Román Győző

Hideg napok

Megint, megint, megint... Immár ki tudja, hányadszor az elmúlt kilencven évben, nem akar hallani Magyarország kormánya és kormánypártja (jelenleg kettő) az ország mai határain kívülre szakadt magyarokról. Hallatlan: a jelenlegi magyar miniszterelnök és a kormánypártok vezető politikusai felkérik híveiket, hogy szavazzanak nemmel a kettős állampolgárságra. Felkérik a nemzet egyik részét, amely az első világégés után a politikai játékok folytán véletlenül a mai határok közé került, hogy tagadja meg az állampolgárságot a nemzet másik részétől, amelyet a történelmi sors, anélkül hogy szülőföldjét elhagyta volna, idegen állam polgárává kényszerített. Nem mi kértük, hogy szülőföldünk idegen ország részévé váljék, hanem a történelmi sorscsapások vágták a magyarok millióit kisebbségi sorsba. És akkor a kormányfő síri hangon arról szónokol, hogy mekkora terhet ró majd az országra, ha a sok száz, magát magyarnak mondó és tartó ember a polgára lesz. Nem tudom, hogy a Gyurcsány meg a Lendvai nagypapa, nagymama Magyarországért és a magyarságért miket cselekedett, de azt tudom, hogy az egyik nagyapámat, mivel a gyorsan megrajzolt új határon átszökve visszajött Debrecenből Erdőelvébe, magyar kémnek mondták ki, és életének megmentéséért a család minden vagyonát feláldozta, a másik nagyapám visszatérve a frontról nem kapott állást, mert a magyar hadseregben szolgált, és volt a famíliában, aki - ugyancsak, mint magyar katona, de már a második világháborúé - az orosz harctéren maradt mindörökre, és családunk nem egy tagja tett valamit azért, hogy a legnehezebb korokban is megmaradjon a magyar szó.

De hagyjuk a múltat. Nézzük a jelent. Egy miniszterelnöknek tudnia kellene, hogy jelenleg is erdélyi építők, munkások ezrei dolgoznak a magyarországi telepeken, gyárakban, és az esetek többségében minimális jogokat élveznek csupán, társadalmi juttatásokban alig-alig részesülnek. Azt is tudnia kellene - ha nem, akkor álljon csak ki ünnepekkor a határra, és észreveheti -, hogy ezrek és ezrek látogatnak haza, mert Erdélyben van az otthonuk, itt érzik magukat idehaza. Persze arra is odafigyelhetne, hogy egy ilyen határátlépés iszonyú nehézséggel jár, csak azért, mert az a magyar más ország polgára. És elgondolja az ember, hogy Gyurcsány úr nem akar állampolgárságot adni nemcsak ezeknek az embereknek, de az otthon maradottaknak sem, és ő dönt afelől, hogy egy Kányádi, egy Sütő - hogy általuk is elismerteket említsünk -, de még egy Markó Béla is mennyire magyar, pontosabban, mennyire nem, még pontosabban, nem annyira magyar, mint az MSZP-s és SZDSZ-es társaság, nekik nem jár a magyar állampolgárság. Maradjanak tehát... románnak.

És Magyarország, remélem, csak mai urai, megint magára akarják hagyni a határokon túli nemzetrészeket. Még mérleget sem készítettek arról, hogy mit veszítenek, de arról sem, hogy mit nyernek azzal, ha lehetővé teszik a kettős állampolgárságot, de máris ijesztgetik a most országhatárokon belül élőket, hogy mindez terhet ró rájuk. A sok erdélyinek Magyarországon való munkájából jött nyereséget csak úgy bezsebelik. Erről csend van. Meg arról is, hogy mi is magyarok vagyunk. Nem nagyon szeretek a román politikusokkal példálózni, de azt csak el kell mondanom, hogy Románia több mint egy millió Moldvában élő és lakó románnak adta meg eddig a román állampolgárságot. Népszavazás vagy egyéb politikai hókuszpókusz nélkül. Egyszerűen, mert együtt éreznek velük, és mert nem felejtették el a történelmüket, hogy legyen jövőjük. Hát ez hiányzik a jelenlegi magyar kormányból és kormánypártból. És ezért jönnek újra és újra hideg napok nemcsak az erdélyi, vajdasági, szlovákiai és ukrajnai, hanem az anyaországi magyarságra is. Úgy látszik, hogy még nem bűnhődtünk eleget, sem a múltért, sem a jövendőért.

Forrás: Erdélyi Napló, 2004. november 9.