| Kutasi
Ábel
FAHRENHEIT 12/5
Az erdélyi hisztériáról
A december ötödikei állampolgársági népszavazás után,
a csalódás ürügyén, a Tündérkertben sokakból elemi erővel
tőrt fel az idült fülzsír.
Nyitány
A feliratokkal kezdődött: "magyar állampolgárokat
ebben a kocsmában nem szolgálunk ki" el egészen
addig, hogy egyesek már magyar zászló égetésére, a magyarországi
áruk bojkottjára buzdítottak.
Ebben a hisztériás állapotban egyes választott helyhatósági
elöljárók sem maradtak el, mikor is a magyarországi
testvértelepüléseknek hivatalosan "beolvastak"
a kapcsolatok elszakításával fenyegetve.
A papság egy része sem akart lemaradni az acsarkodásból,
némelyek sűrűn uszítanak egyes magyarországi, választott
politikusok ellen. Nem általában, hanem név szerint.
Jámbor tekintetük békésen siklik el a gyűlölködés minden
büntetőjogi kategóriáját kimerítő megnyilvánulásai felett.
Nehogy azt higgyük, hogy az értelmiség képviselői,
szellemi státusukat latba vetve az analitikus gondolkodás
felé próbálták terelni a elcsőcselékesedő embercsoportokat.
Idézet a december 11.-i Hargita Népéből:
Cziprián Kovács Loránd sepsiszentgyörgyi egyetemi
docens (régi nevén lektor) a népszavazás kimenetele
miatti haragjában úgy fejezi ki tiltakozását, hogy diákjainak
ezután románul tartja óráit. Ezen túlmenően, rálicitált
az udvarhelyi kocsmárosra: bejelentette a sajtónak,
hogy többé nem utazik Magyarországra, és nem olvassa
ottani írók könyveit.
Ebben a hangulatban, ebben a szembeszélben még a higgadt
Markó sem mert kockáztatni. Félszájjal annyit nyilatkozott,
hogy a magyarországi politika képviselőire lehet haragudni.
Mindenkire. Ők és Mi.
A magyarországi szavazó és a NEM
Érdekes lenne egy alapos tanulmány arról, hogy egy
magyarországi átlag-médiafogyasztóhoz milyen kép jutott
el a határon túli magyarokról 1989 után. Minket most
elsősorban az erdélyi magyarság képe érdekel. Van ugye
a közszolgálati tv, amelyik a különböző kormányok képmására
formálták az (el)szakadtak imázsát.
Mikor a jobboldal volt kormányon, akkor divatos volt
a kihaló magyarság, háttérben a naplementével. Vízcsobogás,
meghitt szegénység, halálhörgés és a milleniumi zászlóval
az utolsó pillanatban érkező, pihegő, polgár lovag.
Bezárt szobor előtt könnyeit nyelő szenyóra. Futnak
még - rosszul szabott öltönyben - fiatalos, ráncolt
homlokú politikus-kreatúrák, akik kínosan ügyelnek arra,
hogy minden második szavuk a polgár legyen, valamint
minden bekezdés végén egy poén, háttérben elégedett
cinizmus.
Jön a baloldal. A népies jelleg marad (nagy felfogásbeli
különbség nincs a határon túli népiesch-séget illetően
a magyarországi két és fél tábor között) de a távolság
alany és állítmány között megnő. A képbe belekeveredik
a Moszkva téri nejlonzacskós, borostás, kialvatlan góbé,
amint éppen elveszi Csonka-Magyarország állampolgárai
elől a munkát. Továbbá részvétlen módon egy-egy eremdéeszes
politikus hátlapogatása.
A kereskedelmi tévékben a határon túli kérdés nem kérdés,
esetleg ha lehetne valami jó kis valóságshowt, mondjuk
magyarok-románok egy házban/villában, lehetne szavazni,
ki menjen s ki maradjon... Esetleg, de nem biztos, mert
a rating és a target...
Van továbbá a megélhetési kisebbség-üzlettel próbálkozó
Duna tv, de magyarországi nézettsége (nézetlensége)
következtében a magyar adófizetőben semmilyen "kárt"
nem tesz.
Vannak még az írott sajtó, amelyben az erdélyi magyarság
problémái inkább a belpolitikai kérdések, nekifeszülések
eszközei, esetleg egzotikumként, kuriózumként jelennek
meg. Jellemző, hogy határokon felülemelkedő irodalmi
lapokban is néha Kovács András Ferenc, Sütő András vagy
Kányádi Sándor neve mellett megjelenik a
romániai magyar író, költő szintagma.
Ez itt nem kritika akar lenni, de tudomásul kell venni,
hogy még a szerkesztők fejében sem jelenik meg egy határoktól
független irodalmi valóság. Akkor most kérdezzük meg
újra. Milyen képet kapott a médián keresztül a határon
túliakról az anyaországi szavazó az elmúlt évtizedekben?
Az erdélyiek pánikbetegsége
A kettős állampolgárság gondolata a népszavazás kiírásával
került be az erdélyi magyar média diskurzusába. Derült,
felhőtlen égből a mennykő. Pár nap alatt elszabadult
a pokol. Ezúttal a nemzethalál-felelős Tőkés László
mellett mindenhonnan felcsaptak a neuraszténia lángjai.
A Hargita Népe főszerkesztője, Borbély László e írta:
a kormánypártok elzárkózása után következik a magyarországi
választópolgárok vizsgája. Reménykedem abban, a lakosság
nem hallgat az MSZP-SZDSZ pártkoalíció felhívására,
s igennel szavaz a referendumon.
Nagy hasznuk ugyan abból sem lesz, a jelenlegi kormánytól
sem várható el, hogy az eredményes népszavazás esetén
kidolgozná a kettős állampolgárság intézményesítéséhez
szükséges törvényeket, s ha meg is tenné, nem érné el
a törvényhozásban az elfogadásukat szentesítő kétharmados
többséget. Arcul csapnának. December 5-én vizsgázik
Magyarország népe, s remélhetőleg levizsgázik, leszerepel
a kormánykoalíció. Nem csak ütni, simogatni is lehet
a kézzel.
A Háromszék, minden kommentár nélkül közli Németh Zsolt
nyilatkozatát, amivel Románia EU-s csatlakozását vonja
kérdőre:
Németh Zsolt, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnöke,
a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke tegnap
Háromszékre látogatott és elmondta, azt javasolja a
magyarországi választópolgároknak, hogy szavazzanak
igennel a határon túli magyarok kettős állampolgárságának
biztosítására. "Ennek kapcsán álláspontunk azonos
a határon túli magyar politikai alakulatokéval: maradéktalanul
támogatjuk a kettős állampolgárság biztosítását"
- mondta Németh.
Hozzáfűzte, a kettős állampolgárság megadása révén
megtörténik a magyar nemzet szellemi újjáegyesítése,
erre pedig azért is szükség lenne, mivel 2007 január
elsejétől Magyarország is bevezeti a schengeni vízumpolitikát.
"Emiatt Magyarország csak vízum alapján engedheti
be az EU-n kívüli országok állampolgárait. Ha Románia
addig nem csatlakozik az EU-hoz, az erdélyi magyaroknak
vízumot kell kérniük Magyarországtól, ez pedig elkerülhető
lenne, ha rendelkeznének magyar útlevéllel" - nyilatkozta
Németh Zsolt.
A hangulat turbózásában a Kolozsváron megjelenő Szabadság
élen járt, Balló Áron szerkesztésében egymás után jelentek
meg a vélemények: Úgy állunk tehát, hogy mindegy, ki
van az MSZP és kormánya élén, Kovács László vagy Hiller
István, Horn Gyula, Medgyessy Péter vagy Gyurcsány Ferenc,
ki a fő inkvizítor, ki a fő pufajkás, ki a fiatal, ki
az öreg.
Mert egy a kutya a farkával. Persze, a sírig hű szövetségesekről,
a szekértoló vagy talán éppenséggel - húzó SZDSZ-es
elvtársakról se feledkezzünk meg. Ők is ugyanabban a
csónakban eveznek. Persze, szót sem szól egyetlen elvtárs
sem arról, hogy a határon túliak döntő többsége megelégszik
a magyar útlevéllel, és nem akar áttelepedni, hogy nem
akarja lerohanni a magyar munkaerőpiacot, a magyar betegellátást,
a magyar iskolákat. Különben is ezt törvényben lehet
szabályozni.
Harangfélreverés helyett erről tájékoztassák az elvtársak
a magyar választókat! Meg arról a "borzasztó veszélyről",
ami sunyi módon eddig is "fenyegette" a szegény
mostoha-anyaországot: azt, hogy az a sok magyar orvos,
mérnök, tanár, művész, kiváló szellemi és kétkezi munkás,
egyszóval szakember, aki az utóbbi, mondjuk húsz évben
a határon túlról a határon innenre telepedett, ugye,
megveszekedett vasába sem került Magyarországnak.
Vagy egy másik gyöngyszem a sok közül: Az önérzetes
pesti Senkiszky-ek, Lustanovics-ok (akik "igazi"
magyar nevét talán le sem tudom írni) tagadhatatlan
kolozsvári kiejtésem miatt azonnal kiszúrtak, mint idegent.
Ők kérdezték tőlem: "Ó, te román vagy?", "Hogy
beszélsz ilyen jól magyarul?" Másodrendűnek éreztem
magam, de kitartóan, ambícióval kezdtem el dolgozni.
Megismertem egy gyergyóremetei lányt, aki később feleségem
lett, és belőle még több energiát merítettem. Ô is túlélte
mindazt a megalázást, amit én is. Sikeres vállalkozást
nyitottunk, és a "másodrendű magyar" munkahelyeket
teremtett, és főnöke lett "felsőbbrendű" magyaroknak.
A rádiót hallgatom. A Rádió C.-n (roma adás), Petőfin,
stb. a kettős állampolgárságról vitáznak. Úristen, az
anyaországiak bevették az MSZP-s maszlagot!
A kommunisták - MSZP - pofátlanul győzködik az atyafiakat:
"Nem"-mel kell szavazni, különben itt a világvége,
tömeges külhoni áttelepülés várható. Rosszabb lesz,
mint a sáskajárás, vége szép Magyarhonnak! A szemfényvesztés
az egészben csak az, hogy a miniszterelnök csapata hamis
számokat használt a félretájékoztatás érdekében. Szóval,
hogy ennyibe meg annyiba kerül ha..., munkanélküliség,
infláció meg miegymás.
Ez propaganda. A jól megtanult, bevált, hamisítatlan
módszer szerint. A Fidesz józan, realistán gondolkodó
politikusai emberfeletti erővel próbálják megvalósítani
a lehetetlent, felébreszteni a nemzeti érzelmeket, tudatosítani
az állampolgárok felelősségét minden magyarért a világon.
És mégis ők azok, akik a legjobban szégyellni fogják
magukat, ha nem sikerül kinyitni a sok betokosodott,
elavultan gondolkodó ember szemét, szívét.
Ebben a lincshangulatban
Gyimesi Éva az írástudók felelősségével próbált más
hangot meg hallatni, mikor jegyzetben reagált arra,
hogy ötszáz erdélyi református lelkész Magyarországra
megy igenre buzdítani:
Milyen igazság nevében vonult most át Magyarországra
a népes segélycsapat, a református egyházak által kiküldött
imasereg? Történelmi adatokkal is alátámasztható összetartozásunk
ezeréves igazságának kihirdetésében kell netán most
a segítség a szószékeken olyan belhoni papoknak, akik
esetleg nem tudják, hogy Erdély hosszú ideig tartó függetlensége
(például Bethlen Gábor alatt) sem tehette tönkre ezt
az össznemzeti érzést, és hogy - most különösen a fiatalok
kölcsönös, szabad mobilitása - éppenséggel ezt erősíti?
És ezt a szétszakítottságunkban is több évszázadon
át megmaradt, határok feletti összetartozást kell most
hirtelen - kampányszerűen - nyomatékosítva kiprédikálni
a pannon magyaroknak? Milyen üzenet ez ahhoz a bibliai
alaphoz viszonyítva, hogy ne magunk akarjunk mindig
igazságot szolgáltatni magunknak? Hiszen éppenséggel
ez, ez a történelmünkben oly végzetesen jellemző voluntarizmus,
az ellenségeskedést és erőszakot folytonosan újratermelő
gőg a legnagyobb ellenségünk.
Mindenki úgy szavaz majd, ahogy a lelkiismerete diktálja.
Magánemberként, civilként még a pap is. De az az ige,
ami alkalomról alkalomra felhangzik a templomokban,
nem a nemzetpolgár, nem is a citoyen szava, hanem az
Istené.
És a lelkipásztor igehirdetéskor nem magánemberként,
nem is állampolgárként, hanem csupán szolgai minőségben
közvetíthet Ura és a hívek között. Többet használna
tehát az egyház, ha a szeretet szolgálatában azt a pénzt,
amivel ötszáz külhonit utaztat, odaadná például a hajléktalanoknak,
vagy bárkiknek, akik nem szimbolikus gesztusokra, hanem
valódi segítségre szorulnak.
Erre az egy fecske véleményre hamar rászálltak, sasok
hiányában, a legyek. A köpködésben élen járt Murádin
Jenő művészettörténész: Ha naponta írna Gyimesi Éva
városának magyar sajtójába, nem tűnne föl annyira a
disszonáns hang. De nem teszi ezt, csak pontosan időzít.
Kiszolgálja újra azokat, akik ezt elvárják tőle. Megtagadja
a közösségtől a minimális együttérzést, amiért annak
idején jobb érzésű társaságból ki is közösítették.
Most nagyon körmönfontan, egy hosszú bevezető filológiai
zagyvalékába ágyazva mondja ki végül a lényeget. Azt,
amire buzdítani akar, az éppen csak ki nem ejtett NEM-et.
"Siránkozó erdélyiekről", "szórványkodó
magyarokról" ír, akiket, horribile dictu, "imakatonák"
képviselnek a "pannon magyarok" előtt.
"Milyen igazság nevében vonult most át Magyarországra
a népes segélycsapat, a református egyházak által kiküldött
imasereg?" - kérdezi Gyimesi Éva. Hatásos vagy
sem egy ilyen misszió, azt lehet vitatni, de van-e jogunk
kezdeményezésüket és jóhiszeműségüket ilyen gyalázkodó
módon megkérdôjelezni? És tenni olyankor, amikor a "pannon"
sajtóban ellensúlyozhatatlan a mindent agyonnyomó kincstári
félretájékoztatás.
Erdélyország, máskor, szellemi toleranciájára kényes
elméi, mélyen hallgattak. Hallgattak a közéleti szabadság
apostolai, hallgatott a politika (parlamenti választási
kampányban az öngyilkossággal ért volna fel, ha valaki
csak homlokot mert volna ráncolni az RMDSZ-s jelöltek
közül), hallgattak a diákokat tömörítő érdekképviseletek.
Elvégre csak egy tanárt gyaláznak nyilvánosan. Hallgattak
az emberjogi sóhivatalok. Hallgattak pedig legszívesebben
ők is rúgtak volna, a Ceausescu uralkodása idején is
az őszinteséget vállaló Gyímesivel. Vizsga volt itt.
Vizsgázott a romániai magyar demokrácia, a civil szféra,
az egyház, a sajtó, a média. A népszavazást megkérdőjelező
vélemények beköltöztek - miként a diktatúrában - a lefüggönyözött
szobákba, kis baráti társaságokba, internetes vitaoldalakra
nick-nevek mögé bújva...
A fenti idézetek csupán szemezgetés annak a népszavazást
megelőző hangulatból, ami Erdélyt uralta. Természetesen
a Duna tévében semmilyen „belső” másként gondolkozó
nem kapott lehetőséget, a szabad vélemény nyilvánításra.
A Kossuth Rádió határon túli műsorai szintén csak azt
állították, hogy itt nincs másról szó, mint 15 millió
jó magyar akarat szemben állása a két rossz, a Gyurcsány-Kuncze
duó akaratával. Az utóbbi különben sem a magyarok akaratát
képviseli. Idézet:
A ránk szavazó barátaink ne nehezteljenek, ha gondolatban
azt firtatjuk: vajon ez is a Gyurcsány & company
üzlettársa-e? Jöjjenek, és nézzenek a szemünkbe. Minden
tiszteletünk a Kósa Ferenceké, Pozsgay Imréké, Szűrös
Mátyásoké. Ők és társaik is jöjjenek - mások viszont
kíméljenek bennünket. Ez egy balos véleménybe bujtatott
jobbos agitátor "ravasz" leválasztási stratégiája.
A sajtóban és a médiában az igent támogató vélemények
nagy részének halvány fogalma sem volt, sem a népszavazás
kérdés körülményeivel, sem a következményeivel. Sokan
úgy vélték, hogy sikeres népszavazás után, vagyis december
6.-án minden erdélyi magyar kap egy útlevelet, pénzt,
paripát, fegyvert, Gyurcsány és Kuncze megy Recskre
és felkenik Orbán Viktort, aki bevonul fehér lovon Nagyváradra.
Ilyen előzmények után talán érthetőbb, de semmi esetre
sem elfogadható az a hangulat, ami ma Erdélyben uralkodik.
A Hargita Népe a népszavazás napján: Rendhagyó volt
az idei városnapok záróünnepsége, a Szent Miklós-ünnep
Gyergyószentmiklóson. A magyarországi népszavazás eredménye
által kiváltott érzések tükröződtek minden mozzanatában,
kezdve a gyászpántlikás millenniumi zászló látványától
a nemzeti ima éneklésének tüntető elmaradásáig, a plébánia
épületéről a hívek által levetetett magyar zászlón át,
a Károlyi, Rákosi, Kádár, Hiller és Gyurcsány nevét
vörös és fekete betűkkel hirdető fehér plakátig, amely
előtt lehorgasztott fővel haladt el a többezres tömeg.
Önsanyargató jelenetek voltak. Szerencsére a vigasztalás
sem hiányzott: Hajdó István főesperes plébános híveinek
állásfoglalását is tolmácsolta keserű szavakkal köszöntőjében
és imára szólított fel, az utána köszöntőt mondó Pap
József polgármester pedig az ima mellett munkára is.
A jelen lévő testvérvárosok nevében dr. Steiner Pál,
Budapest V. kerületének polgármestere, országgyűlési
képviselő szólt. A szentmiseáldozatot bemutató Veress
András egri püspök magyarországi hívei nevében is elnézést
kért a népszavazás eredménye miatt, ugyanakkor együttérzéséről
biztosítva bátorította a jelenlévőket.
S a hangulat tart azóta is. Hetekkel az esemény után
sem akadt még valaki, aki le tudná, le akarná írni,
el tudná, el akarná mondani, hogy ezzel a gyűlölet-hangulattal
valami nagyon sok időre elromlik, elromolhat. Az a folyamat,
ami az 1989-ben kezdődött anyaországi és a határon túli
magyarok között. Az újraismerkedés folyamata. Azt csak
dilettáns politikusok, álpróféták és "népámító
farizeusok" képzelik, hogy ez a kérdés pár perc
alatt kezelhető.
Igen, mind a két oldal adott, kapott. Pofont, simogatást,
sértést, elismerést. És még fog. Hogy ezeket a kérdéseket
az elviselhetőség szintjén lehessen tartani, az nagyban
a tömegtájékoztatás felelőssége. Mikor a sajtó és a
média képes lesz belátni a dolgok mögé és ezeket le
is meri és le is tudja írni.
Mindaddig az újságírók, különösen az erdélyiek az alapítványi
juttatások péterfilléreinek a tükrében "szolgálnak"
Elvtelenül, hatalmas károkat okozva. Tisztelet a fehér
hollóknak. Manapság nem nagyon létezik olyan romániai
magyar lap, amelyik ne kapna valamilyen magyarországi
támogatást. Természetesen alanyi jogon jutnak ehhez
az újságok - cserébe nem kell sem objektivitást, sem
példányszám-adatokat felmutatni.
De a magyarországi sajtó egy részének is változnia
kellene, a szenvtelen, vagy a nagyon szenvedélyes tollforgatást
analitikusabbra cserélve. Nem lehet azt elvárni, hogy
a Magyar Nemzet vagy a Demokrata a szívéhez kap és önostorozás
közepette a pártatlanság mezejére lép. De talán ez a
pillanat elgondolkodtató lehet azon, "mérce"
kiadványok, tévék, rádiók számára, akik eddig a hírügynökségek
hűvös tárgyszerűségével dolgozták fel a határon túli
eseményeket.
Amennyiben a jelenlegi állapot tovább tart és a székelyföldi
vendéglátó központok üresen maradnak nyáron, ki lesz
a hibás? Ha tönkremennek azok a faluturizmusba befektető
székely vállalkozók, akik a magyarországi középrétegeket
célozták meg, kit lehet perelni?
Ha magyarországi befektetőket elriasztja a bojkott,
a gyűlölet akkor ki jön befektetni? Moldáviaiak, ukránok?
Kit kell majd akkor okolni? Mikor a Hargita völgyeiben
román népzene szól majd piros pünkösd napján, kit terhel
a felelősség? Egyes adatok szerint már így is egyharmaddal
kevesebb turista érkezett decemberben.
Ezt most a médiának kellene megvilágítania...
Forrás: 2005. január 17., www.transindex.ro |
