Török Gábor

Az első hiba

A politikai elemzők gyakran eltérő logika alapján értékelik a politika történéseit. Akadnak olyanok, akik értékrendjüknek megfelelően kizárólag a célokat vizsgálják, helyes és helytelen kategóriákba rendezik a világot, és kezükben az ítélőpálcával jókra és gonoszokra osztják a szereplőket. Mások a hűvös értékmentesség jegyében távolságtartón és pragmatistán szemlélik az eseményeket, kizárólag technikákról, eszközökről beszélnek, hasznos és haszontalan eljárásokat különítenek el.

A közéleti kérdésekben is megszólaló magyar politológusok első generációja inkább az előbbi, a fiatalabb nemzedék inkább az utóbbi szerepfelfogáshoz áll(t) közelebb. Az értékmentességtől indulva, ám az igazságkeresés felé haladva meggyőződésemmé vált, hogy a célok és az eszközök csak együttesen vizsgálhatók. Ha így teszünk, elemzéseinkben a "könnyű esetek" mellett feltűnnek köztes megoldások is. Beszélnünk kell az egyes szereplőknek hasznos, ám illegitim vagy antidemokratikus lépésekről, mint ahogy nem egy példát találunk rokonszenves, ugyanakkor az adott szereplő politikai helyzetét nyilvánvalóan rontó eseményekre is.

Mindezt egy olyan politikai döntés miatt tartom fontosnak elmondani, amelyet mindkét logika alapján elhibázottnak, helytelennek és haszontalannak értékelek. A kormányzást nagy reményekkel és vitathatatlan hozzáértéssel elkezdő Gyurcsány-kabinet meglátásom szerint az elmúlt hetekben a decemberi népszavazás ügyében a célok meghatározásában és az eszközök megválasztásában is hibát követett el.

Az elfoglalt álláspont értékválasztás kérdése, a támogatás és az elutasítás mellett egyaránt felsorolhatók méltányolható és elfogadhatatlan érvek. Egyetértek azokkal, akik nincsenek meggyőződve arról, hogy helyes-e a döntést népszavazásra bízni; ezúttal azonban már nem a kérdés időszerűségéről, hanem a megválaszolásáról fogunk szavazni. Miközben a Munkáspárt kezdeményezését a kórház-privatizáció kérdésében magam is elutasítom, az állampolgárság ügyében a lehetséges forgatókönyvek, az érvénytelen szavazás, a nemek győzelme vagy az igenek többsége közül az utóbbi hatását ítélem a kisebb rossznak.

A kormány ebben a kérdésben másképp döntött; a véleményét tisztelem, de vitatom. Ám ha az volt a célja, hogy a kezdeményezés sikertelen legyen, vajon megfelelő eszközt választott- e? Szerintem nem. A kormányfő és stábja szakmai tévedésének tartom, hogy erőteljes, konfrontatív kampányba kezdett az elutasítás érdekében. Ha puha igent, esetleg halk nemet mondanak, vagy egyszerűen nem vesznek részt a kampányban, minden bizonnyal elérik céljukat. Sikeres, a szavazókat mozgósító kampányhoz ugyanis legalább két szereplő és éles konfliktus kell: ezek nélkül biztosra vettem volna a népszavazás érvénytelenségét. A kormány "őszinte kommunikációja" azonban kétesélyessé tette a referendumot. Ez - figyelembe véve az előzményeket - komoly politikai hiba.

Forrás: Heti Válasz, 2004. november 25.