Európai
integráció, keresztény egység, kettős magyar állampolgárság
Beszélgetés Csete Szemesi
Istvánnal,
a református keresztyén egyház püspökével
A közelmúltban Szabadkán és Óbecsén tanácskoztak az
országban tevékenykedő keresztény-keresztyén egyházak
méltóságai, a szerbiai, a tartományi és az állami szervek
vezetői, az önkormányzatok képviselői, a nemzetközi
szervezetek, a külföldi országok és az Európai Unió
képviselői az európai integrációról és az egyházak szerepvállalásáról
ebben a folyamatban.
A tanácskozás kapcsán kértük rövid beszélgetésre Csete
Szemesi Istvánt, a református keresztyén egyház püspökét.
- Püspök úr, arra kérnénk, összegezze az értekezlet
céljaival és fontosságával kapcsolatos véleményét.
- Úgy gondolom, hogy matematikailag is pontos meghatározás
az, hogy ez az értekezlet történelmi volt. Először is
azért, mert ilyen összetételben egyházi és világi vezetők
még nem jöttek össze. Ezúttal a pravoszláv egyház pártriárkája,
a római katolikus egyház érseke, a reformáció három
egyházának püspökei, az Egyesült Nemzetek főtitkárának
küldötte, az Európai Unió képviselője, a köztársasági
kormány elnöke, művészek és szakemberek beszéltek az
egész ország polgárai jövőjének jobbá tételéről, a múlt
sajnálatos melléfogásait, hibáit figyelembe véve, mint
elkerülendő buktatókat az eljövendő korszakban.
Az értekezlet az egymás véleményének tiszteletben
tartó meghallgatásával, az egymás megismerése értékeinek
a megvallásával volt teljes. Hasznos volt, helytálló,
remélhetőleg a jövőben építő folyamatokat indított el.
A hajtóerő, amely bennünket összehozott, nem földi,
emberi bölcsességből fakadó. A konferencia igei mottója
is mutatja. Jézus szavait választottuk vezérigéül: "Az
én békességemet adom néktek"... Ennek a békességnek
az útjait, módszertanát, megvalósíthatóságát kerestük,
hiszem: találtuk meg máris, e rövid idő alatt is. A
garancia, hogy ez megvalósulhat, az volt, hogy az egyházak
vezetői és papjai istentiszteleteken, áhítatokon kérték
az örökkévaló Istent, hogy könyörüljön rajtunk, Európának
ezen a hullámveréses helyén, ahol nehéz csendes öblöt
találni a kikötéshez, hogy a békés építőmunka, a felvirágzás
végre elkezdődhessen. Ha mindezt nem Teremtőnk és Megváltónk
nevében tettük volna meg, üres szalmacséplés lett volna
összejövetelünk. Így azonban reményt keltő kezdeményezéssé
vált.
A záróközlemény egy már évtizedek óta elkezdett folyamat,
az egyházak egymáshoz való közeledésére való újabb,
erőteljesebb elkötelezésének a kölcsönös ígérete volt.
Az egyházak a világi intézményeket és az alkotó, felelősséggel
bíró egyéneket buzdították a vallási, kulturális és
nemzeti együttműködésre.
A 21. századi továbblépés mindezeken a területeken
nem jelenti azt, hogy vallási, nemzeti vagy kulturális
önazonosságunkból bármit is feladjunk. Ellenkezőleg,
egymás gazdagságának és szépségének meglátása olyan
vonzóerő, ami hasznos, ízletes gyümölcsök teremtésére
serkenti majd az egyházak, népek időben terebélyesedő
fáit.
- A hazai értekezleten taglalt, rendkívül fontos
kérdés mellett bennünket most leginkább a kettős állampolgárság
kapcsán, Magyarországon kiírt népszavazás körüli történések
foglalkoztatnak. Mi a püspök úr véleménye erről a kérdésről?
- Erre csak azt mondhatom, hogy ez immár több mint
nyolcvanesztendős feszült, reményteljes, sokszor könnyes
várakozásnak a beteljesülése lenne. Mert reménységemről,
reménységünkről, a nemzet többségének a reménységéről
van itt szó. Önhibánkon kívül kerültünk ebbe a helyzetbe.
Elnöktársammal, Póth Péter szabadkai mérnökkel együtt,
aki a református keresztyén egyház főgondnoka ebben
az országban, küldjük a Magyar Szó olvasóinak a magyarországi
református egyház és a határon kívül rekedt magyar reformátusok
együttes üzenetét, amely 2004. november 17-én, Beregdaróczon
mondatott ki: "A Magyar Református Egyházak Generális
Konventje 2004. július 8-i megalakulásakor kimondta,
amit a magyar reformátusság Trianon óta mindig képviselt,
hogy egyházunkat is ért több évtizedes szétdaraboltságot
orvosolni kell. A Kárpát-medencei magyar református
egyházkerületek határozottan támogatják a kettős állampolgárság
megadását a határon túli, kisebbségben élő magyarok
számára. A népszavazás kimenetele hosszú távon meghatározza
a magyar nemzet jövőjét. Az IGEN kimondása összekötheti
azt, ami évtizedekkel ezelőtt elszakadt. Minden jóakaratú
magyar állampolgárt a népszavazáson való részvételre
és a történelmi jelentőségű IGEN kimondására biztatunk.
Meggyőződésünk, hogy a kettős állampolgárság megadásával
érdekeink és jövőnk képviseletére új lehetőségek nyílnak
az egységesülő Európában. Gondoljunk például a Szerbiában
élő magyarok védelmére! Szeretnénk megnyugtatni minden
kétségeskedőt, hogy a népszavazás kérdésfelvetése nem
a kettős állampolgárság azonnali megadására vonatkozik.
Az IGEN-nel arról döntünk, hogy a Magyar Köztársaság
Parlamentje 80 év mulasztását pótolva, a határokon kívülre
került magyarok helyzetét törvényben rendezze. Kérjük
a választópolgárokat, hogy ne mondjanak le arról a jogukról,
hogy az általuk választott képviselőket a népszavazás
kötelezze erre a feladatra. Mások tévedéseit 2004. december
5-én csak a magyar választópolgároknak van módja helyrehozni.
Közös meggyőződésünk, hogy a kettős állampolgárság megadását
a határon túli magyarság a magyar nemzet részeként,
a szülőföldön maradás megerősítéseként éli meg. A kettős
állampolgárság nem szegényebbé, hanem gazdagabbá teszi
Magyarországot. A testvériesség sohasem teher, hanem
a teljesebb élet lehetősége.
Lejegyezte: LAJBER György
Forrás: Magyar Szó, 2004. december
2. |
