Bauer
Tamás:
Kettős kapituláció
A vajdasági magyar szervezetek és a magyarországi
jobboldali pártok a nyáron indítottak kampányt a kettős
állampolgárságért, vagyis azért, hogy a szomszéd országokban
élő magyarok a Magyarországra való áttelepülés nélkül
is Magyarország állampolgárai lehessenek, magyar útlevelet
kapjanak.
Kezdetben arra hivatkoztak, hogy az EU-csatlakozás
okán vízumkényszert kell bevezetni Szerbiával és Ukrajnával
szemben, ami nehezíti az ottani magyarok kapcsolattartását
Magyarországgal, s ezt a problémát oldaná meg, ha a
határon túli magyarok magyar útlevelet kapnának. E probléma
a korlátlan számú beutazást biztosító ingyenes vízummal
azóta megoldódott, a kampány mégis folytatódik. Szeptember
végén az MDF törvényjavaslatot nyújtott be, mely minden
magyar nemzetiségű, a történelmi Magyarország területén
élő nem magyar állampolgár számára lehetővé tenné, hogy
magyarországi letelepedés nélkül is magyar állampolgárságot
kapjon. A kormány pedig tárgyalást kezdett a vajdasági
magyar szervezetekkel arról, hogy milyen feltételek
mellett kaphatnak másodikként magyar állampolgárságot
az ottani magyarok. (Ősszel még azt mondták, csak magyar
útlevelet akarnak, most a vajdasági delegáció világossá
tette: teljes állampolgárságot kívánnak, szociális védelemmel,
választójoggal együtt.) A köztársasági elnök jól kiválasztott
jogászokat kért fel szakvélemény készítésére (egyikük
a volt külügyminiszter, aki annak idején a státustörvényt
is teljesen eurokonformnak tartotta), majd állásfoglalást
adott ki, mely szerint a kisebbségi magyarok kettős
állampolgársága "nem ütközik kényszerítő jogi akadályba
sem a magyar alkotmány, sem a nemzetközi és európai
jog alapján".
A kettős állampolgárság felkínálása ugyanabba az irányba
keresne megoldást a magyar kisebbségek problémájára,
mint korábban a státustörvény, hiszen - a státustörvénynél
is erősebb - jogi köteléket teremt a magyar állam és
a kisebbségi magyar személyek között. Ez megerősítheti
a magyar kisebbségek elkülönülését a többségtől, és
ellentétes azzal a politikával, melynek célja a magyar
kisebbségek integrációja és emancipációja saját országuk
társadalmában. Ezért tartják távol magukat a kettős
állampolgárság gondolatától az RMDSZ és a Magyar Koalíció
Pártja vezetői, akik az integráció és emancipáció, az
együttműködés és a kompromisszumok politikáját követik
a konfrontáció helyett. Ennek jegyében az MKP már a
második kormánykoalícióban mond le a benesi dekrétumok
kérdésének felvetésétől, noha elvileg persze fontosnak
tartaná azok eltörlését. Az RMDSZ pedig - Tőkés Lászlóékkal
szemben - eltökélt támogatója volt annak a román alkotmánymódosításnak,
amely, miközben fontos kisebbségi jogokat garantál,
nem változtat Románia nemzetállami meghatározásán, pedig
az RMDSZ szükségesnek tartaná ezt.
Erre azt lehet mondani, hogy persze: a romániai és
szlovákiai magyarokat nem érinti a vízumkényszer. De
a korlátlan beutazásra jogosító ingyenes vízum most
már a vajdaságiak és a kárpátaljaiak számára is csupán
egyszeri adminisztrációs kellemetlenségre redukálja
a problémát. Egy autóvásárlás több utánjárást kíván.
Miről szól hát most ez a kampány, melynek élén persze
a Fidesz menetel?
Csapody Miklós az ATV október 2-i műsorában így érvelt:
"...azt, amit a vajdasági magyarok kérnek, hogy
tudniillik a magyar állammal valamilyen olyan közjogi
viszonyba kerüljenek, ami a számukra lelkileg is és
biztonságérzetet adóan is fontos, miközben megtartják
... a Trianon utáni ...tehát... hogy mondjam ... nem
a hazájuk, hanem a szülőföldjük és az országuk állampolgárságát,
pontosan a szerbet, tehát nem akarnak onnan eljönni,
és úgy akarnak mégis magyar honosok lenni, ez teljesen
jogos ...". Nem világos, miféle biztonságérzetről
van szó, hiszen a nemzetközi gyakorlat szerint a második
állampolgárságot nyújtó állam mindenütt védelmet nyújthat
polgárának, csak éppen annak az államnak a hatóságaival
szemben nem, amelynek szintén állampolgára. Hogy a magyar
útlevél szabaddá teszi a nyugat-európai utazást, fontos
körülmény, de aligha olyan cél, ami a kettős állampolgárság
követelését hitelesen alátámasztja (és az Európai Unióban
elfogadhatóvá teszi). Másról van szó: a magyar államhoz
fűződő, személyre szóló jogi kötelék létrehozásáról.
Sokat elárul a kettős állampolgárság szorgalmazóinak
gondolkodásáról Csapody, amikor kimondja: nem tekinti
a kisebbségi magyarok hazájának az országot, melyben
élnek, s szerinte nem is lehet elérni, hogy azzá legyen.
E szerint a kettős állampolgárság kezdeményezői lemondanak
arról, hogy a kisebbségben élő magyarok valaha is olyan
helyzetbe jussanak, mint azok a nyugat-európai kisebbségek
- például a finnországi svédek vagy a dél-tiroli németek
-, akik hazájuknak érzik az országot, ahol élnek. Ha
oly sokszor rájuk hivatkozunk, akkor talán nem kellene
elfelejteni, hogy az ő esetükben nem merül fel a kettős
állampolgárság. Ők finn, illetve olasz állampolgárként,
Finnország és Olaszország gazdasági, szociális és politikai
közösségének tagjaként, abba a társadalomba integrálódva
élhetnek svéd, illetve német nyelvű, kultúrájú életet.
Bizony még svéd vagy német (osztrák) igazolvány sincs
a zsebükben. Nyugat-Európában a kisebbségi lét konszolidációjának
modellje a nyelvi és kulturális identitás megőrzése
a többségi társadalomba való gazdasági, szociális és
politikai integráció mellett. A magyar jobboldal azonban
lemond erről. Ezért tekintem a kettős állampolgárság
kiterjesztésére irányuló törekvést – az integráció és
emancipáció nyugat-európai modellje helyett Horvátország,
Szerbia, Románia vagy Görögország példájának követését
– kapitulációnak.
Az MDF és a kettős állampolgárság többi híve Európában
elfogadott megoldásként igyekszik javaslatát beállítani,
s az említett balkáni államok mellett Németországra
hivatkozik. "Etnikai alapú kedvezményről",
a "nemzetiségi hovatartozás, nemzetiségi származás"
figyelembevételéről beszélnek Németország tekintetében
is. Ez a hivatkozás hamis. A német állampolgársági törvény
13. §-a valóban lehetővé teszi a német állampolgárság
megadását németek számára anélkül is, hogy letelepednének
Németországban. Ez a rendelkezés azonban csak azokra
vonatkozik, akiket a szövetségi alkotmány 116. §-a németnek
tekint – ezek pedig a német állampolgárokon kívül azok,
akik az 1937-es (és nem az 1918-as!) határokon belül
éltek, és menekültek, vagy kitelepítés érintettjei.
Szó sincs tehát arról, hogy a törvény szerint letelepedés
nélkül állampolgárságot kaphatna minden határon túli
német (például azok, akik ma is eredeti lakóhelyükön
élnek).
Kár tehát félrevezetni a közvéleményt és az érintetteket:
a letelepedés nélküli, tömeges kettős állampolgárság
sem olyan megoldás, amelynek könnyű elfogadására számítani
lehetne a szomszéd országok, illetve az európai intézmények
részéről. Nem érthető, miért nincs bátorsága a kormánynak
ezt nyíltan megmondani. Miért kell egy nyilvánvalóan
hamis kampány előtt kapitulálnia - merthogy a kettős
állampolgárság ügyében a kormány kapitulál a nacionalisták
kampánya előtt, sőt zavaros viselkedésével maga is lovat
ad alájuk, és így maga is felelősséget visel a történtekért.
Vajon érdeke-e a kettős állampolgárság a szomszéd országok
magyar kisebbségeinek? Úgy tűnhet, igen, hiszen éppen
ott gyűlnek az aláírások. De próbáljuk csak meg végiggondolni,
milyen következményekkel járna, ha az Országgyűlés az
MDF által javasolt módon lehetővé tenné, hogy a szülőföldjükön
maradó kisebbségi magyarok megkapják a magyar állampolgárságot.
Tegyük fel, hogy a szerb kormány végül is megköti a
kölcsönös megállapodást Magyarországgal a kettős állampolgárság
lehetővé tételéről. (Persze a szerb kormánynak az a
feltétele, hogy a lehetőséget a szerb nemzetiségűek
is megkapják, amit viszont a kezdeményezők nem akarnak.)
Tételezzük fel továbbá, hogy erre előbb-utóbb Románia
is megteszi ezt. Ekkor két dolog történhet. Az egyik:
a szerbiai és romániai magyar kisebbség kettéválik azokra,
akik kérik és megszerzik a magyar állampolgárságot,
és azokra, akik nem. (A státustörvény okán a szemünk
előtt váltak így ketté a határon túli magyar közösségek:
a romániai magyarok harminc százalékának van már magyarigazolványa,
de a minap közzétett közvélemény-kutatási adatok szerint
harminc százalékuk határozottan elzárkózik attól, hogy
kiváltsa.) Romániában a kettős állampolgárság lehetősége
tovább élezné a feszültséget azok között, akik az integrációra
törekednek, és azok között, akik nem bíznak ebben, és
a többségtől való elkülönülés hívei. Az utóbbiak arra
mozgósítanának, hogy minél többen legyenek kettős állampolgárok,
az előbbiek viszont ezt aligha akarhatnák. Elvégre hogyan
indulhatna el RMDSZ-politikus magyar útlevéllel a zsebében
Románia elnökének posztjáért, vagy hogyan lehetne -
mint már volt - Románia minisztere?
A másik (elméleti) lehetőség, hogy a kisebbségi magyarság
szinte egy emberként válik magyar állampolgárrá. Ez
végképp megerősítené a többségi nacionalistákat abban,
hogy idegenként tekintsenek rájuk, és újjáélesztené
a szándékot, hogy Magyarországra űzzék őket. Végleg
megszűnne az a lehetőség, hogy képviselőik az ottani
politikai elit egyenrangú tagjai lehessenek, s nehezebbé
válna a magyarok részvétele például a privatizációban
is. Komolyan hiheti-e Csapody Miklós vagy Németh Zsolt,
hogy a kettős állampolgárságnak nem lenne ilyen, a kisebbségi
magyarok diszkriminációját erősítő hatása? Aligha hiszik,
csakhogy ők eleve az elkülönülést pártolják. De miért
nem beszélnek akkor világosan a kormánypártok, amelyek
mindig is az integráció mellett voltak? Ők vajon miért
kapitulálnak a jobboldali kampány előtt? A státustörvényt
illetően is abban bíztak, hogy az elképzelés majd magától
zátonyra fut, azután mégis elfogadta az Országgyűlés,
és a szomszédok és az európai intézmények buktatták
meg. Érdemes ugyanezt a kálváriát még egyszer végigjárnia
a magyar politikának?
És vajon mit jelentene az imént említett két lehetőség
Magyarország, a Magyarországon élő magyarok számára?
Az első esetben a kisebbségi magyarok egyharmada, egymillió
ember, a másodikban egésze, hárommillió ember válna
magyar állampolgárrá. A magyar állampolgárság természetesen
feljogosítja őket arra, hogy bármikor le is telepedjenek
Magyarországon. Fogadjuk el az elterjedt feltételezést,
hogy többségük nem készül erre, hanem szülőföldjén kíván
maradni. Ez sem akadályozhatja meg őket abban, hogy
- biztos, ami biztos - bejelentkezzenek valahol Magyarországon,
mint ahogy már meg is tette ezt állítólag mintegy harmincezer
vajdasági magyar, akik már megszerezték a magyar állampolgárságot.
Ha pedig van magyarországi lakóhelyük, akkor a választásokon
is részt vehetnek. Az elmúlt két magyarországi választáson
igen szoros eredmény született, s ez a jövőben is könnyen
megismétlődhet. Elegendő lehet néhány tízezer, a választásokon
részt vevő kisebbségi magyar szavazata az eredmény megfordításához.
Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a magyarországi
magyarok elveszíthetik a lehetőséget, hogy maguk hozzák
meg a döntést az ország politikai jövőjéről.
Vajon nem kell-e ezt elfogadnunk arra való tekintettel,
hogy a mai magyar állam végül is az egész magyar nemzeté,
és nemcsak felelősséget visel az egész nemzetért, hanem
a nemzet minden tagja bele is szólhat ügyeibe? Szerintem
nem. Alkotmányunk 6. §-ának (3) bekezdése szerint "A
Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívüli
magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal
való kapcsolatuk ápolását." A magyar jobboldal
az alkotmány e helyéből vezette le előbb a státustörvény,
majd most a kettős állampolgárság indokoltságát. Holott
ebből csak a magyar kisebbségek támogatása következik,
nem pedig a magyar állam és a kisebbségi magyarok közötti
közjogi kapcsolat, és kiváltképpen nem az ország határain
kívül élő magyar százezrek bevonása a népszuverenitás
gyakorlásába. Márpedig a kettős állampolgárság, amely
magában hordozza a kisebbségi magyarok részvételének
lehetőségét a magyarországi választásokon, ezt jelentené.
Az alkotmány, amely "államalkotó tényezőkként",
"a nép hatalmának részeseiként" jellemzi a
magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségeket, és ekképpen
- a nemzetközi gyakorlattal összhangban - a kulturálissal
szemben a politikai nemzetfogalom logikáját követi,
és ezért a szomszéd országok magyar kisebbségeiről semmi
ehhez hasonlót nem mond. Az állam jellegével, a szuverenitással
kapcsolatos megállapításokat az alkotmány 2. és 2/A
§-a tartalmazza, a kisebbségi magyarok sorsáért viselt
felelősséget kimondó rendelkezést viszont a 6. §-ban
helyezték el, a nemzetközi kapcsolatok alapelvei között,
a háború elutasítása és a világ minden országával való
együttműködés igénye után. Az alkotmány a magyar államot
a Magyarországon élők államának tekinti (ők a "nép",
amelyé "minden hatalom" az alkotmány 2. §-a
szerint), az értük viselt felelősség nem teszi a szomszéd
országokban élő magyarokat a hatalmat gyakorló nép részévé.
Ez az értelmezés áll összhangban a nemzetközi gyakorlattal,
ami az állam területén lakókat teszi a népszuverenitás
alanyává, s ehhez képest az egyes személyek tekintetében
a migráció és a családi kötelékek révén létrejövő kettős
állampolgárság csak a szabályt erősítő kivétel. A letelepedés
nélküli, tömeges kettős állampolgárság tehát az alkotmányból
nem vezethető le, és nincs is azzal összhangban.
A kormány és a koalíciót alkotó pártok mind külpolitikai,
mind kisebbségpolitikai szempontból, mind pedig az alkotmányosság
tekintetében akkor járnak el helyesen, ha nemet mondanak
a szomszéd országokban élő magyarok kettős állampolgárságára.
Ugyanakkor gondoskodniuk kell arról, hogy a magyar állam
az eddiginél sokkal több támogatást nyújtson a magyar
kisebbségi intézményrendszer fejlesztéséhez, a kisebbségben
élő magyarok nyelvi és kulturális önazonosságának megőrzéséhez
és kiteljesítéséhez. Magyar nyelvű könyvekkel, videokazettákkal,
lemezekkel kell ellátni a kisebbségi oktatási és kulturális
intézményeket, biztosítani kell valamennyi magyar tv-adás
vételének lehetőségét, bővíteni a magyar pedagógus-továbbképzést,
egyetemi oktatókat kell kiküldeni stb. Ahhoz a politikához
kell tehát visszatérni, amelyet az Antall- és a Horn-kormány
folytatott, és szakítani kell az Orbán-kormány "határmódosítás
nélküli nemzetegyesítésnek" nevezett politikájával.
Ez volna összhangban az integrációra és emancipációra
törekvő kisebbségi magyar pártok politikájával.
Bauer Tamás
az SZDSZ
OT tagja
Népszabadság, 2004. január 8. |
