Kis Tibor

Európa velünk lesz

Városligeti beszéde szerint Orbán Viktor most újra nekiveselkedik a nagy kihívásnak, hogyan lehetne tízmilliósból tizenötmilliós nemzetet teremteni. Önmagában e bejelentés nyilván nem hat a döbbenet erejével; Orbán már miniszerelnökként sem csinált titkot ilyen irányú ambícióiból és mindig szívesen pepecselt e probléma megoldásán. Ezért aztán ezúttal legfeljebb azért érdemes a fideszes vezető legújabb ilyen irányú gondolatkísérleténél elidőzni, hogy nyugtázzuk: kétségkívül van fejlődés a nemzetegyesítésről folyatott állandó vívódásban. Például a fideszesek ezt korábban mindig "határokon átívelőnek" gondolták. Most a kollektív kettős állampolgárság intézményének új keletű bűvöletében úgy látszik, mintha e szűkítő kitételt feleslegesnek ítélnék. Más kérdés: ha nem a "határokon átívelve" zajlik a fideszes nemzetegyesítés, akkor vajon hogyan?

Legalább ennyire érdekes a státustörvényhez való fideszes viszonyulás. Azt lehetett ugyanis gondolni: a kettős állampolgárság vitájában a párt igyekszik majd elegánsan átsiklani a számára kétségkívül kudarcos emlékű státustörvényen. De nem. Előbb Kövér László kezdte pártja legjelentősebb nemzetpolitikai tettei között felemlegetni a jogszabályt, Orbán pedig már egyenesen arról beszélt, hogy a törvényt az MSZP "kormányra kerülve megcsonkította".

Egy ilyen ügyben azonban Orbán részéről kockázatos vállalkozás a kollektív amnéziára építeni. Hiszen nem volt az még olyan régen, hogy ne emlékezne az ország, mekkora nemzetközi leégést jelentett számunkra e jogszabály eredeti, fideszes verziója. És hogy milyen kínos vesszőfutás révén sikerült Orbánék utódainak megmenteniük e jogszabály védhető részét. Mivelhogy a státustörvényt - kell-e egyáltalán mondani a nyilvánvalót - nem Medgyessyék csonkították meg, hanem Európa tört felette pálcát.

Érthető persze, hogy a státuskudarcot Orbánék miért lőcsölik mégis MSZP-re a kettős állampolgársági vitában. Hiszen ha a valóságos helyzetnek megfelelően írnák le a történteket, azzal saját mulasztásaikra, mindenekelőtt a szükséges nemzetközi egyeztetések negligálására hívnák fel újra a figyelmet. Másrészt pedig előtérbe kerülne az a kérdés, ami a kettős állampolgárság körüli csetepatéban eddig még soha komoly formában nem merült fel. Nevezetesen: előfordulhat-e egy esetleges kollektív kettős állampolgársági rendelkezéssel hasonló nemzetközi vihar, mint ami két-három évvel ezelőtt a státustörvény esetében kitört?

Az igenért kampányolók úgy tesznek, mintha teljesen világos volna a helyzet. Csak hát annak idején a kedvezménytörvény előkészítésekor is azt hallottuk az Orbán-kormánytól, hogy "Európa velünk van, a szomszédoknak pedig semmi közük hozzá, hogy az anyaország ajándékot akar adni az ott élő magyaroknak". Most is ezt halljuk - de tényleg így lesz-e? Tény, egy alacsonyabb rangú EU-hivatalnok a napokban csupa jóval biztatott minket. Ám az EBESZ és a szomszédok részéről - állítólag - mégiscsak erősödik az aggodalom.

Nem árt hát az óvatosság. Kizárható-e például, hogy az unió csak akkor mutat majd érdemi figyelmet a magyar kettős állampolgársági ügy iránt, ha schengeni belépésünk, vagy az uniós munkavállalás liberalizálása kerül majd szóba? Vagy pedig - mint a státusügy idején - amikor Pozsony és Bukarest elkezdi felemelni hangját. És e tekintetben hogyan kell értékelni Dzurindának azt a kijelentését, hogy Pozsony "nem idegeskedik" az esetleges a magyar kettős állampolgársági döntések miatt. - A kedvezménytörvény vitájában is ezt az álláspontot képviseltük és a külföldi közvélemény egyértelműen a mi pártunkra állt - tette hozzá mindehhez a szlovák kormányfő. Kell-e egyáltalán az ilyen szurkapiszkákra figyelmet fordítanunk? Talán nem. De azt nyilván nem árt állandóan észben tartani, hogy egy-egy nagy ívű magyar nemzetpolitikai döntés idején Európa és a szomszédok a jövőben már valóban mindig velünk lesznek. Igaz viszont, hogy - mint a státustörvény, vagy Bős esete mutatta - nem feltétlenül ami oldalunkon.

Forrás: Népszabadság, 2004. november 29.