Miklós Gábor

MSZP-kampány: Nemet nemért

A népszavazási kampány finisében magasabb sebességbe kapcsolt az MSZP. Gyűlésekből, országjárásból, megkomponált médiaoffenzívából álló hagyományos kampányt a párt továbbra sem folytat, ehelyett múlt csütörtök óta napi két, a népszavazáson eldöntendő kérdésekre rímelő problémával riogatja a közvéleményt.

"Szeretné-e a műveseállomások visszaállamosítását?" - szól az MSZP hétfői, mondattanilag kissé túlcifrázott kérdése; egy nappal korábban a patikákról, pénteken pedig a háziorvosi praxisokról kérdezték ugyanezt a szavazóktól. A föltett kérdés eredetileg azonban arra irányult, hogy maradjanak-e állami, önkormányzati tulajdonban a most is abban lévő egészségügyi közszolgáltató intézmények, nem pedig arról, hogy visszakerüljenek-e a már korábban privatizáltak. Abban viszont az MSZP-nek van igaza, hogy semmi logika nincs a szektor bizonyos elemeinek (köztük néhány kórháznak) a sikeres privatizációja után más intézményeket normaszerűen állami tulajdonban tartani, és hogy az esetleges érvényes népszavazási igenből racionális lépésként a teljes egészségügyi vissza-államosítás következne.

Mindennek a hátterében az áll, hogy az MSZP nem talált hatásosabb ellenszert a Fidesz nemzetegyesítő, illetve "az egészség nem üzlet" mottóval jellemezhető demagóg ámokfutására, mint hogy maga is a legrosszabb kispolgári reflexekre építő üzenetekkel kezdjen operálni. Ráadásul a "milyen sok pénzbe fog ez nekünk kerülni" alapú érvelés nem is az MSZP költői kérdéseiben jelentkezett először, hanem a kormány köztájékoztatási hirdetéssorozatnak álcázott, de alig leplezett nem párti korteskedésben. A múlt héten "kitudódott", hogy az egészségügyi tárcánál vizsgálat indult a patikák, magánpraxisok stb. (százmilliárdos nagyságrendűre becsült) reprivatizációja költségeinek felmérésére, ami azt mutatja, hogy a kormány az államigazgatási szervek kampánymunkára fogásától sem riadt vissza. A párt lassú eszmélésébe persze az is belejátszhatott, hogy a veze-tésben ma sincs konszenzus a kérdésekre adandó válaszok és a követendő stratégia tekintetében, de Hiller István pártelnök novemberi, tíznapos indiai látogatása sem volt szerencsés a kampány szempontjából. Látszólag tehát a központi költségvetésből finanszírozott népszavazási propaganda kicsit elszívta a levegőt a tétlenkedő MSZP elől, de kormány közeli forrásaink szerint mindez eléggé tudatos és egyeztetett koreográfia mentén zajlott. Az MSZP ugyanis nem kampányolhatott azzal, hogy az újonnan áttelepülő százezrek milyen sokba fognak fájni a magyar adófizetőknek (holott tudhatóan ez az egyetlen népszerű érv, ami kellően erős lehet a Fidesz romantizáló szoftrevizionizmusával szemben), mivel ezzel még jobban magára vonta volna a nemzeti összetartozást forintban méricskélő kufárlelkűség vádját. A költségekkel kapcsolatos "köztájékoztatás" feladata megmaradt hát a kormánynak, hogy aztán a kampány végéhez közeledve a párt vegye át a kezdeményezést. A szocialisták persze most sem erőltetik a roadshow-t, inkább a Köztársaság téren megfogalmazott frázisokkal próbálják nem szavazatra vagy otthon maradásra bírni a polgárokat.

Kampányrendezvények hiányában érdekesnek tűnt, hogy az MSZP Baloldali Tömörülés (BT) platformjának szombati, Köztársaság téri tanácskozásán miként jelennek meg a kampánytémák az egy pódiumon ülő és igen eltérő habitusú Gyurcsány Ferenc, Hiller István, Kiss Péter és Szili Katalin beszédeiben. A közönség és a sajtó várakozásaira rácáfolva azonban egyedül a miniszterelnök foglalkozott érdemben a népszavazással, a többiek a BT-tanácskozás eredeti tematikájának megfelelően főleg Magyarország európai esélyeiről, az uniós csatlakozás hasznáról tartottak meglehetősen érdektelen beszédeket. A tanácstermet színültig megtöltő és addig csak kornyadozó nyugdíjasok azonban egyből megélénkültek, amikor Gyurcsány Ferenc lépett a mikrofonhoz.

A kormányfő nagy tapsot kapott a viszonylag pontos diagnózisért, miszerint a népszavazási kezdeményezés azt jelzi, hogy a Fidesz vezetőinek semmi, még a határon túli magyarok belpolitikai játszmák figuráivá alacsonyítása sem elég drága, hogy visszaszerezzék a hatalmat. "Megmutatjuk, hogy Magyarországnak van más választása is!" - mondta Gyurcsány, a közönség pedig ujjongott. A Köztársaság téri hallgatóság azt a kijelentést jutalmazta a legnagyobb ovációval, amikor a miniszterelnök arról beszélt, hogy Orbán Viktor gyáva, csak a saját közönsége előtt mer beszélni, nem vállalja a megmérettetést, és kerüli a parlamentet. Gyurcsány jól induló, a népszavazás leegyszerűsítő és hazug kérdései helyett a nemzet valódi problémáit (egyebek mellett a szegénységet, munkanélküliséget, a nyugdíjak elértéktelenedését, a versenyképesség és a szolidaritás hiányát) taglaló beszéde - ahogy az előadó lassan maga is saját beszéde hatása alá került - idővel közepes frázispufogtatássá silányodott. (A tudósító személyes kedvence: "Bátorság kell ahhoz, hogy a jövőt ne a múlt sérelmeiből vezessük le, hanem a magyar teljesítmények és sikerek Nagy-Magyarországát építsük fel.") A miniszterelnök a beszéd második, gyengébb felének "hazafias" lózungjaival főleg arra a sértettségre bazírozott, amit a kettős állampolgárságra nemmel szavazók érezhetnek Duray "elválik a szar a víztől" Miklós és Kondor "aljanép" Katalin megszólalásai nyomán.

A "nemek" csapdahelyzete az, hogy a mellettük szóló józan és racionális (a társadalombiztosítás és az egészségügyi intézményrendszer különbözőségével, illetve a kettős állampolgárság értelmetlenségével és valós veszélyeivel kapcsolatos) érvek sokkal nehezebben érthetők és kevésbé mozgósító hatásúak, mint a pénzre és a Fidesztől való félelemre apellálók. Az MSZP a népszavazási kampányban a könnyebbik és nagyobb pillanatnyi haszonnal kecsegtető, de hosszabb távon politikailag kevés érdemi előrelépést ígérő irányba mozdult. Kérdés, hogy 2006-ban, amikor még a mostaninál is nagyobb tétje lesz a játszmának, legalább nekik lesz-e erejük valódi kérdésekről beszélni.

Forrás: Magyar Narancs, 2004. december 2.