Major Nándor

A kettős állampolgárság igénye

Az Európai Unió mindinkább államalakulattá változik, s a magyarság túlnyomó része ismét egy országban él majd. Egy, számára felettébb tágas hazában, amelyen belül a nemzet kisebb-nagyobb része vándorolni fog a jobb kereset csábításának engedve, s időnként megtér majd, s le is telepedik szűkebb hazájában, amelyet mindinkább a létező Magyarország képében fog felismerni, miközben az eddiginél nagyobb arányban olvad majd be Európa-szerte más nemzetekbe. De egy-egy szakma művelői közül jobb kereset reményében Magyarországra is vándorolni fognak az Európai Unió más-más országaiból, akik közül sokan beolvadnak majd a magyarságba, sokan meg idővel visszatérnek saját szűkebb hazájukba. Nemcsak magyarok élnek majd szerte az Európai Unióban, hanem "idegenek" is szerte Magyarországon. Ez lesz az élet rendje mindannyiuk számára. Ha a magyarság ezzel ellenkező politikát folytatna, az drága politika lenne, és csekély lenne a foganatja.

Ezért elérkezett az idő, hogy a magyarság új nemzetpolitikát dolgozzon ki magának. Szerintem nem célszerű továbbra is azt a politikát erőltetni, amely szerint a határon túli magyarságnak mindenáron szülőföldjén, a szomszédos országokba szakadt egykori magyar szállásterületeken kell megmaradnia és boldogulnia. A magyarság képtelen "belakni" a hajdan volt szállásterületeit. Létszáma és arányszáma minden egykori szállásterületén évtizedek óta rohamosan csökken. A magyarországi magyarság számára a szomszédos országokba szakadt szállásterületek majd egy évszázada nem jelentenek már kirajzási célpontot. És ezután sem számíthatunk arra, hogy majd azzá válnak. Az ott maradás erőltetett politikája túlságosan nagy árat követel mind Magyarországtól, mind az elszakadt szállásterületeken maradó, s azt ábrándosan hazafias cselekedetnek, sőt olykor hazafias érdemnek tekintő magyarságtól. Meg kell barátkozni a valószínűséggel, hogy távlatban a magyarság együttesen jól elférne egy fejlődésében új lendületet vevő, létező Magyarországon. Miként a németség is felfogta, hogy bőven elfér a kisebbre zsugorodott, létező Németországban.

Szerintem a jövőben nemzetpolitikaként célszerű volna párhuzamos utat járni: részint lehetőséget teremteni arra, hogy a hajdani szállásterületeken megrögzötten maradni óhajtó, mindinkább fogyatkozó magyarság méltányos, de szerény keretek között megőrizhesse nemzeti létét, részint viszont szervezett formában lehetővé tenni, hogy a hajdani szállásterületeket mind nagyobb számban elhagyni kívánó magyarság jó eséllyel szerencsét próbálhasson a létező Magyarországon. Ez a nemzetpolitika azt is jelentené, hogy a létező Magyarország mint állam lemondana arról a foszladozó ábrándról, miszerint, ha a szomszédos országokba szakadt magyar nemzeti közösségek politikai súlyára támaszkodva befolyást gyakorolhat az illető országok állampolitikájára, akkor regionális hatalommá válhat a Kárpátok menti térségben. Minél előbb ráébredünk, hogy Magyarország az Európai Unió keretében ily módon nem vívhatja ki magának a keleti peremvidék regionális hatalmának rangját, annál előbb összpontosíthatjuk mindmáig szétforgácsolt energiáinkat arra, amit közös érdekünkként még felismerhetünk: a létező Magyarország felvirágoztatására az Európai Unió keretében.

A magyarországi, a szlovákiai és a szlovéniai magyarság máris az Európai Uniót tekintheti tágabb hazájának. Valószínűnek látszik, hogy három éven belül a romániai magyarság is csatlakozhat hozzájuk. Nemrég a horvátországi magyarság számára is megnyílt a csatlakozás távlata. Miután a schengeni határok teljes szigora Magyarország és Románia, később már Horvátország határain is érvényesül majd, huzamosabb időre csak a szerbiai és az ukrajnai magyarság reked majd az új közös hazán kívül. Az tehát a kérdés, vajon a létező Magyarország tehet-e valamit annak érdekében, hogy a szerbiai és az ukrajnai, netalán a horvátországi magyarság felzárkózási esélyei - a nemzet többi részéhez képest - ne csorbuljanak jóvátehetetlenül. Annál is inkább, mert mind a szerbiai, mind az ukrajnai magyarság önhibáján kívül került mai, áldatlan helyzetébe.

Szerintem a szerbiai és az ukrajnai magyaroknak alanyi alapon nyújtandó kettős állampolgárság enyhíthetné a felzárkózási esély nemzeten belüli kettészakadását. Nem a külországokba szakadt magyarság általános szükséglete e pillanatban a kettős állampolgárság. Az Európai Unión belül élő magyarság számára a létező Magyarország minden tekintetben elérhető célterületté válhat. Szerbiában a munka- és az életminőség zuhanása óhatatlanul vándorlásra készteti az ifjabb nemzedék magyarjainak kötelékeket bontani kész részét. Senki sem kívánhatja tőlük, hogy elfecséreljék az életüket, ha másutt emberséges életet teremthetnek ővéik számára. Kettős állampolgárság híján megtörténhet, hogy a szerbiai magyar fiatalok kivándorlási súlypontjává - a hatvanas éveket követő évtizedek mintájára - ismét Kanada és Ausztrália válik, ahol egy-két évtizeddel ezelőtt tömegesen gyökeret vert rokonok és ismerősök támaszára számíthatnak.

Fontos volna, hogy a szerbiai és az ukrajnai magyarok ne háríthassák felzárkózási lehetőségük javításának a költségeit a magyarországi honpolgárokra. A méltányosság azt kívánja, hogy csak olyan magyarországi állampolgárságra tartsanak igényt, amely nem vonja maga után a szavazásra, az egészségvédelemre, a nyugdíjra, más szociális juttatásra való jogot, és a letelepedés terén sem károsítja meg a magyarországi adófizetőket.

A szerbiai magyarok szempontjából nagy kárnak tartom, hogy a magyarországi állampolgárok népszavazáson döntik el a kettős állampolgárság ügyét. Ez így elhamarkodott dolog. Türelmesen kellett volna még az egyetértést egyengetni, előkészíteni. Szerbiában csaknem mindenki, aki akar, hivatalos úton kaphat kettős állampolgárságot. A szerbek közül számtalan embernek van szerbiai állampolgárságon kívül boszniai vagy horvátországi állampolgársága is. A szerbiai bosnyákok bármikor folyamodhatnak boszniai állampolgárságért is. A szerbiai horvátoknak ahhoz, hogy horvátországi állampolgárságot kapjanak, elég írásban bizonyítaniuk, hogy horvát nemzetiségűek. A szerbiai szlovákok közül számtalanon rendelkeznek szlovákiai állampolgársággal. A szerbiai románok is fennakadás nélkül hozzájuthatnak romániai állampolgársághoz. És ebből egyik ország sem csinál kérdést. Mit jelentene a szerbiai magyarok esetében, ha a magyar állampolgárok netalán többségükben nemmel voksolnának a népszavazáson? Maradnánk egyetlen nemzeti közösség Szerbiában, amelynek tagjaitól az anyaország megtagadta a puszta kettős állampolgárságot? Túloznának-e azok, akik azt mondanák erre, hogy nem kellünk nekik a saját portájukon?

Ezt a rizikót, esetleges traumát szerintem el kellett volna kerülnünk.

Forrás: Magyar Szó, 2004. november 27.