Színe és fonákja

Virtuális állampolgárság

"Szeretlek is, meg nem is..." - énekelte Szikora Róbert egykori slágerében. Nem tudom miért, de mindig ez a dalrészlet jut eszembe, amikor a kettős állampolgárságról szóló nyilvános vitákat hallgatom. Talán nem véletlenül. Nagy általánosságban elmondhatjuk: az anyaországiak szeretnek is, meg nem is minket, határon túli magyarokat. Mert ugye kellünk is nekik, meg nem is. Kellünk, mivel egy amolyan vadházassági szerződés (szándékosan nem írtam vérszerződést) köti őket hozzánk, amit ugye nem illik csak úgy önkényesen felbontani. Kibeszélnek a szomszédok. Ugyanakkor nem kellünk már, mert ebben a kialakulófélben levő új össznépi orgiában (értsd: EU) nehéz már lázba hoznunk hűtlenül hűséges feleinket.

Nem kell nagyon sarkítanom, hogy elmondhassam: egyes anyaországi politikusok úgy szeretnének kettős állampolgárságot biztosítani nekünk, hogy azért ne tudjunk élni a magyar állampolgárság nyújtotta jogokkal. Elméletileg "előléptetnének" minket, csak éppen gyakorlatilag nem lenne belőle semmi hasznunk. Olyan ismerős számomra ez a helyzet. Mintha már lett volna részünk hasonló "megtiszteltetésben", hasonló kirakat-manőverben. Már korábban is csináltak belőlünk "nemzeti díszpéldányokat", akiket különféle alkalmakkor fűnek-fának mutogatni lehet.

Valahogy olyanok vagyunk, mint hajdanán a téesz udvarán rostokló szép, piros, kifényezett, de motor nélküli traktor, amit a "magasságokból alászálló" elvtársaknak mutogattak. Miután az elvtársak elvonultak, hivatták Pista bácsit, hogy öreg, kehes gebéjével szántsa fel a földeket. Aztán a téeszelnök egy lóerő helyett, 45 lóerő feletti teljesítményről számolt be a feletteseknek.

Sőt, egyes politikusok még tovább mennek. Sorozatban gyártják a különféle jó hangzású, de teljesen légies hibrid-fogalmakat, mert úgy tartják, a kettős állampolgárság túl sok lenne nekünk. Meg persze nekik is. Az egyik ilyen fából vaskarika fogalom a "nemzetpolgár", ami jogi szempontból ugyanannyira megfoghatatlan fogalom, mint a virtuális állampolgárság. Mert ne áltassuk magunkat: ha meg is kapjuk a kettős állampolgárságot, az illetékesek majd tesznek róla, hogy az ne legyen reális, csak virtuális.

S ha már dallal kezdtem, fejezzem be nótával ezt a jegyzetet. Sokáig gondolkoztam, hogy elbírja-e a nyomdafesték az általam kiválasztott nótarészletet? De miután beleolvastam az egyik szépirodalminak kikiáltott folyóiratba, s olyan szövegeket fedeztem fel benne, amelyeket én még a leglerobbantabb kocsmában is restellnék, nemhogy leírni, de még kimondani is, úgy döntöttem: vállalom az üzenet-jellegű nóta négy sorát. Íme tehát alvilági folklórunk egyik témába vágó gyöngyszeme: "Nem én lettem hűtlen hozzád, / tojok a zsebedbe; / néha-néha markolj bele, / hadd jussak eszedbe."

(tami)

Forrás: Bányavidéki Új Szó, 2004. november 26.