| Majtényi
Balázs
Tengerecki hazaszáll?
"Hazaszállok, mint az álom
- a hoppla-hopp-szalmaszálon!!!"
(Tamkó Sirató Károly: Tengerecki hazaszáll)
Szolgálhatnak-e a kettős állampolgárság kiterjesztése
után határon túli magyar hajóskapitányok és elsőtisztjeik
tengerjáró nagyhajóinkon? (Ezen pozíciók betöltéséhez
ugyanis hatályos jogunk megköveteli a magyar állampolgárság
meglétét.) Sajátos módon jelenleg az állampolgárság
kiterjesztése által felvetett kérdések közül talán egyedül
e kérdésre adhatna a jogász valamelyest határozott választ.
Igaz, ezt így konkrétan senki nem kérdezte meg. A kérdés
persze csak elméleti, hiszen tudomásom szerint jó ideje
már annak, hogy tengerjáró nagyhajóink nem szelik keresztül
az óceánokat.
De ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe. Kezdjük talán
az elejéről, s foglalkozzunk egy megkerülhetetlen kérdéssel:
az állampolgárság kiterjesztésének igazolhatóságával.
A jog által az ugyanolyan státusú emberek között tett
különbségtétel akkor válik igazolhatóvá, ha arra törekszik,
hogy a hátrányos helyzetűeket a többiekkel egy startvonalon
sorakoztassa fel. (Ez az elvi alapja annak is, amikor
a jogalkotó az ország területén élő kisebbségeknek biztosít
különjogokat.) Ennek révén a határon túli magyarok részére
a kettős állampolgárság megadása is igazolhatóvá válhat,
hiszen azok és leszármazottaik helyzetén kíván javítani,
akik önhibájukon kívül, a határváltozások következtében
kerültek kisebbségi sorba. Hogy ezt a lépést a jogalkotó
valóban megtehesse, ahhoz szüksége van a magyarországi
politikai közösség többségének támogatására. Egy olyan
szándékkal, hogy az állam támogassa a határon túli magyarokat,
feltehetően a magyarországi lakosság túlnyomó része
egyetértene. Nincs kétségem afelől a választópolgárok
döntő többsége megszavazná például, hogy könnyítsük
meg a vajdasági magyarok beutazását. Jelenleg azonban
ennél összetettebb kérdésről zajlik a konstruktívnak
nemigen nevezhető vita.
A népakarat bármilyen közvetlen formában történő kinyilvánításánál
a polgároknak nem árt tisztában lenniük azzal, miről
szavaznak. Tájékoztatásukra elsősorban a pártok, másodsorban
az érdekképviseletek, s a különböző civilszervezetek
hívatottak. Nekik kell közvetíteni az általuk feltételezhetően
nagykorúnak tekintett állampolgárok felé döntésük lehetséges
következményeit. Ez a felvilágosítás optimális esetben
nem szorítkozhat csupán arra, hogy megjelölik mire szavaz
a "becsületes" ember és azt, hogy az intézkedés
nem kerül semmibe. De az sem elfogadhatóbb, ha pusztán
az állampolgárság megadásának 537 milliárd forintra
taksált költségével riogatják a választópolgárt. Talán
inkább a következő lett volna elvárható a pártoktól:
megismertetni a választókat azokkal a közelmúltban -
feltehetőleg elvégeztetett - reprezentatív szociológiai
felmérésekkel, melyek a magyar állampolgárság megadása
esetén az áttelepülési szándékot vizsgálták, s ezek
alapján bemutatni a feltételezhető válaszokat a Jönnek?
Továbbmennek? Maradnak? kérdésekre. Ennek során megjelölni
a szavazók számára, hogy milyen mértékű migrációval
lehet számolni, melyik korosztályhoz tartozók jönnének
elsősorban, s ezen túlmenően milyen a határon túli magyarság
társadalmi rétegződése. Felmérni, mi lehet majdan a
vándorbotot választó és a magyar állampolgárság mellett
uniós polgársággal és idővel az unión belüli teljes
mozgásszabadsággal rendelkező új állampolgárok úti célja.
(Az Unió az állampolgársági szabályozást a tagállamokra
bízza, s azok minden új polgára egyúttal a szervezet
polgárává válik.) Halkan jegyzem meg: az említett felmérések
nem készültek el, de ha léteznének is csupán szándékot
jeleznének. Mindezek alapján nem mondhatunk arról a
jogos aggodalomról sem semmit, hogy az állampolgárság
kiterjesztése mennyire terhelheti meg az amúgy is telített
magyarországi munkaerőpiacot. Ahogy arról sem tudunk
jelenleg sokat: Mi a határon túli magyar politika elvi
alapja? Továbbra is konszenzus van-e az "otthon
legyen magyar" elv érvényesítésében, vagy esetleg
a "bevándorlás segítése" vált elsődleges prioritássá?
A pártpolitikusok által olyannyira kedvelt futballhasonlattal
élve, a határon túli politika területet véd vagy inkább
emberfogásra törekszik? Tájékoztatni kellene - kellett
volna - a közvéleményt arról, hogyan állnak a kettős
állampolgárság megadásáról a szomszédos országokkal
folytatott kétoldalú tárgyalások. A költségek latolgatói
nemegyszer megfeledkeznek arról, hogy akik jönnek, azok
esetleg dolgozni is fognak, és befizetnek a tb-be. Így
"A mennyibe fog kerülni?" kérdésre a jelenleg
már említett felmérések hiányában lehetetlen válaszolni.
Azt azonban el lehet mondani, hogy azok akik a szülőföldjükön
maradnak a határok átlépéséig, ha van állampolgárságuk,
ha nincs, szinte semmiféle költséget nem jelentenek.
Azt követően pedig, ha rokonlátogatásra vagy turistaként
érkeznek Magyarországra, akkor a 65 évnél idősebbeknek
járó utazási támogatásokat és múzeumlátogatási kedvezményeket
leszámítva mással nem igen terhelnék a költségvetést.
De még az állampolgárok számára fenntartott állásokat
is maximum közvetlenül a határ mellett élők vehetnék
igénybe, igencsak megoldhatatlan nehézségekkel szembesülne
például az a csíkszeredai lakos, aki Budapesten szeretne
közterület felügyelői állást ellátni. Az egyetlen -
már említett - állás, ami áttelepülés nélkül megnyílna
a vállalkozó szellemű új állampolgár előtt, hogy tengeri
nagyhajó parancsnokává vagy elsőtisztjévé váljon. Igaz,
ez utóbbi is a szülőföld ideiglenes elhagyását feltételezi.
Így amíg az új állampolgárok nem dolgoznak, vagy nem
tanulnak, illetőleg nem élnek életvitelszerűen az ország
területén, az útlevélen kívül gyakorlatilag semmi nem
jár nekik, hacsak nem feltételezzük a jogokkal való
tömeges visszaélést, aminek kizárására egyébként a jogalkotó
bármikor intézkedéseket tehet. Tegyük fel, az amúgy
nem csak az állampolgárokat megillető szociális ellátásokat
olyanok is megpróbálják igénybe venni, akik nem jönnek
át. De természetesen többeket motiválhat majd akár az
is, hogy visszaélve a jelenlegi - a szavazójogot bejelentett
lakcímhez kötő - szabályozással befolyásolják a magyarországi
politikai változtatások eredményeit. Nincsenek kétségeim
afelől, hogy a pártok lelki szemei előtt inkább ez lebeghet,
mintsem a határon túli magyarok valós érdekei. Így haszonelvű
szempontok mentén, elsősorban arra koncentrálnak vajon
profitálhatnak-e ebből, vagy ellenkezőleg a jogintézmény
bevezetése hátrányos helyzetbe hozhatja őket a következő
választáson.
Maga a népszavazásra feltett kérdés teljes mérlegelési
jogkört hagy a parlamentnek. Lévén, az csupán a kedvezményes
honosításról szól, anélkül hogy annak lényeges tartalmát
meghatározná. Mellesleg a határon túli magyar nemzetiségűek
már ma kedvezményesen honosíthatók, ha felmenőjük magyar
állampolgár volt. A jogalkotó a népszavazáson feltett
kérdésnek bármilyen új apró kedvezmény bevezetésével
eleget tenne. Sőt, véleményem szerint a jogalkotó ezt
megteheti a jelenlegi szabályozás formai átfogalmazásával
úgy is, hogy semmiféle további könnyítést nem ad. Mindezek
mellett előfordulhat még az a variáció is, hogy a népszavazás
után a parlament nem alkot jogszabályt erről a kérdésről.
Nem ez lenne az első, s valószínűleg nem is az utolsó
alkotmányos mulasztása az országgyűlésnek.
Nem árt egyértelművé tenni azt sem, hogy állampolgárságot
nem lehet kétfélét adni, az állam minden polgárának
egyenlő jogokkal kell rendelkeznie. (Többletjogokat
is csak a hátrányosabb helyzetben levők birtokolhatnak.)
Ha a határon túli magyarok az állampolgársággal útlevelet
kapnának és mást nem, az odavezetne, hogy ők lennének
Magyarország másodrendű polgárai. E szempontból még
az is érdektelen, hogy rendelkeznek-e ők más államban
a politikai jogokkal, ez a magyar állampolgárság számukra
történő megadását nem befolyásolhatja. Az állam minden
új polgárának ugyanolyan jogosultságokkal kell rendelkeznie,
mint a régieknek. Nem tehetünk különbséget az állampolgárság
megadásánál teljes jogú polgárok és körüllakók között.
Ha a modern korban erre találunk is példákat, azok igen
csak rossz emlékűek. Ennek ellenére bizonyos különbségek
az állampolgárság esetleges kiterjesztése után továbbra
is fenntarthatóak lesznek az ország polgárai között,
így például azok, melyek a jogosultságok igénybevételét
különböző megszorításokhoz, például bejelentett lakóhelyhez
kötik. Ám új korlátozások - az állampolgárság esetleges
megadása után - e tekintetben sem lesznek bevezethetők,
leszámítva azokat melyek a jogokkal való visszaélések
kiküszöbölésére irányulnak. Édesmindegy ugyanis, hogy
a jogalkotó a korlátozásokat milyen köntösben öltözteti,
ha úgy alakul, hogy azok bevezetésük után a magyar állampolgárok
egy jól körülhatárolható csoportját kedvezőtlenül érintik,
akkor azok a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütköznek.
(Vegyük azt az abszurd szabályozást, hogy az állampolgárság
kiterjesztése után az útlevél kiadását a jogalkotó magyarországi
bejelentett lakóhelyhez köti.) S akkor még olyan, az
előbbiek fényében már-már jogtechnikainak tűnő részletkérdéssel
nem is foglalkoztunk, hogy korlátozott állampolgárság
megadásánál mit kezdünk a már ratifikált nemzetközi
emberi jogi egyezményekkel, melyek bizonyos jogokat
minden ember részére, másokat pedig minden állampolgár
számára biztosítanak. (Ezekhez az egyezményekhez így
utólag már fenntartásokat sem lehet fűzni.) Netán felmondanánk
őket? Megjegyezve, hogy ezt végül is mi nem gondoltuk
komolyan?
Ismerjük el, e szavazás eredménye önmagában inkább
szimbolikus jelentőségű lehet a határon túli magyarok
számára:
"Hazaszállok, mint az álom
- a hoppla-hopp-szalmaszálon!!!"
Majtényi Balázs
Forrás: Élet és Irodalom, 2004.
december 3.
|
