| Kőszeg
Ferenc
Védjük vagy elhárítjuk a menekülőket?
A Belügyminisztérium kommunikációs főigazgatója az
emberi jogok napja alkalmából közleményben tudatta a
sajtóval, hogy a minisztérium messzemenően tiszteletben
tartja az emberi jogokat, különös tekintettel a menedékkérők
jogaira (Népszabadság, december 11.). Két jogvédő szervezet,
a Magyar Helsinki Bizottság és a Menedék - Migránsokat
Segítő Egyesület néhány példával érzékeltette, hogy
ez nem egészen így van (Népszabadság, december 23.).
A jogvédők állításai megalapozatlanok, reflektált a
cikkre nyilatkozatában dr. Végh Zsuzsanna, a BM Bevándorlási
és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója. (Népszabadság,
december 28.).
A nyilatkozatban minden igaz, amiről a főigazgató
asszony nem beszél. Amiről ellenben beszél, az többnyire
nem úgy igaz, ahogy a nyilatkozatban - a megjelent szöveg
tanúsága szerint - elhangzott. Nem állítottuk például,
hogy a Szerbiából érkező magyar nemzetiségű menedékkérőket
automatikusan visszaküldik. Csupán idéztünk egy határozatból,
amely szerint G. E., akit elmondása szerint szülővárosában,
Bácska Topolyán magyar nemzetisége miatt több alkalommal
sértegettek, bántalmaztak, majd életveszélyesen megfenyegettek,
nem ismerhető el menekültnek, sőt kiutasításának sincs
jogszabályi akadálya, mert "hivatalos információ
szerint Szerbia és Montenegró biztonságos származási
országnak tekinthető". A magyar tömegtájékoztatás
újra meg újra híreket ad a vajdasági magyarellenes atrocitásokról,
a magyar kormány külügyminisztere Brüsszelben tiltakozik
az ellen, hogy a szerb hatóságok nem lépnek fel hatékonyan
az erőszakos cselekmények ellen. A BÁH ügyintézője számára
mégis mindez csak szórványos, egyedi eset, amely nem
alapozza meg az üldöztetéstől való félelmet. A határozatot
dr. Garamvölgyi Ágnes, a BÁH Menekültügyi Igazgatóság
vezetője megbízásából Kátai József, a Dél-alföldi Regionális
Igazgatóság menekültügyi osztályvezetője írta alá. Ugyanő
volt az, aki 1998- 99-ben, néhány héttel a NATO-bombázások
megindulása előtt zsinórban utasította el a Jugoszláviából
menekülők, főként koszovói albánok kérelmét arra hivatkozva,
hogy a koszovói helyzet rendeződőben van. Ezt csak azért
említem itt, mert érzékeltetni szeretném, hogy a menekültügyi
hatóságoknak és e hatóságok egyes döntéshozóinak magatartása
nem kormányfüggő és nem magyarellenes, hanem egy olyan
felfogás megnyilvánulása, amely a menekültügyet elsősorban
menekültelhárításnak tekinti. A pontosság kedvéért,
a számok nyelvén: idén november végéig 37 magyar nemzetiségű
szerb állampolgár kért menedékjogot Magyarországon.
Hét személyt ismertek el menekültként, nyolcat elutasítottak,
heten az eljárás közben eltűntek, tizennégy kérelmező
ügye egy hónapja még függőben volt.
A főigazgató asszony nyilatkozata szerint nem igaz,
hogy a 144 befogadott jogállású vajdasági magyarnak
csupán töredéke kapta meg a miniszter méltányossági
döntése alapján biztosított tartózkodási (helyesen:
letelepedési) engedélyt. Valójában már nyolcvanan megkapták.
Bennünket a BÁH a cikk megírása előtt arról tájékoztatott,
hogy az ügyintézés folyamatban van, de eddig viszonylag
kevesen kapták kézhez az engedélyt. Lehet, hogy a kiadott
engedélyek száma az elmúlt két hétben nyolcvanra nőtt.
Csakhogy a nyolcvan is töredék, de töredék a 144 is
ahhoz az 540 vajdasági magyarhoz képest, akiknek a letelepítése
ügyében 2000-ben az akkori kormány nem volt hajlandó
méltányossági döntést hozni. A hiányzó négyszázból egyesek
bizonnyal saját erőből megszerezték a letelepedési engedélyt.
De Sz. József, pedig már közel volt ahhoz, hogy rendezze
a helyzetét, váratlanul öngyilkosságot kísérelt meg,
s végül megnyomorodva szállították vissza bácskai szülőfalujába.
Sz. Róbert tíz Magyarországon töltött év után feladta
a küzdelmet, és visszament Szabadkára. Cs. Ottiliától
és ismeretlen számú társától viszont, akiktől időközben
- "tekintettel a szerbiai helyzet rendeződésére"
- megvonták a befogadotti státust, a BÁH tisztviselői
át sem vették a kérelmet, hiszen a miniszteri méltányosság
kizárólag a befogadottakra vonatkozott. A szerb hatóságok
sokuknak nem adnak hazatérési okmányt. Számukra tehát
marad a jogállás nélküli tartózkodás Magyarországon.
Annyit ugyanis Cs. Ottilia a főigazgató asszony által
emlegetett egyéves moratórium lejártakor sem fog keresni,
hogy jövedelmét a BÁH elegendőnek tekintse egy háromfős
család, egy alkalmi munkákat vállaló férj és egy, még
tanuló lány eltartására. Íme a magyarázat a főigazgatói
kérdésre, hogy magyar állampolgár gyerekek erdélyi édesanyja
helyett vajon miért inkább kínai vállalkozók éltek a
moratórium adta lehetőséggel, vagyis azzal, hogy egy
év múltán igazolják, rendelkeznek a letelepedés feltételeivel:
legális jövedelemszerző tevékenységből biztosítani tudják
a maguk és a családjuk lakását, megélhetését.
Közvetlenül az uniós csatlakozás után, május 7-i sajtótájékoztatóján
dr. Végh Zsuzsanna a menedékkérők számának emelkedését
jövendölte. Most a szám csökkenését azzal magyarázza,
hogy a menekültek számára Magyarország uniós tagállam
létére sem célország. Ez így van, és e ténynek versenyt
örül a BÁH és a mindenkori kormány. Csakhogy nem az
Szlovákia és Csehország sem. Mégis, miközben Magyarországon
2003-ban 2400-ra csökkent, ezekben az országokban tíz-
illetve tizenegyezer fölé emelkedett a menedékkérők
száma. Valami különlegesnek mégiscsak kell lennie tehát
a magyar szisztémában, ami meghaladja a Kelet-Közép-Európában
szokásos idegen- és menekültellenességet.
Kőszeg Ferenc
a szerző a Magyar Helsinki Bizottság elnöke
Forrás: Népszabadság, 2004.
december 30.
|
