| Fey
László
Fogalmak útvesztőjében
Sok szó esik manapság - és előreláthatóan még nagyon
sokáig - a "kettős állampolgárságról" és a
"magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítéséről".
Szenvedélyes, durva támadásoktól sem mentes viták folynak,
egyelőre semmi kilátás nem mutatkozik a konszenzusra.
Ennek egyik oka, hogy a vitatkozó (hadakozó?) felek
pontatlanul, nem egyértelműen használnak egyes fogalmakat,
így a "nemzet" fogalmát sem.
Kétféle nemzetfogalom van. A német nyelvterületen a
"kultúrnemzet" fogalma terjedt el; ez alatt
- leegyszerűsített fogalmazással - az azonos nyelvet
beszélő, azonos műveltséghez tartozó egyének összességét
értjük. Mi, magyarok is inkább ezt a fogalmat szoktuk
használni. A francia (de nem csak) nyelvterületen inkább
a politikai nemzet fogalma használatos, ami az állampolgárságnak
felel meg. De ezt a fogalmat használták a XIX. századi
magyar liberálisok, például Kossuth Lajos is, mikor
azt mondták, hogy Magyarországon egy egységes magyar
nemzet él, amely magában foglalja a német, oláh, tót,
szerb nyelven beszélő magyarokat is. Ezt elfogadó, befogadó
értelemben értették, nem erőszakos asszimiláció szándékával.
Mi is így értjük, mikor a meccset közvetítő azt mondja,
hogy "szép gólt rúgott a svéd fiú", a képernyőn
viszont egy fekete bőrű játékost látunk, aki nem tagadhatja
le, de nem is akarja letagadni, afrikai származását.
Ô a svéd nemzeti válogatott, és - ha már elnyerte az
állampolgárságot -, a svéd politikai nemzet tagja. Közülünk
sokan megsértődnek, ha a magyarországiak románnak neveznek
- mint kitértem erre egy korábbi írásomban. Pedig semmi
ok a sértődésre, mert egyrészt a "román" jelző
nem dehonesztáló, másrészt román állampolgárként valóban
a román politikai nemzethez tartozunk, még ha ez a szóhasználat
szokatlan is számunkra. Persze a magyarországiak nem
tudatosan használják így ezt a fogalmat, inkább nyelvi
igénytelenségből mondanak romániai helyett románt, mint
ahogy közülünk is sokan nem azt mondják, hogy Magyarországra
mennek, hanem - helytelenül - Magyarba.
Egyesek minden hátsó szándék nélkül, érzelmi okokból
szeretnének magyar állampolgársághoz jutni. Úgy vélik,
ez fejezné ki a magyarsághoz (vagyis a magyar kultúrnemzethez)
való tartozásukat. Ez nagy tévedés: az állampolgárság
a politikai nemzethez való tartozás kifejezője; magában
foglalja Magyarország minden román, szlovák, szerb stb.
nemzetiségű állampolgárát is. Viszont a magyar kultúrnemzethez
tartozik mindenki, aki magyarnak vallja magát, függetlenül
attól, hogy melyik államban él, melyik állam polgára.
Lényeges kritérium, hogy magyarnak vallja magát, ez
viszont az ő szuverén joga, ebbe más nem szólhat bele.
Ha valaki magyarnak vallja magát, más nem állapíthatja
meg, hogy nem magyar, hanem pl. roma. Maga dönti el,
hogy magyar anyanyelvű és zsidó nemzetiségű vagy zsidó
vallású (származású) magyar. Esetleg kettős kötődésű
magyarörmény. Maga döntheti el, hogy melyik identitását
tartja fontosabbnak: svájci állampolgárságát vagy a
német (francia, olasz) kultúrnemzethez való tartozását.
Szó esik arról, hogy a magyar állampolgárság történelmi
jóvátételt jelent: visszaadjuk azt az állampolgárságot
azoknak, akiktől (illetve felmenőiktől) a trianoni és
párizsi békeszerződések azt elvették. Igen ám, de a
magyar állampolgárságot számos romántól, szlováktól,
horváttól, szerbtől is elvették; ugyanazon a jogon őket
is megilleti! Íme, milyen ellentmondásokhoz vezetnek
a pontatlan, ködös fogalmak! De vannak, akiknek érdekükben
áll a ködösítés.
Az állampolgárság nem csupán szimbólum, az jogokkal
és kötelezettségekkel jár, függetlenül attól, hogy azokkal
valaki akar-e élni vagy sem. Ködös elmékben az a követelmény
is megszületett, hogy a határon kívüli magyaroknak legyen
szavazati joguk is, beleszólhassanak, ki legyen a magyar
parlament tagja, vagy éppenséggel Magyarország elnöke.
Mintha egy kolozsvári lakos beleszólhatna az udvarhelyi
helyhatósági választásokba!
Az állampolgárság anyagi vonzatokkal is jár; mi sem
természetesebb, hogy a felelős tényezők számolgatnak.
Lehet vitatkozni azon, hogy jól számolnak vagy sem,
de visszatetsző az a demagógia, hogy "a határon
túli magyarok ügye nem lehet pénz kérdése", "kalmárlelkűséggel
vádolva" azokat, akik a lehetőségeket is mérlegelik.
Visszataszító, ahogy egyesek szemérmetlenül követelőznek,
nemzetárulóznak. Sajnos, az anyaországiaknak rossz tapasztalataik
is vannak a határon túliakat tekintve. Sokan akadtak/akadnak,
akik jól megélnek abból, hogy "szegény üldözött
kisebbségiek", segélyeknek szánt pénzeket eltérítettek.
Ráadásul ők azok, akik nacionalista, revizionista húrokat
pengetnek, gyűlöletet szítanak, érdekeinknek ártanak.
Az anyaországiak sokat tettek és tesznek értünk, arcátlanság
ezt letagadni, lekicsinyelni és vádaskodni. Én sok anyaországi
vendégszeretetét, önzetlen, nagyvonalú segítségét élveztem,
másoktól is ezt hallottam. Ezzel nem volna szabad visszaélni.
A vita most arról folyik, hogy milyen is legyen az
a segítség, amelyet Magyarország a határon túliaknak
nyújthat. Annyi biztos, hogy az nem lehet a mai alkotmánynak,
törvényeknek megfelelő állampolgárság, valami mást kell
kitalálni. Az úgynevezett "kettős állampolgárság"
(a fentiek szerint ez a megnevezés nem is helyes) ködös
fogalma, amiről még mindig nem derült ki, miben is állna,
nem alkalmas arra, hogy a határon túli magyaroknak a
szülőföldjükön való boldogulását biztosítsa. De a kezdeményezők
nem tudtak (nem is akartak) valami jobbat javasolni,
ők meg vannak elégedve azzal, hogy felkavarták a vizet,
halászhatnak a zavarosban; a megoldás mikéntjéért fájjon
a más feje. Sajnos, a félrevezetett emberek a reális
megoldások keresése, illetve elfogadása helyett továbbra
is a nekik megígért fából-vaskarikához ragaszkodnak,
ami a kezdeményezőknek jól jön, mert így a viszály szítását
beláthatatlan ideig lehet folytatni, a "kettős
állampolgárság" ürügyként szolgált a politikai
ellenfél diszkreditálására. De sok jóhiszemű ember is
kampányolt és kampányol érte, jobb ügyhöz méltó buzgalommal.
December 5-én a magyar állampolgárok arról szavaztak,
hogy helyeslik-e a kitelepedés nélküli kedvezményes
honosítást a határokon túli magyarok számára. Az így
megfogalmazott igény pontosabb, mint a "kettős
állampolgárság" követelése, de még mindig nem elég
világos, milyen jogokkal és kötelességekkel járna. A
határon túliak nagy hányada csalódásként, lelki traumaként,
frusztrációként élte meg, hogy nem sikerült eleget tenni
a "kettős állampolgársághoz" fűzött elvárásoknak.
Egyesek kimondottan hisztérikusan reagáltak. A felelősség
azonban azokat terheli, akik egyéni és csoportérdekeik
céljából hamis célokat tűztek ki, ködös fogalmakkal
vezették/vezetik félre a népet.
Az illetékes magyar hatóságok úgy látják, hogy a "kettős
állampolgárság" ilyen vagy olyan formája nem valósítható
meg, mivel törvénykezési, alkotmányjogi, de főleg nemzetközi
jogi nehézségekbe ütközik; a szomszédos országokkal
és az EU-val is el kellene fogadtatni. Ehelyett más
formákat ajánl fel a szülőföldjükön boldogulni akaró
határon túli magyarok támogatására. Ilyen körülmények
között nem okos dolog sértődötten makacskodni, hogy
mi nem fogadunk el semmi más megoldást, csak a "kettős
állampolgárságot". E mögött megint csak magyarországi
belpolitikai érdekeket gyaníthatunk.
Valahol Afrikában úgy ejtik csapdába a majmokat, hogy
szűk nyakú korsóba valami diószerű gyümölcsöt tesznek.
A majom belenyúl az edénybe, megfog egy diót, de így
a kezét már nem tudja kihúzni a szűk nyakon, a diót
viszont akkor is görcsösen markolja, mikor a vadászok
odafutnak és elfogják.
Mi lehetnénk okosabbak is.
Forrás: Romániai Magyar Szó,
2005. január 22. |
