| Végel
László
Magyar Szkülla és Kharübdisz
Magyarország december 5-én szavaz a kettős állampolgárság
bevezetéséről. A kezdeményezés minimum öt évet késett,
s legalább ennyit késtek a politikai pártok is. Bármelyik
változat kerekedjék felül, a pártok konfrontációjában
a kisebbségiek lesznek a vesztesek. Növekedik majd a
már eddig is érzékelhető feszültség az anyaországiak
és a kisebbségiek között, arról nem is beszélve, hogy
az ország lelkiismerete sem lesz tiszta: 2004-ben rá
kell döbbennie, hogy másképp érez és másképp cselekszik,
viszont még a nem hívei is tisztában vannak azzal, hogy
egy méltánytalan helyzethez járulnak hozzá. Arról fog
szavazni, hogyan érez, de nem arról, hogyan cselekszik.
Nemcsak Magyarország, hanem az egész kelet-közép-európai
és a balkáni régió problémájáról van szó. A Nyugat az
EU jelenlegi normarendszerét állítja példaként a Kelet
elé, de ne feledjük, hogy a legtöbb nyugati ország már
az unióba való belépés előtt fellazította az állampolgárság
merev doktrínáit, deszakralizálta annak fogalmát. Az
EU-n kívüli svájci, valamint az olasz vagy a francia
polgár kettős állampolgársága nem vált ki ellenkezést.
Az Európai Unióban gomba módra szaporodik a kettős állampolgárok
száma, a mobilitásnak köszönhetően számuk még nagyobb
lesz. A kettős állampolgárság tehát legális európai
státus, akkor is, ha rejtetten etnikai jellegű.
Kelet-Közép-Európában ugyanakkor nem került sor a fenti
fordulatra, habár égető szükség lett volna rá. Horvátország
már tett ebben az irányban meghatározó lépéseket, jelenleg
pedig Szerbiában készítik elő a határon kívül élő szerbek
letelepülés nélküli állampolgárságát elismerő törvényeket,
melyek mindkét országban feszültségcsökkentő szerepet
játszanak. Ezek az országok ezt megtehették vagy megtehetik.
Az EU-hoz tartozó Magyarország mozgástere azonban beszűkült,
s 2007 után, a schengeni térséghez való várható csatlakozással
tovább szűkül.
Kár tehát megkésetten ujjal mutogatni egymásra, hiszen
nem mondható, hogy "nemzetárulók" és "nemzetmentők"
vitatkoznak egymással. A most szemben álló politikai
erők múltbeli álláspontja nagyjából azonos. A baloldal
is, a jobboldal is másfél évtizeden keresztül óvakodott
vállalni az áttelepülés nélküli kettős állampolgárságot,
s e lemaradás az elkövetkező években nehezen hozható
be. Legfeljebb lépésről lépésre módosított törvényekkel,
rugalmasan: főleg azon térségek irányába, ahol a lemaradás,
várhatóan, több nemzedéket érint.
A kisebbségiek elszánt ragaszkodása a kettős állampolgársághoz
ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy az elmúlt másfél
évtized kisebbségtámogató stratégiája meddőnek bizonyult.
E közösségek lélekszáma az elmúlt évtizedben erősebben
csökkent, mint a pártállami népszámlálási időszakokban,
az asszimilációs trendek erőteljesebbek. Az elvándorlás
nem szűnt meg, mert ha nem az anyaországba, akkor Nyugatra
mennek. A vajdasági magyarok egy része már kettős állampolgár
valamelyik nyugati országban. Egyedül ezen az úton van
még visszatérés a szülőföldre. Nincs, nem volt a kilencvenes
évek magyarországi exodusa során sem, ezért például
a Vajdaságban egy elöregedett kisebbségi társadalomra
szakad a jövő. Az állampolgársági státus elnyerését
feltételező letelepedési kötelezettség radikálisan széttépte
a kilencvenes években áttelepültek kettős kötődési szálait.
Az áttelepülés nélküli honpolgársági státus létrehozhatta
volna a kettős helyzetben ingázó, dinamikus, modernizáló
kisebbségi réteget, az anyaországi törvények azonban
az agyelszívást és a tőkeátáramlást, a fiatalok kitelepülését
helyezték előtérbe. Ebben a helyzetben a puszta otthon
maradás szólama gyászbeszédre hasonlít.
A cselekvés kulcsa most is, mint korábban, a magyar
parlament kezében van. Végső fokon csak ott születhet
rugalmas, a különböző államokban élő kisebbségi közösségek
számával, erőforrásaival, a lehetséges EU-csatlakozási
időponttal, a diszkriminációs tilalmakkal, de a történelmi
adottságokkal is számoló, a fokozatosságot is figyelembe
vevő, a magyar állampolgárok érdekeit is szem előtt
tartó, a schengeni vízumkánonokat nem sértő döntés,
azaz módosított kétharmados törvény az állampolgárságról.
Olyan, amely átjárhatóvá tenné a schengeni aranyfüggönyt,
főleg ott, ahol e függöny tartósnak ígérkezik. Ez elől
elzárkózni vétség, többet ígérni hiba.
Az egymással feleselő követelményeket közös nevezőre
hozni pedig több lenne, mint csoda: valóságos bravúr.
De a hagyományos magyar megkésettség folytán a bravúrra
nagyobb szükség van, mint a csodára.
Végel László
a szerző újvidéki író
Forrás: HVG, 2004. november
25.
|
