Dudás Károly

Vigyázó szívetekkel...

Ha csődöt mond az emberi értelem, s a szív is kihűlni látszik, végső menedékért mindig a magyar költészethez és irodalomhoz folyamodunk.

Máraihoz, Reményik Sándorhoz, s megyünk vissza egészen Kölcseyhez, Aranyhoz, Batsányi Jánoshoz. Hátha gyémántkemény, halálpontos szavaiktól észhez térnek az eszementek, elszégyenlik magukat (ha még maradt bennük szégyenérzet) a kihűlt szívűek, a másságot dicsőítők, a magukét (magukét?!) utálók. Hátha. Igen: "Nyújts feléje védő kart!" Igen: "Élni fog a nemzet, / amely összetart." És Batsányi "Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!"-e helyett a Vigyázó szívetekkel a végekre figyeljetek!

Reményik Sándor a trianoni szörnyűség millió tonnányi terhe alatt mily elkeseredetten, mily kétségbeesetten, mily felháborodottan perlekedett mindenkivel, aki ránk hozta vagy elfelejtette a rettenetet.

Keserű szívvel bizony mondom nektek,
Ti csonka-magyarok:
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ma már a Végeken dobog.
(...)
Hangos szóval ne fogadkozzatok:
Hogy "soha!" s "mindörökké!"
Szétporlanak az arany-szólamok
Iszapos durva röggé.
Térjetek magatokba.
És próbáljatok önön-magatokhoz
És próbáljatok hozzánk méltók lenni...

És hogy perlekedett a végvári lantos némely pesti poétákkal:

Szeretnék most a lelketekbe látni,
Látni, hogy színes szókkal játsztok-e,
Mikor mi már csak hörögni tudunk,
Mert fojtogat az ellenség keze?

Nekem most nincs semmiféle perem némely pesti poétákkal: Csoóri Sándor, Tornai József, Juhász Ferenc, Nagy Gáspár, Jókai Anna, Kalász Márton, Döbrentei Kornél... pontosan tudja, mi történik velünk itt a végeken, s azt is, hogy őnekik otthon most mit kell tenniük. Azokkal pedig, akiket hidegen hagy a MI sorstalanságunk, hasztalan is perlekednék. Ők már nem beszélik az emberi beszédet...

Persze, nem csupán magyar szívű költőink és íróink tudják ezekben a számunkra sorsdöntő pillanatokban, hogy mit kell tenniük, hanem az anyaországi társadalom legkiemelkedőbb politikusai, tudósai, művészei és sportolói is. Mély sebeinkre igazi gyógyírt jelentenek Mádl Ferenc, Orbán Viktor és MDF-es barátaink (álljanak is bármelyik oldalon) testvéri megnyilatkozásai, az értékmegőrzők: Bánffy György, Bitskey Tibor, Buzánszki Jenő, Cseh Tamás, Egerszegi Krisztina, Eperjes Károly, Esztergályos Cecília, Fábry Sándor, Grosics Gyula, Gyarmati Dezső, Hargitay András, Kárpáti György, Kemény Győző, Mészöly Kálmán, Pataky Attila, Pitti Katalin, Raksányi Gellért, Reviczky Gábor, Szabó Csilla, Szikora Róbert, Varga Miklós, Vikidál Gyula... biztató szavai.

"Az elszakított magyarok csak azt kérik, hogy a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett népszavazáson mondjunk igent arra, hogy kedvezményesen megkaphassák a magyar állampolgárságot" - írják Nyújts feléje védő kart! című szép dokumentumukban. "Anélkül, hogy ehhez el kelljen hagyni a szülőföldjüket. Otthon akarnak maradni, teljes jogú magyarként... Mondjunk igent a közös felemelkedésre!... Nyújtsunk feléjük védő kart! Együtt erősebbek vagyunk, együtt sikeresek leszünk! Magyar állampolgárságot minden magyarnak!"

Jó a jó oldalon állni, írtam egy jóval korábbi vezércikkemben. Most is ezt érzem, most sem írhatok mást.

Barátaim, ahogy közeledik december 5-e, én egyre bizakodóbb vagyok. Mélységes mély gödörből kapaszkodtam fel idáig: a reménykedés kapujáig.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel ellentétben én erősen hiszek benne, hogy a Szűzanya mégsem fordította el szívét ettől az országtól, ettől a nemzettől.

Forrás: Hét Nap, 2004. november 24.