Daczó Dénes

Itt(ott)hon

Piaci portékák lettünk! - fogalmazott minap egyik ismerősöm, aki a sok százezer külhoni magyarok egyike, akit zavar az, hogy így beszélnek a népszavazás kapcsán, piaci áruként beszélnek rólunk.

Sok gondolat fogalmazódott meg az elmúlt napokban járva a csíki, gyimesi településeket, beszélgetve barátokkal. Legtöbbünk el van keseredve annak a gondolatától is, hogy a számokkal való dobigálózásnak a népszavazás kapcsán az lesz az ára, hogy véglegesen megromlanak a barátságok.

Az interneten böngészve többször a kettős állampolgárságnak szentelt oldalakra vitt a kíváncsiság. Letöltöttem a rádiós népszavazási klippeket, hallgatom. Nem a magam meggyőzéséért, csak azért mert jólesik. Elszorul az ember torka, amikor hallja azt, hogy még Kölcsey is 500 eurót kéne felmutasson a határon és ha egy féléven belül 90 napnál többet maradna az Anyaországban akkor, a határrendészet kiutasíthatná az országból. Nézem a plakátokat és hallgatom a klippeket. Aztán megnézzük többen és hallgatjuk többen. Hallgatunk, miközben óhatatlanul is eszünkbe jutnak az elmúlt évek felemelő pillanatai, amikor itthon is úgy éreztük, valóban sokan vagyunk és történelmet írunk. S ez utóbbi biztosan be is fog igazolódni, hiszen az István, a király csíksomlyói ősbemutatója biztosan bekerül a történelem könyvekbe, ahogy a pünkösdi búcsúk is bekerülnek, de azelőtt már rég mélyre hatoltak a felemelő pillanatok a résztvevők emlékezetében. Hallgatjuk az okoskodó ki és bele magyarázásokat, a számokat, a logikátlan gondolatokat, mert egyszerűen nem akarjuk, nem akarom érteni azokat, akik most ellenünk bíztatják az ország lakosságát. Gyimesfelsőlokon a polgármester- asszonnyal beszélgetve kiderült, a magyarországi testvértelepülésük vezetői is szégyenlik magukat azért, hogy ez történik odahaza. Idehaza pedig egyértelműen fogalmaz a helyi vezető: a többségnek arra sem lenne pénze, hogy a határig elmenjen, nem hogy arra gondoljon, hogy esetleg otthon is otthont teremtsen. Itthon azonban szeretettel fogadjuk az otthoniakat. Szeretettel, megbecsüléssel, mert mi tudjuk, hogy egyek vagyunk. Politikus fogalmazott minap úgy, hogy amikor lefeküdt a székely atyánkfia, reggelre más országban ébredt fel, miközben nem a vonaton aludt el. És nem kell más otthonában kutakodni, elég ha csak saját családainkban nézünk körül, hányan is voltak így az elődök közül.

Nagymamám a maga 95 esztendejével már kétszer is volt magyar állampolgár. Egyszer amikor megszületett, aztán felnőtt fejjel még egyszer megadatott a lehetőség. A minap vele is erről beszélgettünk, mi lenne ha még egyszer megérhetné azt, hogy magyar állampolgár is lehessen. Visszafogottan fogalmazott, az öregek bölcsessége szólt belőle. Tudod, az idő eltelt...

Leveleket írtak helyi vezetők is, itthonról haza, igenre buzdítva az otthoniakat. Legalább jó érzéssel tölthet el a gondolata annak, hogy végre ebben a kérdésben legalább mi itthon ugyanazt gondoljuk. S közben csodálhatjuk a közös nyelvet, amelyben itthon is otthon vagyunk.

Forrás: Romániai Magyar Szó, 2004. november 19.