Dr. Balogh András

Kettős állampolgárság?

Viszonylag nem is olyan rég felvetették az ötletet, hogy a "határon túliaknak" meg kell adni a kettős állampolgárságot. Azonnal riadót fújtak, hogy Magyarországot 23 millió román árasztja el, leverik a munkaerő árát, élvezik a társadalombiztosítást és még sok más előnyt. "Illetékes" rájött, hogy ez enyhén szólva badarság, hiszen Romániának nincs 23 millió lakója, amennyi pedig van, az sem mind román nemzetiségű. A határon túliaknak viszont segíteni kell, kitalálták tehát a Státus Törvényt. Ennek tartalmát, nem lehetett pontosan ismerni, de az elnevezésből valamelyes közjogi státusra lehetett következtetni. (Az Állam- és Jogtudományi Enciklopédia a statust személyek jogállapotaként határozza meg.) Ez is soknak tűnt, jött tehát a kedvezménytörvénynek nevezett valami, amit elvi soknak tűnt, jött tehát a kedvezmény-törvénynek nevezett valami, amit elvi jelentőségű lépésnek is fel lehet fogni (hátralépésnek!), mivel már nem jogot adott, hanem kedvezményt, aminek megadása kizárólag a kedvezményező (politikailag meghatározott) akaratától függ. A fejlődés itt sem állt meg, feltalálták a "külhoni állampolgárságot", és a demokrácia elveit következetesen alkalmazva, népszavazást írtak ki.

A különbség igazolására elégnek tartok egyetlen példát. Miután a "23 millió román" ideje lejárt, az akkori magyar kormánypárt azzal riogatta polgárait, hogy ha bevezetik a kettős állampolgárság intézményét, akkor előfordulhat, hogy esetleg nem a magyar állam területén lakók szavazata dönti el a Parlament és, következésképp, a kormány összetételét. Ennek volt is valamennyi valóságalapja, hiszen egy bizonyos magyarországi (szándékosan nem írtam "anyaországit") párt erdélyi tájainkon jól érezhető népszerűségnek örvendett. Következésképpen, kasztrálták a határon túli állampolgárságot, kivágták a kiemelkedően fontos alapvető állampolgári jogot, a választói és választhatósági jogot. A műtétet érzéstelenítés nélkül hajtották végre. Fájdalmas volt, de túléltük.

Jött tehát a népszavazás az állampolgárságról. Tekintve azonban, hogy a választópolgárokat nem lehet állandóan az urna elé vinni, készítettek egy csomagot, amiben díszcsomagolásban szerepel az úgynevezett kórházprivatizáció és a külhoni magyar állampolgárság, mégpedig ebben a fontossági sorrendben.

Tehát, akinek nem kellenek magánkórházak, az, ha már benn van, a második kérdésre is nem-mel pecsétel. Számomra a két kérdés összekapcsolása érthetetlen, de ez csak az én hibám lehet.

Az állampolgársági kérdés népszavazással való eldöntését több ok miatt nem értem.

Nem néppolgárságról (ami tudtommal a Terrán nem létezik), hanem állampolgárságról van szó, amit az illetékes állami szervek adnak meg, és (ritka esetben) vonnak meg. Az Olvasó elnézését kérem, de saját példámat hozom fel. Megszülettem, nem kértem, de megkaptam a román állampolgárságot. Eltelt néhány év, akkor sem kértem, mégis magyar állampolgár lettem. Négy év múlva, szintén külön kérés nélkül, újból román állampolgárrá váltam. Ezt a procedurát annyira megszoktam, hogy úgy képzeltem, a kettős állampolgárságot is kérés nélkül (alanyi jogon) kapom meg. Nem úgy van az - mondja Illetékes nemzettársam, döntsön az Istenadta Nép. Jó kérem, de melyik nép? Természetesen a magyar állampolgárok. Ugyanakkor erőteljes kampányt indítottak minden hírcsatornán, hogy a szavazásra jogosult polgárok ne áldozzák fel jól megérdemelt pihenőnapjukat, hanem üljenek csak nyugodtan otthon, ha pedig mégis elmennek, saját, jól felfogott érdekükben, mondjanak nemet.

Összegezve a fentieket, talán nem túlzás azt mondani, hogy rólunk döntenek nélkülünk. Ez ismerős.

Kevésbé ismerős viszont, hogy azért, ha közvetve is, de csak beleszóltunk a kettős állampolgárságról zajló politikai vitába. Gondolok a MÁÉRT novemberi értekezletére, ahol kirajzolódtak a frontvonalak. Az előjelek egyáltalán nem voltak biztatóak, de már a felszólalások nyilvánosságra hozott részleteiből is kitűnt, hogy a határon túli résztvevők - Délvidéktől Erdélyen át Kárpátaljáig - egyhangúan a népszavazás kiírása és az "igen" mellett szólaltak fel. (Hogy a zárt ajtók mögött mik történtek, azt sejteni lehet.) Még örvendetesebb, hogy véleményükhöz csatlakozott a magyar parlamenti ellenzék is. Következmény: a sorrendben nyolcadik értekezlet zárónyilatkozat elfogadása nélkül ért véget. Félretéve az apróbb eljárási hibákat, ezt akár közvetett (elektoros) szavazásként is értékelhetjük anélkül hogy betegesen optimisták lennénk.

Népszavazás tehát lesz, az eredményt azonban nem lehet megjósolni. Nem kizárt, hogy nem mennek el elegen szavazni, és akkor marad minden a régiben, nem voltunk és egyelőre nem leszünk kettős állampolgárok - esetleg 2007-ben EU-polgárok is. Elméleti lehetőség, hogy december 5-én több lesz a "nem", és akkor is marad, ahogy van. Amennyiben a magyar szavazók többsége igent mond, hosszadalmas közjogi eljárás kezdődik. Törvényjavaslatot készítenek, a politikai szervezetek alkudoznak, egyezkednek, módosítják (esetleg többször is) a javaslatot, majd az Országgyűlés plénuma elé terjesztik megvitatásra és elfogadásra. Az eljárás tehát elég hosszadalmas, ennek viszont az az előnye, hogy amíg tart, a problémát nem lehet a szőnyeg alá seperni, és a megoldás hangzatos című programokkal helyettesíteni.

A kettős állampolgárság körüli, időnként sportszerűtlen küzdelemben egy közgazdász azzal riogatta honfitársait, hogy az intézmény elősegíti a határon túli magyarok kivándorlását, és minden magyar adófizetőnek évente több ezer forintjába kerül. Ezt nem lehet szó nélkül hagyni.

Szomorú, hogy az említett közgazdász nem egy KFT segédkönyvelője, hanem a Magyar Köztársaság hivatalban levő miniszterelnöke. No comment - mondják az angolok, de mi nem vagyunk angolok, ránk ez nem vonatkozik, tehát igenis, kommentálunk.

Bár nem vagyok közgazdász, annyit tudok, hogy a pénz értékmérő. Ez igaz. Viszont az is igaz, hogy vannak olyan emberi értékek, amik sem euróban, dollárban, fontban, forintban vagy akár lejben nem értékelhetők. Ebbe a csoportba tartozik például a barátság, a szeretet és sok más emberi érzelem, amelyek sokunk számára nagyobb értéket jelentenek, mint egy Jaguár vagy egy (akár több) luxusvilla. Excellenciás Uram! Rólunk sem szabad megfeledkeznie, mint ahogy nem feledkeznek meg azok a magyar állampolgárok, akik Önt megválasztották.

Továbbá: aki Magyarországra akar áttelepülni, az eddig megtette és a jövőben is megteszi, attól függetlenül, hogy hány állampolgársága van. Azt sem tartom lehetetlennek, hogy a kettős állampolgárság nem hogy növelné, esetleg csökkentené az áttelepülők számát egyszerűen azért, mert nem kötelezik rá, hogy amikor átmennek a határon, felégessék maguk mögött a hidat.

Természetesen nem tudhatjuk, a kifogásolt számolgatásnál mi volt a kiindulópont. Vajon számításba vették-e azt a tagadhatatlan tényt, hogy az eddig áttelepültek jelentős részének volt valamilyen szakképesítése, a 10–15 évi taníttatásuk pedig az "agyonféltett" magyar adófizetőnek pontosan 0 forintjába került? Nem tudom, de nem is hiszem, ha pedig ez kimaradt volna, akkor a karácsonyi ajándék (ahogy Ön méltóztatott nevezni) ugyancsak szegényes. Ennek ellenére, maradunk, akik voltunk, remélve a minél közelebbi kettős állampolgárságot, mégpedig nem mint ajándékot, hanem mint jogot.

Forrás: Szabadság, 2004. november 29.