| Ablonczy
Balázs
Út a méltósághoz
A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE ügyesen túszul ejtette a
magyar politikai elitet, a jobboldalt meg csőbe húzta.
A kettős állampolgárságról szóló decemberi népszavazásnak,
kétségtelen jó szándékai ellenére, jelentős veszélyei
vannak. Az "igen"-ek számának kétmillió alatt
maradása, azaz a kezdeményezés kudarca hatalmas kiábrándulást
okozhat a határon túl, és csaknem lehetetlenné tenné
a kettős vagy külhoni állampolgárság későbbi felvetését.
Azzal pedig, hogy az MVSZ a kórházprivatizációról is
véleményt mondott, belpolitikai vita tárgyává tette
a másik felteendő kérdést is. Amit pedig nem kellett
volna.
A szocialisták nem akarták megismételni a státustörvény
körüli baklövést, amikor az általuk is támogatott törvényt
választási kampányukban megfúrták. Az SZDSZ pedig újfent
igazol minden jobboldali - ezek szerint megalapozott
- előítéletet, amikor nem tud/akar a kisebbségi magyarok
kívánságaival azonosulni. Mert a Fidesz által éppenséggel
nem dédelgetett Markó Béla ugyanúgy az "igen"
mellett áll, mint Kasza József és a szlovákiai MKP.
A kezdeti ellenérvhez ("nincs elég információ,
szavazzunk nemmel") egyszerűen nincs mit hozzátenni,
annyira silány. A kormányzat most már a "széles
körű felvilágosításra" helyezi a hangsúlyt, különös
tekintettel a magyar költségvetésre váró egészségügyi
terhekre, valamint lakáspolitikai, munkaerő-piaci változásokra.
A széles körű felvilágosítással azonban baj van: a feltett
kérdés pusztán arról szól, hogy a drága nép felhatalmazza-e
parlamentjét arra, hogy törvényt hozzon a kettős állampolgárságról.
A leendő törvény tartalmáról azonban fogalma sincs,
sem kormánynak, sem ellenzéknek, a drága népnek meg
különösen nem. A törvény szakaszait majd a későbbi alkuk
döntik el. Már ha egyáltalán. Vagy ismét lesz egy ügy,
amelyben az Alkotmánybíróság időről időre megállapítja
a mulasztásos alkotmánysértést. Nem lehet tehát elképzelni
olyan felvilágosítást, amely egy meg nem hozott törvény
következményeit taglalja.
A széles körű felvilágosítás, remélem, nemcsak arra
terjed majd ki, hogy mennyien akarnak eljönni Erdélyből.
Pontos számot senki nem ismer, mert nem ismerhet. Leggyorsabban
az egészségügyi minisztérium igyekezett túlteljesíteni
a tervet, amikor már a múlt hét végén elővarázsolt félmillió
bevándorlót és több százmilliárdos pluszkiadást. Kamu.
Egy RMDSZ által megrendelt felmérésben az erdélyi magyarok
14 százaléka jelezte, hogy foglalkozik az áttelepülés
gondolatával. Mennyien gondolták komolyan? Nem tudjuk.
Az igazságügy-miniszter - alkotmányjogász egyébként
- pedig belenézve a tévékamerába, őszintén aggódott:
mi lenne, ha magyarul nem beszélők lennének magyar állampolgárok?
Dermesztő. Ennél még Grünwald Béla is haladóbb elveket
vallott. Erősen bizakodom, hogy azt is kiszámolja valaki:
az államháztartás mennyit nyert a határon túlról érkező
orvosok, mérnökök, egyéb szakemberek munkába állásával,
akiknek képzési költségeit nem a magyar adófizető állta.
Valamint azt is megtudhatjuk végre, hogy a hazai építőipar
fellendüléséből az erdélyi munkások révén mennyit nyert
a költségvetés, és mennyit a lakosság. Azzal, hogy az
MSZP most előveszi a "szülőföldön való boldogulás",
régebben a Fidesz által használt szlogenjét, és hozzáteszi:
"kiürül a Kárpát-medence", majd a miniszterelnök
ennek kapcsán olyan beszédeket mond, hogy azon bármely
pánmagyar nackó is megnyalná mind a tíz ujját, szóval
ezzel nincs baj, azonkívül, hogy a Kárpát-medencei mindennapokhoz
semmi köze. Milyen jogon tilthatjuk meg sötét nyomorban
és állandó diszkriminációban élő embereknek, hogy eljöjjenek
onnan, ahol teljesen kilátástalan a jövőjük?
Nincs "gyepű", nincs "ősi szállásterület",
nincs "vérrel megszentelt rög": emberek vannak,
magyarok, akiknek jogát az emberi méltósághoz nem lehet
megtagadni. Úgyhogy: igen.
Ablonczy Balázs
Heti Válasz, 2004. november 10.
|
