Sebes György

A politika martaléka

Most hogy itt van a népszavazási kampány finise, már mindenki úgy érzi, kell valami nagyot mondania.

Vagy legalább valami olyasmit, ami annak látszik. Állást kell foglalni. Hogy állásfoglalásra bírják az embereket. És közben mindenki - értsd: minden politikus - elfelejti, hogy tulajdonképpen neki itt - most és ebben a helyzetben - csendben kellene maradni. Mert az embereknek, maguknak, bensőjükből fakadóan kell dönteniük a december 5-iki kérdésekről és ahhoz, hogy dönteni tudjanak, nincs szükségük a politikusok segítségére.

Csakhogy a politikusok - a rendszerváltás óta hagyományossá vált buzgóságuk és a "mindenbe bele kell szólni, akkor is, ha semmi közöm hozzá" elve alapján - ezt nem engedhetik meg. Sem maguknak, sem a népnek. Így pedig a politikusok szép lassan - újra - belemanőverezték magukat egy olyan helyzetbe, amiből jól már nem jöhetnek ki. Persze saját híveik még hisznek és bíznak bennük, de ez feltehetően önmagában nem elég ahhoz, hogy a népszavazáson az általuk óhajtott végeredmény szülessen, még kevésbé pedig a hőn óhajtott majdani választási győzelemhez.

A szocialisták lassacskán aligha hitethetik el bárkivel, hogy ők a határon túli magyarok barátai. A Magyar Állandó Értekezlet kudarca és a két nem melletti kampány - hiába az akár megfontolandó érvek is - nem tüntetik fel őket jó színben egyre gyarapodó ellenfeleik szemében. Gyurcsány Ferenc pedig - aki nemrég még azt mondta, sem a kormány, sem ő nem kívánja befolyásolni, hogyan szavazzanak az emberek a kettős állampolgárságról - tegnap már határozottan állást foglalt. Úgy vélte, a többség a kételkedésüket megfogalmazók pártján áll. És arra bíztatta hallgatóságát, legyen ereje, legyen bátorsága a baloldalnak ahhoz, hogy "a csalfa szirénhangok helyett" meghallja Magyarország hangját. S hiába lehet igaza abban, hogy a Fidesz saját céljaiért használja fel a referendumot (is), valamint kétséges, hogy a jobboldal által az országnak ajánlott út jó, mindez a választási (népszavazási) propaganda nyelvére lefordítva neki (és pártjának) viszont egyáltalán nem hasznos.

A másik oldalon pedig újra előjött, ami 2002 óta "hiányzott" (erősen idézőjelben): az emberek - a választók - felhasználása, egyúttal mozgósítása. Orbán Viktor a kampány finisében egy hét alatt 13 nagyvárost keres fel, bejárja az egész országot, hogy elmondja, miért kell igennel szavazni. Nincs hiány nagy szavakban és "orbáni" fordulatokban. Történelmi tettet hajthatunk végre - mondta a körút budapesti nyitányán -, a tízmilliós Magyarországból tizenöt milliós nemzetet teremthetünk és összeilleszthetjük a nemzeti öntudat darabokra tört tükrét. Már ennyiért is megérné, ha nem tudnánk, hogy az előző ciklusban - valamiért - az Orbán-kormány nem próbálta meg végrehajtani ezt a történelmi tettet, most pedig a szólamokon túl pontos elképzeléseik nekik sincsenek, hogy az igenek többsége esetén miképpen kellene kezelni azt az egész problémát. De a kampány arra mindenesetre jó az ellenzéknek, hogy ismét néhány nagyot belerúgjon a kormányba. Csak hogy ki ne jöjjön a gyakorlatból.

A kampány utolsó hetében még sok érdekeset hallhatunk majd. A politika visszahúzódás helyett újra elönt mindent. S addig bombázzák az embereket, amíg meg nem adják magukat. Az lesz aztán a nagy siker. A bensőből kiinduló állásfoglalás így válhat a politika martalékává. És nyilván már előkészületben vannak a referendum utáni nyilatkozatok is. Minden eshetőségre, variációra készen. Magyarázat mindenre van. Talán csak arra nincs, miért nem lehet hagyni, hogy fontos kérdésekre - ha már egyszer nekik szegezik - az emberek maguktól válaszoljanak.

Forrás: Népszava, 2004. november 29.