Martos Gábor

Egy másfajta kettős állampolgárság

Elnézést, hogy már megint a nekem legkezemnél lévőbb témával, magammal traktálom a kettős állampolgárság (és/vagy külhoni útlevél) körüli politikai vitákba talán lassan már bele is zavarodó olvasót, de nekem speciel a magyar mellett már 1994. május 30. óta van egy második útlevelem is; sötétkék a színe, arannyal van rajta a kiállító ország címere és jelmondata (A terra usque ad terram), meg az, hogy útlevél, és persze ott van rajta az állam neve is, két nyelven is, franciául meg angolul (mint ahogy ezen a két hivatalos "állami" nyelven szerepel az okmány összes rovata és bejegyzése is): Territoires Nomades - Nomad Territories.

Állj, ne tessék rohanni a térképért, hogy az elmúlt években újonnan alakult számtalan állam között keresgélni kezdjék ezt a valószínűleg eddig még soha nem hallottat, ez az ország ugyanis nincs a térképen - miközben pedig a szó szoros értelmében mindenhol van. És még mielőtt azt hinnék, hogy teljesen meghülyültem, közlöm, hogy nem, tényleg van egy ilyen útlevelem, a Nomád territórium 0203-as számú útiokmánya, amely - a benne álló tájékoztatás szerint - feljogosítja tulajdonosát (engem), hogy "teste szabadon áramoljék az egész világban".

Ezt a szabadon áramolást biztosító útlevelemet pedig öt kanadainak köszönhetem, akik tíz évvel ezelőtt - ahogy alapító okiratukban fogalmazták: "az etnikai önérvényesítés és a dühöngő nacionalizmusok óráján" - kitalálták és ugyanazzal a lendülettel egyúttal meg is alapították a Nomád Territóriumot, ezt az államok feletti (közötti?, melletti?, helyetti?) államot. Az öt államalapító (ritkán alapít mostanában öt ember államot, úgyhogy, azt hiszem, nem árt ehelyütt leírni a nevüket, tehát: Jean-Yves Fréchette költő, Richard Martel képzőművész, Nathalie Perreault videóművész, Alain-Martin Richard képzőművész és Jean-Claude Saint-Hilaire esztéta) az alapítást követően pedig gyorsan körbejárta Európát, hogy állampolgárságot, de legalábbis útlevelet adjon mindenkinek, aki kéri, mielőtt hazatértek, hogy aztán egész Amerikában is elindítsák a tagtoborzást; Berlin és Krakkó után, Genova, Marseille, Valencia, Barcelona és Aranda de Duero előtt így jártak Budapesten is, hogy felavassák a Nomád territórium magyarországi konzulátusát és abban rögtön ki is állítsák az útleveleket az itteni igénylőknek. Igénylő pedig volt doszt; én már jó korán ott voltam, így lettem (Berlin és Krakkó után, nem is beszélve értelemszerűen az alapítókról) a 203., de szerintem utánam csak Pesten még legalább ugyanannyi útlevelet adtak ki; legalább annyian voltak ugyanis ott az Artpoolban, hogy részesei lehessenek ennek a bolygószintű vállalkozásnak és hogy - a megfelelő illeték befizetése után - megkapják az ott a helyszínen alig egy óra alatt kiállított útlevelüket, benne az egész világra érvényes vízummal.

Mindez persze lehetne "csak" egy jópofa művészeti akció is, csakhogy az öt kanadai államalapító (és persze művész) az alapításkor egy füst alatt állítólag valahogy azt is kibulizta New Yorkban, hogy amennyiben elérik az egymillió kiadott útlevelet, akkor kapnak egy helyet az ENSZ-ben, mint "tagállam", vagyis attól fogva mi, nomádok is részesei lehetünk a legmagasabb világpolitikának (is).

Mármost természetesen anélkül, hogy bárkit is befolyásolni akarnék a vasárnapi véleménynyilvánításában, de nem lehet, hogy a határon túli magyaroknak is inkább a Nomád Territórium budapesti (kül)képviseltét kellene felkeresniük egy ilyen mindenfelé áramolást lehetővé tevő útlevélért, mint hogy mitőlünk, egymásra örökösen acsarkodó magyaroktól várjanak maguknak "megváltást"?

Forrás: Népszava, 2004. november 30.