Gavra Gábor

A Fidesz és a népszavazás: Vissza a petícióhoz

Ellentmondásosan ítéli meg a népszavazás eredményét a Fidesz és holdudvara. A párt (egyébként sikeres) 2004-es évének egyetlen számottevő kudarca a népszavazás eredménytelensége, amelyet azonban a Fidesz-vezetők korántsem élnek meg jelentős vereségként. Más a helyzet támogatóik nemzeti érzelmű kemény magjával: ott katasztrófát emlegetnek a kettős állampolgárság ügyében.

A Fidesz és a magyar jobboldal népszavazás utáni helyzetét - a párt politikusainak beszámolói és a jobboldal "második nyilvánosságában" megjelent vélemények tanulmányozása alapján - pontatlan volna a "súlyos vereség" (baloldali értékelés) vagy a fideszesek önképének központi elemét képező "erkölcsi győzelem" kifejezésekkel jellemezni. A referendum eredményéből nem következik a bizonytalan szavazók megnyerésére gazdasági demagógiával törekvő Fidesz-politika felülvizsgálatának a kényszere (sőt, inkább az ellenkezője); ám a kettős állampolgárság ügye iránti választói közöny súlyos sebet ejtett a két évvel ezelőtt a polgári körökbe tömörült jobboldali szimpatizánsok lelkén. Ahhoz, hogy Orbán Viktor és pártja népszavazásügyben tanúsított magatartását megértsük, érdemes egy pillantást vetni a Fidesz elmúlt két és fél éves politikájára, melyet a pártvezetéshez közel álló forrásunk három szakaszra osztott. A 2002-es országgyűlési választási vereség utáni egy évben a legfőbb cél a jobboldali szavazótábor egyben tartása volt; a Fidesz szövetséggé alakulása után az MSZP-vel szembeni konfrontáció került napirendre; idén februártól pedig a párt elutasítottságának a csökkentése vált központi elemmé.

Újratöltés

A 2002-es vereség többféle tanulság levonását is lehetővé tette, ám a Fidesz működéséből adódóan ezek között nem szerepelt a vezetők személyes felelőssége. Annál nagyobb figyelmet kaptak az Országgyűlésbe be nem került jobboldali pártok (a MIÉP és a Centrum) révén elvesztett listás szavazatok. Amiből a jobboldal további egységesítése éppúgy következhetett, mint az, hogy a Fidesznek célszerű volna támogatnia az esetleg a Centrum jobbközép pártjait is integrálni képes MDF, illetve egy, a MIÉP-hez viszonyítva szalonképes radikális jobboldali erő megerősödését. Ezt a megoldást ajánlotta Orbán és társai figyelmébe 2002-ben Debreczeni József, majd 2003-ban Stumpf István; de hasonló érvekkel követelt méltányosságot a maga számára az MDF, illetve a Jobbik vezetése is.
Orbán Viktor gondolatmenete azonban más volt. Az exkormányfő, akinek ismerői, továbbá élet-rajza szerint (Debreczeni József: Orbán Viktor, Osiris Kiadó, 2002. A kötetről lásd: Jóindulattal kikövezve, Magyar Narancs, 2002. július 25.) egyik legmeghatározóbb élménye a jobboldal 1994 utáni anyagi ellehetetlenülése és dezorganizáltsága volt, úgy vélte: a vereség utáni első feladat a "nemzeti" érzelmű tömegbázis egyben tartása és homogenizálása. Hasonlóan gondolkodott a Fidesz többi vezetője, ám utóbbiak e feladat végrehajtásában a pártnak szántak volna főszerepet (Áder János ennek érdekében már 2002-ben Orbán mielőbbi visszatérését sürgette a Fidesz élére), míg a távozó miniszterelnök egy Fidesztől független tömegmozgalom elindításával vélte megelőz-hetőnek a mozgósított bázis szét-széledését. Orbán ezért ellépett a pártja mellől, és az attól lényegesen jobbra álló polgári körök élére állt, miközben a Fideszt Áder János ügyvezető alelnökként és frakcióvezetőként "vitte a hátán" Pokorni Zoltán 2002. júniusi lemondásától Orbán 2003. májusi elnökké választásáig.

Támadásban a Nyugodt Erő

Bár az önkormányzati választáson a Fidesz kiütéses vereséget szenvedett, ráadásul a kampányban több jel utalt arra is, hogy a polgári körök akár a párttal szemben is hajlamosak az "igazi jobboldal" megjelenítésére, fideszes forrásaink utólag úgy értékelik ezt az időszakot, hogy sikerült elsődleges céljukat elérni. "A száz napok kormányzati osztogatásával nem mehettünk szembe eredményesen, a jobboldal támogatói viszont nagyrészt együtt maradtak." Tény, hogy az EU-csatlakozással kapcsolatos viták idején Orbán és a Fidesz-vezérkar hímes tojásként bánt az unióval szemben szkeptikus jobboldali szavazókkal (miközben a frakció minden, a csatlakozáshoz szükséges döntést támogatott az Országgyűlésben). Kezükre játszott a MIÉP 2002-2003 fordulóján kirobbant belháborúja és az EU-ellenes szervezeteket tömörítő Szabad Magyarországért Mozgalom dilettantizmusa is. A 2003 végén a Fideszt jobbról előzni próbáló Jobbik pedig az EP-választásra kiadott bojkottfelhívásával vívta ki a kormánypártok mielőbbi legyőzését óhajtó polgári körök haragját.

A Fidesz 2003 júniusában, a Pannonplast-K&H-botrány nyomán vette át a kezdeményezést a szocialistáktól, és (rövid megszakításokkal) az EP-választásig offen-zívában is maradt. Utólag a párt egyik kommunikációs szakembere két szakaszt különböztet meg a küzdelemben: tavaly júniustól idén februárig a fő szerep a parlamenti frakcióra hárult, az elsődleges cél pedig a kormánypártok vélt és valós botrányainak exponálása és a Medgyessy-kormány gazdaságpolitikai inkompetenciájának bizonyítása volt. Az eredmény: az MSZP népszerűségének csökkenése révén a Fidesz a nyáron ledolgozta a nagyobbik kormánypárttal szembeni lemaradását, majd - miután 2003 szeptemberében a fejleményektől pánikba esett szocialistáknál kitört az egy éven át tartó belháború - januárra húsz százalékos előnyre tett szert a biztos szavazók körében.

Az offenzíva második, Orbán Viktor februári évértékelő beszédével kezdődő szakaszában a Fidesz elsősorban elutasítottságának csökkentésére törekedett. Ezt az időszakot Orbán konfrontációkerülő szereplései, a hagyományos jobboldali témák elhagyása, ideológiamentes, "az embereket érintő" kérdések feszegetése jellemezte. Az EP-kampány bevezető szakaszának központi fogalma a "bizonytalanság" lett; a Fidesz márciusi szövetségi gyűlésén (lásd: Egy vidám szombat, Magyar Narancs, 2004. április 1.) erre rímelt a nemzeti petíció négy pontja, illetve az EP-kampány Munka, otthon, biztonság! jelszava. A populista, de pozitív üzenetekre épülő kampány (az egymással elfoglalt, majd hisztérikus hajrába kezdő szocialistáknak is köszönhetően) zavartalanul bontakozott ki; csupán Medgyessy Péter februári parlamenti beszéde és "közjogi javaslatai" vették ki néhány hétre a Fidesz kezéből a kezdeményezést. Bár az egykori miniszterelnök váratlan kezdeményezései (a politikai élet többi szereplőjéhez hasonlóan) átmenetileg defenzívába szorították a legnagyobb ellenzéki pártot, a mai Fidesz-álláspont szerint szó sem volt zavarról. "Az elnökségben felmerült, hogy keményen szembe kéne szállni a kezdeményezésekkel, de ez egy pillanat alatt szertefoszlatta volna az elutasítottság csökkentésére irányuló erőfeszítéseinket" - hangzik egy mostani értékelés. Végül az az álláspont kerekedett felül, hogy Medgyessyt (akár a kezdeményezés átengedése árán is) véleménye bővebb kifejtésére kell szorítani, és várni offenzívája kifulladását. Utóbbi - egy szocialista forrásunk szerint a kormányfő elbizonytalanodása miatt - be is következett. Az MSZP újabb, Ron Werber visszahívásával fémjelzett irányváltása után a Fidesz gondosan felépíthette kampányát, melyet május végén az MSZP lázas hazugsággyárazása már nem tudott megállítani. A Fidesz (önértékelése szerint) a besöpört 12 európai parlamenti mandátumnál többet nyert az EP-választáson: az MSZP hibáinak és saját kampányának köszönhetően sikerült megváltoztatnia a róla kialakult negatív képet, és mérsékelt, kormányképes, a szocialistákat belátható időn belül leváltó erő imázsát kialakítania magáról. Ehhez járultak a párt és a nem jobboldali média javuló kapcsolatai, Orbán egyre gyakoribb "első nyilvánosságbeli" szereplései.

Az EP-választás után - ellenfelei félelmeivel és radikális támogatói elvárásaival szemben - a Fidesz tartózkodott a kormány legitimációjának megkérdőjelezésétől. "A párt megváltozott képének védelme fontosabb volt, mint a semmiféle jogi következménnyel nem járó hangoskodás" - értékelt egy pártvezetés közeli forrásunk. A nyáron a Fidesz hivatalosan tartózkodott mind a szocialisták, mind az MDF (ugyanekkor élesbe forduló) belharcának kommentálásától. A júliusban egyre inkább kormányválságjelleget öltő MSZP-n belüli feszültségeket az ellenzék vezető ereje először "szakmai" érvekkel próbálta kommentálni, időnként vicces eredménnyel. Szalay Ferencnek, a párt ifjúsági és sporttagozata vezetőjének ebbéli erőfeszítései során sikerült kiizzadni magából azt a mondatot, miszerint a sportminiszteri posztról történő lemondását felajánló Gyurcsány Ferenc "egyenesen galádságot" követett el az Athénba készülő olimpikonok "cserbenhagyásával" (az értékelést néhány nappal később Medgyessy Péter is átvette); majd Révész Máriusz korrigált, "bizalmi válságnak" minősítve a Bárándy Péter és Gyurcsány távozási szándékával kialakult helyzetet. A kormányválság tényleges kirobbanásakor a Fidesz (főleg két évvel korábbi önmagához képest) továbbra is tartózkodóan viselkedett, amit a párt politikájának jobboldali bírálói (így a Jobbik októberi országos rendezvényének több felszólalója) puhaságnak bélyegeztek. "A polgári körök egy része nyilván az első szóra a Kossuth térre vonult volna forradalmárkodni, összezárva a szocik sorait, a Fideszt pedig visszalökve a hangoskodó, felelőtlen ellenzéki párt szerepébe, melytől éppen szabadulni akart" - értékeli a kritikát idézett forrásunk.

Bár az augusztus-szeptemberi visszafogottság indokául felhozott érvek meggyőzőnek tűnnek, több forrásból úgy tudjuk: a Fidesz-vezérkar elsődleges célja a kormányfőváltás kérdésének MSZP-n belüli eldőlte után Gyurcsány Ferenc mielőbbi sarokba szorítása lett. Megnehezítette ezt, hogy a későbbi kormányfő vagyonszerzésének körülményeit (melyek a legnagyobb támadási felületet szolgáltatják ellenfelei számára) a Fidesz és a jobboldali sajtó jó egy évvel korábban, sportminiszteri kinevezése után sokáig napirenden tartotta. Így a Magyar Nemzetben és a Reformban idén szeptemberben felmelegített "leleplezések" kevés újdonsággal szolgáltak. Ráadásul ma már a Fideszben sem tagadják, hogy a kormányfő üzletemberi múltjában rejlő lehetőségeket és Gyurcsány MSZP-n belüli helyzetét tévesen ítélte meg a vezérkar. "Azt hiszem, a szűkebb pártvezetés nem blöffölt, amikor Gyurcsánynak a Fidesz számára lottóötössel felérő győzelméről beszélt" - véli egy országos Fidesz-politikus, aki szerint "a megállapítás egy komoly, de téves helyzetértékelés eredménye volt".

Referendumok

Gyurcsány személye logikusan tette a Fidesz-kommunikáció központi témájává a privatizáció kérdését, ami többszörös hozadékkal kecsegtetett: a Fidesz október első felében hetekre átvette a kezdeményezést az üggyel. A kérdés felvetését egy Fidesz-politikus manapság a következőkkel magyarázza: "Magyarországon a vállalkozó és az üzletember - nem teljesen alaptalanul - szitokszónak számít. A privatizációs stop követelésével kialakíthattunk volna egy olyan légkört, melyben a miniszterelnök üzletemberi múltja egészében megkérdőjeleződik." A magánosításügyi népszavazás kiírását azonban megakasztotta, hogy a feltett kérdés az Alkotmánybíróság elé került, így a "baloldali" mondanivalót a Fidesz a Munkáspárt egészségügyi antiprivatizációs kérdésének felkaro-lásával pótolta. Bonyolultabb volt Orbánék viszonya a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) honosítási elképzeléseihez.

A 2000-ben MVSZ-elnökké választott Patrubány Miklós szorgalmazta állampolgárság-kiterjesztés felvetését a Fidesz hosszú időn keresztül elutasította (lásd: Összmagyarok egymás közt, Magyar Narancs, 2004. november 25.). Ennek egy Fidesz-politikus szerint két oka volt: a párt külpolitikusai Németh Zsolttal az élen (és az MVSZ 2000-es belharcaiban Patrubánnyal szemben fellépő Duray Miklós támogatásával) komolyan tartottak a kedvezményes honosítás által gerjesztett elvándorlás hatásaitól, mert (sarkítva) "a szállásterület kiürülésétől" féltek, azaz ún. nemzetpolitikai szempontok alapján ellenezték az állampolgárság tömeges kiterjesztését. A másik ellenérv jóval kézenfekvőbb volt: a Fidesz vezetőinek mai értékelése szerint a szocialisták a 2001. decemberi Orbán-Nastase-paktumot követő xenofób kampánnyal álltak föl a padlóról, és nyerték meg a választást. A Fidesz-vezérkar a Narancs egyik forrása szerint "tisztában volt azzal, hogy az MVSZ-kezdeményezés felkarolásával magas labdát ad fel a baloldalnak, de végül a Gyurcsány megválasztása után kialakult harci hév kerekedett felül". Egy másik informátorunk úgy emlékszik: "Tudtuk, a határon túli magyarokkal foglalkozni nem népszerű dolog, de Orbán épp a kettős állampolgárság ügyével kapcsolatban jelentette ki, hogy vannak olyan morális kérdések, melyekben szavazatveszteséget is kockáztatva állást kell foglalnunk."

A kezdeményezés támogatása azonban a Fidesz számára nem vagy legalábbis nem csupán erkölcsi, hanem nagyon is gyakorlati kényszer volt. A párt legstabilabb támogatói körét alkotó jobboldali szavazók számára ugyanis "a nemzet határokat átívelő újraegyesítése" azon kulcskérdések egyike, melyek mentén 2002-ben a polgári körök "másik Magyarországa" létrejött. Orbán többek között a státustörvény védelmével indokolta a mozgalmat életre hívó Dísz téri beszédében az "együtt mozdulni" képes körök szükségességét. A Fidesz képének elmúlt időszakbeli újraszabása, "pragmatikus néppárttá" válása során elhanyagolt törzsszavazók aligha fogadták volna kitörő örömmel, ha pártjuk mellébeszél egy, számukra igen fontos kérdésben. A némi hezitálás után felkarolt kezdeményezés "alkalmas volt arra, hogy a Fidesz mozgósítsa szavazóit, sőt elvileg még az sem tűnt kizártnak, hogy a közel másfél millió júniusi Fidesz-szavazathoz társulhat még félmillió (akár liberális és baloldali) igen" - mondja egy Fidesz-politikus. Végül sikerült valamivel több szavazót rávenni az állampolgárság-ügyi igenre, mint ahányan júniusban a Fideszt támogatták az EP-választáson. Ebben az értelemben a népszavazás korántsem tekinthető a párt vereségének, legfeljebb az okozhatott meglepetést, hogy a szocialisták "pártjuk állapotához képest meglepően jól teljesítettek a kampányban".

Újra populizmus

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Fidesz jobboldali törzsközönsége ne élné meg katasztrófaként az eredményt. Annál is inkább, hogy a kedvezményes honosítás ügyében a kampányban előkerült igen párti liberális és baloldali érvek hatására minden bizonnyal számos nem jobboldali honfitársunk is az MVSZ kezdeményezése mellett szavazott. Ha viszont így van, a legendás kétmilliós Kossuth téri tábor jelentős részének el kellett pártolnia a "nemzet határokon átívelő újraegyesítése" mellől. Ennek fényében érthető, hogy miközben a Fidesz-vezetők igen-győzelemről és népszavazási sikerről beszéltek, a jobboldali és erdélyi honlapok és hírportálok "bocsánatkérő" fórumain igennel szavazó magyar állampolgárok esdekeltek a határon túliak elnézéséért és nevezték például (Bayer Zsolt kifejezésével) "köpetországnak" Magyarországot.

A vereségpszichózis markáns megnyilvánulása volt az MVSZ vasárnap éjszakai, a szervezet honlapjára került közleménye, mely szerint "a mai Magyarországon már kevesebb mint 2 000 000 magyar ember él" (a szervezet azóta a jól bevált "választási csalás" szöveggel próbál magyarázatot lelni a vereségre). Hasonló húrokat pengetett a nemzethalál-víziókkal örömest játszó Csurka István a múlt heti Magyar Fórumban. Bár a jobboldali nyilvánosság fősodrától eddig gondosan távol tartották az eredményt bukásként értékelő véleményeket, utóbbiak képviselőit hiba lenne kizárólag a parlamenten kívüli egzotikus szervezetek soraiban keresni. Erre példa Orbán Viktor egykori főtanácsadójának, Tóth Gy. Lászlónak az a december 5-i keltezésű írása, amely az MVSZ honlapján látott napvilágot. Tóth éppen a Fidesz utóbbi egy évben véghezvitt imázsváltásával, ideológiamentes politizálásával, a jobboldali szavazók elhanyagolásával és a fősodorbeli nyilvánosság kiszolgálásával magyarázza a jobboldal vereségét, visszatérve ezzel a Fidesz "centrista" vagy "jobboldali" politikájáról szóló, két éve kezdődött vitához (lásd A Fidesz és a jobboldal című keretes írásunkat). Egy általunk megkérdezett fideszes politikus szerint a reakciók abból erednek, hogy "a jobboldali szavazók és értelmiségiek egy része nem lát tovább a saját érzelmeinél, és nem fogja fel, hogy ebben a kérdésben az igenek ekkora száma is sikert jelent", ám azt maga is elismeri, hogy pártja "Patrubány jóvoltából olyan csapdahelyzetbe került, melyből ezzel a huszáros rohammal sem tudott épségben kijönni".

A Fidesz - forrásaink és a Népszabadság hétfői értesülése szerint - a népszavazás eredményéből azt a tanulságot vonta le, hogy a "nemzeti kérdés" további erőltetése kontraproduktív lenne a 2006-os választási győzelem szempontjából. Orbán múlt heti, a választói közönyt a "létbizonytalanságra" visszavezető magyarázata alapján nem kétséges: a legnagyobb ellenzéki párt a gazdasági demagógiára épülő, baloldali beütésű populizmusban látja a szocialisták legyőzésének a kulcsát. Ezt látszik alátámasztani, hogy tudomásunk szerint a pártelnök már a referendum utáni napokban - kedvező alkotmánybírósági döntés esetén - a privatizációs népszavazás megtartása mellett érvelt zárt körben. A Fidesz nem a jobboldali szavazók mozgósításával, hanem a gazdasági kérdések középpontba állításával akar nyerni 2006-ban, remélve, hogy továbbra sem alakul ki ütő-képes alternatívája a jobbszélen. Vagyis törzsszavazói elpártolásától semmiképpen sem kell tartania.

Forrás: Magyar Narancs, 2004. december 16.