Kétlaki magyarok?

PETRÉTEI JÓZSEF A NÉPSZAVAZÁS DILLEMÁIRÓL

Miről szavazunk december 5-én? Mit akarunk, és mit nem? És mit akarnak a határon túliak? Engedhetünk-e nekik, illetve "megengedhetjük-e magunknak", hogy engedjünk? És valóban ezt akarják-e? Hány frissen esketett kétlaki állampolgára lesz a Magyar Köztársaságnak jövő ilyenkor? Mennyibe kerül mindez nekünk és nekik, érzelmekben, indulatokban, pénzben? Sokkszerűen érte a népszavazási pánik a magyar közvéleményt. De legalább arról beszélünk, ami az önmegismerést segíti. Az új igazságügyi miniszter még nem tudja precízen felmérni, csak vázlatosan áttekinteni a legfontosabb közjogi következményeket.

Áll a bál. Szavazunk. Vagy nem szavazunk elegen? Mit választunk? Van jó választás? Érzelmi, financiális vagy történeti kérdés a határon túli magyarok kettős állampolgárrá nyilvánítása?

Mindhárom. Érzelmi kérdés, hiszen az elszakadt nemzettestek a magyarság részei. Jogi kérdés, mert a népszavazás alkotmányjogi ügy. A válasznak - ha "igen" - jogi konzekvenciája van. Lenne pénzügyi vonzata is, mert semmit sem adnak ingyen. Az "igenek" többségre jutása esetén az Országgyűlésnek alkotnia kell egy törvényt 2005 tavaszáig. A feltett kérdésre olyan választ kell adnia, amely a hatályos állampolgársági törvénynek is megfelel. A pontos szó a törvényben szereplő "honosítás".

Honosítani kell majd a magyart? Az elég körülményes eljárás.

Igen. A honosítás eredetileg nyolcéves magyarországi itt-tartózkodást követel meg. Feltétele, hogy a kérelmezőnek legyen magyarországi lakóhelye, megélhetése, büntetlen előélete. A végén az állampolgársági vizsgát is le kell tenni.

Milyen konzekvenciákat hordoz egy igenlő és érvényes szavazás?

A szavazásra feltett kérdés közjogi újdonság, mert - a honosítási eljárással ellentétben - nem kívánja meg a honosítottól, hogy a magyar állam területén éljen.

Honosíttatja magát, s hazamegy Kolozsvárra?

Ide sem kell jönnie. A kérelmet benyújthatja a konzulátuson is. Az állampolgárság sajátos jogviszony, szorosabb kapcsolatot feltételez az állam és polgára között. Eleve arra épül, hogy az illető főként ott él, abban az országban, amelynek polgára. De mivel a népszavazáson eldöntendő kérdés ilyen feltételt nem szab, az eredeti törvényt - igenlő válasz esetén - ki kell majd egészíteni.

Azzal, hogy a honosítottnak nem kell itt élnie? És hol kapja a nyugdíját?

Létező állampolgársága révén létesíthet társadalombiztosítási jogviszonyt.

És román, szerb-montenegrói vagy magyar nyugdíjat kap?

Nincs különbség a magyar állampolgárok között. Ez főszabály. Még az sem számít, ki miként, hány éves fejjel jutott az állampolgársághoz. Vegyük az alapesetet! Automatikusan magyar állampolgár, akinek bármely szülője magyar állampolgár. Ez születéskor eldől. Aztán létezik a honosítottak és visszahonosítottak csoportja. Ők nem készen kapják, hanem "szerzik" állampolgárságukat. Kérelmezik. De ha valaki már magyar állampolgár, akkor - s ez így helyes! - nem lehet különbséget tenni aközött, hogy a jogot "örökölte" vagy szerezte.

Manapság emlegetni kezdenek holmi "külhoni magyar állampolgárságot". Az mi? Másodosztályú utazásra jogosító vonatjegy?

A magyar közjog nem ismer ilyen megkülönböztetést. Az Országgyűlés nem alakíthat ki a népszavazás nyomán semmiféle másodlagos állampolgárságot. Köteles megadni a jogok teljességét.

Napról napra változhat a helyzet, mert olvashattunk a speciális "magyar útlevélre" vonatkozó elképzelésről is. Ez a kormány legújabb terve. Van ilyen a világon?

A tárca feladata: vizsgálja meg, lehet-e olyan úti okmányt adni az elszakadtaknak, amely megkönnyíti, gyorsítja az ország területére való belépést.

Nem tudom elképzelni, miként különböztethetem meg a beléptetéskor, szabad országban, egy szomszédos állam két polgárát. Ráadásul az uniós tag Szlovákia felől érkezőket nem diszkriminálom, mert azok uniós magyarok-szlovákok. A "románokat" viszont két táborra osztom? Magyarra, románra? Maga a káosz.

Aki állampolgár, az adott állam szabályainak megfelelően rendelkezik útlevéllel. Magyarországnak meg kell vizsgálnia: miként tudná könnyebbé tenni a "magyarok bejövetelét".

Szavaiból úgy veszem ki: a népszavazás nem hoz gyógyírt a határon túl élők sebeire. A "magyarútlevél" kevés az állampolgársághoz képest. Miben látja a kiutat?

Gyógyír? Nos, ha a szavazás eredménytelen, annak szörnyű következményei lesznek. A határon túl élő magyarok joggal érzik, hogy nem kellenek a hazának. Ha valami, ez az a kérdés, amiről nem volna szabad népszavazást tartani. De ha "igen" válasz születik, az Országgyűlés köteles jogszabályt alkotni, legkésőbb 2005 tavaszán.

Ha a magyar nemzetiségű "kettős polgár" áttelepül vagy kétlaki életet él, uniós állampolgárságot szerez. Felkészült-e az unió a nem várt tömeges beáramlásra. Az állam által folytatott "jogi embercsempészetre".

Uniós állampolgár abból lesz, aki az unió egyik tagállamának polgára. Ha megadjuk a Magyar Köztársaság állampolgárságát a határon túl lakóknak, azok az unió polgárai lesznek.

Ez nyilván a vajdasági magyarokat izgatja igazán.

Mert magyar útlevéllel járhatnak-kelhetnek Európában. Ugyanúgy, mint az itteni magyarok.

Vegyük sorra a kérdéseket, amelyekről annyit beszélnek. Nyugellátás, egészségügyi ellátás, választójog.

A nyugellátáshoz a magyar állampolgárság mellett társadalombiztosítási jogviszony kell, ami körülményesen bár, de "megszerezhető". Akár az itteni lakóhely. Választójogot akkor kap valaki, ha itteni lakóhelye (is) van. Ez egyszerű bejelentéssel letudható.

Azt mondják, a "beözönlők" tömege a politikai erőviszonyokat is átformálhatja.

Márpedig ha a határon túli magyarok megkapják a magyar állampolgárságot is, és bejelentik magukat valahol, választók s választhatók lesznek.

Mégis úgy látom, ez nem is az IM, inkább a Pénzügyminisztérium problémája lenne.

Számos tárcáé, nem csak a pénzügyé. Az oktatásé, a belügyé, a szociális minisztériumé, az egészségügyé is. Természetesen a költségvetésre gyakorolt hatása a legsúlyosabb. Csak becsléseink lehetnek. A szavazásra feltett kérdésben az szerepel, hogy a magyarigazolvánnyal rendelkezők kapjanak állampolgárságot. Nyolcszázezer fő. De ha ez állampolgárságot is jelent, nincs garancia arra, hogy nem váltják ki a magyarigazolványt háromszor ennyien.

És ki a magyar? Ki dönti el megint? Az állam? Milyen alapon?

Magyarigazolványt a törvény szerint az kap, aki a szomszéd államokban él (Ausztria kivételével), és beszéli a nyelvet. De ha egy kukkot sem ért, elég, ha magyarként tartja számon az adott ország. Vagy magyar szervezet - például egyház - tagja.

A kormány válasza egyértelmű "nem"?

A kormány válasza nem egyértelmű nem. Mi a választókra bízzuk a döntést.

Lévén: amúgy is ők döntenek...

A kormánynak meg az a fontos, hogy a szavazópolgárokat ellássa információval.

Információval vagy (ellen)propagandával? Mit jelentenek a rettenetes költségek?

Nem lehet azt mondani, hogy csak egyoldalú információkat szolgáltatunk. A szavazóknak azonban látniuk kell, milyen bonyolult, gyötrelmes - igennel-nemmel szinte megválaszolhatatlan - kérdésről van szó. A kormány - mint testület - a népszavazás napjáig folyamatosan tájékoztatni fogja a lakosságot. Hogy a politikusok egyénenként mit mondanak, miképpen nyilatkoznak, rájuk tartozik.

Az aláírásgyűjtők szellemi vezérei - Patrubány és a többiek - most azt mondják: tévedés, ami történik, mert ők beérnék a sima útlevéllel is. Nem kell nyugdíj meg szavazati jog, főképp azt nem akarják, hogy a közhangulat ellenük forduljon.

De hát nem lehet "lealkudni" az állampolgársággal járó alkotmányos jogokat. Attól a pillanattól, hogy állampolgárságot kap valaki, ugyanolyan jog illeti, mint bárkit.

A kórház-privatizációról szóló második kérdés is indokolja: ésszerű-e a népszavazás jelenlegi magyarországi rendszere? Nem gyanús-e, hogy egyre inkább kampányelemnek használják?

A népszavazás nem ezt a célt szolgálja. Maga a szabályozás sem egyértelmű. Nem világos, hogy a "népparancsot" mennyi idő alatt kell a parlamentnek végrehajtania. Lehet-e ugyanarról a kérdésről új szavazást kiírni? Ha igen, mennyi idő múltán? Az intézmény alkotmányjogi szempontból is reformra szorul. Felvetődött, hogy fel kéne emelni az aláírók minimális számát. Ámde egyetlen politikai erő sem mer a törvényhez nyúlni, mert attól tart, hogy a kisebbség jogainak csorbítását látnák ebben.

Buják Attila

Forrás: 168 Óra, 2004. november 18.