Lukács Csaba

Kölcsönmagyarok

Nemzeti számháború a kettős állampolgárságról - Menekültek,
fogyatékosok és nyugdíjasok áradatát jövendöli a kormánypropaganda

Százmilliárdos nagyságrendű pénzükbe kerülhet a magyar adófizetőknek a határon túli magyarok kettős állampolgársága - hangoztatja a kormány és a hatalmon lévő pártok vezetői, ezért nemleges válaszra buzdítanak. Az ellenzék szerint nem kerül pénzbe, ha igennel voksolunk a két és fél millió magyar sorsáról döntő decemberi népszavazáson. Mindkét fél felmérésekre, hatástanulmányokra hivatkozik, ám ezek egy részét nem mutatják meg a nyilvánosságnak. A szakértők úgy vélik, nullszaldós ügylet lehet a határon túli magyarok támogatása. Nehéz a választópolgárnak eligazodnia a tézisek és a táblázatok között.

Vojnik Mária, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára dobta be a köztudatba az első számot: szerinte évente százharmincmilliárd forintba kerülhetnek a sikeres népszavazás után az új magyar állampolgárok egészségügyi és szociális juttatásai. A licitbe több minisztérium és kormánytisztviselő is beszállt, és ezermilliárdos becsült összegek is elhangzottak. A legnagyobb, számoszlopokkal is alátámasztott költségvetési többletkiadás évi 537,5 milliárd volt, amelyet nyolcszázezer magyar áttelepülése esetén kellene kifizetni (azért éppen nyolcszázezer, mert jelenleg 815 ezren rendelkeznek magyarigazolvánnyal).

A hét folyamán több minisztériumból próbáltuk megszerezni a hivatkozott tanulmányokat, ám mindenütt csak a visszahívás lapzártáig be nem teljesített ígéretéig jutottunk el (más lapoknál dolgozó kollégák olyan választ is kaptak, hogy az elemzések némelyike nem publikus). Ezek után akár azt is mondhatnánk, hogy az említett írásművek nem léteznek. A Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) weboldalán például egyetlen felmérést sem találtunk annak ellenére, hogy ezt a költségvetési szervet több mint tíz éve azért hozták létre, hogy a kisebbségben élő magyarok problémáiról, a közösségükben végbemenő folyamatokról tanulmányokat, felméréseket készítve segítse az anyaországi politikusok döntéseit.

A hivatalos titkolózás ellenére sikerült megszereznünk néhány tanulmányt és hatásvizsgálatot. A bennük szerepelő számok és következtetések megegyeznek a kormányzati retorikában használtakkal, ezért feltehetően ezekre hivatkoznak a kettős állampolgársággal járó többletköltségről szólva. A Miniszterelnöki Hivatalban készült számítás (ez tartalmazza az 537,5 milliárdos összeget nyolcszázezer ember áttelepülése esetén) legnagyobb hibája, hogy csak a kiadási oldalt taglalja, és azt is úgy, mintha tömegesen özönlenének át a határon túli magyarok, közülük pedig mindenki nyugdíjas, gyerek, fogyatékos, hajléktalan vagy munkanélküli volna, tehát rászorulna minden elképzelhető támogatásra.

A vészforgatókönyv készítői érzékelhetően kampánystratégákként gondolkodtak, hiszen azt is kiszámolták, hogy minden adófizetőnek évi 167 938 forintjába kerülnének az új honfitársak. Ezért tíz százalékkal kellene növelni az adó- és járulékfizetést - mondják -, és szigorítani kellene valamennyi magyar állampolgár számára az ingyenes vagy kedvezményes ellátáshoz való hozzájutás feltételeit.

Mielőtt belemennénk a részletekbe, fontos megjegyezni, hogy nyolcszázezer személy áttelepedése (ráadásul egy év alatt) csak a koszovói albánok 1998-as meneküléséhez fogható áradat lenne, ám ott és akkor a szerb hadsereg fegyverrel kényszerítette az embereket lakóhelyük elhagyására. Békés körülmények között - még ha erős is a gazdasági kényszer - ilyen nagyságrendű és gyorsaságú migráció nem fordul elő. A legnagyobb határon túli közösség, az erdélyi magyarság esetében még a kormányoldal által meglehetősen átértelmezett RMDSZ-felmérés is maximum húsz százalék áttelepedésével számol, és csakis hoszszú távon, nem azonnal. Május elseje, vagyis az uniós csatlakozás óta gyakorlatilag szabadon költözhet(né)nek Magyarországra a felvidéki és a szlovéniai magyarok, ám az eddigi statisztikák alapján nem mutatható ki az ilyen jellegű migráció. A "huszonhárommillió román munkavállaló elözönli Magyarországot" jövőképpel egyszer már találkoztunk a 2002-es választási kampányban az MSZP részéről (a 2001 végén aláírt Orbán-Nastase megállapodás után), de az nem kapott nagy publicitást később, hogy a paktum értelmében egyetlen (!) munkavállaló, egy szem pincér jött Magyarországra.

Az egészségügyi vonatkozású számítások abból a megállapításból indulnak ki, hogy egy magyar állampolgár bármikor lakóhelyet létesíthet Magyarországon, és ezzel "elvi hozzáférése lehet a szociális ellátórendszerhez, valamint a kedvezményes vagy térítésmentes egészségügyi ellátásokhoz". A hatásvizsgálat készítői kifejtik, hogy járulékfizetés nélkül jogosultak a természetbeni ellátásokra a szociálisan rászorult személyek, az általuk eltartott hozzátartozók és a tanulók is. Az őstermelők kedvezményes járulékfizetéséből is probléma adódhat: a kettős állampolgárok "olcsón" jutnak majd kedvezményekhez, és "akár egynapos magyar munkaviszonnyal" is igényelhetnek több évig folyósítandó ellátásokat családtagjaikkal együtt. Ezekkel az érvekkel az a baj, hogy az őstermelői státus feltétele a saját tulajdonban lévő föld, ám a hazai földárak nagyságrendekkel meghaladják a kárpátaljai vagy erdélyi árakat, így aztán igen kicsi a valószínűsége annak, hogy az áttelepülők (akik ráadásul szociális ellátásra szorulnak!) földtulajdonosok lesznek. Az "egynapi munkaviszony után minden jár" gondolat sem fedi a valóságot, hiszen az egészségbiztosítás csak féléves befizetés után kezdi téríteni a felmerülő költségeket.

A tanulmány igen laza családi kapcsolatokat feltételez a határon túli magyaroknál, hiszen a gyerekek harminc százalékára számol gyermekvédelmi támogatást és tizenöt százalékukra rendkívüli segélyt, valamint ugyanennyire államilag fizetett tartásdíjat, így jön ki az évi húszmilliárd forintos költségvetési igény.

*

Arról megint csak bölcsen hallgatnak a szerzők, hogy ha az összes magyarigazolvánnyal rendelkező gyerek áttelepül (a szüleivel), akkor számukra nem kell kifizetni a most járó oktatási-nevelési támogatást, amely jelenleg ötmilliárdos tétel a költségvetésben. Érdekes a szociális kalkulus is, hiszen minden tizedik áttelepülőt nappali ellátásra szoruló fogyatékosnak tekint, ami nyilvánvalóan képtelenség. Az elemzés a hajléktalanok számának drasztikus emelkedését prognosztizálja, ám nem életszerű, hogy valaki otthon feladja a munkahelyét, házát, rokoni és társadalmi kapcsolatait, hogy aztán egész családjával hajléktalanként vagy szociális rászorulóként segélyekből tengesse életét az anyaországban.

Valós költséget jelenthet viszont az, ha nyugdíjasok települnek át, ugyanis Románia és Ukrajna esetében egy hatvanas évekbeli elavult egyezmény alapján a letelepedés helye szerint jár a nyugdíj a ledolgozott évek után, amelyet annak az országnak a nyugdíjfolyósítója fizet, ahol az illető éppen él. (Magyarán: ha valaki áttelepül Kárpátaljáról, nyugdíját a magyar nyugdíjfolyósító fizeti attól függetlenül, hogy egy percet sem dolgozott Magyarországon. Ez természetesen fordítva is igaz, ám nem jellemző a fordított irányú migráció.) A területi elv alapján működő egyezmény jelenleg is évi tizenhétmilliárd forintba kerül (huszonötezer áttelepült nyugdíjas él hazánkban, és ez a szám évi négy-ötezerrel nő), ám Romániával már befejeződtek, Ukrajnával pedig folyamatban vannak a tárgyalások az új, uniós normáknak megfelelő egyezmény megkötésére. Ennek értelmében az országok a pró ráta elv szerint fizetnek, tehát a letelepedés helyétől függetlenül Magyarország akkora részt áll az illető nyugdíjából, amekkora arányban szolgálati idejében nálunk járulékot fizetett. Ha a nyugdíjas egyetlen percet sem dolgozott hazánkban, akkor nemcsak a nyugdíját, hanem az egészségügyi költségeit is a másik ország finanszírozza. Így tehát Magyarországnak akár jó üzlet is lehet, ha nagy számban telepednek át nyugdíjasok, hiszen itt költekeznek, és kifizetik egészségügyi költségeiket is.

A Belügyminisztérium kiszámolta: százezer állampolgársági kérelem ügyintézése 1,2 milliárdos költséggel jár. Azt azonban elfelejtették, hogy ezzel igen jelentős bevételre is szert tesznek, hiszen aki ma Magyarországon útlevelet igényel, négy- és nyolcezer forint közötti összeget fizet (nem beszélve a külföldiek letelepedése esetén különböző jogcímeken alkalmazott rafinált pénzszerzési technikákról). Aki ma akar magyar állampolgárságot szerezni, több mint százezer forintot fizet ki különböző illetékek, járulékok, vizsgálati és fordítási díjak formájában. A népszavazás sikere esetén nyilván csökkenteni kellene az efféle költségeket, de ahogy a magyar állampolgárok is fizetnek az okmányirodákban, természetesen a határon túli magyarok is kifizetnék az ügyintézés díját.

A közoktatásra gyakorolt hatás és ennek költségei egyelőre kiszámíthatatlanok. A határ menti magyarországi iskolák ma is csábítanak át diákokat, hogy ne kelljen elbocsátani a pedagógusokat, és megkapják a tanulók után járó normatív támogatást. Nem lehet tudni, hogy ez a folyamat mennyire gyorsulna fel a kettős állampolgárság lehetővé tételének megszavazása után. A kormány hatvannégymilliárdos kiadással számol, de ehhez minden érintettnek át kellene telepednie, és óvodába, iskolába, egyetemre járnia, miközben az anyaország soha nem vont mérleget arról, mennyi diplomást és képzett szakmunkást kapott "ingyen" a határon túli magyaroktól. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy az áttelepülők döntő többsége egyetemi képesítéssel, illetve szakmával jön át dolgozni fiatalon, ereje teljében, tehát képzése egyetlen fillérjébe sem kerül a magyar államnak.

Jelentős ellentmondás van a foglalkoztatáspolitikai előrejelzésben is, hiszen az indoklásban ez áll: mivel szülőföldjükön lényegesen kevesebb bérért dolgoznak nemzettársaink, majd idejönnek, és aláígérnek a magyar munkaerőnek. Ugyanakkor munkanélküliként is feltüntetik őket mint segélyre jogosultakat.

A kormányzat költségszámításaival szemben egészen más képet mutat a Magyarok Világszövetségének hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmánya. Az MVSZ már 2000-ben felmérést készített arról, hogy az anyaországban dolgozó mintegy ötvenezer határon túli magyar munkavállaló többet fizet be a magyar költségvetésbe, mint amennyit az Országgyűlés a határon túli magyarok támogatására megszavaz! Az aktualizált tanulmány külhoni adóalap létrehozását sürgeti, amely külön kasszába tenné a határon túli magyarokkal kapcsolatos bevételeket és kifizetéseket, így a honi adófizetők világosan látnák, hogy nekik nem kerül pénzbe a határon túli magyarok támogatása. Az elképzelés nem új: a hazájukban nem gyógyítható határon túli magyarok anyaországi gyógykezelését koordináló Segítő Jobb Alapítvány részletes koncepciót dolgozott ki erről (főként a munkavállalói befizetésekre és az egészségügyi kiadásokra összpontosítva) a státustörvény megszavazása idején, ám a különböző költségvetési szervek ellenállása miatt az elképzelés nem vált valóra.

Tény, hogy évente közel százezer nem magyar állampolgárságú ember vállal munkát az országban hivatalosan, és ezek legalább fele határon túli magyar. Az MVSZ számításai szerint (figyelembe vették a munkavállalók és a munkáltatók által befizetett nyugdíj- és egészségbiztosítást, a munkaadói és munkavállalói járulékot, a szakképzési hozzájárulást és minimális személyi jövedelemadót is) minimálbérrel számolva az ötvenezer ember legalább tizennyolcmilliárd forintot fizet be a költségvetésbe. Ez valószínűleg igen alábecsült adat, hiszen a hivatalos munkavállalás drága és időigényes procedúra, és az igazolást kiadó hatóság csak akkor állít ki engedélyt, ha igazolva látja a kérelmező magyarországi megélhetését, ezért aztán a kérelmezők zöme a magas fizetésűek közül kerül ki.

Az MVSZ tanulmányában nem egyénekre, hanem családokra számolták ki a kiadásokat és a bevételeket. A modellcsaládot két munkavállalóból, két gyerekből és ugyanennyi eltartott nyugdíjasból építették fel, az állami bevételi oldalon számoltak az itt elköltött pénzük utáni áfával, a különféle járulékokkal és adókkal, valamint az egyszeri lakásvásárlás utáni illetékekkel. Kiadási oldalon bekerült a nyugdíj, a fogyasztói árkiegészítés, az oktatási közkiadások, a szociális juttatások és az egészségügyi költségek. Az éves egyenleg egymillió-háromszázezer forintos bevételi többletet mutatott ki családonként (tehát hat személy esetén), így nyolcszázezer fő áttelepülésekor az államnak évente száznyolcvanmilliárdos pluszbevétele lehetne.

A határon túli magyarok áttelepedési gyakorlatát vizsgáló korábbi tanulmányokból kiderül, hogy első körben a munkaképes fiatalok jönnek, akik nem látnak jövőt a szülőföldjükön. A nyugdíjasok és a gyerekek érkezésére csak a második hullámban lehet számítani, amikor itt már valaki megteremtette számukra a lakhatás-megélhetés körülményeit (az itt dolgozó családfő előbb kihozza feleségét és gyerekeit, utána esetleg a nagyszülőket is, hogy a gyereknevelésben segítsenek). A romániai Magyar Polgári Szövetség felkérésére néhány hete reprezentatív felmérés készült az autonómia és a kettős állampolgárság kérdéséről a tömbmagyarság által lakott három székelyföldi megyében. A Hargita és Kovászna megyében, valamint a történelmi Marosszék településein végzett kutatás ezerötven fős mintájába került személyek csupán hét százaléka jelölte meg a Magyarországra való áttelepedést mint a kettős állampolgárság igénylésének célját. Az eredmények alapján a székelyföldi emberek sokkal fontosabbnak tartják az összmagyarsághoz való tartozást, a nemzeti újraegyesítést, mintsem a saját boldogulásukat otthon vagy akár külföldön - ilyen aspektusból nézve számukra teljesen érthetetlen az anyaországban kitört számháború.

A cikk írása közben derült ki, hogy a téma szakértői nem szívesen adják nevüket a nyilatkozatukhoz. Döntésüket azzal indokolják, hogy heves a kampány, a számháború nem tényekről, hanem indulatokról és érzelmekről szól, és bármit mondanak, abból azonnal muníció lesz az egyik vagy a másik oldal számára. Sokan úgy vélik, hogy a határon túli magyaroknak nem kampányszlogenekre, hanem tisztességes elbánásra van szükségük, esetükben csak a pragmatikus megközelítés vezethet valós, mindenki számára megnyugtató eredményre.

A kettős állampolgárság ügyében érintettek nagy száma indokolja (és lehetővé is teszi) a különálló kezelést. Ekkora közösség már képes ésszerűen finanszírozni magát, vélik számosan, így pedig fenntartható a kölcsönös rokonszenv, tisztességes viszony az anyaországi és határon túli magyarok között, mivel egyik fél sem érezheti úgy, hogy a másik az ő zsebére vagy lelkére alkuszik. De efféle konszenzus kialakulására a december ötödiki népszavazásig már nincs idő.

Forrás: Magyar Nemzet, 2004. november 20.