Markó Béla beszéde a Magyar Országgyűlésben

Tisztelt Országgyűlés!

Úgy adódott, hogy a Román Parlament most vasárnap újraválasztott szenátoraként legelső parlamenti felszólalásomat a Magyar Országgyűlésben mondhatom el.

Úgy adódott, hogy hatszázharmincezer szavazattal a hátunk mögöttünk nem itt, hanem ott folytatunk hamarosan koalíciós tárgyalásokat, amelyek valószínűleg erős befolyással lesznek az erdélyi magyarság sorsára.

Úgy adódott, hogy én, aki magyarnak születtem, magyarként nőttem föl, magyarként éltem és élek, közben románul tárgyalok, románul vitázom, románul kötök vagy bontok föl egyezségeket innen kilencszáz kilométerre, Bukarestben.

Úgy adódott, hogy egy másik parlamentben bármikor megszólalhatok jog szerint, itt pedig csak egészen kivételesen, a házszabálytól való eltérés szerint. Természetesen köszönöm Önöknek a kivételes lehetőséget, sőt sok szempontból mérföldkőnek tartom ezt!

Azt mondtam: úgy adódott, hogy kétfelé élünk, kétfelé figyelünk, sőt az utóbbi időben már sokszor kétfelé is haragszunk. De valójában nem adottság, nem elrendelés, nem történelmi fátum hozta így, hanem a Trianon előtti és utáni rövidlátás, magyar politikusoké is, másoké is. Eleink hibájából is vagyunk, ahol vagyunk, és éppen ezért egy pillanatig sem hiszek abban, hogy amit elrontottunk, azt nem lehet kijavítani.

A huszadik században ez nem sikerült, de sikerülnie kell a huszonegyedikben. Ha csak a demográfiai mutatóknak, a földrajzi tényeknek és a társadalmi kényszereknek hinnénk, akkor elég nehezen tudnánk megmagyarázni ennek a nemzetnek a rendkívüli túlélési képességeit.

Azt például, hogy az én szűkebb pátriám, a Székelyföld innen, Budapesttől hat-hétszáz, Bukaresttől pedig két-háromszáz kilométerre egy másik állam és egy másik hivatalos nyelv szorításában is megmaradt magyarnak.

Ha csupán a statisztikára alapoztunk volna, akkor már ezelőtt nyolcvan esztendővel abba kellett volna hagynunk a szülőföldön való megmaradásért folytatott küzdelmet.

Voltak, akik abbahagyták. Voltak, akik a könnyebb utat választották, a vándorutat. Mert bizony legtöbbször nem eljönni volt nehezebb, hanem otthon maradni.

Ha igaz az, hogy a szülőföldön megmaradni és boldogulni nem a végzet kénye-kedvének, hanem a magyar állam és a magyar nemzet politikusainak döntéseitől függ nagymértékben, akkor az is igaz, hogy amiről ma beszélünk, az ugyancsak befolyásolhatja közös jövőnket.

Ám a közös jövőhöz közös gondolkodás, közös felelősségvállalás, közös cselekvés szükségeltetik. Lehetne ez a mai nap, amikor a határon túli magyar politikusok sorra megszólalnak az Országgyűlésben, egy ilyen közös felelősségvállalás sorsfordító pillanata.

Én ugyanis nem hiszek a pártalapú nemzetpolitikában. Nem tudok hinni senki elkötelezettségében, aki minket is Erdélyben hol jobbra rántana, hol balra taszítana, és elfelejti, hogy nem ideológiai alapon vagyunk testvérek, hanem nemzeti alapon. Anyanyelv, kultúra és hagyomány szerint tartozunk egymáshoz, nem pártmeggyőződésünk szerint.

Minden Szülőföld Program jól jön. Minden Szülőföld Programra szükségünk van. Magyarország támogatása nélkül az elmúlt másfél évtizedben nem lett volna könyvkiadásunk, megszűnt volna a sajtónk egy része, nem lett volna önálló egyetemünk, nehéz helyzetbe került volna szellemi életünk.

Ebben a mostani Szülőföld Programban számunkra a legfontosabb kérdés: több-e mint ami eddig volt, avagy nem. Ha több, akkor már léptünk előre. Ha nem, akkor is hasznos lehet az átalakítás, de az alapvető problémákat nem fogja megoldani.

Melyek végül is ezek a "problémák"?

Legelőször tisztáznunk kellene, hogy miért is gond nekünk a szülőföldön való boldogulás? Azért, mert mindenütt, például Magyarországon ma könnyebb magyarként és emberként is boldogulni.

Akkor pedig mi tarthatná otthon az erdélyi fiatalt? Természetesen az esély, hogy magyarként is, emberként is boldogulni fog előbb-utóbb ott, ahol született.

Magyarként, persze, ma másképpen lehet már élni nálunk is, mint néhány évvel ezelőtt. De egy nagy magyar közösségnek ez még nem elég, autonómiára, autonómiákra van szükségünk. Ehhez kell a politikai támogatás. A költségvetési támogatás pedig ahhoz, hogy emberként is minőségi oktatást kaphasson, minőségi életet élhessen egy magyar fiatal Erdélyben.

Ehhez valóban a gazdaságot kell fellendíteni, a magyar vállalkozó szellemet megsegíteni, Székelyföld és Erdély más régióinak a gazdasági fellendülését elindítani, a visszaszerzett erdők és földek tulajdonjogát stabilizálni, és ezt a tulajdont jövedelmezővé tenni.

Nagy feladat ez, és többek között ezért fogunk mi most Romániában minden valószínűség szerint kormányzásra vállalkozni, és ehhez kérünk innen Magyarországról is támogatást.

A szülőföldön való megmaradást és boldogulást egyébként nem korlátok felállításával vagy megtartásával lehet megvalósítani, hanem olyan helyzet megteremtésével, hogy megérje az ottani fiatalnak otthon maradni.

Mi nyíltan elmondtuk a dilemmáinkat a kettős állampolgársággal kapcsolatban az elmúlt hónapokban. Éppen ezért azt gondolom, hitele van annak az RMDSZ-álláspontnak, hogy igennel szavaznánk - ha szavazhatnánk - a most következő népszavazáson. Aki Bukaresttől néhányszáz, és Budapesttől sok száz kilométerre megmaradt magyarnak, annak a huszonegyedik századi Magyarország felkínálhatja a lehetőséget, hogy az európai állampolgárság küszöbén legyen végre, ha ő is úgy akarja, magyar állampolgár is.

A magyar nemzet egyharmada ma Magyarország államhatárain kívül él. Ez egy kivételes állapot. A megoldásnak is kivételesnek kell lenni, tehát a mai Európában. A kettős állampolgárság sokak számára ilyen - jogilag és politikailag is kivételes, de nem előzménytelen - megoldás. Meg kell kérdezni, miért lenne baj, ha mi is hozzáadnánk valamit a kisebbségi sorsról való - amúgy is elég renyhe - európai gondolkodáshoz? Végül is lassan a státustörvényt is elfogadta Európa, és el tudtuk fogadtatni - mi például az erős RMDSZ-képviselet segítségével - saját országainkkal is.

Ha már tűzzel-vassal, rossz háborúkkal és rossz békékkel szétszakítottak minket, legalább egy ilyen jogi aktussal, egy állampolgársági kérvénnyel és egy jóváhagyó pecséttel, egy határon túli magyar kérelmező és egy határon inneni magyar hivatalnok kézfogásával kössük össze azt, ami mégsem esett szét egészen.

Jöjjenek el kérem, Erdélybe, és látni fogják: a búzát vagy a krumplit ott termeszti, a kenyeret ott süti, a fizetést onnan kapja a magyar ember, és ez ezután is így lesz, de a jó szót azt innen várja Önöktől, innen várja Magyarországról. Nem egyebet, a jó szót, hogy ne legyen végre másodrangú ember, idegen magyar Magyarországon.

Hogyan is lehetne ezután már elfogadni azt a szókapcsolatot, hogy idegen magyar? Az erdélyi magyar nem akar itt idegen magyar lenni. Kérem, higgyék el, ennyiről van szó csupán, ezért kell a kettős állampolgárság, ezért támogatjuk mi is az igent.

Mint ahogy a felmerülő kérdések tisztázása után egyetértünk a Szülőföld Programmal is, de az egyik nem helyettesítheti a másikat.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Budapest, 2004. december 1.

Markó Béla