| Eörsi
István
Elmegyünk szavazni
Akár igennel szavazunk, akár nemmel, a külországi
magyarok és az áttelepülők helyzete nem fog javulni.
A kapitalizmus természete nem változik - ez a szerkesztők
által a szövegből kiemelt nagybetűs bejelentés kiált
ránk Tamás Gáspár Miklós Tartózkodunk a szavazástól
című cikkének tetejéről. Máris felvetődik a kérdés:
ha nem szavaznánk igennel és nemmel sem, hanem bojkottálnánk
a szavazást, ahogy a szerző teszi majd, akkor remélhetnénk,
hogy megváltozik a kapitalizmus természete? És milyen
értelemben változik meg?
Azt kell hinnünk, hogy a szerző szerint a kapitalizmus
megjavul, különben nem azt a megoldást választaná, amit
választ, vagy ha azt választaná, akkor döntését nem
így indokolná meg. De hogyan javulna meg, ha nem változik
a természete? Nincs ma a világ kapitalista országaiban,
így hát Magyarországon sem olyan fájó szociális nyomorúság
vagy anomália, amelynek ne volna köze a kapitalizmus
természetéhez. Minthogy azonban a kapitalizmus természete
nem változik, ne foglalkozzunk ezekkel a nyomorúságokkal
és anomáliákkal? A cikkből logikusan csak az olvasható
ki, hogy bolond, aki véleményt nyilvánít akármiről is,
hiszen irreleváns, amit gondolhatunk vagy tehetünk:
a kapitalizmus természete úgysem változik. A kapitalizmus
éjszakájában minden felelet egyformán fekete.
Akkor hát a tartózkodás a szavazástól szintén fekete
válasz ebben az éjszakában. Azt is mondhatnám, hogy
- amennyiben nem az érdektelenség, a tanácstalanság
vagy a közöny, hanem a szellemi függetlenség demonstrálásának
vágya motiválja - ez a legfeketébb. Aki elvi okból,
például a kapitalizmus természetére hivatkozva nem szavaz,
az csak elhiteti magával a semlegességet, valójában
azonban az esélyesebb fél pártját fogja. És az előzetes
felmérésekből előre fogja tudni, hogy kiket támogat.
Mi viszont elmegyünk szavazni, mondom, persze én is
csak a magam nevében, de szintén többes számban, hogy
stílusos legyek. Mind a két kérdésre "nem"-mel
fogunk válaszolni, miközben a pokolba kívánjuk azokat,
akik erre a szörnyűségre rákényszerítenek bennünket.
A kórház-privatizáció dilemmájára most csak azt mondjuk,
hogy egyetlen következményét látjuk előre: a tilalom
meggátolja, hogy ebbe a sok év óta kilátástalanul tengődő
ágazatba akármilyen feltételekkel magántőke áramoljon
be. Vagyis elzárja az egészségügyi ágazatot esetleges
új forrásoktól, anélkül, hogy bármilyen alternatívát
kínálna. Igaz, hogy az egészség életünk más fontos,
életadó vonatkozásaihoz hasonlóan, "nem tisztán
gazdasági probléma", de állandó pénzhiányban nem
tudja kibontakoztatni erkölcsi és szociális értékeit.
Tamás Gáspár Miklós szerint a privatizálás tilalma
"Lehetőséget nyújt arra, hogy a társadalom, esetünkben:
a magyar nép valamiféle uralmat gyakorolhasson élete
kulcsfontosságú részei fölött." Vajon mire gondol?
Hát megengedi ezt a magyar népnek a kapitalizmus természete?
Nem engedi meg, mondja a szerző: "A megoldás nyilván
a társadalombiztosítás egésze fölötti népi ellenőrzés
megszerzése volna, ez viszont a jelenlegi kapitalizmus
körülményei között nem valószínű." Vagyis ne privatizáljunk
kórházakat, hogy a társadalom megőrizhesse ellenőrző
szerepét, és a magyar nép uralmat gyakorolhasson ebben
a létfontosságú szektorban, noha "nem valószínű"
(micsoda tündéri understatement!), hogy erre lehetőséget
kap. Ezt nem pityipalkó írja, és nem is a Magyarok Világszövetsége
agytrösztjének egyik Einsteinje, hanem Tamás Gáspár
Miklós.
És hogyan gondolkodik a kettős állampolgárság dilemmájáról?
"Kettészakad majd az erdélyi magyarság: lesz, aki
marad, lesz, aki megy - és százezrek fognak habozni,
ide-oda hányódni." Ha megszavazzák a törvényt,
százezrek jutnak honpolgári jogokhoz, és ez "szürreális"
összegekkel terheli meg a magyar államot, ami "lehetetlen,
tehát ebből semmi se lesz." Ezért "az Országgyűlés
majd kilúgozza, elszegényíti az állampolgárság tartalmát",
amely ennek következtében "alig jelent majd annyit,
mint a hírhedt magyarigazolvány." Mégsem lehet
"nem"-mel szavazni, mert "a kettős állampolgárság
eszelős ötletében rejlő erkölcsi lényeg - az utódállami,
kisebbségi magyarság iránti tiszteletteljes és testvéri
érzések kifejeződése - érvényes. Szép. Jó." Csak
a végeredmény látszik előre: "?Orbán Viktor megint
miniszterelnök lesz - ezt szolgálja az egész cirkusz."
A kettős állampolgárság tehát magyarok százezreinek
tragédiáját okozza majd, bagóért, mert az állampolgárságot
igazoló papírokon kívül az új állampolgárok semmit se
kapnak, maga az akció csupán Orbán Viktor politikai
céljait szolgálja, mégsem lehet "nem"-mel
szavazni, az "erkölcsi lényeg" miatt. Tamás
Gáspár Miklós komoly arccal állítja, hogy a kisebbségi
magyarság iránti tiszteletteljes és testvéri érzések
kifejezésének az a módja, ha a magyarok etnikai alapon
megkapják a kettős állampolgárságot, amely nyomorba
és kétségbeesésbe dönti őket.
A magyarság trianoni szétszakadásának maradandó, súlyos
traumáit csak az Európai Unió integráló ereje gyógyíthatja
meg. Ez lassú út, és nem zökkenőmentes, meg kell tehát
könnyíteni. Ma a nemzetek - és különösképpen azok, amelyeket
nem terhel világpolitikai felelősség vagy ambíció -
elsősorban kulturális entitások. Az anyaországnak sokkal
több szellemi és anyagi segítséget kell nyújtania annak
érdekében, hogy túlnyúlva az országhatárokon megerősödjön
és kiterjedjen az immár szembeszökő különbözőségeket
is magában foglaló, egységes kulturális nemzet. Nagyvonalú
vízumpolitikával elő kell mozdítani az utódállamok magyar
kisebbségeinek mozgásszabadságát. Ha ez a szomszédos
államok ellenállásába ütközik, a kedvezményes vízumpolitikát
ki kell terjeszteni az illető állam egyéb nemzetiségeire
is. Meg kell könnyíteni, egyéni alapon, a kettős állampolgárságot
az olyan kisebbségi magyarok számára, akiket foglalkozásuk,
érdeklődésük, kapcsolatrendszerük Magyarországhoz köt,
vagyis azok számára, akik itt akarnak, és tudnak is
itt élni.
Az "igen" szavazatok többsége esetén Romániában
az áttelepülések következtében magyar párt többé minden
valószínűség szerint nem juthat a parlamentbe. A romániai
magyar állampolgárok leválnak a többségi nemzetről,
és politikai képviselet híján hamarosan kiszolgáltatott
helyzetbe kerülhetnek. A várható magyarellenes hangulatkeltés
a román állampolgárságú magyarokat sem kíméli majd.
A konfliktusok folyamatosan és egyre súlyosabban terhelik
meg az anyaország és Románia kapcsolatát és beláthatatlan
következményekre vezetnek.
Szlovákiában másfajta konfliktus fenyeget. A szlovák
kormány valószínűleg úgy viselkedik majd, mint a kedvezménytörvény
idején: bejelenti, hogy a magyar állampolgársággal járó
kedvezmények diszkriminatív jellegűek, mert különbséget
tesznek Szlovákia állampolgárai között. Ha a szlovákiai
magyarok felvehetik a magyar állampolgárságot, akkor
ettől a szlovákiai szlovákok vagy ukránok sem tilthatók
el. Ugyanígy érvelhet Szerbia, sőt még Románia is. Tapasztaltuk
már, hogy az Európai Unió elfogadja az efféle érvelést.
Így aztán az állampolgársággal járó összes jogok túlterjedhetnek
az etnikai határokon. A viszony megromlik a térség országai
és népcsoportjai között. Közép-Kelet-Európa e konfliktusok
következtében marakodó, dühös kutyák játszóteréhez lesz
hasonlatos. Olyan marakodás lesz ez, ahol a nemzetközi
közvélemény a magyar ebeket rüheseknek tekinti majd.
Az Európai Unió régi országaiban számottevő erő nem
tűrheti el, hogy a nemzetállamok integrálódásának korában
országhatárokon átnyúló nemzetállamot óhajtunk alapítani,
oly módon, hogy az állampolgárságot, ezt a politikai
kategóriát a mi nemzetiségi viszályokban és tömegtragédiákban
oly gazdag hagyományú térségünkben etnikai fogalommá
varázsoljuk át. Sőt azt is kétlem, hogy tőlünk nyugatra
bárki is felfogná e törekvés értelmét. Úgy bámulnak
majd ránk, mint gyorsvonatból az eszkimókra.
Eörsi István
a szerző író
Forrás: Népszabadság, 2004.
november 17.
|
