Zsolt Péter

Riogatás, moralizálás...

Majdnem mindenki - tisztelet a kivételnek -, aki az egészségügy további privatizációját akarja leállítani, az ellátás összeomlásával riogat, aki pedig a kettős állampolgárság ellen érvel, a beáramlással, a munkahelyek elvételével és mindannyiunk közterheinek növekedésével fenyeget.

A populista érvelés egészen megdöbbentő módon nemcsak a politikai ellenlábasoknál, hanem értelmiségi holdudvarukban is uralkodóvá válik. Akik máskor józanul és hűvösen érvelnek, és érdemes szavukra odafigyelni, most riogatnak.

Pedig sem az egészségügy jövője, sem a kettős állampolgárság nem a pártokról szól. A szavazók sem követik pártjaik preferenciáit. Például azért, mert megijeszthető ember ugyanolyan arányban található itt is, ott is. Még logikusabb is, hogy egy baloldali MSZP-szavazó legyen privatizációellenes, s egy konzervatív is megrémülhet attól, hogy határainkon kívüli magyarokkal kelljen versenyeznie. A tét is túlnőtt azon, hogy ki kormányoz.

Mindkét nagy párt riogató populizmusa hasonló, ezért most egyikük sem tud erkölcsi fölényre szert tenni. A baloldal úgy sodródott bele a határon kívüli magyarokkal való rémisztgetésbe, hogy először a "mondjunk valami mást" örök politikai balgasága motiválta néhány vezetőjüket, majd a határon túli szavazók vélt vagy (inkább) valós konzervatív szimpátiájától tartott. Így kerültek bele a csapdába, de a Fidesz is bajban van most már az egészségüggyel. Ha sok kettős igennel, és kettős nemmel fogunk találkozni, s alig lesz "vegyes" szavazólap, azt úgy is értelmezhetjük majd, hogy a két nagy párt propagandája sikeres volt, illetve, hogy a média nem adott kellő teret más megközelítésnek.

Most továbbvinném a riogatós technikát, csak épp megfordítanám a dolgokat: féljünk inkább attól, hogy az egészségügyi privatizáció leállítása összeomláshoz vezet. (Az érveket lásd ehhez pl. Pusztai Erzsébetnél: Mi a kérdés? Mi az igen? Mi a nem?, november 23.) Mellesleg magam is úgy gondolom, hogy a privatizációnak egyedül a mikéntje számít, ebbe pedig népszavazással nem tudunk beleszólni, és ez nem is volna kívánatos.

S vajon tudják-e az emberek, hogy van okuk félni a kettős állampolgárságra adott "nem" szavazattól is? - Majd ha Erdélyben turistáskodnak, és szemébe kell nézni az ottani magyarnak! - Vagy esetleg ők nem fognak kirándulni arrafelé? - Nem tudom - Nemcsak "lelkiismeret-furdaló" riogatással lehet élni, de racionálissal is, bár ez kevésbé meggyőző. Hoszszabb távú gazdasági visszaesésünket okozhatja egy ilyen lehetőség elszalasztása: demográfiai helyzetünk...

Végezetül - magam is befejezvén már a riogatást -, arra irányítanám az olvasó figyelmét, hogy politikai közösségünkről szól a történet, amelyet a 90-es évek óta számos pech kísért. A rendszerváltáskor született egy új politikai közösség, amely kivívott magának valamit, és több közös értéket vallott: környezetvédelem, Nagy Imre, egységes vélemény Ceausescu rendszeréről, a külföldi magyarsághoz való viszony, az európai uniós tagság iránti vágy, piacgazdaság, múltlezárás. Vegyük észre: ezekből a közös értékekből csak azt nem sikerült érvényesíteni, amit nem akartunk egységesen.

Talán nem akartuk igazán, hogy ne legyen ügynökmúltú miniszterelnökünk, és most, ha a pártérdekeket elfogadva nem akarjuk egységesen, hogy a határokon kívüliek minket erősítsenek, hát ez sem fog sikerülni. Pedig ez csak kiteljesítené a rendszerváltás idején létrejött politikai közösségi identitásunkat.

Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik megtalálta volna a helyét az előző rendszerben is, de amelyiknek nem fűződött különösebb érdeke annak fenntartásához, ezért örült a változásoknak. Reménykedtek többek között egy kockázatosabb, de piaci világ kialakulásában, ahol a lehetőségek nagyobbak, és egy határrevízió nélkül is összetartóbb magyarságban. Most mindkettő lehetősége itt van, úgyhogy nem is igazán értem, mi folyik itt.

Zsolt Péter
a szerző szociológus

Forrás: Népszabadság, 2004. december 3.