| Tanács
István
Pótcselekvés
Kasza József a december 5-i népszavazás eredményének
megismerése utáni első nekibuzdulásában kezdeményezte
a határon túli magyar szervezetek szabadkai tanácskozását
- önmagának új politikai játékteret, vezetőtársainak
pedig kényszerhelyzetet teremtve ezáltal.
Jelenleg ugyanis nincs magyar párt a szerbiai köztársasági
parlamentben, és noha Kasza miniszterelnök-helyettes
volt az előző kormányban, most kénytelen a jelentéktelen,
parlamenten kívüli ellenzék szerepét játszani. Így,
pótcselekvésként állt az élére a kettős állampolgárság
kérdése körüli utóvédharcoknak.
Amikor a VMSZ elnöke elküldte Patrubány Miklóst melegebb
éghajlatra, majd rázni kezdte ugyanazt a kolompot, a
jelentősebb határon túli szervezetek vezetőinek nem
maradt más választásuk, mint követni őt. Azt ugyanis
nem mondhatták a saját híveiknek, hogy kár a fáradságért,
ha már Magyarországon kikényszerítették a népszavazást,
és a kérdés eldőlt, akkor - bármennyire mély érzelmi
sebeket okozott is ez a határon túl élő magyaroknak
- egyelőre hagyni kellene pihenni az ügyet.
Voltak a szabadkai tanácskozáson néhányan, akik úgy
érezték, történelmet írnak a középiskolai kollégium
falai közt: a határokon kívül rekedt magyarság végre
a saját kezébe veszi a sorsát. Ha csakis a határon túliak
szólalnak meg, azt már nem lehet a Fidesz permanens
kampányának tartani, az egységes fellépéssel kiszakíthatják
a kérdést a magyarországi pártpolitikai rivalizálás
erőteréből. Ám a jelek szerint azt nemigen mérték fel,
hogy mivel a megoldást egy magyarországi törvény meghozása
jelentené, ezért annak kulcsa mégiscsak az anyaország
politikai erőinek, főként pedig kormányának kezében
van. A kormány viszont nem hagyhatja figyelmen kívül
a népszavazás eredményét - akkor pedig ismét a magyarországi
politikai iszapbirkózás újabb menetévé válik a kettős
állampolgárság ügye.
A zárt ajtókon kívül, a tévékamerák előtt egységesnek
látszottak a határon túli magyarok - de ha valóban azok
lettek volna, nem féltek volna nyilvánossá tenni a vitát.
Nyilván nem voltak egységesek, mert nem is lehettek
- eltér a helyzetük, politikai felfogásuk. Tőkés püspököt
meg sem hívták - ha meghívják, valószínűleg nemcsak
Markó Béla nem ment volna el Szabadkára, hanem Takács
Csaba sem - az RMDSZ nélkül pedig csak egészen kicsike
MÁÉRT-et lehetett volna tartani. Jelen volt egy sor
szervezet, amely nem is tagja a Magyar Állandó Értekezletnek.
Ukrajnából nem jött el Gajdos István, valószínűleg azért,
mert ott volt Kovács Miklós. A horvátországi rivális
magyar szervezetek vezetői a kiszivárgott hírek szerint
Szabadkán is összekaptak. A tanácskozás nem volt rendesen
előkészítve - azokkal sem egyeztettek érdemben előre,
akik elmentek Szabadkára. A Magyar Szóban közölték a
Vajdaságban írt előkészítő iratot, amit utóbb megbántak,
a sajtónak a helyszínen már nem is osztották ki a szöveget,
és a "szülőföldön maradás három pillére" közül
az egyik - az autonómia ügye - mindenestől ki is maradt
a zárónyilatkozatból.
Utólag könnyű okosnak lenni, de úgy tűnik: a nemzeti
vízumról szóló miniszterelnöki bejelentés időzítésével
a kormány valamennyire még túl is értékelte a szabadkai
tanácskozást. A résztvevők sem a zárónyilatkozatban,
sem egyéb nyilatkozataikban nem reagáltak rá érdemben.
Nem is tehették, ők csak azt üzenhették a saját társadalmi
bázisuknak: nem engednek a kettős állampolgárságból!
A gyurcsányi üzenet is csak részben szólt Kaszáéknak.
Legalább ennyire a december 5-én itthon nemmel szavazók
és távol maradók megerősítését szolgálta a sugallat:
aki a nemzeti vízumot nem becsüli, az állampolgárságot
nem érdemli.
Forrás: Népszabadság, 2005.
január 8. |
