| Kőrossi
P. József
Én mire szavazhatok?
Nem az a baj, hogy nincs jó döntés, sokkal inkább az,
hogy nem korrigálható.
Lehetséges, hogy a december 5-i népszavazás Orbán
Viktor második miniszterelnökségéhez vezető út egyik
állomása lesz. A Magyarok Világszövetsége annak a Fidesznek
a támogatásával lehet most felelőtlen, történelmet gerjesztő
szekértáborok tologatója, aminek a több éves agonizálását
köszönheti. A Fidesz pedig annak a Világ(?)szövetségnek
a szekértolója, amelyet néhány éve azért lehetetlenített
el, mert Csoóri Sándor után nem volt hajlandó jelöltjét,
Boross Pétert elnökévé választani.
Köpni és hányni kell? És akkor mi van? Látjuk, hogy
semmi!
Az állampolgárságom fáj. Az állampolgárságom fáj neked
is, aki adtad.
Többéves lelki válság után - ne haragudj, nem tudom
másképp nevezni -, 1982-ben, névházassággal költöztem
Budapestre. Egy lány, mai napig jó barátom, de 1984
óta már nem a "feleségem", átmenekített, egy
másik család pedig befogadott, amíg talpra nem álltam,
el is tartott. Harmincévesen mindenféleképpen itt lettem
felnőtt. Családot kaptam, majdhogynem új apát, és még
egy családot, a sajátomat, később. Lettem, aki vagyok.
Három - magyar, nagyváradi és európai tudatban nevelt
- gyermek apja.
Ha nem ebben a sorrendben történik meg velem az életem,
lehettem volna még alkoholista, költőcsemete, szájhős,
és egyszer öngyilkos, aki már nem leszek.
Mégis vagyok egy kicsit, amikor odagondolom magam,
ahol nem voltam az, aki vagyok.
Nagyváradon áruló lettem, ahogy majd most, bárhogy
szavaznék is, megint az leszek.
Az "anyaországtól" többéves várakozás után
kaptam állampolgárságot. Felesküdtem a Magyar Népköztársaság
alkotmányára. Sem akkor, sem azóta nem kérdeztem: vajon
mitől vagyok jobb magyar, mint az, aki hazaszületett
és a villamosjegyén kívül nem esküdött fel semmire.
Mikor kell felesküdnöm a köztársaságra is?
Őket, akik ottmaradtak, cserbenhagytam, ti, akik semmire
nem esküdtetek fel, befogadtatok. Miért akartok arra
kényszeríteni, hogy én döntsem el, jöhetnek-e, akik
ottmaradtak? Népszavazgatós demokráciában fogunk élni,
tessék mondani?
Miért nem mondjátok meg nyíltan: jönni kell. Ténylegesen
vagy virtuálisan, öt év alatt, tizenöt vagy ötven év
alatt. Közös hazánk lesz az anyanyelvi Amerika és a
legnagyobb kaland.
Ki tartja számon az erdélyi elit gyermekeinek külföldi,
egyetemi útjait? Ezeknek az utaknak ötszáz éve máig
ható hagyománya és eredménye van. Hányan fognak adófizető
állampolgárként hazatérni? Hová mennek haza, ha hazajönnek?
Lefejeztük az erdélyi magyarságot (zsidóságot, svábságot,
szászságot, akik addig mind magyarok, szászok és svábok
voltak, de leginkább erdélyi tudatúak, akik közös erdélyi
tudattal rendelkeztek). Eljött, elment az értelmiség
java. Ottmaradt a legjobbak maradéka. Nem feltétlenül
a legjobbak vagy a legrosszabbak, de azok, akik számára
a hűség minden észérvnél többet adott. Több tehetetlenséget
és gátlóbb hűséget, mint azoknak, akik hozzájuk képest
mégis: hűtlenek maradtak.
Nekem a hűség nem jelentett semmit. Ma sem jelent,
ha ára van, ha fizetnek vagy fizetni kell érte. Ezzel
együtt jó magyarnak, hazafinak és hűséges európainak
tartom magam.
1982-ben jobb magyar, jobb hazafi mondta, hogy inkább
örültem volna a lyuknak a seggemen Nagyváradon, lakásigénylésemmel
őt fosztogatom, miattam jut fél évvel később ugyanahhoz,
amihez én akkor még nem jutottam, később is csak saját
pénzemen, munkám és erőm áruba bocsátása révén. Rabszolga
vagyok, a szónak szociális és kereskedelmi értelmében.
Befogadóim, és egykori "feleségem" ma is
érzelemgazdag, realista gondolkodású (nehéz leírni:
magyar) emberek. Nem ők románoznak le, és nem ők azok,
akik hozzáteszik: tudod jól, nem rólad beszélek.
Hát miről beszélsz, becsületes, jó magyar ember, jó
magyar polgári demokratám? Melyik románról? Csak nem
arról, aki most majd nemmel szavaz? Hiszen már be lett
jelentve, hogy becsületes magyar nem lehet, aki nem.
Hontalan útlevéllel a zsebemben, leendő gyermekeimre
való tekintettel kérvényeztem állampolgárságomat. A
hatóság, magyarságom akkori őre próbált lebeszélni.
Minek az? Nem látom, hogy bolgár, csehszlovák, vietnami
meg endékás német állampolgárok egyike sem akar magyar
lenni. Bennem miért olyan gát nélküli a hazaszerető
buzgalom?
*
Megnyomták a csengőt. Olyan valaki tette, aki belülről
nyomhatta meg, és tisztában volt azzal, hogyan reagálnak
azok, akik kívül vannak a házon, de hallják a csengő
hangját, és régóta hallani akarják. Mit tehetnek? Akik
belül vannak, nem akarják rögtön meghallani, hiszen
valaki hülyéskedik. Belülről nyomják, mégis kint hallani
erősebben. Fütyörésznek, sípolnak, nádihegedülnek hozzá
azok, akik az anyaországban akarnak jó románok lenni
mindenáron.
Ajtót nyitok-e neki? Neki, a lakásban lévőnek, aki
kívülről nyomja a gombot, ami bent van, neki, a lakásba
bejáratosnak? Vagy, bár otthon vagyok, úgy teszek, mintha
nem hallanám.
Ha csengetnek és otthon vagyok, nem tehetem meg, hogy
nem nyitok ajtót, bárki akárhonnan csengessen is. Napóleonkának
is ajtót nyitok. Legfeljebb az ajtóban beszélgetünk.
A telefont is felveszem, ha a hívó kellemetlen, akkor
is. Beszélgessünk. Békét akaró emberek között többnyire
béke lesz.
A Patrubány-gombócot a Fidesz képes volt lenyelni.
Időben ismerte fel, hogy évekre jövőcsináló lehet, s
hogy az milyen, kit érdekel majd, ha jövő.
Az MSZP és az SZDSZ elszalasztotta a pillanatot. Nagyképűsködtünk,
finnyás értelmiségiként viselkedtünk (máskor is). A
gombócot abban a pillanatban lehetett volna nyeldekelni,
amikor az aláírásokat az aluljárókban gyűjteni kezdték.
Akkor lehetett volna előállni a Szülőföld-programmal.
Akkor a gombócot és a "történelmi pillanatot"
még senki nem vette komolyan.
Patrubánynak tökmindegy volt, ki támogatja. Aki akkor
csak túlélni akart, ma történelmet csinál.
Aki állampolgár, az választó és választható. Születhetnek
új, ezt korlátozó törvények is.
Azok, akik most azt akarják, hogy igennel szavazzak,
ilyen törvényeket készítenek elő. Megkérdezte-e valaki
időben a hátáron túli énünket, mondjuk egy népszavazás
keretében, hogy akar-e testhez kötött kézzel, szabadlábú
állampolgár lenni? Megkérdezte-e őket valaki, hogy akarnak-e
románok lenni Magyarországon?
Akarsz-e bozgor lenni a tieid között? Nem kérdezett
meg senki. Nem kérdezett meg a hazaáruló bolsevik/liberális
kurzus sem. Nincs baloldalod. Baloldalod sincs!
Legalább két parlamenti párt azt várja, hogy hívei
pártkatonaként szavazzanak érzelmi felindulásból feltett
kérdésekre. Meglehet, ezúttal kevés lesz a pártkatona.
Szavazhatok-e az ellen, hogy hetvenéves anyám magyar
állampolgár legyen?!
*
Akárki nyerjen is, ha nyerni még lehet, az évekkel,
évtizedekkel ezelőtti, a pártdiktatúrában s az azután
állampolgárságot szerzett magyarok szavazataival nyer.
A győző azok szavazataival jut érzelmi és kizárólag
politikai előnyhöz, akiket a különböző rendszerekben
a legkülönbözőbb pártok Magyarországra telepítettek.
Esetleg megvásároltak. Három-öt-nyolc éven belül, persze,
bele lehet bukni ebbe is, de nagyon biztosnak tűnik,
hogy azok nagy többsége, akiknek személyes és érzelmi
kapcsolatuk van erdélyi magyarokkal, igennel szavaznak
december ötödikén.
Erdélyben sem az MSZP-nek, sem az SZDSZ-nek nem voltak,
nincsenek tudatosan épített személyes kapcsolatai. Sem
érzelmiek, sem racionálisak, sem tartalmiak, sem érdekeltségiek,
sem ideológiaiak.
Az alábbi mondatokért (is) kövezés jár.
A legtöbb erdélyi, legális vagy fekete munkavállaló
az építőiparban vagy a mezőgazdaságban jut idény- vagy
segédmunkához. Azokon a területeken, ahol ma a legtöbb
cigányembert foglalkoztatják. Az erdélyi építőipari
segédmunkás a magyarországi cigánynál is olcsóbb, és
sajnos, kevésbé büszke munkaerő. Ha végiggondoltátok,
a baj nagyobb, mint gondolnátok.
Senkit sem érdekel, hogy jó román szomszédunk milyen
ajándéknak tekinti azt a nyolcszázezer, uszkve kétmillió
magyar állampolgárt, akikkel egyelőre csak fenyegetőzünk.
Jönnek Erdélyből a munkavállalók, elvégzik azt, amire
már nincs vállalkozó, ők lesznek a mi török vendégmunkásaink,
és még szaporítanak is. Jó befizetők lesznek, adóznak
és fizetik a társadalombiztosítást egy olyan társadalomban,
ahol egyre kevesebb a munkavállaló, így az aktív befizető
is. Jönnek majd azok is, akik a román társadalombiztosítást
gyarapították, de nyugdíjért állampolgársági jogon itt
folyamodnak. Megadjuk nekik, vagy nem adjuk meg? Mit
kezdünk azzal a szekustábornokkal, aki havonta csaknem
kétszázezer forint nyugdíjat zsebel, pedig nyolcvankilenc
karácsonyán az egyik erdélyi nagyvárosban még lövetett
volna a felvonuló magyarokra.
Választható lesz? Ki világítja át? Ki kit világít
át? Az a bizottság állít ki rólunk (kivándoroltakról)
erkölcsi bizonyítványt Bukarestben, amelyiknek román
tagjai a Nagy Románia Párt fasiszta elveket valló vezérét,
a Ceauºescu-időszak egyik leggátlástalanabb
együttműködőjeként besúgó tevékenységéért felelősségre
vonnák, de ebben éppen egy - az egyetlen - magyar képviselő
akadályozta meg őket?
Romániában a cigányság kiszolgáltatott. Erdélyben is
az. A kutya sem veszi emberszámba őket. Fel vagyunk-e
készülve - jóindulattal mondom - honfoglalásukra? Ezerkilencszázkilencvenakárhány
márciusában, amikor Marosvásárhely főterén a segítségünkre
törtek, azt kiabálták: "Tartsatok ki magyarok,
jönnek a cigányok!"
Az Európai Unió egyik tagja olyan ország állampolgárainak
ad (európai?) útlevelet, amelyik nem tagja az Uniónak.
*
Miért kellene felfogjam, mennyibe kerül? Kilencvenmilliárdba?
Százhetvenkettőbe? Semmibe? Esetleg éppen annyiba, amennyit
szívesen megadok piripócsi Belzebúbnak is? Miért kellene
felfognom, hogy ő tart el engem? Miért aláztok meg?
Mi célt szolgál, ha szavazok népileg?
A Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki megjelenésével defenzívába
kényszerült Fidesz-vezetés ismét offenzívába lendülhetett.
Patrubány tartja a markát, hiszen a Fideszt kezdeményező
pozícióba jutatta, de nincs az a klub, ahol a koldusmarkot
komolyan vennék.
A Magyarok Világszövetsége végre valahára hírhedté
lett elnökének felmérései, amikor a magyarországi adófizető
zsebében kotorászik, azt mutatják, hogy általad nyolcszázezer
befizetővel gyarapodunk. (Ti lesztek a mi megmentőink.)
Amikor érzelmi hazafinak mutatkozik, azt mondja, nem
kell tartanunk tőled: te mind és mindig ott maradsz
a szülőföldeden. (Én is ott maradtam, meg ő is.)
Vannak-e érvényes elvek? Elvek, egyáltalán, vannak-e?
Erről is szavazunk december ötödikén. Ha vannak is,
azokat nem a pártok gyakorolják. Azok az elvek, amelyeket
a pártok gyakorolnak, még mindig láthatatlanok.
Szavazó! Elveid vannak-e?
Igennel akkor szavazok, ha Te csengetsz személyesen,
és azt mondod: élni, szeretni, lenni jöttél. (Miért
ne szerethetnél pártot is magadnak?)
Nemmel akkor, ha Téged is megkérdeznek, és Te nemmel
szavazol.
Érvénytelent nem adok. Te nem érdemled.
Nincs jó vagy rossz döntésünk. Úgy döntünk, hogy még
nem szabad magyarnak lenni.
Mikor mondtam én, hogy fáj nekem valami? Mindig azt
mondtam: neked fáj!
A véletlen hozta úgy, hogy az elmúlt hétvégét Székelyudvarhelyen
és környékén, Segesváron és környékén, Marosvásárhelyt
és környékén töltöttem. Csíkszereda polgármestere testvérvárosainak
(Gödöllő, Kaposvár, Cegléd, Makó, Tiszaújváros, Óbuda,
Budakeszi, Gyula és Heves) polgáraihoz fordul, míg Székelykeresztúr
helyi tanácsa Karcag, Dunakeszi, Ajka, Kunszentmiklós,
Kalocsa, Dévaványa, Derecske és Csurgó polgárait szólítja
meg, kérve, hogy igennel szavazzanak. A sor korábban
kezdődött, és gondolom, azóta is tart. Mit teszel?
Úgy hozta a sors, hogy mindig ebédelni kellett valahol.
A pincér így búcsúzott: Kérem, szavazzon jól december
ötödikén. Mit teszel?
Forrás: Élet és Irodalom, 2004.
november 26.
|
