Ötszáz
bizony dalolva ment.
Interjú Pap Gézával, az Erdélyi Református
Egyházkerület püspökével
December 5-én Magyarországon a szavazók arról dönthetnek,
hogy az anyaországon kívül élő magyarok kedvezményesen
kettős állampolgársághoz juthatnak-e. Miután Mádl Ferenc
köztársasági elnök kihirdette a népszavazás dátumát,
ádáz csata kezdődött. A magyarság újra megosztott lett,
ezúttal azonban "csak" az anyaországban. Az
egyik tábor az igen mellett, a másik a nem mellett kampányol.
Először arról kérdeztem Pap Géza püspököt, milyen érzéseket
kelt mindez a határon túl?
- Szomorúan tapasztalom, hogy Magyarországon ez politikai
kérdés lett. Számunkra azonban érzelmi kérdés. Nekem,
nekünk, borzalmasan fáj, ami most ott történik. Nagyon
megdöbbent nemcsak az, hogy népszavazásnak kell döntenie
a kérdésről (amikor a környező országokban egyszerű
kormányrendelettel oldották meg a határon kívül élő
polgárok sorsát), hanem az is, hogy egyesek arra buzdítanak,
a lakosság nemmel szavazzon. Borzalmasan fáj, mert úgy
érezzük, egységes nemzettesthez tartozunk, önhibánkon
kívül kerültünk a határon túlra, és végre eljött az
ideje annak, hogy konkrét bizonyítékokat kapjunk az
anyaországtól arra nézve, hogy mi is az egységes magyar
nemzethez tartozunk. Azért fáj ez a NEM, mert ezt úgy
fogjuk fel, mintha az édesanya letagadná a gyermekét,
testvér megtagadná testvérét. Egy hasonlattal élve úgy
hangzik számunkra ez a szavazás, mint amikor egy családból
valaki önhibáján kívül messzire kerül, s mikor hosszú
évek után visszaérkezik, a család népszavazás útján
próbálja eldönteni, hogy a hazatérő tagja-e a családnak
vagy sem. Pál szavaival mondom: nem mondhatja pedig
a szem a kéznek: nincs rád szükségem; vagy viszont a
fej a lábaknak: nem kellettek nekem" (1 Kor 12,21).
Aki egységes magyar nemzetben gondolkodik, annak válasza
december 5-én csakis az igen lehet.
- Számos magyarországi és határon túli szervezet,
alapítvány igyekszik kivenni részét a szavazás népszerűsítésében,
ez alól az egyházak sem kivételek. Az Erdélyi Református
Egyházkerület nemrég körlevélben fordult az erdélyi
lelkészekhez. Miről van szó?
- Többen kérdezték, hogyan tudnánk ráébreszteni a magyar
választópolgárokat arra, hogy mi is az egységes nemzet
része vagyunk. Püspöktársaimmal való beszélgetések során
fogalmazódott meg az ötlet: jó volna, ha a szavazást
megelőző vasárnapon és a szavazás napján határon túli
lelkészek szolgálnának Magyarországon. Akkor még nem
számítottunk arra, hogy ilyen sokan fognak jelentkezni.
Erdélyből kb. 250, a Partiumból 150 lelkész indul útnak,
Kárpátaljáról, Felvidékről és Délvidékről még 100 lelkész
vállal majd szolgálatot. Összesen tehát 500 Kárpát-medencei
református lelkész fog Magyarországon szolgálni.
- December 5-én már kampánycsend lesz. Sem a prédikációban,
sem azon kívül nem lehet az igenre buzdítani a szavazókat.
Csak a részvételre. Nem túl késő?
- Ez az akció november 28-tól tart december 5-ig. Tudjuk,
hogy 5-e kampánycsend, de nem is a kettős állampolgárságról,
a szavazásról szeretnénk prédikálni. Mi Isten igéjét
szeretnénk hirdetni a testvérek között. Persze szeretnénk
elmondani érzéseinket, gondolatainkat. Szeretnénk velük
együtt az ige felé fordulni, és Istenhez imádkozni.
Ezt teszi ugyanakkor Erdély minden református gyülekezete
is. Mi küldöttségbe megyünk, hogy őszintén megkérdezzük
azoktól, akiknek Isten a jövőnket a kezébe tette: meddig
tart még a mi babiloni fogságunk, meddig maradhat életben
az a leszakított testrész, amelyet itthon is, otthon
is idegenként kezelnek?
- Mi a reménység, lesz-e sajtóvisszhangja a kezdeményezésnek?
Milyen érzéseket vált(hat) ki mindez az anyaországiakból?
- Merjük remélni, hogy a templomba látogatók megértik
azt az üzenetet, amelyet mi viszünk. Nem kívánjuk megnehezíteni
a Magyarországon élők helyzetét, nem kívánjuk elvenni
a kenyerüket, nem kívánjuk azt, hogy nagyobb legyen
az adójuk. Nem szeretnénk bármivel is a terhükre lenni,
nem kívánjuk elözönleni az országot. Elmegyünk, elmondjuk
az üzenetet, utána hazajövünk, és megvárjuk, hogy mi
lesz a népszavazás eredménye. Az viszont tény, hogy
ez a szavazás, és a körülötte tapasztalt acsarkodás
már most üzenetértékkel bír, hiszen világossá tette
számunkra, hogy kisebbségi sorsunkban kire számíthatunk
és kire nem.
- Egyik körlevél elején Arany János-mottó szerepelt:
ötszáz bizony dalolva ment. Vajon - az idézetet folytatva
- nem lángsírba megyünk-e? Több száz lelkész kel útra
a fagyos decemberi hónap első vasárnapján. A gyülekezetek
két napig lelkész nélkül maradnak. Feltehetőleg a határon
való átkelés sem lesz zökkenőmentes. Megéri-e ezt az
áldozatot hozni akkor, amikor ismerjük a magyarországi
átlagpolgár viszonyulását a határon kívül élőkhöz?
- Igen, valóban dalolva megyünk: Tebenned bíztunk eleitől
fogva, és minden áldozatot örömmel vállalunk. De ha
a folytatásra gondol, akkor azt is tegyük hozzá, hogy
"de egy se bírta mondani, hogy: éljen Eduárd!"
Igaz, a lelkészek elmennek, de a gyülekezetek mégsem
maradnak istentisztelet nélkül. Minden gyülekezet megkapta
azt a prédikációt és imádságot, amelyet Kozma Zsolt
teológiai professzor erre az alkalomra írt, s amit a
kántor vagy valamelyik presbiter fog felolvasni.
Mi történik akkor, ha az anyaország megtagad minket?
Biztos, hogy számunkra ez nagyon keserves volna. De
Ézs 49,15 szavait idézem: "Hát elfeledkezhet-e
az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián?
És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem."
Mi azzal a hittel és reménységgel megyünk el és jövünk
vissza, hogy megtörténhet, az anyaország megfeledkezik
rólunk, megtörténhet, hogy többen szavaznak nemmel vagy
éppen nem lesz elég érvényes szavazat, de mi akkor is
az egységes magyar nemzethez tartozunk. És ha az anya
megfeledkezne gyermekéről, mi továbbra is abban bízunk,
aki nekünk megígérte, hogy rólunk soha el nem feledkezik.
Somogyi Botond
Forrás: Szabadság, 2004. november
27. |
