Gavra Gábor

Orbán Viktor a két igenért: Győzni bármiben

Szabadtéri nagygyűléssel indította a Fidesz - MPSZ népszavazási kampányhajráját a múlt szombaton a Városligetben. A vezető téma a kettős állampolgárság kérdése volt; a happening - a baloldali szavazókhoz szóló Orbán-üzenetek ellenére - elsősorban a jobboldali törzsközönség együtt mozdítására volt alkalmas.

A Fidesz vezetőivel és legkitartóbb támogatóival olvasóink az EP-választás éjszakáján találkozhattak utoljára (lásd: A győztesnek szabad, Magyar Narancs, 2004. június 17.). A meggyőző fölénnyel nyert uniós voksolás estéjén Orbán Viktor a győzelem terápiás jelentőségét ecsetelte boldog és megkönnyebbült hallgatóságának; akkor elmondott szavainak különös jelentőséget ad pártja elmúlt fél évben folytatott politikája. Az EP-választás után a korábbinál is jobban megzuhant szocialisták anélkül tehették túl magukat kormányválságba torkolló zavaraikon, hogy a Fidesz érdemben hozzászólt volna az eseményekhez; ám az új miniszterelnök-jelölt kiválasztása után az ellenzék vezető ereje láthatóan zavarba esett, amiből aztán a tervek szerint az antiprivatizációs népszavazási kezdeményezéssel kászálódott volna ki. Kérdésük egyelőre az Alkotmánybíróságon pihen; más önálló ötlet híján a Fidesz kénytelen volt a Munkáspárt, illetve a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) kezdeményezéseinek lenyúlásával támadásba lendülni. Az egészségügyi privatizációs stop témáját a szövetség sikerrel lopta el a mostanában még önmagához képest is alulteljesítő Thürmer Gyulától és brigádjától; a legkülönösebb hazai jobboldali szervezetek közé tartozó MVSZ viszont egyelőre tartja magát. A Fidesznek mindenesetre ismét alkalma nyílik bázisa urnákhoz cipelésére; még ha olyan kérdésekkel teszi is ezt, melyek korábban kívül estek érdeklődési körén.

Az egészségügy államszocialista nagyvállalat jellegét konzerválni igyekvő munkáspárti nyomulás nemigen passzol az európai konzervatív pártok közé lépett szövetség polgári imázsához; az MVSZ állampolgárság-kiterjesztő rohamait pedig épp a Fidesz vezetői minősítették kalandor akciónak az Orbán-kormány utolsó két évében (lásd: Összmagyarok egymás közt, Magyar Narancs, 2004. novem-ber 25.). A fejlemények tükrében zsenge parlamenti demokráciánk köszönettel tartozik Patrubány Miklósnak, hogy nem Kolozsvár visszafoglalásához, illetve Thürmer Gyulának, hogy nem a húsznál több alkalmazottat foglalkoztató vállalatok államosításához kérték a köz támogatását, s így (egyelőre) megúsztuk: a Fidesz nem ezeket az ügyeket volt kénytelen felkarolni.

A szombati rendezvény slágere a kettős állampolgárság volt - ellentétben a Fidesz "civileknek" szóló plakát- és szórólapdömpingjével, mellyel nyilván a paraszolvencia intézményének elvesztésétől rettegő széles néptömegek félelmeire igyekszik hatni. A Városligetben az egészségügynek nem sok figyelmet szenteltek; a kötelező feladatot Mikola István a tőle megszokott magas színvonalon abszolválta ("hittel és egy kis nyomulással" december 5-én "megcsináljuk a rendszerváltást", népszerűsítette a legjelentősebb posztkádárista szervezet kezdeményezését az exminiszter), de a szervezők jó érzékkel felismerték, hogy törzsközönségük nem erre kíváncsi. Hanem Gregor József operaénekes csatlakozására a nemzeti oldalhoz, Rákay Philip ceremóniamester tréfáira és szavalatára, valamint Tőkés László (felvételről sugárzott) dalolására és harangzúgással támogatott ömlengésére.

A tízezer főnyi tömeg fegyelmezetten tűrte a megpróbáltatásokat, és a jutalom nem maradt el. Közvetlenül Orbán Viktor jelenése előtt Keresztes Ildikó elénekelte a Fidesz Igen című népszavazási indulóját, amelyet először 1988 táján a felejthetetlen Step együttes adott elő gombafrizurában és hihetetlen szabású öltönyökben a karizmatikus Flipper Öcsi vezetésével. A nyolcvanas évek nagy hatású popikonja személyesen sajnos nem tette tiszteletét a happeningen (legalábbis Philip nem dicsekedett a jelenlétével), ám helyette ott volt szinte a teljes jobboldali celebrityfelhozatal Eperjes Károlytól Esztergályos Cecílián és Szűrös Mátyáson át Kerényi Imréig és Lovas Istvánig.

Orbán Viktor merész történelmi perspektívát skiccelt a december 5-i népszavazás mögé: a rendszerváltó Magyarországot egy hármasugróhoz hasonlító exkormányfő szerint a sportnemzet első elrugaszkodása 1989-re tehető, amikor a szabadság megszerzéséért, a második pedig (fordult a szónok a könnyed magyar politikai okkultizmus irányába) 2000-re, amikor "ezeréves Szent István-i múltunk birtokba vételéért" lendültünk akcióba. A harmadik nekirugaszkodásra természetesen vasárnap, az egész nemzet egyesítésének reménybeli pillanatában kerül sor. A részletekre Orbán így emlékezett: "1989-ben együtt küzdöttünk, hogy Magyarország szabad és független hazánk lehessen. 2000-ben közösen vettük birtokba a keresztény magyar állam örökségét. Egész éjszaka virrasztottunk, hogy láthassuk a méltó helyére költöző Szent Koronát. Együtt örültünk a státustörvénynek, a Mária Valéria hídnak, a sportarénának, az erdélyi magyar egyetemnek. Falvaink, városaink - pártállásra tekintet nélkül - boldogan fogadták mindenütt a millenniumi zászlókat." Logikusan adódik a következtetés: aki nemmel szavaz a kettős állampolgárságra, nem pusztán a "becsületes magyarok" klubjából iratkozik ki, mint arra Orbán nem olyan régen rámutatni szíveskedett, de az egész rendszerváltás sikerét szabotálja el: "Sokan hoztak keserves áldozatot, hogy nekivághassunk a rendszerváltásnak. Ha az utolsó, harmadik ugrást elvétjük, hiába volt (É) az áldozat. Azonban ha összeszedjük maradék erőnket, (É) megvilágosodik a sokmilliónyi erőfeszítés értelme. Egy elnyomott, reményt vesztett, kimerült, lemondó, bezárt, jövő és távlat nélküli, megosztott tízmilliós népből eljuthatunk a szabad, bizakodó, jövőjében reménykedő, gazdasági határait kitágító, egységes tizenöt milliós magyar nemzetig."

A kettős állampolgárságnak a rendszerváltás végső értelmévé emelése olyan ihletett gondolatmenet, hogy annak leglényegét még lapzártánkkor sem értjük. Ezért aztán kénytelenek vagyunk arra következtetni, hogy a Fidesznek (az MSZP-hez és az SZDSZ-hez hasonlóan) a torkán akadt az MVSZ kezdeményezése, mely (mint arra Debreczeni József a szombati Népszabadságban felhívta az igen jobboldali támogatóinak figyelmét) akár néhány éven belül értelmetlenné teheti Orbánék sokat hangoztatott követelésének, a székelyföldi területi autonómiának a felvetését. De mi végre ez az egész? A külhoni állampolgárságra irányuló Patrubány-javaslatot az Orbán-kormány 2000 és 2002 között szóra sem méltatta - ellenben az ellenzékbe került Fidesz külpolitikusai a román EU-csatlakozás és a székelyföldi autonómia problémáját minduntalan összekapcsolják. E két tényből pedig nehéz másra következtetni, mint hogy a népszavazás nem más, csupán egy újabb alkalom a 2002 áprilisában kapott sebek újabb nyalogatására. Mert újra győzni kell - mindegy, miben. Jövőre talán a hármasugrás következik.

Forrás: Magyar Narancs, 2004. december 2.