-mind a propagandakampány része. Az alapvető megosztottság, az alapvető meghasonlottság sajnos az anyaországi és a határon túli magyarok szembeállításából fakad.

Mi ezeknek a következménye? Először is kockáztatjuk az elmúlt másfél évtized során felhalmozott nemzeti összetartozást, azt a szolidaritást, amelyet sikerült a határon túli magyarok iránt negyven év teljesen zavaros ideológiai időszaka után együttesen kialakítani, mert azt hiszem, ezt együttesen alakítottuk ki. Kockáztatjuk ezt, és újra olyan állapotokat idézünk elő, amikor nagyon könnyen lehetett a legegyszerűbb szociális demagógiát a határon túli magyarok ellen - mint ahogyan a lengyelek ellen a 80-as években - bevetni. Kockáztatjuk azt, hogy a határon túli magyarok úgy tudjanak az anyaországra nézni, mint támaszra. Nagyon fontos a 2,5 millió Kárpát-medencei kisebbségi magyar számára, hogy ott van mögöttük az anyaország támogatása.

Egy csíkszeredai barátom a minap telefonon azt mondta nekem, most már attól tart, hogy a csíkszeredai kocsmákra hamarosan ki fogják írni, hogy magyar állampolgárokat nem szolgálunk ki. Tehát nemcsak a mi oldalunkról játszunk a tűzzel, hanem a határon túli magyarok oldaláról is a tűzzel játszik az, aki ezt a propagandát folytatni kívánja.

A határon túli magyarok számára ugyanakkor az is egy előttünk álló és leselkedő veszély, hogy a szomszédos országok nacionalista csoportjai úgy tudnak őrájuk tekinteni, hogy nem áll mögöttük az anyaország, nem biztosítja a megfelelő védelmet a kisebbségi magyarság számára.

Milyen feszültségkeltő hatása lehet ennek, tisztelt hölgyeim és uraim? Említettem azt, hogy a szomszédos országokban általánosan kialakult a kettős állampolgárság, a bevándorlás nélküli állampolgárság gyakorlata. Kialakult a románoknál, a horvátoknál, a szerbeknél, a szlovénoknál, és ezt Ukrajnában is az egyik elnökjelölt meglebegtette.

S itt Gál Zoltánnak is szeretnék reagálni: mi lesz, ha retorziók érik a szomszédos országokban a kettős állampolgárainkat? Kérem szépen, az ő jogrendszerük, az ő gyakorlatuk ismeri a külhoni állampolgárság intézményét. Akkor majd fel kell hívni a szomszédaink figyelmét arra a velencei bizottság által elfogadott jogelvre, hogy amennyiben az ő joggyakorlatuknak a részét képezi, olyan mértékben nekünk egyoldalúan is módunk van az adott jogintézményt bevezetni, mint ahogyan ezt a velencei bizottság világosan kimondta. Arról nem is beszélve, hogy felnőtt emberekről beszélünk, akik a saját döntésüket felelősen hozzák meg.

[ 17.50]

Ettől még persze a kétoldalú, illetőleg a nemzetközi diplomáciai vonatkozásai rendkívül fontosak ennek a kérdésnek. Tehát, ha Magyarország elindul azon az úton, hogy megadja bevándorlás nélkül a külhoni állampolgárságot, akkor ezzel kapcsolatban természetesen le kell folytatni majd a megfelelő egyeztetéseket.

Ami mindenféleképpen a konkrétság irányába tett lépésnek tekinthető, hogy a kormányzat beszélt szülőföldcsomagról. Ennek a szülőföldcsomagnak az 1 milliárdja, a 20 milliárdja, a nemzetpolgársága érdeklődést vált ki belőlünk még akkor is, ha egy kényszer szülte javaslatokról van szó. Érdeklődést vált ki belőlünk, szeretnénk konkrétumokat látni: mikor, milyen tartalommal, ki fog dönteni? Mindezeket a kérdéseket szeretnénk látni, örülnénk, ha a kormányzat megfogalmazná az ezzel kapcsolatos elgondolásait. Mint ahogy örülnénk annak is, ha az útlevéllel kapcsolatban a kormányzat szintén megfogalmazná, hogyan gondolja el, hogy magyar útlevelet fognak kapni a határon túli magyarok.

Az én megítélésem szerint Hankó Faragó Miklós téved, amikor arra a következtetésre jut, hogy mi a státustörvényt szeretnénk hatálytalanítani. Nem erről van szó, a státustörvény is adott esetben módosításra szorulhat. A szülőföldön maradni kívánó magyar állampolgárok értelemszerűen a státustörvény áldásaiból részesülhetnek, részesülniük kell. Tehát ennek megfelelően a státustörvény módosítására is, amennyiben a külhoni állampolgárság jogintézményének a megteremtésére sor kerül, sort kell majd kerítenünk. Ebbe a folyamatba megítélésem szerint beilleszthető a magyar útlevél megadása.

Amit nem látok, hogy hogyan lehet állampolgárság nélkül magyar útlevelet adni. Azt hiszem, hogy ez nagyon komoly nemzetközi jogi akadályokba ütközik, és ezért mondom azt, hogy ha a kormányzat a-t mondott a magyar útlevéllel, akkor b-t is kell mondania a magyar állampolgárságra. Mindebből pedig az következik, hogy december 5-én most már nem igazán arról fogunk dönteni, ha ezek az egyeztetések eredményre vezetnek, hogy igen vagy nem, hanem egyre inkább úgy néz ki, hogy arról fogunk december 5-én dönteni, hogy mi az igennek a tartalma, hogy milyen módon akarunk a határon túli magyaroknak állampolgárságot adni. Meggyőződésem szerint ebbe az irányba indultunk el az elmúlt napokban, és talán ebbe az irányba haladtunk a mai délután folyamán is, annak ellenére? (Közbeszólások az MSZP soraiból: Idő! - Kovács Tibor: Elnök úr, idő!)

ELNÖK: Egy pillanatra, képviselő úr. Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az MDF átadta maradék időkeretét a Fidesznek, tehát még körülbelül 6 perce van a képviselő úrnak, ha ezt ki akarja használni. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból: Ezt előtte szokták bejelenteni. - Kovács Tibor: Elnök úr, előtte kell bejelenteni.) Én most jelentettem be. Tessék folytatni! (Felzúdulás az MSZP soraiban: Elképesztő! - Tévéidő!) Nem vitatkozunk. (Dr. Katona Béla: Nem vagyunk meglepve. Ismerjük az elnök úr vezetési módszereit.) Nem vitatkozunk! Tessék folytatni, képviselő úr!

NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti összetartozásról szóló törvénynek és az önök által megfogalmazott szülőföldcsomag-ötleteknek az érintkezései pontjai tehát meggyőződésem szerint megvannak. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Nem jó az óra. - Nem is megy az óra. - Nem jó az idő, 11 volt, amikor elindult. - Zaj.) Ami a határon túli magyarok szerepét illeti a konzultációinkban, szeretném azt nagyon hangsúlyosan megismételni, hogy hiányoltuk erről a vitáról a határon túli magyarokat. Innen is hiányoltuk, erről a pulpitusról is, és hiányoltuk a karzatról is. Nem nagyon zajlott még olyan vita a magyar parlamentben a határon túli magyarokról, amikor ők ne lettek volna jelen.

Ha komolyan gondoljuk az Antall József által megfogalmazott alapelvet, hogy a határon túli magyarokról nem lehet dönteni nélkülük, ha komolyan gondoljuk, hogy az őket érintő kérdésekben nekik meghatározó szavuk van, akkor azt hiszem, hogy egy elemi gesztus a magyar parlament részéről, hogy jelen vannak az őróluk szóló vitában.

Szili Katalin elnök asszony kezdeményezésére létrejött a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma. Ennek a fórumnak az egyik fő célkitűzése volt, hogy a magyar parlament munkájába kapcsoljuk be a határon túli magyarokat. Nagyon sajnálom, hogy ez ezen alkalommal nem sikerült. Azt hiszem, hogy ez alapvetően függ össze, noha megígérte a Magyar Állandó Értekezleten Hiller István, hogy részt vehetnek ezen a vitán a határon túli magyarok, azért nem vehettek részt, tisztelt képviselőtársaim, mert végül is olyan álláspontra és olyan következtetésre jutottak a zárónyilatkozat aláírása, illetőleg alá nem írása kapcsán, amire jutottak. Sajnálatos módon ezért nincsenek most itt közöttünk a határon túli magyarok. De ez ne jelentse azt, hogy azt gondoljuk, hogy mi innen megmondhatjuk, hogy mi jó a határon túli magyaroknak. Innentől viszont azok az érvek, amelyek a kettős állampolgárság ellenében az önök részéről megfogalmazódnak, hogy a szülőföldön való maradást próbálják elősegíteni, teljesen más megvilágításba kerülnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd fejezzem be azzal, hogy nagyon sokféle megközelítést, hangot és tónust hallok az önök köreiben, és számomra nagyon fontos az a hang, amit talán a most fel nem szólaló Szili Katalin is megfogalmazott az elmúlt napokban, aki úgy fogalmazott, hogy ő nem döntené el, hogy igennel vagy nemmel kell szavazni. Ő azt gondolja, hogy egy lelkiismereti szavazásról van szó, több dologról van szó, mint a napi pártpolitikai mérlegelésnél. Azt hiszem, ebben Szili Katalinnal mindenféleképpen egyetérthetünk, hogy egy lelkiismereti szavazásról van szó.

Mi a magunk részéről a lelkiismeretünkből fakadóan fogunk igennel szavazni, de azt hiszem, ezt a jogot önöktől sem vitathatja el senki, hogy a saját lelkiismeretükre hallgassanak, és ha ez így lesz, akkor kiderül, hogy van még ebben az országban nemzeti ügy. Kívánom, hogy legyenek nemzeti ügyeink!

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: A kijelzés téves volt, most úgy tűnik, helyreállt a rend, hogy másfél perce van már csak a Fidesz-frakciónak. Veress József államtitkár úrnak adom meg a szót két percben.

VERESS JÓZSEF, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen. Engedjék meg, hogy néhány mondatot mondjak az elhangzottak alapján. Néhány napja, hete Kiss Péter miniszter úrral Kolozsváron voltunk, és amikor visszaérkeztem, kaptam egy levelet, amelyben az egyik megye képviselője megköszönte a konzultációs lehetőséget, és kérte, hogy azokat a folyamatos egyeztetéseket, amelyek a nemzeti fejlesztési terv kialakításában és a további együttműködés továbbvitelében lehetőséget adnak számunkra, maximálisan használjuk ki.

Úgy gondolom, a határon túli magyarok is pontosan értik, hogy a kormány új nemzetpolitikájának mi a célja. Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy van hozzá egy nagyon fontos eszközünk is. Első alkalommal a magyar történelemben van itt néhány milliárd, pontosan 25 milliárd euró, amelynek az elköltését együtt tudjuk megtervezni, határon inneni és határon túli magyarok. Erre áll egy év rendelkezésünkre. Természetesen arra van szükség, hogy ezt az egy évet a valóban összekötő dolgokra és azokra az elemekre helyezzük, amelyek valóban fontosak, és ezeken keresztül tudjuk kialakítani azt a programot, amely a határokon átnyúló egyesítési programot sikerre is fogja vinni. Bízom benne, hogy ez fogja vezérelni a szavazáson részt vevőket. Köszönöm.

ELNÖK: Van egy kétperces felszólaló, Németh Zsolt, utána következik Kocsi László képviselő úr, az MSZP-ből.

(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, államtitkár úr. A magam részéről teljes mértékben egyetértek ezzel az értékeléssel. A szülőföldcsomag igazán nem az állampolgárságról szól.

[18.00]

Az állampolgárság a határokat átívelő nemzeti újraegyesítés logikájába illeszkedik, de a magyar nemzetpolitikának két pillére van. Az egyik a határokat átívelő nemzetegyesítés ügye, erről szólt a státustörvény is egyébként, a másik pedig a szülőföldön való maradás, a szülőföld életkörülményeinek megerősítése, nagyon egyszerűen és nagyon röviden: az autonómiastratégia. Az autonómiastratégiának van egy politikai metszete, erről nagyon sokat szoktunk beszélni. Itt nagyon komoly kritikák illetik a magunk részéről a magyar kormányzatot.

Egy sokkal határozottabb támogatást kellene a határon túli magyarok autonómiatörekvéseinek adnunk. És van egy gazdasági metszete, államtitkár úr erről szólt, és azt hiszem, hogy itt valóban az új kontextus az Európai Unió, a határ menti térségek fejlesztése, a crossboarder-programok. Azt gondolom, hogy az ebben rejlő lehetőségek, összehangolni a nemzetpolitikát ilyen értelemben a térségpolitikával és az integrációs stratégiával az elkövetkezendő időszak egyik legfontosabb kihívása.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Kocsi László képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportjából.

KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Eredetileg úgy gondoltam, hogy nemhogy nem határolódok el, hanem megdicsérem Németh Zsoltot, tekintettel arra, hogy az a hang és az a gondolkodásmód, ami tükröződött az ő szavaiból, meglehetősen szemben állt jó néhány olyan hozzászólással, amely itt a nap során elhangzott. Azt viszont meg kell jegyezzem, hogy ahogy a zárszavával kitöltötte az összes rendelkezésre álló, és egyébként a magyar állampolgárok számára még látható, hallható tévéközvetítési időt, az nem volt számomra kellően elegáns, ezért ez a dicséret legalábbis csökkentett mértékű.

De ami tény, az tény, valóban arról van szó, hogy amiket itt Németh Zsolt elmondott, és ahogy beszélt erről a kérdésről, üdítően más volt, mint ami a nap más perceiben itt elhangzott. Ennek volt egy felvezetése, Alföldi Albert hozzászólása ezt előkészítette. Azt tudom mondani, hogy így a nap végére talán nemcsak megnyugodott egy kicsit, nemcsak hogy egy kicsit mérsékeltebbé, hanem bölcsebbé is vált a Magyar Országgyűlés hangja.

Természetesen a kettős állampolgárságról szóló népszavazás az, ami szinte teljesen kitöltötte ezt a teret, ezt az időt, de azért elhangzott itt néhány kérdés nemzetpolitikai összefüggésekről is, megismétlem, főleg kollégám, Németh Zsolt szájából. Szeretnék azonban ezek közül legalábbis néhány dologra visszatérni, mielőtt a kettős állampolgárságról szólnék. Az egyik az a kérdés, hogy ahhoz képest, amit valójában nemzetpolitikának hívunk a rendszerváltozás óta, és amelynek az elemeit és a vívmányait valamennyien ismerjük, milyen új útra lép vagy kell hogy lépjen a magyar kormány és a magyar nemzetpolitika abban a helyzetben, amibe most kerültünk.

Úgy látom, hogy mindazok az alapítványi támogatások, azok a jogszabályok, beleértve a kedvezménytörvényt - vagy lánykori nevén státustörvényt -, vagy bármilyen más, egyébként kiérlelt támogatási és működési rendszerünket, megőrzendők, továbbvihetők. Ugyanilyen alapelv a szülőföldön való boldogulás programja is, amit eddig valamennyien osztottunk. Azonban a helyzet az, hogy új helyzetbe kerültünk, és új kihívások értek minket. Én most nem arról akarok önmagában beszélni, hogy az Európai Unió tagja lettünk. Arról sem, hogy istenigazából 2007-2008 magasságáig gyakorlatilag, a Vajdaság és Kárpátalja kivételével, olyan helyzetbe kerülnek a Kárpát-medence magyarjai is, amilyenbe mi most jutottunk. És ez nagyon jó egy egyébként sokat emlegetett békés, határokon átnyúló nemzetegyesítés és jövőkép szempontjából.

Abból a szempontból is új helyzet van azonban, hogy olyan jelenségek jelentek meg a nemzetpolitikai gyakorlatban, amelyek újak. Az egyik nem teljesen új, de azért a minősége mégiscsak új frissességű, az, hogy két országban is azt látjuk, hogy a többségi nemzet nemzeti pártjai egyfajta kiszorító politikai mozgásba kezdtek a magyar politikai szervezetekkel szemben. Ehhez képest ráadásul az egyik, számunkra legfontosabb határon túli területen végtelenül kiéleződtek a magyarságon belüli politikai küzdelmek. Azt is mondhatnám, hogy a magyar ellenzék radikális nemzetpolitikai koncepciója feszül egy egyébként mérsékeltebb, és ha úgy tetszik, az idő és a politika mérlegét jobban kiállt politikával szemben. Ez az egymásnak feszülés, természetesen kiegészítve azzal az asszisztenciával, amit a román közeg ad, azt a veszélyt vetíti előre, hogy az RMDSZ számára a parlamenti bejutás elnehezült. Ez egy új minőség, egy új helyzet.

Végül teljesen új kihívás - kimondom: útelágazás - a nemzetpolitikában az a helyzet, amit számunkra ez a kettős állampolgárság jelent. És itt szeretnék a lényegre koncentrálni. Úgy látom, persze mondhatjuk, hogy váratlanul ért minket ez a kérdés, az egész - nemcsak a magyarországi, hanem, ha úgy tetszik, az összmagyar - politikai elitet. Ezért a reakciója is olyan gyarló vagy olyan esetlen, vagy olyan esetleges, amilyen általában ez az elit - ahogy találjuk magunkat. Ebben a helyzetben előfordul, hogy nem beszélünk őszintén. És ez ebben a kérdésben meglehetősen veszélyes.

Azt látom, hogy az az alapelv, amit a szülőföldön maradás politikájának hívtunk idáig, szemben a kettős állampolgárság kihívásával, például olyan kérdés, amiben nem beszélünk őszintén. Korábban mindenkinek világossá vált, hogy miféle kihívások érik az elvándorlás, az anyaország elszívó ereje szempontjából ezeket a határokon túli magyar területeket, most azonban azt mondják az ottani politikai vezetők, megjegyzem, egyébként könnyen belátható politikai érdekek alapján, hogy ennek tulajdonképpen szülőföldhöz kötő ereje van. Nem gondolom, hogy ez a megállapítás és ez a beszéd közelebb visz minket a megoldáshoz.

Ha valamitől el kell ma határolódnom, akkor leginkább az a kijelentés vagy az a gondolat, amelyik azt mondja, hogy most is kevesen vagyunk, ennél csak kevesebben leszünk, a munkaerő-utánpótlásunkat a határon túli területekről tudjuk és kell pótolnunk, és ilyenformán mint egy munkaerő-utánpótlási tartalékra tekint a határon túli magyar területekre - megjegyzem, politikai szavazótábori utánpótlásnak is, de ezt lényegtelen dolognak tartom pillanatnyilag -, 2050-re mutogatva, egy olyan helyzetben, amikor Magyarországon sajnos elég jelentős a munkanélküliség. Egy ilyen helyzetben a kenyérféltés és mindazok a problémák, amelyek lehetséges, hogy az ész, a prózai ész és az önzés szempontjai, ebben az országban könnyen megszólalnak

Az más kérdés, hogy senki nem ért, nem érthet egyet azzal, hogy ezekre, kizárólag ezekre a szempontokra és az ezekből fakadó érzelmekre építsen akármilyen kampányt. Fel kell tenni azonban a kérdést, hogyan tudunk az egész magyar nemzet javára tenni úgy, hogy mindazok a szándékaink, amelyek a nemzeti összetartozás érzésének elmélyítését, ha úgy tetszik, megpecsételését, a szabad mozgást a Kárpát-medencében és Európában, a kapcsolatok szabad szövését, a munkavállalás szabadságát, a vállalkozás szabadságát, a magyar nemzeti kultúra egységét, tehát mindazt, amit úgy nevezünk gyűjtőfogalomként, hogy ennek a nemzetnek az újraegyesítése... - hogyan tudjuk ezt úgy megtenni, hogy nem teszünk az itthon élők és az itthon dolgozók és adófizetők vállára aránytalanul súlyos terhet, egyébként pedig megadjuk mindazt, amiről úgy érezzük, szüksége van és megadhatjuk a határon túli magyar testvéreinknek. Ebben a kérdésben szintén őszinteségre van szükség.

[18.10]

Mi azt mondjuk, hogy rendben van. Ma itt és talán már tegnap is ezen a négypárti beszélgetésen megtettünk lépéseket, jóllehet, ez kevés. Mondtunk á-t; rendben van, azt mondjuk, mondjunk b-t is. Azaz ha mi arról beszélünk, hogy útlevél, és arról beszélünk, hogy a szülőföldprogram, ha arról beszélünk, hogy a Magyarország-lakosok szolidaritását, a valóságos szolidaritását szeretnénk megmozdítani a magyaralappal, a szülőföldalappal, és valóságos tettekről beszélünk, akkor a másik oldal is, amelyik feltétlenül igent mond, legyen szíves, és világosan mondja el, definiálja végre, hogy mit ért, mit gondol magyar állampolgárság alatt.

Németh Zsolt az imént azt mondta, pont előttem, hogy a bevándorlástól független, külhoni magyar állampolgárság. Orbán Viktor azt mondta a Magyar Állandó Értekezleten, hogy európai útlevél, és egyébként olyan megoldás, ami nem kerül a magyar adófizetőknek pluszteherbe. Aztán kaptunk tegnap egy papírt, amin az volt megint, hogy európai útlevél, ami egyébként olyan, mint a magyar útlevél, ami egyébként a világ minden országába érvényes világútlevél, és olyan ellátások a társadalombiztosítási és az egészségügyi ágazatban, amelyeket szolgáltatási jogviszony keretében megvásárol magának az itt élő. Aztán most külhoni állampolgárságról hallunk, amiről korábban éppen Németh Zsolt kollégám, talán másfél éve azt mondta, hogy másféle állampolgárság.

Szeretném végre, ha olyan helyzetbe kerülnénk, hogy a magyar választók világos, egyértelmű képet kapnának arról, hogy mit ért ez alatt a bizonyos állampolgárság alatt a magyar politika. Ha olyan megoldást tudunk találni, amely megoldás valóban garanciát ad arra, hogy a céljaink teljesülni tudnak, és ez felesleges viszályokhoz, terhekhez nem vezet, akkor azt mondjuk, hogy erről igenis, tárgyaljunk és állapodjunk meg. De megismétlem: ennek az az előfeltétele, hogy mindenki beszéljen őszintén. Mi azt mondtuk, hogy azért nem tudjuk pillanatnyilag támogatni és igent mondani, mert azokra a kérdéseinkre, amelyek megfogalmazódtak a terhekről, a következményekről és a nemzetközi következményekről, most csak utalásszerűen beszélt a kollégám is, mert ezekre nem kaptunk világos választ. Akkor kaphatunk és akkor kaphatnak választ a magyar választók, hogyha veszi a fáradságot minden politikai párt, hogy komolyan vegye a szavait, és a következményeivel képes legyen szembenézni.

El kell döntenünk, hogy ez az az állampolgárság-e, amiről beszélünk, amely a teljes magyar állampolgárság ma Magyarországon, vagy pedig nem erről van szó, hanem ettől egy csekélyebb - bocsánatot kérek, csekélyebb - mértékű jogosultságokkal járó, ha úgy tetszik, nem a mai százszázalékos magyar állampolgárság, hanem annak valamely hányadú része.

Világosan meg kell mondani, hogy mire gondol a Fidesz, mire gondolunk mi. Mi elmondtuk, hogy mire gondolunk. Ha azt fogjuk tapasztalni, hogy ezt az őszinteséget és következetességet vállalja az ellenzék is, akkor van esélye annak, hogy erről az útról, erről a kényszerpályáról le tudjunk térni. Egyébként szeretném leszögezni, nehogy itt kellemetlensége legyen valakinek, de az RMDSZ egy képviselője természetesen itt van, és követi a vitánkat. Én sem értek egyet azzal, és nem tudom, mi az oka, én is szeretném azt, inkább úgy fogalmaznék, ha részesei lennének ennek a vitának, de ennek se nem Szili Katalin, se nem Hiller István az oka. Hiller István arról beszélt a MÁÉRT-en, hogy amikor beterjeszti a kormány azt a jogszabályt, amelyik egyébként a szülőföldprogram részeként ezekről a nemzetpolitikai eszközökről rendelkezik, akkor szeretnénk, ha ebben a vitában teljes kompetenciával részt vehetnének a határon túli politikai szervezetek legitim vezetői. (Tóth Imre: Meg kellett volna hívni most is!) Ez egy dolog, de most nem arról beszélünk. Én csak pontosítok: szeretném azt, ha itt lennének, fájlalom, hogy nincsenek itt, de az ígéret és a meghívás, amit Németh Zsolt idézett, nem erről szólt.

Végül a MÁÉRT, ami sokszor szóba került. Valóban fel lehet itt mutatni mindenféle arányokat, egy azonban biztos: nem volt olyan szervezet, amelyik ne mondta volna azt, hogy ez a kérdés szerencsétlen; nem volt olyan szervezet, amelyik azt mondta, hogy a népszavazás az, amivel optimálisan meg lehet oldani ezt a kérdést. Sajnálatos, de immár fontos ügynek látják az egész népszavazási kérdést. Végtelenül vegyes volt a megítélése, és azt is meg kell mondani, hogy azzal a programmal, amit a kormány ott bemutatott - pontosabban a programalkotás szándékát -, a szülőföldprogrammal kapcsolatos vélemények viszont egyértelműen támogatóak voltak.

Tehát azt a típusú képet a MÁÉRT-ről, ami a teljes sikertelenség, elszigetelődés és mindenféle képeket rajzoltak róla, én nem őszintétlennek, de abszolút hamisnak tartom. Azt az ígéretet vagy azt a lehetőséget viszont megteremtette, hogy valóban - ha úgy tetszik, felkiáltójellel, ha úgy tetszik, kérdőjellel vagy mindenféleképpen egy nyomatékos módon - a magyar politikától felelősebb, őszintébb gondolkodást és döntéseket vár el és fogalmazott meg.

Mi ennek megpróbálunk eleget tenni, annak jegyében, hogy persze, minden magyar felelős minden magyarért, felelősek vagyunk nemcsak az alkotmányos kötelezettség miatt, erkölcsi parancs szerint is a határon túli magyarjainkért, de felelősek vagyunk a határon belüli magyarjainkért is. Ezt az egyetemes felelősséget kívánjuk érvényesíteni, és ez az, amihez partnerként el tudjuk képzelni egy olyan ellenzéknek a kreatív együttműködését, amelynek egyébként a megfogalmazásai és a gondolatai némileg már visszaköszöntek - megismétlem - mindabban, ahogy összegezte a mai nap tanulságait Németh Zsolt kollégám.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót kétperces felszólalásra Vojnik Mária államtitkár asszonynak.

DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Amikor ma nemzetpolitikáról, a hazához való hűségről beszéltünk és a szülőföldön való boldogulásról, nem árt, ha mi, országgyűlési képviselők újra elmondjuk az eskü szövegét, amit akkor tettünk, amikor képviselők lettünk, hogy "hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszekö, és azt is elmondjuk, hogy "és minden igyekezetemmel azon leszekö.

Azt gondolom, hogy rossz útra tévednek azok, akik a szülőföldön való boldogulást és a népszavazás intézményét és a pártpolitikai mozgósítást ilyen módon összekeverték. Azt gondolom, bűnösen gondolkodnak azok, akik úgy gondolják a hűséget a hazához, hogy az általuk képviselt embereknek azt mondják: ?Ne gondolkodjatok, csak cselekedjetek velünk!ö Azt mondják, hogy nem kell mérlegelni; azt mondják, ne fontoljátok meg, hogy közösen miről döntsünk; azt mondják, nem fontos; azt mondják, hogy aki gondolkodik, az rossz hazafi. Én pedig azt gondolom, hogy a hazaszeretet belül van a szívünkben, és nem egy cifra rongy, amit bármilyen érdekből magunkra tűzünk. Azt szeretném, ha a Magyar Köztársaság parlamentjének minden képviselője jól a szívébe és a fejébe vésné az eskü szövegét, és úgy gondolom, hogy csak az szolgálja a haza üdvét, a határon belüli és kívüli magyarság érdekeit, aki nem keveri össze a meleg szívet és a hűvös fejet, és nem választja, hogy hideg szívvel és forró fejjel kergeti bele az embereket egy rossz választásba.

Ez az igazi hazaszeretet az én képviselői hitem szerint. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban. - Németh Zsolt: Szavazzunk igennel!)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Többen nem jelezték felszólalási szándékukat.

Az MSZP-nek 4 perc 26 másodperc áll rendelkezésére. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki válaszolni. Megadom a szót ügyrendi jelentkezés... (Dr. Katona Tamás: Elnézést, rosszat nyomtam!) Jó. Megadom a szót Katona Tamás államtitkár úrnak.

DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja kezdeményezte ennek a vitanapnak a megszervezését, és a kormány - ahogy ilyenkor szokott lenni - a megfelelő előkészítő feladatokat végezte el.

[18.20]

A miniszterelnök úr és néhány miniszter megfogalmazta a kormány álláspontját jó néhány kérdésben, és itt a vita során nagyon sok olyan szempont fölmerült még, amit érdemes talán elemezni.

Úgy gondolom, az egyik kérdés, amire mindenképpen válaszolni kell és vissza kell térni, az az, hogy a kettős állampolgárság kérdése, ami itt tisztázódott ebben a vitában is - ez tulajdonképpen nem más, mint a magyar állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak, kérelmükre, automatikusan -, ez a kérdés milyen következményekkel jár. Természetesen azzal tisztában vagyunk mi is, hogy ez érzelmi kérdés is, sőt, megkockáztatom, ez elsősorban érzelmi kérdés. De ilyen kérdésről sem lehet dönteni anélkül, hogy ne lennénk tisztában a következményekkel.

Gondoljunk arra, amikor két fiatal házasságot köt, akkor természetesen tervezi a közös jövőjét, és azt gondolom, ez helyes, és ilyenkor azért az érzelmek dominálnak, amikor meghatározzák, hol legyen a közös otthonuk, mi az, amibe belevághatnak; terveznek közösen. A szülőknek meg ilyenkor az a kötelességük, hogy hideg fejjel, ha tetszik, végiggondolják azt, hogy a fiatalok mibe vágnak bele, mi az, amit esetleg helytelenül mérlegeltek, és akkor megpróbálják őket tanácsokkal ellátni, információkkal ellátni, segíteni a döntésüket. És ez nem azt jelenti, hogy ők nem szeretik a gyerekeket, csak végiggondolják racionálisan is.

Azt gondolom, hogy itt a kormánynak racionálisan végig kell gondolni minden elemet. És itt az egyik rendkívül fontos dolog, hogy csak egyféle magyar állampolgárságot tud elképzelni a kormány. Tehát itt nem lehet szó arról, hogy van elsőrendű meg másodrendű állampolgár. Itt nem lehet szó arról, hogy bizonyos juttatások járnak egyes állampolgároknak, más juttatások pedig nem járnak. Ez föl sem merülhet. Tehát ha arról döntünk, hogy legyen-e minden határon túli magyarnak kérelmére automatikusan magyar állampolgársága, ez azt jelenti, hogy valamennyi határon túli magyar, ha ezt kéri, kezdeményezi, megkapja a magyar állampolgárságot, és minden olyan joggal rendelkezik, amivel ma a magyar állampolgárság jár.

És amikor a Pénzügyminisztérium végzett bizonyos számításokat - sajnálom, hogy ellenzéki képviselők ezt nem értették meg, illetve nem vagyok ilyen tiszteletlen velük, nem akarták megérteni, hogy ez mit jelent, milyen modellszámításokat végeztünk -, azt mérlegeltük, ha tízezer, százezer vagy több százezer új magyar állampolgár vesz igénybe bizonyos szolgáltatásokat, annak mi a hatása az államháztartásra. Úgy gondoljuk, hogy felelős kormány nem tehet másként. És így jöttek ki azok az adatok, amelyeket részben már publikáltunk.

Itt egyszerűen arról van szó, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint, ha valaki magyar állampolgárságot kap, akkor számára rendkívül sok juttatás alanyi jogon jár, az egészségügyi ellátás például minden fiatalkorúnak alanyi jogon jár, és a juttatások számottevő része, ami nem járulékfizetésen alapszik, jár minden magyar állampolgárnak. Ahhoz egyetlenegy dolgot kell tenni: kinyilvánítja, hogy ő magyarországi lakóhellyel rendelkezik. Hangsúlyozom, csak ki kell nyilvánítani, hogy magyarországi lakóhellyel rendelkezik. (Németh Zsolt: Ellenőrizni kell.) Ez azt jelenti, hogy ilyen módon több százezer ember vagy akár áttelepül Magyarországra, és itt igénybe veszi ezeket a juttatásokat, vagy részlegesen veszi igénybe, például a természetbeni ellátásokat, az egészségügyi, oktatási szolgáltatásokat nagy tömegben vehetik igénybe.

Ez bizony százmilliárdos nagyságrendű többletterhet jelent a magyar államháztartásra. Ezzel nem lehet nem számolni, tisztelt Országgyűlés. Ezzel tisztában kell lennünk, és ennek egyetlenegy forrása van: olyan módon kell eljárni, hogy az államháztartás bevételei annak arányában növekedjenek, amilyen arányban a kiadások nőnek. Ehhez elkerülhetetlennek tűnik ma az adók érzékelhető megemelése, hiszen erről volt is szó éppen ma, hogy körülbelül négymillióan fizetnek adót, ami azt jelenti, hogy akkor nyilván ennek a négymillió adófizetőnek kell ezt a költséget állnia. Ettől nem lehet eltekinteni, hiszen az államháztartás helyzete ezt igényli.

És még valami a munkaerőpiacról. Azzal tisztában kell lenni, hogy a munkaerőpiac érzékeny minden országban. Nem véletlen, hogy az Európai Unió is nagyon kényes arra, hogy a munkaerőpiac ne boruljon föl, és ezért vigyáztak erre. Ez azt jelenti, hogy ezek az országok erre ügyelnek. Ha nálunk 20-30 ezer ember most többletként jelentkezik a munkaerőpiacon, azt felszívja a munkaerőpiac, ennél többet egészen biztosan nem tud fölszívni, ami azt jelenti, hogy ettől nem lehet eltekinteni, ezért igen jelentős problémák keletkezhetnek a munkaerőpiacon is.

Tehát ezért azt mondjuk, hogy amikor döntenek a választópolgárok, hiszen a választópolgárok magukhoz vonták a döntés jogát, természetesen lelkiismeretük szerint döntenek, de ezekkel a következményekkel számolni kell, ezen információk nélkül nem lehet felelős döntést hozni. Ezért megfontolandó az, hogy lehet-e erre a kérdésre felelősen választ adni.

Köszönöm szépen, elnök asszony, a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Miután a kormánynak 15 perces időkeret állt rendelkezésre a vitában elhangzottakra válaszolni, a hátralevő időre megadom a szót Rácz Jenő miniszter úrnak.

DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Gógl képviselő úr a Segítő Jobb Alapítvánnyal kapcsolatban megszólított, és elmondta, hogy nem jó információim voltak a Segítő Jobb Alapítvánnyal kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban korrigálnom kell a képviselő úr által elmondottakat. A Segítő Jobb Egészségügyi Humanitárius Alapítvány az elmúlt négy évben 1 milliárd 557,6 millió forintot kapott az Egészségügyi Minisztériumtól, illetve a jogelődjétől. Azt is el kell mondani, való igaz az, amit cáfolni kívánt a képviselő úr, hogy a Segítő Jobb Alapítvány több alkalommal a jogszabályoknak megfelelően nem tudott elszámolni a pénzeivel, és ezért a megfelelő jogszabályok következtében nem volt módja az akkori utalónak azokat az összegeket átutalni.

Azt is el kell mondani a képviselő úrnak válaszul, hogy egyébként ezelőtt mintegy két héttel, amikor szintén ilyen jellegű problémák voltak, ugyanakkor láttam azt, hogy azok a feladatok, amire a Segítő Jobbnak egyébként a pénzt kívántuk adni, nem tűrnek halasztást, és annak ellenére, hogy még most sem történtek meg az elszámolások, a saját felelősségemre adtam utasítást arra vonatkozóan, hogy ezek az összegek maradéktalanul kiutalásra kerüljenek a Segítő jobb Alapítványnak.

Továbbá azt sem alaptalanul mondtam, hogy további forráslehetőségeket biztosítunk a Segítő Jobb Alapítványon kívül, hiszen ahogy elhangzott a mai vitanap során, a szülőföldalap az egyik lehetőség lesz arra, hogy többek között az egészségügy területén vagy akár a szociális ellátások területén is bővíthessük azokat a lehetőségeket, amelyeket eddig egyébként rendelkezésre tudtunk bocsátani a külföldön élő magyarok számára.

Végezetül hadd idézzem Alföldi Albert képviselő úrnak, talán mondhatom, barátomnak egy talán két évvel ezelőtt nekem elmondott történetét. Elmondta, hogy ha neki van egy aranya és nekem van egy aranyam, és ezt kicseréljük, akkor mind a kettőnknek továbbra is lesz egy-egy aranya. Ellenben ha neki van egy gondolata és nekem van egy gondolatom, és azt kicseréljük, mind a kettőnknek lesz még egy gondolata.

Azt hiszem, a mai vitanap során is, ha az ellenzéki és a kormánypárti képviselők igaz gondolatokat cseréltek, akkor abból mind a kettőnknek igaz gondolatai származnak; ugyanakkor arra is felhívta akkor a képviselő úr, Alföldi Albert barátom a figyelmet, hogy az aranypénznél csak a hamis gondolat a veszélyesebb. Mi úgy érezzük a kormány részéről, hogy igaz gondolatokat mondtunk, és reméljük, a másik oldalról is igaz gondolatokat kaptunk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Korózs államtitkár úrnak.

KORÓZS LAJOS ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Kedves ellenzéki Képviselőtársaim! Az autonómiatörekvéseket ott lehet támogatni, ahol még élnek emberek. Nekem Tóth képviselő úr bekiabált finoman, hogy ha én ennyire jól ismerem Erdélyországot, akkor miért viselkedek úgy, és miért mondom azt, amit mondok. Azért mondom, képviselő úr, mert én azt szeretném, hogy ha megyek, mert évente legalább kétszer megyek, ha engedi időm, akkor ott magyarokat találjak.

[18.30]

Az nem jó válasz, amit Kövér László mondott, hogy 5800 orvos települt át Magyarországra, és Magyarország hálás lehet ezért, mert ez micsoda nyereség, és milliárdokban fejezte ki. Nem igaz. Ez Magyarországnak nem nyereség, egyébként is közgazdasági nonszensz, hanem veszteség az erdélyi magyaroknak, hogy nincs színvonalas egészségügyi ellátásuk.

Én azt szeretném, hogy éljenek magyarok a Kárpát-medencében. Én azt szeretném, ha Kolozsváron több magyar élne, mint Svédországban, mert úgy érzem, hogy talán már kevesebb él ott. Én azt szeretném, hogy ott éljenek emberek. És azt végképp nem szeretném, ha Kolozsváron Mátyás király szülőházát tíz év múlva eladnák egy román vállalkozónak, és ott drinkbárt nyitna. Nem szeretném, ha száz év múlva fölszántanák a házsongárdi temetőt. (Közbeszólás: Mi van most ott abban a szülőházban?) Nem szeretném, ha ott nem élnének magyarok, és nem szeretné a kormány sem. És változatlanul nem kaptunk választ arra, hogy ennek a kérdésnek mi a tartalma.

Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A politikai vitát lezárom. A napirendi pontok tárgyalásának a végére értünk.

Az Országgyűlés következő - várhatóan kétnapos - ülését 2004. november 22-ére, hétfőre összehívom.

Köszönöm a munkájukat, jó munkát, kellemes pihenést kívánok önöknek. Az ülést berekesztem. (Taps.)

(Az ülés 18 óra 32 perckor ért véget.)

Forrás: http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_naplo.naplo_fadat_aktus?p_ckl=37&
p_uln=187&p_felsz=134&p_felszig=240&p_aktus=3