Schöpflin György

Új magyar nemzetfogalom felé

Kezdjük a múlttal: a státustörvény megszületett, élt egy kicsit, és nem sokkal később ellenfelei kieszközölték letűnését. Ezek az ellenfelek felelőtlenül viselkedtek, mert nem értették, hogy a törvény miről szólt. Látszólag egy etnikai alapon létrehozott kedvezményrendszert létesített volna.

Ebből állt a meg nem értés - a státustörvény ellenfelei egy leegyszerűsített látszatból egytényezős ellentétet hoztak létre, miszerint etnikai alapon nincs engedélyezve a politizálás. A felelőtlenség tehát ebből a redukálásból állt.

Ha viszont más szempontból nézzük az alapokat, jóval árnyaltabb kép rajzolódik ki előttünk, ami túlmutat az etnizálás kérdésén. Az alapelv kézenfekvő: a magyar-magyar kapcsolat nem fog eltűnni, bármi történik Európában, beleértve Közép-Európát, mert a határon túli magyar közösségek nem legitim alapon keletkeztek, ugyanis az ott élő emberek sohasem kérték belépésüket a határon túli államok (Szlovákia, Románia, Szerbia, Ukrajna) kötelékébe. Így Budapest és a határon túli közösségek kapcsolatát mindenképpen szabályozni kell.

Egy ilyen szabályozási rendszer azonban elkerülhetetlenül politikai következményekkel jár, mivel itt az államok hatalmáról van szó. A központi kérdés ebben a kontextusban pedig a következő: mennyire él még a mai Európában a hagyományos, kemény határvonalakat fenntartó, kizáró jellegű, nemzeti szuverenitásos felségterületi állam? A válasz ellentmondásos, mivel az európai integráció elve mintha egyszerre mind a két lehetőséget képviselné, amennyiben az integráció eleve a szuverenitás hosszú távú felszámolását célozza meg, amíg a nemzetközi rendszer stabilitását elvben az állam sérthetetlensége szavatolja. Egy több évtizedes folyamat a kemény állam lágyulásának irányába mutat: ennek a felismerésnek komoly következményei vannak a magyar-magyar kapcsolatrendszerre, beleértve a magyar állam és a szomszéd államok szuverenitásfelfogását. Leegyszerűsítve: az unió tagállamainak csak részben van kizárólagos belügye, mivel az EU szabályozási rendszere, illetve döntéshozatala a hagyományos állam hatalomgyakorlásának legalább a felét érinti.

A folyamatokat még inkább bonyolítja a magyar-magyar kapcsolatrendszer egyedülálló lényege, mivelhogy különbözik sok más európai kisebbség-rokonállam viszonyától, amennyiben az utódállamoknak a mai napig nem sikerült magukat legitimáltatni az ott élő magyarok szemében. Jogilag Trianon, illetve az 1947-es párizsi békeszerződés megkérdőjelezése nem jöhet, nem is jön szóba, de politikailag a többség etnikai világára alapozott berendezkedés kizárja az ott élő magyarokat alanyi közpolgári jogaikból, ennek következtében egyes területekből kimaradnak, például az erőszakszervek vezetéséből (egyetlen magyar tábornok sem szolgál a szlovák hadseregben), és ami még aggasztóbb: a felsőoktatásban lényegesen alacsonyabb a magyar diákok aránya, mint a többségieké (Szlovákiában a szlovákoké kb. 18 százalék, a magyaroké kb. 7-8: ezt diszkriminációnak is lehet nevezni.)

Ennek fényében a mindenkori magyar államra többdimenziós feladat vár: a szomszéd államokban élő magyar közösségek számára támogatási rendszert kell létrehozni, a magyar-magyar viszonyt hatékonyan, átláthatóan és demokratikusan kell kezelni, harmadrészt ugyan a magyar állam nem vállalkozhat a szomszéd államok demokratizálására, azonban amennyiben a demokrácia fogyatékosságai következtében az ott élő magyarok hátrányos helyzetbe kerülnek, a magyar állam vállalhat szerepet.

Ebből kiindulva a kettős állampolgárság csupán technika a magyar-magyar kapcsolatrendszer szabályozására. Tudjuk, elég sok az effajta precedens Európában (Németország, Írország, Finnország, Görögország mind működtet a státustörvénynél jóval szélesebb állampolgársági rendszereket), tehát a nemzetközi hasonlatoktól nem kell megijedni.

Itt érdemes kitérni az európai alkotmányra, amelynek fontosságát egyelőre kevesen ismerik fel Közép-Európában. Nevezetesen a kettős legitimáció elvének megalapozásáról van szó. Az alkotmány nyomatékosan kiemeli az elv szerepét a demokrácia legújabb megfogalmazásában, amikor leszögezi, hogy az uniót a tagállamok és Európa közpolgárai egyaránt legitimálják, ezáltal egyenrangú szintre emeli a közpolgárokat a tagállamokkal. Ebből következik, hogy a tagállamok nem élhetnek vissza a nemzeti szuverenitás elvével a közpolgárok kárára, beleértve a kisebbségbeli közpolgárokat. Ratifikálás esetén az alkotmány olyan gyakorlatnak adhat teret, amellyel a szomszéd államok nem számolnak.

Mindemellett a magyar-magyar kapcsolatnak van még egy eddig feltáratlan vetülete: ez pedig a magyar multikulturalizmus. Itt a 2004. májusi esztergomi nyilatkozat, ami felkarolja a magyar kulturális közösség elvét, a kiindulópont. Bárki lehet tagja ennek a közösségnek, tehát nem etnikai alapon szerveződik. Ezáltal létrejön a magyar ajkúak közössége, amelyet hungarofóniának is lehet nevezni, a frankofónia, a francia nyelvközösség nyomán. A hungarofon közösség a magyar értékek és örökség gyarapítását segítené elő azzal, hogy a szomszéd és egyéb államokban élő magyar közösségek állandó párbeszéd részeseivé válnak.

Az itt felvázolt távlat kiegyensúlyozottabb képet kívánt nyújtani Európáról és az abban rejlő lehetőségekről. Végső soron nagyon sok minden rajtunk múlik: tekintsünk el a pesszimizmustól, bár kézenfekvő, hogy az is tősgyökeres magyar érték.

Forrás: Heti Válasz, 2005. január 20.