Baranyai Péter

Fölkészülés a letargiára

Óvnak bennünket igencsak. Hogy jön a második Trianon, amikor is egy népszavazáson nem a nagyhatalmak szakítják el egyik nemzettestet a másiktól, hanem egy demokratikus aktus segítségével az anyaország lemond nemcsak a területekről, hanem azokról is, akik önhibájukon kívül megfosztattak a magyar állampolgárságtól. Cseppet sem vicces, de annál abszurdabb módon humoros bűnbakkeresés indult. A Magyarok Világszövetsége, élén az inkompetens Patrubánnyal, idő előtt, vagy rossz időzítéssel, kierőszakolt egy népszavazást, ami magában hordozza a kudarc esélyét. A jobboldali magyarországi pártok melléje álltak a kezdeményezésnek, és ezzel levitték az ügyet a szent magasból a pártpolitika iszap-szintjére, mintha ideológiai vagy bal-jobb kérdés volna ez a kettős állampolgárság. A státustörvényt - ugyan jól kipaktumozott, kiürített változatban - a magyar parlament annak idején nagy többséggel elfogadta. Egyik párt sem merte megtenni, hogy ellene szavazzon. Volt itt valamiféle konszenzus abban a kérdésben, hogy segíteni kell a határon túli magyarokat.

Hát ennek is vége. Hála Istennek. A két magyarországi kormányozó párt (az MSZP és az SZDSZ) nyíltan azzal fordult szavazótáborához, hogy nemmel szavazzanak a kettős állampolgárság kérdésében, mert nem tudjuk, milyen következményei lennének, ha a nép többsége igennel szavazna. Tartsuk még egy kicsit vissza a föltörni akaró röhögést! Nem akarom ideidézni a népszavazás tekintetében föltett kérdés jogi baromságait, mert ennél szerencsétlenebbül nem fogalmazhattak volna. Olyasmik vannak benne, amik semmire nem kötelezik a magyar parlamentet, legfeljebb egy közvéleménykutatás erejével hatnak, s egy elsöprő igen után is dönthetne úgy a kormánytöbbség, miszerint a szomáliai, albán, kínai stb. nemzetiségű állampolgárság-kérelmezők akkor kaphatnak ügyintézést, ha cigánykereket tudnak hányni, míg a kettős állampolgárságért folyamodók esetében megelégszünk néhány bukfenccel. Vagy fordítva.

Csak ne tessenek már minket hülyének nézni. Kasza József és Markó Béla próbálják menteni a menthetöt: kérik, fölszólítják a magyarországi kormányzópártokat, hogy gondolják meg még egyszer, vizsgálják fölül az álláspontjukat. Hát közlöm minden naiv emberrel: ha vissza is szívják, ha pontosítják, s netán az is elhangzik, hogy nem úgy gondolták, vissza nem vonható. Ugyanolyan mocskos riogatás ez, mint volt a huszonhárommillió román, ugye, aki elözönli a munkaerőpiacot. Egy létező közhangulatot lovagol meg: elég bajunk van minekünk, minek vegyünk a nyakunkba még kétmillió szegényt! Ki se kell mondani, csak célozgatni rá, hogy ugye az egészségügy (ide jönnek majd gyógyíttatni a nyavalyáikat), a munkanélküliség, az oktatásügy...
Találkozunk mi is Magyarországon ezzel a közhangulattal. Az utca embere meg a fogyasztói társadalom élvezetvallású söpredéke hamar lerománozza, leszerbezi, leukránozza azt, aki nem azt a szlenget beszéli, amit ő a flaszteron. Megszoktuk. De hogy ez a mentalitás a hivatalos politika rangjára emelkedjen, azt álmunkban sem gondoltuk volna. Jósolják, hogy a népszavazás után a határon túliak mély letargiába fognak esni. Már ott vagyunk.

Forrás: Romániai Magyar Szó, 2004. november 6.