2004.
december 5. után
Figyelem a magyar társadalmat és azt tapasztalom, nem
tudja, valami elkezdődött vagy valami befejeződött a
népszavazáskor.
A magyar értelmiség azon része, melynek kötelessége
lenne fennhangon hirdetni a magyar nemzet igazát, továbbra
is azt a kétszínű magatartást folytatja, amely már a
"bűnösök közt cinkos, aki" nem tesz fogalmát
súrolja. Hány magyar példa áll előttünk? Csak egyet
hadd idézzek: "S én leborulok e nemzet nagysága
előtt". Kossuth le mert borulni nyilvánosan, a
ma élő nemzedék elbújik a nemzet nagysága láttán. December
5. a nemzet nagyságát mutatta fel, mert a társadalom
azon része, amely IGEN-t mert mondani, az a magyarság
fennmaradására mondott igent.
Ez a történelmi IGEN messze túlmutat az állampolgárság
megadásán. Nagy kérdés: hányan vagyunk, akik ezt a felismerést
merjük vállalni és folytatásként azt tesszük, amit a
nemzet megmaradása parancsol? Aki ebbe a küzdelembe
bekapcsolódik, annak fel kell adnia mindent, ami a földi
életéhez köti, és csak a célt, az örök magyar jövőt
szabad látnia és szolgálnia. Nem könnyű, de nagyon szép
emberi teljesítmény, amikor a fajtád iránti elkötelezettség
tölti ki a mindennapi életedet. December 5. arra kötelez
minden magyart, hogy elgondolkozzon, miért született
ő magyarnak. S ha megfelelő választ tudtál találni,
akkor már csak a módszert kell meglelned, miképp tudsz
nemzeted hasznára lenni.
A 2004. december 5-i népszavazásra az egész magyarságnak
történelmi szüksége volt. A magyarság jövője szempontjából
fontos, hogy szembesültünk vele, milyen körülmények
között tengődik a magyarság saját hazájában. Azt is
tudnunk kell, kik hozták létre ezeket, a magyarság számára
emberileg már elfogadhatatlan körülményeket. Igenis
van egy nemzetközi terrorista hálózat, amely a magyarság
megsemmisítésére törekszik. Az ő céljuk, hogy egy más
néppel népesítsék be a Kárpát-medencét.
Senki ne higgye, hogy nem lehetne pontosítani a leírtakat,
de ha ezt tenném, ártanék a magyar ügynek. Aki a pontosítást
várja tőlem, attól én azt várom, tudja, miről beszélünk.
Eddig az IGEN szavazókhoz szóltam, most a NEM szavazókhoz
próbálok utat keresni. Az, hogy valaki NEM-el szavazott,
számomra azt jelenti, hogy elvesztette legalapvetőbb
életösztönét, a védekezést. Ha az élővilágot vizsgáljuk,
azt látjuk, hogy minden élő védi az életét, legyen növény
vagy állat. Ha pedig valóságnak fogadjuk el azt, hogy
a magyar társadalom jelentős része követte gyilkosai,
kirablói, élete megszomorítói hazugságokra alapozott
véleményét, akkor itt nagyon nagy baj van a védekezési
képességgel! Tehát a legnagyobb szüksége segítségre
nem a magyar állampolgárságra váró magyar testvéreinknek,
hanem a NEM-el szavazónak van. A NEM-el szavazók nyugodtan
elmehetnének az elszakított területeken élő magyarokhoz
magyarságtudatot tanulni. Mert ők 85 év mérhetetlen
emberi szenvedései után is magyarok tudtak maradni,
míg az itthoniak, hogy az idegen, magyarellenes terroristáknak
minél jobban megfeleljenek, folyamatosan hagyták magukból
kiölni, elveszejteni a legfontosabb értéket, a hovatartozás
értékét.
Kérdezem a NEM-el szavazóktól, milyen érzést vált ki
belőlük, ha azt hallják vagy mondják:
"Haza megyek Magyarországra."
"Haza megyek Édesanyámhoz."
"Haza megyek a falumba"
"Kimegyek a temetőbe" vagy
"Hol van az a kicsi, poros, görbe utca ahol boldog
gyermek voltam?"
Érzitek, ugye hogy érzitek, hogy tartoztok valahová?
Arra kérlek, soha többé ne szavazzatok e gyönyörű érzés
ellen, mely hovatartozásotokat jelenti.
Még valamit le kell írjak. Huszonhárom évesen életfogytiglanra
ítéltek a hovatartozásom miatt, fiatal éveimet én -
a NEM-el szavazókért is - a börtönben töltöttem, és
most, megöregedve azt tudom mondani, hogy a sok-sok
emberi szenvedés, megalázás, kirekesztés után is jó,
hogy magyarnak teremtett az Isten!
2005. január 2.
Rácz Sándor |
