| Dr.
Balogh András
Ki (a) magyar?
Nagy költőnk, Ady Endre tette fel a fájdalmas és felháborodott
kérdést: "Én nem vagyok magyar?" Történt ez
az 1905. esztendőben, tehát jóval az első világháború
kitörése előtt. Nem volt még Trianon, még kevésbé "trianoni
trauma", a kérdést azonban immár száz éve feltették,
és feltették tegnap, sőt, attól félek, felteszik holnap
is. Megszokhattuk volna, hiszen az alkalmazkodási képesség
a fennmaradás alapfeltétele. A költő válaszát nem idézem,
mert senkit nem akarok megsérteni.
Kerüljünk azonban közelebb a jelenhez. 1945 februárjában
elfogadták a Nemzetiségi Statútumot. Annak idején, a
nem túlzottan kisebbségbarát N. Radescu vezette román
kormány kisebbségi nemzetiségi minisztere (mert ilyen
is volt!) Őfelsége Mihály királyhoz intézett jelentésében
kiemelte: "A tervezet… nem tesz egyebet, mint egységes
egészbe vonja össze azokat a törvényes intézkedéseket,
amelyek elismerik a nemzetiségek jogait és szabadságjogait
a Román Állam keretein belül". Nem árt felidézni,
hogy az indoklásban szükségesnek tartották hivatkozni
a napokban ünnepelt gyulafehérvári nyilatkozatra, az
1918-ban aláírt Kisebbségi Szerződésre, az 1923-as román
alkotmányra és a különböző illetékességgel felruházott
hatóságok törvényes rendelkezéseire. A Statútum nem
volt tökéletes, de többek között előírta, hogy minden
állampolgár olyan nemzetiségű, amilyennek vallja magát,
és tilos, sőt büntetendő (!) a faji, nemzetiségi származás
kutatása.
Ezzel elérkeztünk a jelenbe. Fél évszázada az volt
magyar Romániában, aki annak vallotta magát. (Más oldala
a lapnak, hogy nemzetiségünket abban az időszakban is
nagyon jól ismerték, amikor erre vonatkozó kérdés egyetlen
kérdőívben sem szerepelt. Akkor legalább tudtuk, hogy
azért, mert másodrendű állampolgárok vagyunk.) De ma?
A kérdésre legfeljebb azért lennék illetékes válaszolni,
mert - ki tudja hányadszor - megint igazolnom kellene,
hogy tulajdonképpen mi vagyok. Egyébként nem kapok magyar
állampolgárságot, illetve nem is ezt, hanem ennek egy
módosított változatát, amit viszont csak akkor adnak
meg, ha kérem és… Nem kérem (amint az úgynevezett magyarigazolványt
sem kértem), de, ha például közös anyanyelvünk ismeretéből
kellene vizsgáznom, legfeljebb azért vághatnának el,
hogy nem az Istvánnal, hanem egyszerűen István barátommal
találkoztam tegnap. Igaz, amikor a kocsimat el akarom
indítani, nem a slusszkulcsot használom (mit is jelent
a slussz, echte magyar szó, talán azt, hogy vége.) Lehet,
nem helyes, de mi csípős, és nem erős paprikát teszünk
egyes ételeinkbe, amit viszont valahol Arad környékén
termeltek, nem pedig Dél-Amerikában. Egymás között a
személyazonossági igazolványt buletinnek mondjuk. Ez
helytelen, de kényelmesebb és talán kevésbé káros, mintha
azt mondanánk, hogy "mögkaptam az új személyimet".
Erről utolsóként: tapasztalatom szerint itt Erdélyben
azok használják leggyakrabban a román kifejezéseket,
akik anyanyelvükön nem beszélnek helyesen. Ez baj, de
nem helyi sajátosság.
Visszatérve az állampolgárságra. Kettős állampolgár
szeretnék lenni, de - már megírtam - nem minthaelőnyöket
akarnék elérni. Ha mégis kérném (talán) 2007-ig könnyebben
mehetnék (ha lenne rá pénzem) Győrtől Bécsig. Kecsegtető,
de román útlevél nélkül hogy engednének ki az országból
akár Borsnál, akár Biharpüspökinél, hiszen valamilyen
módon fel kell tüntetni, mikor hagytam el Romániát?
Tehát, a zsebemben két útlevélnek kell lennie, hogy
ne beszéljünk az X, esetleg X2 euróról. Tehát gazdagodnék,
bizonyára fizetség ellenében, egy második útiokmánnyal.
Hát igen, ezzel kivívnám megszegényített magyartársam
jogos irigységét. Az is előfordulhat, hogy az örömteli
fogadtatásban félholtra ölelgetnének, és be kellene
utalniuk egy (még) esetleg nem magánosított kórházba,
ahol órákig szedném a drága gyógyszereket és (horribile)
esetleg ennék is, nem beszélve arról, hogy az amúgy
is túlterhelt személyzet rám vesztegetné drága idejét.
Be kell vallanom, közjogászként nem értem, mi a különbség
az egyeseknek már meglévő magyarigazolvány és az esetleges
külhoni magyar útlevél (vagy esetleg más nevet viselő
okmány) között. A hiba, természetesen most is az én
készülékemben van.
Cikkzártakor hallottam a hírt, hogy a magyar végrehajtó
hatalom választott vezetője új mumust talált valamelyik
poros polcon. Nevezett úr most azt mondja, hogy, amennyiben
a népszavazás eredménye "igen" lesz a kettős
állampolgárságra, akkor feléled az idejét múlta "nacionalista,
populista" szellem. Hát, kérem illő tisztelettel,
amennyiben a proletár internacionalizmus ellentéte a
nacionalizmus, akkor teljesen igaza van, de nem szabad
elfelejtenie - ha egyáltalán tudta - hogy például Garibaldi
is nacionalista volt. Ami pedig a populizmust illeti,
hadd idézzem a közmondást, hogy akinek vaj van a fején,
ne menjen a napra. Amennyiben nem hiszi, hogy létezik
ilyen közmondás, kérdezze meg a Nyikita Szergejevics
volt iskolájában nevelt elvtársait. Addig is maradok
ami voltam, sem kanadai francia, sem svájci német, hanem
erdélyi magyar. Mint ilyen, várom a romániai elnökválasztás
második fordulóját, aminek számunkra komoly tétje van.
Idézettel kezdtem, azzal is végzem. Attól függetlenül,
hogy lesz-e kettős állampolgárság vagy sem, "a
víz szalad, a kő marad". Ezt nem Ady, hanem egy
újabbkori erdélyi költőnk írta.
Forrás: Szabadság, 2004. december
4.
|
