| Kuszálik
Péter
Ugyanarról, komolyabban
Nem érdemes utólag vitatkozni Patrubány Miklós sületlen
kérdésén, hiszen már túl vagyunk a sikertelen népszavazáson.
Elszomorító, hogy ez a makacs ember megígérte: nem hagyja
annyiban a dolgot és ismét aláírásokat gyűjt a kettős
állampolgárság ügyében, de remélhetőleg akad majd egy
karcsú lábú, bájos mosolyú lány, aki lebeszéli erről.
(Azért merem szoknyásra bízni ezt a munkát, mert az
MVSz elnöke nem hajlandó megfogadni a nadrágosok érveit.)
Arról sem érdemes beszélni, hogy a magyarországi pártok
miért merültek bele ebbe a játékba, hiszen tudjuk: jó
alkalom adódott arra, hogy újabb csatákat vezethessenek
pártjuk zászlója alatt és népgyűléseken szónokolhassanak,
lesöpörve az ellenfél "alantas" (Tőkés László
által használt jelző) érveit az asztalról.
Mielőtt tovább mennénk, megkérem a tisztelt olvasót,
vizsgálja meg a lelkiismeretét és román állampolgárként
válaszoljon arra a kérdésre: kapjanak-e a Pruton túliak
kettős állampolgárságot, megszüntetve ezáltal a nemzet
igazságtalan, hosszú évtizedes múltra tekintő szétdaraboltságát?
A válasznak semmilyen tétje nincs, a NEM köztünk marad.
A kérdés már amúgy is megoldottnak tekinthető, ugyanis
a bukaresti kormány nem bízta a döntést a népre, hanem
saját hatáskörében megoldotta a problémát.
Magyarország bölcsei nem találták meg a kérdés kulcsát,
még csak Orbán Viktor csepülésénél tartanak, ugyanis
ő egy gyenge pillanatában azt mondotta: "Becsületes
magyar ember erre a kérdésre csak egyféleképpen válaszolhat."
A mondás elindította a maga kis lavináját, s már nem
az alapkérdésről szól a mese, hanem a lavina áldozatainak
a megmentéséről.
Az alapkérdést nagyon körmönfontan sikerült megfogalmazni,
jobb, ha csak a lényegét idézem: akarja-e, hogy az Országgyűlés
törvényt alkosson arról, hogy Háté Máté kedvezményes
honosítással magyar állampolgárságot kapjon? (Háté Máté
= határon túl élő magyar.) Az eredeti kérdésben az is
ott állt, hogy az állampolgárságot nem automatikusan,
hanem csak Háté Máté kérésére adnák meg. Roppant egyszerű
a válasz, mert elméletileg mindenki egyetérthet a kérdésre
adandó IGENnel. Ámde egy sereg mellékkörülményt nem
sikerült előzőleg tisztázni, így nem lehetett tudni,
milyen hozadékai lesznek a meghozandó törvénynek. Megváltoznak-e
az eddigi követelmények (magyarországi lakhely és munkahely,
adózás stb.), vagy az is megkaphatná-e az állampolgárságot,
aki nem telepedik át? Minden párt előállt egy-egy, a
kérdés érdemi részét megkerülő ötlettel, pl. nemzetpolgárság,
európai vagy "határon túli" útlevél, Szülőföld-program
(mondják még "maradj otthon, kiskomám!"-programnak
is), de ezek újabb vitákat szültek, mert egyik javaslat
sem adott minden részletre kiterjedő választ. Ráadásul
minden párt a saját dogmái szerint keresné a választ,
holott a kérdést csak pártokon felüli egyetértéssel
lenne szabad kezelni.
Odáig már nem mentek vissza, hogy megvizsgálják a
kérdés felvetésének okait. Ugyanis nem az a kérdés,
amit Patrubány felvetett, hanem teljesen más. A magyar
állam nem áll olyan jól, hogy milliárdokat dobáljon
ki érzelmi alapon kiállított dokumentumokra (az sem
mondott igazat, aki azt mondta: egy fillérbe sem fog
kerülni a trianoni gyógyír!), helyette a valós kérdések
pragmatikus megoldására kellene figyelni. Máris mondom.
Minden utódállam magyar kisebbségének más-más gondjai
vannak. Az EU-tagállamok (Ausztria, Szlovákia, Szlovénia)
magyarsága korlátozás nélkül jöhet-mehet, munkát vállalhat,
lakást vásárolhat stb. Erdély magyarjai sincsenek különösebb
bajban, mert ha a zsebükben az útlevél és a határátlépéshez
szükséges 500 euró, akkor ők is jöhetnek-mehetnek (két
év múlva már az 500 euró sem fog kelleni, az EU-s tagsággal
megszűnik ez a korlátozás). Vízumkényszer köti viszont
a délvidéki és a kárpátaljai magyarokat, tehát elsősorban
az ő utazási nehézségeikre kell megoldást találni. Számukra
- vélhetően - problematikusabb lenne egy esetleges magyar
útlevél, mert a határon magyarázkodniuk kellene a szerb
vagy az ukrán határőrnek, hogy hol tartózkodtak a legutóbbi
beutazás óta. Ráadásul az ukrán törvények nem ismerik
el a kettős állampolgárságot. Úgy vélem, e két csoport
tagjainak a hosszú lejáratú (és olcsó, netán ingyenes!)
vízum lenne a megoldás. A másik kérdés, aminek még nincs
méltányos megoldása, az a kedvezményes honosítás. Erről
az MDF már beadott két törvénymódosítási javaslatot,
amelyet a többi párt félretett, mondván: ne a kicsik
mondják meg, mit csináljanak a nagyok. Úgy lehet: túl
egyszerű lenne elfogadni ezt az ésszerű javaslatot,
mindenképpen bonyolítani akarják a kérdést. A javaslat
szerint egy paragrafus módosítása lehetővé tenné azt,
hogy a Magyarországon letelepedni akaró Háté Máté kedvezményesen
megkaphassa az állampolgárságot. Nota bene: kérésre,
nem automatikusan. Ezzel a két részmegoldással megkerülhető
lenne a Patrubány-féle zsákutca. Amit nem lehetett elkerülni:
a különféle megnyilatkozások. Hiába olyan elenyésző
a meggondolatlan reakciók száma (lásd az előző Morfondírt),
a sajtó még a viccnek szánt, meggondolatlan ötleteket
is fölkapta és széles körben terjesztette. Már elindult
a lavina, s szedi az áldozatokat. Vajon ki fog kártérítést
fizetni azoknak a vendéglátóknak, akik magyarországi
vendégeket vártak szilveszterre, ám azok - a székelyföldi
reakciókat látván és fenyegetőzéseket hallván - lemondták
a mulatságon való részvételt? Hány hónapba vagy évbe
fog telni, amíg az anyaországiak elfelejtik ezeket a
rossz vicceket?
De más kérdések is fölmerültek időközben. Például:
miként magyarázza majd meg a Magyar Polgári Szövetség,
hogy "tótok"-at emleget (az MPSz népszavazást
illető sajtóközleményét lásd: RMSz, dec. 11. p. 14.)
egy olyan korban, amelyben ez a szó már inzultusnak
számít? Továbbá: milyen hozadékai lesznek annak a tervnek,
amelyet a magyar és a román kormány készül a következő
félévben véglegesíteni? Eszerint a Magyarországra áttelepülők
nyugdíját a román állam fogja fizetni - és viszont.
Következménye: nemsokára érezhetően csökkenni fog az
áttelepülők száma, ugyanis az anyaországban nem lehet
húszezer forintos nyugdíjból megélni. A bánat akkor
fogja elönteni a szíveket, ha ennek az intézkedésnek
visszamenőleges hatálya lesz (hallottunk már efféléről),
mert azonnal megindul az ellenirányú vándorlás. Sőt,
olyanok is áttelepülnek majd, akik otthon nem tudnak
megélni a havi ötvenezer forintból, itt pedig rántott
szeletet ehetnek majd minden vasárnap. Szociológusok
mondják: élelmes fajta ez, mindig oda vándorol, ahol
jobb az élet...
Forrás: Romániai Magyar Szó,
2004. december 14.
|
