Nekrológ
Túrkeve-Nagyszalonta testvérvárosi
kapcsolat
1989. 12. 27–2004. 12. 05.
Élt 15 esztendőt? A lélegeztető berendezés bekapcsolva.
A temetés időpontja még nincs kitűzve.
Lelki és testi fájdalmak egyaránt kínoznak. Az elmúlt
közel négy hét eseményei mélyen megviseltek. Utolsó
levelem 2004. december 15-én 19.00 órakor írtam Nagyszalonta
Önkormányzatának, a soraimat azzal zártam, hogy: "Természetesen
kész vagyok a kapcsolatok normalizálására, haladéktalanul."
Válasz nem érkezett a mai napig sem, viszont tovább
folyik a sajtón keresztüli üzengetés, rágalmazás, vádaskodás,
amelybe alig vagy egyáltalán nem ismert személyek is
beleszólnak. A Nagyváradon megjelenő Bihari Napló december
15-ei és december 23-ai száma is foglalkozik a két város
vezetőinek kapcsolatával. Míg korábban az volt ellenem
a vád, hogy a népszavazás előtt a "nem" mellett
kampányoltam, a legutóbbi lapszámban már az a bűnöm,
hogy nem írtam alá a népszavazást kezdeményező polgármesteri
felhívást, de volt merészségem és bátorságom megtagadni
a túrkevei civil szervezet, a Polgári Társas Kör ívének
aláírását is. Autentikus forrásként a szalontai polgármester
úr és a Nagytiszteletű úr, RMDSZ-frakcióvezető a túrkevei
civil szervezeti vezetőt és Kása Csaba túrkevei történészt
jelöli meg. A civil szervezeti vezető, Vincze Róbert
2004. december 3-a előtt nemigen érdeklődött a testvérvárosi
kapcsolat iránt, tudomásom szerint addig semmiféle kapcsolata
nem volt a szalontai városvezetőkkel. Az elmúlt több
mint három hétben – tőle tudom – többször folytattak
egymással telefonbeszélgetést. A túrkevei történészről,
Kása Csaba úrról ez idáig nem hallottam, de többeket
kérdeztem, hogy ismerik-e őt. Mindeddig az ismeretlen
úrnak nem sikerült nyomára bukkanni, talán írói álnevet
használ. Ismeretes sokak előtt, hogy 2004 júniusában
önkormányzati választások voltak Romániában, a város
korábbi – 12 évig hivatalban volt – polgármestere, Tódor
Albert ekkor már nem indult. Utolsó hivatalos túrkevei
látogatása május közepén volt, a Juhászfesztiválon vett
részt, amely egyfajta búcsú is volt, azzal, hogy miután
a kapcsolatok kezdetétől, 1989 decemberétől, részt vett
a 15 év alatti eredmények létrehozásában, reményünket
fejeztük ki kölcsönösen, hogy nem szakadhat meg ez a
kapcsolat.
A június elejei szalontai választások előtt Török László
RMDSZ-elnök, polgármesterjelölt azzal a kéréssel keresett
meg, hogy a túrkevei önkormányzat támogassa kampányukat.
A kérést teljesíteni nem tudtuk, hiszen a hatályos magyar
önkormányzati törvény tiltja, hogy politikai szervezeteket,
pártokat támogassunk.
A választás után gratuláltam Török Lászlónak, s kértem,
hogy fogadjon hivatalosan Szalontán. Hamarosan sor került
a hivatalos utazásra, ahova elkísért a túrkevei polgármesteri
hivatal városmarketinggel foglalkozó munkatársa is.
A találkozón részt vett Mikló Ferenc Nagytiszteletű
úr is. Úgy éreztem, hogy a korábbi évek ismeretsége
és a beszélgetés hangulata feljogosít azt hinni, hogy
a szalontai városvezetésben bekövetkezett személyi változások
nem fékezik, hanem tovább bátorítják a két város együttműködését.
Újabb kérés hangzott el szeptember 5-én, a szalontaiak
túrkevei látogatása során: A Csonka torony felújításához
pénzre van szükségük, s úgy gondolták, hogy az Arany-emlékhely
egy-egy szintjét a támogatást nyújtó testvérvárosokról
nevezik el. Az önkormányzati lehetőségeink a város költségvetéséből
nem nyújthatnak segítséget, de arra ígéretet tettem,
hogy a magánadományozóknak szervezünk lehetőséget az
adakozásra, és a központi költségvetés terhére nyújtandó
támogatás ügyében eljárok a Kulturális Örökség Minisztériumában,
valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál. Megtettem.
Arra tájékoztattak, hogy már szakértők jártak Szalontán,
tízmillió forint támogatást a 2005-ös költségvetésben
biztosítanak a Csonka torony felújításához.
A népszavazáson sokan hangos igennel szavaztak, de
voltunk néhányan, akik ezt halkan tettük, de tisztességgel
és méltósággal. A magyarságunkat a lelkünkben hordozzuk,
csendben, nem hivalkodva viseljük nemzetiségi hovatartozásunkat.
A trianoni tragédia óta 84 esztendő telt el, hogy lehetett
elhinni, elhitetni, hogy egy nehezen értelmezhető, népszavazásra
vitt mondat igenje gyógyírként hathat, és több évtized
soha be nem gyógyult sebét egy csapásra eltünteti? Hogyan
lehetett az összmagyarság sorsát egy bizonytalan kimenetelű
népszavazás kierőszakolásával kockára tenni, majd az
eredménytelenség után gátlástalanul bűnbakot keresni,
ezzel kísérelni meg, hogy a kezdeményezők mentesüljenek
a felelősség alól?
Azok közé tartozom, akik a kilencvenes évek elejétől
szervezem minden év június 4-én, Trianon évfordulóján,
az emlékezést Túrkevén: hogy azok se felejtsék el ezt
a tragédiát, akik esetleg iskolai tanulmányaik során
erről kevés ismeretet szereztek. A bevezetőben említett
polgári társas köri vezető csak az utóbbi időben tűnt
fel, vett részt az emlékezésen.
Eljött az ideje, hogy véget érjen a rágalmazás, a vádaskodás.
Nem akarjuk a testvérvárosi kapcsolat megszakítását
– mondják a szalontai elöljárók, miközben újabb és újabb
tőrdöfés éri azt. Az elmúlt hetekben követett gyalázkodás
méltatlan, a hangoskodók akciói tovább szélesítik a
frusztrációt, amelybe valóban belerokkanunk mindnyájan...
Most is igaz Ady gondolata:
"Nekünk Mohács kell!"
Dr. Szabó Zoltán,
Túrkeve város független polgármestere |
