Czene Gábor

Templomi kampány

Lassan már se közel, se távol nem találni olyan református testületet, amely ne szólította volna fel a "jóakaratú embereket", hogy vegyenek részt a népszavazáson és mondjanak igent a kettős állampolgárságra. Megtették ezt a hazai református püspökök, a zsinat tagjai, az erdélyi és az amerikai magyar reformátusok, legutóbb pedig így foglalt állást a Beregdarócon tanácskozó Kárpát-medencei Református Generális Konvent elnöksége is.

A népszavazás előtti vasárnap még ötszáz határon túli lelkész is érkezik, hogy igét hirdessen a magyarországi református templomokban, és arra buzdítsa a híveket, hogy - Eltalálták. Hogy vegyenek részt a népszavazáson, és mondjanak igent a kettős állampolgárságra.

A határon túli lelkészek egy héttel később, a népszavazás napján újabb igehirdetést tartanak szerte az országban, a fővárostól Debrecenig, Kecskeméttől Nyíregyházáig. És innentől már nem egészen korrekt a dolog. Arról, hogy a templomok mire valók, mindenkinek lehet véleménye, de az egyházak és a hívek ettől még arra használják istentiszteleti helyeiket, amire csak akarják. Ebbe se párt, se kormány, se újságíró nem szólhat bele.

A népszavazás napján azonban kampánycsend van. A közéleti szerepre vállalkozó egyházaktól ugyanúgy elvárható, hogy tartsák tiszteletben a kampánycsend előírásait, mint a sajtótól vagy a politikusoktól.

Az egyházak mértéktartása azért is indokolt lenne, mert senki nem ellenőrizheti, még csak nem is dokumentálhatja, mi hangzik el az istentiszteleteken. Fiatal baloldaliak egyszer már kitalálták, hogy a választási kampány idején hangfelvételeket készítenek a templomokban, botrány is lett - már az ötletből is. Jogosan.

Elképzelhető, hogy a népszavazás vasárnapján a határon túli lelkészek egyetlen szót sem ejtenek majd a kettős állampolgárságról, de ez kevés: a látszatát is kerülniük kellene, hogy ilyesmi előfordulhat. Ellenkező esetben az egyházak visszaélnek azzal a különleges, széles körű autonómiával, amelyhez hasonlóval más szervezetek nem rendelkeznek Magyarországon.

Forrás: Népszabadság, 2004. november 19.