"A rossz lehetőségek elképesztő tárháza"

Tamás Gáspár Miklóssal beszélget Mihancsik Zsófia a kettős állampolgárságról 2004. július 18-án

Elhangzott a Klub Rádió "Hétzáró" c. műsorában.

- A kettős állampolgárság ügyében, őszintén bevallom, nem tudok eligazodni. Minthogy képtelen vagyok a különféle érvek igazságtartalmát megállapítani, mérlegelni sem tudom őket. Ezért arra kérem, próbáljon meg eligazítani, miről szól a dolog, mi a tét, és mit kell végiggondolnom nekem mint érintett és érdeklődő magyar állampolgárnak a kettős állampolgárság ügyéről.

- A kérdés viszonylag könnyen fölosztható kisebb kérdésekre. Az első számú, egyben a morálisan legfontosabb kérdés, hogyan lehetne tenni valamit a Magyarországtól elszakadt, határainkon túl élő magyar kisebbségek érdekében úgy, hogy megmaradjanak magyarnak; tisztességes, elviselhető ország polgáraiként éljenek; és ne kényszerítsünk rájuk olyan újabb dilemmákat sem, aminőket nem óhajtanak. Magyarországnak mint államnak és mint politikai közösségnek e tekintetben vannak kötelességei, hiszen úgy gondoljuk, valamilyen értelemben együvé tartozunk ezekkel az emberekkel. A másik kérdés, hogy tudunk-e úgy segíteni a határainkon túl élő magyaroknak, hogy nem ártunk sem a Magyar Köztársaságnak, sem nekik, sem a térség békéjének. Azt hiszem, a kettős állampolgárság mint megoldás egyik problémára sem ad jó választ. A népszavazásra feltett kérdés eleve rossz, nem lehet igennel vagy nemmel felelni rá. Én magam se tudom megmondani, helyeslem vagy helytelenítem a kettős állampolgárságot. Ha valaki érzelmi alapon ezt kívánja, ám legyen. A magyar állam igenis vállaljon áldozatokat ezekért az emberekért. De attól tartok, evvel az áldozattal nem segítünk a magyar kisebbségeknek, nem segítünk a magyar népnek és nem segítünk a térség békéjének. Ez a népszavazási kezdeményezés ártalmatlan színben tűnik föl, de ha ismerjük a mai Magyarok Világszövetségét, tudhatjuk, hogy ez ma a sumerológus, szittya, párthus herceg típusú köröknek az expozitúrája. Ezt valószínűleg azok se tudják, akik aláírták az ívüket. Ez önmagában persze nem minősíti a dolgot, ettől még lehetne jó az ötlet. A kezdeményezés azonban nem számol két nagyon fontos dologgal. Az egyik a Magyar Köztársaság alkotmánya, a másik az állampolgárságról szóló törvény. Sarkalatos jogszabályok, amelyeket nem lehet népszavazással megváltoztatni. Mit jelent az állampolgárság? Azt, hogy a Magyar Köztársaság nevű politikai közösséget a területünkön élő személyek közösségeként definiáljuk. Politikai és jogi értelemben a nemzet a Magyar Köztársaság állampolgárainak összessége ezen az adott területen. Aki itt született, aki a törvény által előírt absztrakt feltételeknek megfelel, az állampolgára ennek az országnak, vannak jogai és kötelességei. Nem etnikai alapon határozzuk tehát meg a dolgot. A népszavazás azáltal, hogy a magyar származású külföldi személyeknek lehetővé teszi az állampolgárság automatikus felvételét, megváltoztatja a magyar állampolgárság definícióját. Hozzáköti a származáshoz, ami ellentmond a fönnálló magyar jogi szerkezetnek. Ezt nem lehet csinálni. A másik probléma, hogy ezáltal különleges státust létesítünk magyar nemzetiségű személyek számára olyan területen - mármint ha nem költöznek ide -, amely más államok fősége alá tartozik. Vagyis mi, a magyar állam, kívülről megváltoztatjuk az illetők jogállását olyan külföldi államokban, mint Szerbia vagy Románia. Ez nagyon súlyos lépés. Nem azt mondom, hogy nem lehet megtenni. Olyan gyönge, szinte megszűnt állam, mint Szerbia-Montenegró bizonyára nem tiltakozna ellene, hiszen az ottani politikai elit tagjai nem igazán éreznek felelősséget az állampolgáraikért. De, mondjuk, Romániában, amely a problémái ellenére szilárd állam, egészen más a helyzet. Az ottani törvények értelmében etnikai alapon nem lehet elérni különleges jogállást. A román alkotmány kimondja, hogy Románia egységes nemzetállam, ami nem azt jelenti, hogy a román nemzetiségű személyek állama, hanem azt, hogy minden ott élő személy állama. Legalábbis ez az elv. Ezért tehát Romániában az alkotmány megváltoztatása nélkül nem lehet sem autonómiát létrehozni, sem nagy népességcsoportok jogállását megváltoztatni. Ráadásul minden nemzetnek megvannak a maga hagyományos félelmei, s ezek a román politikai és nemzeti identitásnak is szerves részei. A magyar nemzet félelme a nemzethalál, a demográfiai pusztulás, társtalan kultúránk és nyelvünk eltűnése az indoeurópaiak, szlávok és germánok tengerében. Ősi félelmek. A románok félelme pedig az állam egységének megszűnése, a területek elcsatolása és a három történelmi provinciából álló ország szétbomlása. Trianon óta ettől tart a román állam és közvélemény, és ez rendkívüli mértékben meghatározza az ottani politikai pszichét. Nem véletlenül van ez benne az alkotmányban, explicit módon, ami nem szokásos: ezt a félelmet próbálják valamiképpen csillapítani.

- Marad a harmadik kérdés: segít-e a kettős állampolgárság intézménye a magyar kisebbségeken?

- A nemzeti büszkeség és érzékenység szempontjából kétségkívül igen. Olyan lelki támaszt és segítséget adna, amely ott feltehetően sok embernek jólesnék. Nem mindenkinek. Én ugyanis tudom, hogy Erdélyben rengeteg ember megsértődött a státustörvény és a magyar igazolvány miatt. "Papírral kell igazolnom, hogy magyar vagyok? Menjenek a fenébe!" De ez komolyabb lépés volna, nyilván nagyobb örömet okozna nekik. Csakhogy, gondoljunk bele, ha valakinek valamiért nincs kedve felvenni a magyar állampolgárságot - ha lehet, a kettős állampolgárságot -, ez föltehetőleg el fogja őt taszítani a magyar közösségtől. Ugyanis lesznek státusmagyarok meg nem státusmagyarok, kettős állampolgárok és nem kettős állampolgárok, és akik a magyar állampolgárság felvételével nem erősítették meg a magyar identitásukat, azoknál a kialakult helyzet a magyarságtól elforduló asszimilációt könnyíti meg lelkileg.

- Nemzetárulók lesznek.

- Nem, nem mások ítéletéről beszélek. Önmaguk számára könnyíti meg az asszimilációt. Ha ezentúl a nemzetiségi magyarság egyik definíciója a kettős állampolgárság, de valaki ezzel nem kíván élni, ez egyben azt is jelenti, hogy előbb-utóbb azt érzi majd, ő már nem is annyira magyar, mint a szomszédai. Tehát nyugodtan adhatja román iskolába a gyerekét, mert a kisebbségi létnek már úgyis vége. Azt meg nem hiszem, hogy bárkit nemzetárulással vádolnának majd, Erdély azért nem olyan hely, ahol könnyedén dobálóznának ilyesmivel. Még mindig nem annyira könnyen, mint Csonka-Magyarországon.

- Ezt csak azért mondtam, mert nemrégiben olvastam a Magyar Narancsban Gavra Gábor szerintem érdekes és jó elemzését egy dokumentumfilmről, amelyet a Duna Televízió mutatott be Erdélyről. Ő mondja azt, hogy mindazok, akik nem hajlandók a nemzeti küldetéstudatot magukra venni, legalábbis Erdély egyes vidékein vagy az Erdélyről szóló beszéd egyes képviselőinél, azok automatikusan megkapják a nemzetárulói státust.

- A cikk pontos, de túlzó. Ez csak egy kisebbségre jellemző. Bár igaz, hogy ez a fajta erdélyiség engem is végtelenül elkeserít. Nemrégiben láttam a Vörösmarty téren, amint japán turisták fényképezőgépeinek kereszttüzében székelyharisnyás népi táncosok ropják, mint a vadak, mint a harmincas években a francia gyarmati kiállításon, ahol közszemlére tették Afrika különféle feketéit. Ez nekem fáj. Ez nem skanzen, kérem, ezek élő emberek! De visszatérve: kétféle megoldás lehetséges a kettős állampolgárságnál: vagy följogosítja az embert a magyarországi letelepedésre, vagy nem. Ha igen, akkor ez nyilván elindít egy folyamatot - egy patakot, amely azonnal folyóvá terebélyesedik, mihelyt Erdélyben esetleg romlik a helyzet. Az eredmény mindenképpen az lesz, hogy fokozatosan csökken majd bizonyos területeken a magyarság lélekszáma. Magyarországon ez kisebb problémákat jelent, mert itt a munkanélküliség mellett munkaerőhiány is van. Ott viszont nagyobb gondokat okozhat, mert fölborítja azt a nagyon érzékeny etnikai egyensúlyt, amely úgy-ahogy kialakult, és újabb belső vándorlásokat indít meg. Ha Kovács Sándor elköltözik a faluból, és a házába beköltözik egy román vagy egy cigány, akkor előbb-utóbb felteszik majd a kérdést Nagy Pistának is, hogy ő miért nem költözik el. "Ha egyszer magyarok vagytok, menjetek haza, nekünk is kell az a ház." Olyan folyamatok indulhatnak el, amelyeket ma nem tudunk átlátni. Szép lassan megszüntethetjük a kisebbségi magyarságot a Délvidéken és Erdélyben. A másik lehetőség, hogy a kettős állampolgárság nem jogosít föl automatikusan senkit rá, hogy áttelepüljön Magyarországra. Ez esetben létrejön egy anomáliás státus, tehát lennének olyan magyar állampolgárok, akiknek itt nincsenek se jogaik, se kötelezettségeik, ugyanakkor nyilván kiterjeszteni kívánják majd a területen kívüli állampolgársági jogokat is. Ami folyamatos vitát, veszekedést és konfliktust jelent. Máris megjelentek olyan hangok, hogy "mi is elég nehéz helyzetben vagyunk itt Magyarországon, mit jönnek ezek ide a nyakunkra". Tudjuk, hogy a magyarországi közönség elég önző. Egy ilyen pszichés állapotba bedobni a népszavazást, amikor az erdélyi magyarok így sem túl népszerűek nálunk, ez több mint felelőtlenség.

- Ennek azért nyilván nem csak az irigység meg az önzés az oka. Nem hiszem, hogy bűnös dolog volna a józan mérlegelés, hiszen maga is mondta, hogy ez nemcsak érzelmek és szolidaritás kérdése, hanem súlyos konfliktusokat generáló megoldás, amelyet racionálisan végig kell gondolni.

- Nem akarom a magam népies elméleteit előadni, hogy miért ilyen az itteniek viszonya a határon túl élőkhöz, mert ezek empirikusan nem alátámasztható dolgok. De vannak benyomásaim arról, hogy miért van ez így. Valóban vannak kulturális eltérések. És a kis különbségek hagyományosan nagyobb dühöt váltanak ki, mint a nagy különbségek. Egy szenegálitól nem várjuk el, hogy olyan legyen, mint mi. Egy marosvásárhelyitől vagy kolozsváritól viszont elvárjuk, és ha nem olyan, akkor haragszunk rá. Tehát ha létrejön a területen kívüli állampolgárság, biztos, hogy folytonos konfliktusforrást jelent majd a különféle magyarok között. Arról nem beszélve, hogy áthelyezi a kisebbségi magyar politizálás fókuszát Erdélyből és Bácskából Budapestre. Ez sok ember szempontjából már most is így van, és már most is nagyon érdekes különbségeket jelent a kisebbségek sorában. Azoknak az embereknek, akik a Partiumban, Biharban, Szatmárban, Szilágyságban a hetvenes évek óta magyar televíziót néznek, magyar rádiót hallgatnak, nagyobb közösségekben élnek és amúgy se nagyon tudnak románul, Bukarest nagyjából annyira fontos és annyira közeli, mint Minszk. Székelyföld más. Ott inkább befelé forduló, az ottani kérdésekkel foglalkozó a politikai beszéd. De az erdélyi magyarság többsége se nem székely, se nem partiumi, számukra az információs forrás és az érdeklődés fókusza a román média és a román politika. Tehát nagy különbségek vannak ilyen szempontból is. Budapesten persze miért is gondolnának erre, ezek pillanatnyilag távoli problémák. Így viszont a mi kérdéseinkké is válnak, a csonkamagyarok kérdéseivé. Arról nem beszélve, hogy ha a kettős állampolgárok számára egyre inkább Budapest lesz a fontos, akkor ők ott nem fognak építkezni. Miért tennék? Ha át lehet kerülni Magyarországra, miért igyekeznék bárki a saját községében vagy a kisvárosában bármit is létrehozni a magyar közösségnek? És még valami: ez a megoldás olyan jogi és kulturális különbséget hozna létre románok és magyarok, magyarok és szerbek közt, amely a meglévő és Romániában pillanatnyilag nyugvó és csöndben lévő nacionalista indulatokat és ellentéteket ismét fölélesztené. Szerbiában most is élesek ezek az ellentétek, ez a megoldás természetesen tovább élezné őket. Ezt nem kívánhatja senki. Csak abban reménykedhetünk, hogy ebből az egészből nem lesz semmi. Először is, nem biztos, hogy a népszavazás sikeres lesz.

- Tehát nem lesz eredményes, mert nem lesz meg az összes választójogosult több mint 25 százalékának az egybehangzó szavazata?

- Igen, ez elképzelhető. De a népszavazási döntés is csak arra kötelezi az országgyűlést, hogy hozzon valamilyen törvényt a kettős állampolgárságról. A képviselőknek ezt nyilvánvalóan a létező törvényekkel összhangban kell megtenniük, ami végül is minden igazi tartalommal rendelkező kettős állampolgárságot kizár. Vagy: kétharmados többséggel módosítaniuk kell az állampolgársági törvényt és az alkotmányt. Ilyen kontroverziális kérdésben, ilyen politikai légkörben ennek igencsak csekély a valószínűsége.

- Merne itt egyetlen politikai párt is ellene szavazni? A többi azonnal hazaárulónak minősítené.

- Ez egyáltalán nem biztos. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy a Fidesz egységesen mellette szavazna. Nyilván kialakítana majd egységes álláspontot, de az csak arról szólna, hogyan hárítsa át a felelősséget a kormánypártokra. A Fidesznek úgy kell ez az egész népszavazás, mint üveges tótnak a hanyatt esés. És azt se felejtsük el, hogy ezt az az intézmény kezdeményezte, a Magyarok Világszövetsége, amelynek Orbán Viktor megszüntette az állami támogatását. A kezdeményezők a Fidesz ellenségei jobbról.

- De hát Patrubány Miklós most mondott köszönetet a Fidesznek azért, mert az aktivistái a nemzeti petíció mellett a kettős állampolgárságról szóló népszavazáshoz is gyűjtötték az aláírásokat! Sőt az MDF törvényjavaslatáról, amelyet most a párt a kettős állampolgárságról be akar terjeszteni, azt mondta, hogy ez első helyen a Fidesz ellen irányul, második helyen meg az ő kezdeményezésük ellen. Itt is a Fidesszel vállalt tehát közösséget.

- Ő akkor sem szövetségese a Fidesznek, hanem olyan ember, aki kívülről gyakorol nyomást a pártra, ezúttal sikeresen, mert pozíciót akar szerezni a magyarországi jobboldalon. Azokra az emberekre gyakorol nyomást, akik nem barátai és nem hívei, hiszen ő első lépésben az akkor még erős MIÉP figuráit vonta be a Magyarok Világszövetségébe, nem a Fideszt, amely Boross Pétert akarta elnöknek. Ezek az emlékek megvannak, és nemcsak a Fideszben, hanem Patrubány Miklós fejében is. Itt nem különösebben jelentős emberek különféle hadmozdulatairól van szó. A hadmozdulatok jelentősége viszont elég nagy. Egy nagyon komplikált és elintézetlen kérdés föloldására tett, egyszerűnek látszó, de belülről inkoherens és önellentmondásos próbálkozás ez a népszavazás, amely akár sikeres lesz, akár kudarcba fullad, megmérgezi a magyarországi és a kelet-európai közéletet. Csak gondoljon bele, mit fog gondolni a nem túl jól tájékozott erdélyi és délvidéki magyar közvélemény akkor, ha a dolog nem sikerül. Úgy fogják érezni, hogy cserbenhagyták őket, holott olyasmiben hagyták őket cserben, amit nem ők kezdeményeztek és nem ők akartak.

- És a státustörvény ügyében nem érezték ezt?

- A státustörvényt, noha ezt már mindenki elfelejtette, Orbán Viktor gyakorlatilag valóban visszavonta, méghozzá az Orbán-Nastase-megegyezésben. Maga a jobboldal hátrált ki belőle, de szimbolikusan sikerült a felelősséget a jelenlegi kormánypártokra hárítania. Ami fantasztikus mutatvány volt, de sikerült, mint oly sok minden, ami józan ésszel belegondolva nem sikerülhet. Pedig a "státustörvény" kísérlete egyszerűen azért nem sikerült, mert a román állam meg a szlovák állam ellenállt. Maradt belőle néhány jelentéktelen, bár nem haszontalan intézkedés. Én is amellett vagyok, hogy a nálunk sokkal szegényebb erdélyiek és délvidékiek ingyen utazhassanak a pesti villamoson. De ehhez nem kellett volna az egész szimbolikus fölépítmény, egyetlen fővárosi rendelettel meg lehetett volna oldani a dolgot. A kettős állampolgárság ötször akkora jelentőségű, méretű és súlyú, mint a státustörvény volt, hát hogy a csudába sikerülhetne, miközben az adottságok nem változtak. A csonkamagyar közvélemény nem helyesli. A környező országok botrányosnak tartják. Az Európai Unió nem valószínű, hogy lelkesednék érte. És ami mindennél fontosabb: valóban nem biztos, hogy hasznos volna azoknak, akiket állítólag segít. De tegyük föl, hogy mindez úgy valósul meg, ahogy a kezdeményezők kitalálták, vagyis mindenki részesülhet a magyar állampolgárságban, aki magyar származású. A származást hogyan fogjuk meghatározni? Erdélyben ma körülbelül 1,8 millió magyar él, tehát kevesebb, mint ezelőtt akár egy évtizeddel. Igen ám, de ezen fölül félmillió és egymillió közt van a magyar anyanyelvű cigányok száma. Délvidéken is legalább 60-80 ezernyi magyar anyanyelvű cigány van. Most akkor ez hogy lesz? És mi történik a vegyes házasságokkal? Egyre több van belőlük, hiszen ahogy a nemzetiségi ellentétek enyhülnek, úgy nő az érintkezések, barátságok, szerelmek, házasságok száma.

- A cigányokat azért emlegette, mert kíváncsi rá, hogy az anyanyelvük vagy a cigányságuk szerint döntenek majd róluk?

- Persze. Érdekes lesz majd, ha azt mondják, hogy a cigányokra nem vonatkozik a kettős állampolgárság. Vagy nem mondják ki, de eszerint szelektálnak. Mert el tudja képzelni, hogy a magyarországi jobboldal félmillió cigányt akarna behozni az országba? Nem hiszem egyébként, hogy jönnének, de ha igen, akkor mit csinálnak majd a jobboldalon? Átfogalmazzák az állampolgárságot etnikai állampolgársággá? Belegondolni is rossz.

- De hát már a kettős állampolgársággal átfogalmazzák.

- Hát persze. Sokkal őszintébb volna, ha Németország vagy Izrael mintájára visszatérési törvényt alkotnának. Ami azt jelenti, hogy az a magyar nemzetiségű személy, aki Magyarországon akar lakni, megteheti. Punktum. Ha valaki igazán áldozatot kíván vállalni, akkor tegye ezt. Mert ez komoly áldozatot kívánna a csonkamagyar nemzettől, és bizonyos értelemben megoldaná a kisebbségi kérdést. Igaz, hogy az én szememmel nézve tragikus módon oldaná meg. A nemzetiségi lét nem könnyű. Makkai Sándor püspök mondta azt híres írásában a harmincas években, Nem lehet a címe, hogy a kisebbségi létforma emberhez méltatlan. Nem kibírható. És ő, aki református püspökként az erdélyi magyarság vezetője volt, lemondott a püspökségről, és átjött Magyarországra, a debreceni egyetem tanára lett. Pedig nem volt akárki, a konzervatív tábor legjelentősebb gondolkodója volt a régi Erdélyben. Ez olyan elmondhatatlan feszültségekkel, nyomásokkal, komplikációkkal járó emberi állapot, amelyet nem könnyű bírni, és amelyre az emberek általában fájdalmas válaszokat adnak. Vagy az asszimiláció válaszát - ez a kevésbé jellemző -, vagy a kivándorlást válaszát. Tanúsíthatom, hogy a kivándorlás mennyire rossz lelkileg. Harminc évig éltem Kolozsváron, nem természetes számomra, hogy nem ott lakom. Visszamenni nem tudok, késő... A harmadik lehetőség, hogy ott marad keserűen, hátrahagyva hátvédnek valamiféle megfogyatkozott magyar közösség, amely valamikor nagy, büszke, befolyásos, meghatározó volt. Ott marad kis csoportként, elhagyatva, elszigetelve, miközben a nemzeti figyelem nem rá irányul, hanem azokra, akik átjönnek. Szóval itt a rossz lehetőségeknek valami elképesztő tárháza nyílik meg. Arról nem beszélve, és ez a legdöntőbb érv, hogy finom és érzékeny dolgokról beszélünk, amelyekkel nem szabad ilyen durva kézzel bánni. Mi bonyolultabb, mint a politikai-kulturális nemzeti identitás, különösen olyan területen, ahol az államhatalom etnikai jellege és birodalmi jellege mindig eltért az alattvalók etnikai jellegzetességeitől? Ugye, oszmán megszállás, osztrák megszállás, orosz megszállás, nemzetek fölötti birodalmak. Ráadásul nemcsak nekünk vannak panaszaink, hiszen a magyar uralkodó osztályok iszonyatosan bántak a nemzeti kisebbségekkel az első világháború előtt. Tehát rengeteg fájdalom, rossz emlék, bizalmatlanság, ugyanakkor egy csomó szeretet, egy csomó nosztalgia, egy csomó mély kötődés, komplikált, csavaros gyökerek. Evvel a rosszul kigondolt, egymondatos népszavazási kérdéssel mintha fejszét fognánk ibolyákra, ezekre az érzékeny, könnyen kiszakítható, ugyanakkor komplikált kis lényekre. Borzasztó! Itt pontosan a történelmi valósággal nem számolnak, noha ez hagyományosan a konzervatívok erénye. A konzervatívokról sok rosszat lehet mondani, de mindig több érzékenység volt bennük a hagyományok, a hosszú távú, lassú folyamatok iránt, mint a baloldalban. Ezért konzervatívok. Az ilyen erőszakos és hiperracionalista nacionalizmus, nemzeti érzés vagy nemzeti politika nem a konzervativizmus hagyománya, ez valami egészen más. Mert a konzervatívoknak tudniuk kellene, hogy egy nemzet, egy etnikum, egy kultúra milyen bonyolult és érzékeny, egyensúly szempontjából milyen borulékony, sérülékeny, sebezhető, veszélyeztetett képződmény.

- Hát ha konzervatívok lennének, de inkább jobboldali populisták. Patrubány Miklós azt az érvet is felhozta a már említett MDF-es állampolgársági javaslattal szemben, hogy a javaslat révén nemcsak azok kapnák meg a magyar állampolgárságot, akik 84 éve szenvedik meg a magyarságukat a határon túl, hanem azok is, akik annak idején részt vettek az ország kétharmadának elrablásában. Tehát az elképzelésnek van egy olyan politikai diszkriminációs mozzanata is, amelyet bizonyára az a 320 ezer ember sem tudott, aki az aláírását adta a kettős állampolgárságról szóló kezdeményezéshez.

- Ez Patrubány Miklós vágyálma. Nincs olyan radikális jobboldali kormányzat, amely ilyesmit nemhogy véghezvihetne, de akár csak javasolhatna is. Ha Patrubány úr komolyan gondolja ezt, akkor az emberben tényleg aggályok támadnak a javaslat jóhiszeműségét illetően. Én is olvastam ezt, de töröltem, elfelejtettem.

- Az olvasmányaimra tudok csak hivatkozni, ezért térek vissza a Narancs-cikkhez. Gavra Gábor azt írja, hogy a Székelyföldet szabályos rezervátumként próbálják megtartani elsősorban a kinti, de a hazai jobboldali magyarok is, ami azt jelenti, hogy a régi avítt, tradicionális életformához próbálják visszakényszeríteni az ott élő embereket, mert hogy ők az igazi magyarság letéteményesei. És mindenkire, aki ebből ki akar lépni, rossz szemmel néznek. Ez a törekvés nyilván akkor is megmarad, ha lehetőség nyílik az áttelepülésre.

- Ez a veszély nem áll fenn. A Székelyföldön ma az egykori tradicionális alpesi pásztortelepülés, Zetelaka a modern bútoripar központja egész Európában. Ezek dúsgazdag, sikeres kapitalista városkák. Székelyudvarhely is. Épp a komparatív gazdasági előnyeiket kívánják a lehető legmodernebb módon megtartani.

- Attól a politikai képviselőik még nyugodtan próbálkozhatnak azzal, hogy az ott élő emberekre életidegen követelményeket kényszerítsenek.

- Ezek a politikai képviselők dúsgazdag vállalkozók.

- Szász Jenő?

- Mi az, hogy! Hát persze! Ez mind szófia beszéd. Ők egyszerűen nem akarnak osztozni az előnyökön. Székelyföldnek nagyon jól megy a sora, gazdaságilag és politikailag is nagyon sikeres. Ők nem jogokat akarnak, hanem hatalmat. Autonómiát akarnak, hogy a román bevándorlást megakadályozhassák, lelassíthassák. Székelyföldnek, éppen azért, mert a gazdasági fejlődés nagy, jelentős a vonzereje a közvetlen közelében lévő román vidékeken, miközben a magyar többség lassacskán kirojtosodik. Ezt akarják megelőzni az autonómiával.

- Most tulajdonképpen azt mondja, hogy ez az egész Erdélyi Magyar Polgári Szövetség képviselte ideológia nem szól másról, mint a gazdasági érdekekről?

- Nemcsak arról, politikai hatalomról is szól. Autonómiáról: ők akarják vezetni ezt a sikeres enklávét. A helyi vezető rétegek senkivel sem óhajtanak osztozni a hatalomban. Hogy ezt aztán néptánccsoportokkal illusztrálják? Ugyan már, hát ez nálunk is szokás. Ezek ugyanolyanfajta emberek, mint akiket itt is ismerünk a jobboldalon, fiatal menedzser- és vállalkozóréteg. És a néptánc éppannyira autentikus ott, mint itt, azaz semennyire.

- Akkor mi az eltérés a Magyar Polgári Szövetség és az RMDSZ között? Nem politikailag, hanem a tényleges mozgatórugókat tekintve.

- Nagyon veszedelmes az eltérés, és ez regionális jellegű. Ugyanis a Magyar Polgári Szövetség és a köré rendeződő különféle egyéb szervezetek Székelyföldön a magyar többségű területek különérdekeit képviselik. Az RMDSZ pedig a Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Nagyváradról, Szatmárról származó hagyományos romániai magyar értelmiség kezében van - alapítani meg az akkori Bukarestben élt értelmiségi "élcsapat" alapította meg 1989 decemberében, 1990 januárjában -, amely nem a székely regionalizmust képviseli, hanem az egész romániai magyarságot, amely majd mindenütt kisebbségben van. Az ottani kisebbségi magyarságnak, amelyet szórványmagyarságnak neveznek, egészen más a technikája, mint az úgynevezett tömbmagyarságnak, amely többségben van a saját területén, és fütyül a többiekre. Már a két világháború közt attól óvtak Erdélyben a magyar vezetők, nagyon értelmes liberális arisztokraták, nehogy székely-magyar ellentét legyen Erdélyben, mert az megfelezi a közösség erejét. Hát ezt most gyönyörűen megcsinálják. Ma a két legnagyobb magyar közösség Erdélyben a marosvásárhelyi és a kolozsvári magyarság. Marosvásárhelyen 70 ezer, Kolozsvárott 60 ezer magyar ember él, kisebbségben: Marosvásárhelynek kicsivel kevesebb mint a fele magyar, és húsz százaléknyian lehetnek Kolozsvárt. Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely: ezek harmincezres városkák. Itt van magyar helyi hatalom. De a nagyvárosokban a kisebbségben élő magyarok nyilván más politikára tesznek, mint azok, akiknek hatalmuk van helyben. Nem kell alkudozniuk senkivel, ők az urak. Csak hát akiknek ekkora hatalmuk van, azoknak némi önzetlenségre is szükségük volna, hogy a kisebbségben élő sorstársaik érdekeit is tekintetbe vegyék. Nem teszik. Ez regionális önzés, semmi más.

- Éppen most olvastam, hogy Sepsiszentgyörgyön, ahol az RMDSZ nyert az önkormányzati választásokon, a Magyar Polgári Szövetség árnyékönkormányzatot alakít, testületekkel, szakbizottságokkal, tehát komoly és ezek szerint intézményesített hatalmi harcba kezdett.

- Hát Székely Nemzeti Tanács is van, még ha illegális is. Kétségkívül komoly érdekharcok vannak az ottani magyar közösségen belül, amire megint csak azt tudom mondani, hogy már csak ez hiányzott. Az RMDSZ eddig, összes hibája és tagadhatatlan antidemokratizmusa ellenére is, egyensúlyozni tudta az érdekeltéréseket. Ennek sajnos, úgy látszik, vége. Most már nem az 1,8 millió magyar érdekéről van szó, hanem körülbelül hat- vagy hétszázezer magyar érdekéről, akik történetesen egy tömbben élnek. A többieket pedig egye meg a fene. Ez a legegyszerűbb önzés. Erdélyben ezt mindenki pontosan tudja. Olyannyira, hogy más erdélyi területekről a magyarok elvándorolnak Székelyföldre. Elvégre mindenki szeret többségben lenni. Tehát ezek az ellentétek ott nem pusztán politikai rosszindulat vagy politikai felelőtlenség következményei vagy ideológiai eltérésekéi. Valóban komoly regionális politikai, gazdasági, kulturális érdekek vannak a háttérben. És amivel semmit sem tud kezdeni sem az erdélyi magyarság vezető rétege, sem az itteni szövetségesei és jóakarói, és ezen nemcsak a jobboldalt értem: hogy az erdélyi magyarság hatalmas sikereket ért el az elmúlt tizenöt évben. Elképesztő engedményeket harcolt ki magának. Visszanyerte javainak jelentős részét. Az oktatás területén óriási engedményeket ért el. Több hely van magyar nyelvű fölsőoktatásra, mint amennyit be tudnak tölteni. Ezekről Magyarországon soha senki egy őszinte szót sem szól. A közvéleményt teljesen megtévesztik. A magyarországi közvélemény még mindig azt gondolja, hogy az erdélyi magyarok azért küzdenek, hogy legyenek magyar nyelvű fölsőoktatási intézményeik, kurzusaik, óráik. Miközben már most több van, mint amennyire kereslet lenne. És még így is tízezerszámra jönnek Magyarországra és Nyugat-Európába tanulni. Olyan diplomás túltermelés, mint Erdélyben, a világon nincsen. Nem az a kérdés már, ami a Ceauoescu-rendszer utolsó évtizedeiben, hogy magyar ember Erdélyben hogyan juthat diplomához, hanem az, hogy az a sok diplomás miből fog megélni és hol. Többek között erre válasz ez a népszavazási kezdeményezés is. Éppen az erdélyi magyarság sikereinek következtében olyan új helyzet jött létre, amely az ottani társadalmi szerkezetet nagymértékben felborította, amivel valamit kezdeni kell.

- Megmagyarázná, mitől lett kevésbé konfliktusos a magyarok és a románok viszonya, mint akár öt éve is?

- Egyszerűen az történt, hogy a magyarok számos követelése teljesült anélkül, hogy komolyabb ellenállás keletkezett volna. Ez létrehozott egy nyugodtabb helyzetet. Ceauoescu idején ugyanis nem tudtuk, hogy a román nép voltaképpen hogy is áll ezekkel a dolgokkal. Nem tudtuk, mert diktatúrában ezt nem lehet megtudni. Most pedig azt látjuk, hogy bár nacionalizmus is van, van még valami: az emberek békét akarnak. És azt a legelvakultabb román nacionalistának is be kell látnia, hogy egy kétmilliós kisebbség állandó bántása és izgatása nem vezet békéhez. Az embereknek elegük van a bajból, nem akarnak pogromot, nem akarnak felfordulást, nem akarnak cirkuszt. Ha a magyarokat megnyugtatja, hogy visszakapják az iskoláikat, a közös erdőjavaikat Székelyföldön és egyebeket, ám legyen, nem olyan rettentő nagy áldozat ez a román állam részéről. A román politikai hatalom képviselői két dologra jöttek rá. Hogy az RMDSZ, már amíg egységes szervezet volt, lojális szövetségese lehet a román államnak, amire szüksége van. A másik pedig, hogy minden további nélkül teljesíthetnek állítólag népszerűtlen követeléseket, mert kiderült, hogy nincs velük szemben számottevő ellenállás. A román állam fantasztikus dolgokat csinál. Fönntart például magyar lapokat. A magyar állam nem tart fönn magyar lapokat. A magyar állam országosan két színházat tart fönn, a Nemzeti Színházat és az Állami Operaházat. Romániában hat magyar színház van, amelyet a román állam tart fönn. És ezek sikeres színházak, világsikert és román sikert aratnak: a sepsiszentgyörgyi színház előadására Bukarestben sorban állnak a jegyekért. A román értelmiség színe-java számára a magyarok népszerűek, divatban vannak. Kétségtelen, hogy Orbán Viktor is divatban van. Senki sem tudja ott, hogy ő nem barátja Romániának. Az emberek ott se tudnak többet a külföldről, mint itt. Szóval jelentős átalakulások vannak. Gondolja meg, hogy a román szélsőjobboldal egyszer csak visszavonta a legfontosabb elveit. Visszavonta az antiszemitizmust. Nem hiszem, hogy itt megtérés történt, inkább csak nem tartják hasznosnak. A legyőzött Funar pedig azt mondta, hogy egyezzenek ki végre magyarok és románok. Neki se hiszek, de mégis az idők jele, hogy ilyesmit kénytelen mondani.

- De hát Tőkés püspök ezzel ellentétesen beszél!

- Tőkés püspök Budapesten beszél. A kutya se hallja ott. Tőkés püspök akkor volna ott tényező, ha a bukaresti lapoknak nyilatkoznék. Hát ki tud arról, hogy mit nyilatkozik Pesten? Tőkés László elsősorban a magyarországi politika részvevője, nem az ottanié, ezért van az, hogy ott távolról sem olyan ellenséges vele szemben a hangulat, mint nálunk. Meg azért, mert ott még mindenki emlékszik Temesvárra, ahol ő tényleg hősként viselkedett. Ezt a román értelmiség nem felejti el neki. Hogy nacionalista? Láttak ők már nacionalistát eleget, hát Istenem, ez nem a világ vége, ők is azok.

- A magyarországi politikai harcokat mi értelme van kihelyezni Erdélybe? Mi értelme van az erdélyieket megosztani a magyar politikai küzdelmek logikája szerint is? Nem látom a racionalitását, a hasznát.

- Mert nincs neki racionalitása. És nem is sikerülhetne, ha nem volnának ott is igazi ellentétek. Ezekre rakódnak rá. Gondolja meg, hogy az RMDSZ jelenlegi vezetése öt évvel ezelőtt finoman ugyan, de a magyarországi jobboldal szövetségese volt. Ugyanazok az emberek, akik ma állítólag a szocialista-liberális kormánypártok szövetségesei. Nem ők változtak meg, hanem a helyzet, itt is meg ott is. Tehát amikor az RMDSZ valóban monolit és ellentmondást nem tűrő vezetésének komoly ellenzéke keletkezett, elsősorban a székelyföldi regionális érdekek miatt, akkor ennek megszületett az ideológiája is. Erre reagáltak a magyarországi politikai erők, hol tudatosan, hol nem, és ennek a polarizálódásnak csak nevet adott a Magyarországról importált politikai nyelvezet. Tehát ez nem annyira inautentikus, mint amilyennek látszik. Ott valóban kialakult a magyar kisebbségen belül is kisebbségben lévő ultranacionalizmus, amely hasonlít a magyarországi megfelelőire. Olyan dolgok történnek manapság, amelyekről nem hittem, ismerve szülőhazámat, hogy valaha is megtörténhetnek. Hogy a csiksomlyói búcsúban emberek ezrei vonulnak föl árpádsávos zászlókkal. Erdélyben ilyen a háború alatt sem volt. Ez a fajta ellenforradalmi szélsőjobboldali keménység, amely a magyar közéletet a két világháború között jellemezte, Erdélyben nem volt ismeretes. Csak hát a Ceauoescu-rendszer romhalmaza mindezt elfödi. De ha az embernek vannak régészeti hajlamai, és kiássa a romhalmaz alól a valóságot, akkor ezek is láthatóvá válnak. A szélsőséges nacionalista jobboldal megjelenése Erdélyben történelmi nóvum. Korunk egyik vívmánya, ha ez vívmány egyáltalán.

Forrás: Mozgó Világ, 2004. december