Balló Áron

A nehezebb, de jobb igenért

Mit ér a magyar, ha nem élhet megosztottságban?

Érvényesül egyfelől az összetartás és egység ereje, mint a mostani romániai parlamenti választásokon is, de körülötte máris ott a megosztottság. Szinte élvezkedünk a széthúzásban. Igennel és nemmel szavazók. Radikálisok és mérsékeltek. RMDSZ-en belüli és kívüli kényszerpályások. Jobb- és baloldaliak. Kormánypártiak és ellenzékiek. Uniós csatlakozást támogatók és ellenzők. Egyik középiskola hívei a másikéival szemben. Babes-Bolyaisok és sapientiások. Katolikusok és protestánsok. Római és örmény katolikusok. Reformátusok és CE-sek. Szavazók és távolmaradók. Még a kis kárpátaljai magyar közösség két magyar politikai szervezete is két különböző ukrán elnökjelöltet támogat. Szerkesztőségünk még a legparányibb szórványban is olyan elrettentő példákba ütközött, hogy ha az egykor élenjáró magyarság félmaréknyi maradékával szóba állt, azonnal kivívta a másik félmaréknyi maradék haragját. Mert megengedjünk magunknak ezt a luxust.

Szeretjük túlbonyolítani helyzetünket olykor. A státustörvényt is annyit vitatták, módosították, mindenki tetszését el akarták nyerni vele, s mivel ez lehetetlen, kellő nemzeti és nemzetközi cirkuszt sikerült vele kavarni. Valamiért mindenki kicsit rosszul érezhette magát miatta. Ellenzői megalkotásakor, kezdeményezői mellékvágányra terelésekor. Persze lehetett volna feltűnés nélkül létrehozni, és munkába állítani, mint annyi más európai államban, de talán túl egyszerű lett volna, és nem lehetett volna annyit tündökölni a körülötte ügyködés okán.

A kettős állampolgárság ügydöntő népszavazásra feltett kérdése mind a feltétlen támogatóinak, mind a megrögzött ellenzőinek csapdahelyzetet jelenthet. Ebben Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek van igaza. Abban viszont Patrubány Miklósnak, a Magyarok Világszövetsége kettős állampolgárság heves vitája közepette szinte észrevétlenül újraválasztott elnökének, hogy a szőnyeg alá sepert kérdések ilyen váratlan kényszerpályákon bukkanhatnak fel helyzetteremtő tényezőként.

Valami hasonló játszódik le nálunk a romániai magyarság autonómiakérdésével is. De a nemzeti tanácsok és a Magyar Polgári Szövetség kierőltette témát legalább az RMDSZ-nél képesek voltak időben felfrissíteni, és felkarolni, hogy közben a maguk malmára hajtsák a vizet vele. Minden elismerés az ezt felismerőké. De nyilván csak akkor van értéke, ha nem csak választási húzás rejlik mögötte, és nem vermelik megint.

A minket érintő magyarországi népszavazás kapcsán egyesek azt várták, hogy Markó Béla és köre rögtön a romániai parlamenti választások után visszatér a kettős állampolgárság kérdését óvatosan kezelő, sőt, időszerűtlennek tartó korábbi álláspontja hangoztatásához. Nos, nem így történt, az RMDSZ elnökének szerdai felszólalása a magyar Országgyűlésben nemcsak a legtöbb beszéd közbeni tapsot vonzotta, de a kettős állampolgárság iránti érvelés hatékony példáját is jelentette. Remélhetőleg a folytatás is ehhez méltó lesz.

De mi a helyzet a kérdés jelenlegi fogadtatásával Magyarországon? Mi lesz, ha a kettős állampolgárság gondolatát elutasítják? Magyarországon tizenöt éve élő, innen kiment kolozsvári írja levelében — Nagy Attilának hívják, nem kitalált név -: "Magyarországon az alábbi elvek érvényesülnek: I. lehetőség mint axióma: Magyarországon a határon túli magyarok elsősorban KÜLFÖLDIEK, és csak azután magyarok. II. axióma: ugyanaz, mint az I. axióma." A levélíró egyébként nem érti, hogy miért folyt sokkal tágabb körű tájékoztatás, mint most, a magyarországiak NATO- és uniós tagságot illető népszavazását megelőzően. Vagy miért nem kísérte széles megkérdezése az állampolgároknak az iraki katonai szerepvállalást? Ha utóbbinak törvényes ürügye lehetett, akkor miért nem számít, hogy mennyi pénzébe kerül Magyarországnak az amerikaiaknak megfelelni akarás? És miért került most hirtelen ennyire lealacsonyító módon az anyagi kérdés szintjére a kettős állampolgárság kérdése? Tényleg nem érdekel senkit, hogy ez minket mennyire bánthat?

Sajnos nem lehet megkerülni, hogy ne mondjuk ki, ritka egy rövidlátó nép vagyunk olykor. Helytálltunk, megmaradtunk, és sok más felmutatott értékkel bírunk, de megint a túlkomplikálás hibájába estünk. A kettős állampolgárság kérdését rég törvénnyel lehetett volna rendezni az igényeknek megfelelően például úgy, ahogy Románia feltűnéskeltés nélkül évek óta besszarábiaiak százezreinek nyújt román állampolgárságot. Nem számít, hogy a másik ország alaptörvénye ezt megengedi, vagy sem, vagy hogy mit szól Európa, most már nagy felhajtással szavaznak és hóráznak a romániai választások alkalmával Chisinauban.

És akkor Adrian Nastase (hogy a magyarországiak is megértsék: "Nasztázé") átlátszó és cinikus állásfoglalása sem lenne kit érdekeljen. Mert Nastase annak a tudatában ítéli el a magyar kettős állampolgárság-nyújtási kísérletet, hogy a kettős mérce alapján szemet huny saját országa moldovaiakkal szembeni fenti gyakorlata fölött. Teheti, mert kiszámíthatták tanácsadói, hogy ezzel a kétszínű állásfoglalásával annyi román nacionalista szavazatot nyerhet az elnökválasztás második fordulójában, hogy az ellensúlyozná az elveszíthető magyar szavazatokat. Mert azt, gondolom, Nastase sem gondolta komolyan, hogy ezek után az erdélyi magyarság szavazataira még számíthat. De az RMDSZ számára is nagyon kényes lenne ezek után azt kérnie tőlünk, hogy Nastaséra szavazzunk. A gyomrunk már sok mindent befogadott, megértettünk "csak most még" helyzeteket és magasabb érdekeket, de mindennek van egy határa.

A kettős állampolgárság kérdése sok magyarországi számára sajnos politikai kérdés, mindegy, honnan közelíti meg. Rossz esetben anyagi. Nekünk első megközelítésre érzelmi. Tulajdonképpen ez is, az is, de voltaképpen nemzeti, azaz összmagyar kérdés. Egyúttal nagyon emberi. Mert rosszat sokszor könnyebb elkövetni, mint jót cselekedni, és még nehezebb a rosszat jóvátenni.

Az európai kisebbségi napilapok egyesületének egy találkozóján az egyik dél-tiroli német lap főszerkesztője úgy mutatta be a társát, hogy a legnagyobb vetélytárs ottani, szintén német lap vezetője. Mivel végig a legnagyobb barátságot tanúsították egymás iránt, kérdésemre azzal magyarázta, hogy "ez nem az a szint, hogy egymással vetélkedjünk, ezen a magasabb szinten az érdekeink azonosak". Keresem továbbra is a magyarországiak bölcsességét, és azon tűnődöm: vajon érzik, hogy vasárnap nem anyagi, nem pártpolitikai, hanem annál valamivel magasabb szinten nyílik alkalmuk soha vissza nem térő módon sorsot dönteni?

Tiszta sor, hogy az "igen" szavazatok győzelme esetén sok munka, bonyolult következmény, kockázatos helyzet jöhet még.

A könnyebb "nem"-nek viszont beláthatatlan történelmi következményei lennének.

Forrás: Szabadság, 2004. december 3.