| Hushegyi
Gábor
A kisebbségi Mátrix: újratöltve
(A határon túli magyar politikai elit felelősségéről)
Sértődöttség és csalódás, dac és szoclib-ellenes hangulat
uralkodik a határon túli magyarok között a sikertelen
népszavazás után. A kassai "polgárok" kifütyülik
a parlament szocialista elnök asszonyát, pedig ő igennel
voksolt a határon túl élő magyarok kedvez-ményes honosítására.
"A magyar az egyetlen nemzet Európában, amely képes
volt népszavazás útján belerúgni a nemzettársaiba"
- írja Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának
(MKP) ügyvezető alelnöke. "A jelenlegi magyar kormány
pénzkérdésként kezeli" a határon túli magyarokat
- kontráz neki Bugár Béla, az MKP elnöke. Eközben Orbán
Viktor felszólítja határon túli szövetségeseit, hogy
maguk szövegezzék meg a népszavazáson megbukott törvényt;
Szájer József New Yorkból azt üzeni, hogy a szomszédos
országokban élő magyarok tömegesen folyamodjanak magyar
állampolgárságért. A határon túli magyar szervezetek
közös nyilatkozatban adnak nyomatékot követelésüknek:
a magyar kormány és parlament kezdeményezzen olyan törvény-alkotási
folyamatot, amely "lehetővé teszi a határon túli
magyarok számára, hogy amennyiben igénylik, szülőföldjük
elhagyása nélkül rendelkezhessenek magyar állampolgársággal",
meggyőződésük ugyanis, hogy semmilyen anyagi támogatás
sem ellentételezheti "azt az erkölcsi jóvátételt,
amelyet a határon túli magyarok számára a kettős állampolgárság
lehetősége jelent". A Magyarországgal szomszédos
országok kisebbségi magyar politikai elitjén mintha
az irracionalitás vett volna erőt.
De valóban szellemi kátyúba zökkent-e az "elhagyatott"
határon túli magyarság? S miért jutottunk ilyen lelkiállapotba,
miért sértődtünk meg, miért csalódtunk, miért komcsizunk
(még azok is, akik egykor valóban a csehszlovák, román
kommunista párt tagjai voltak), miért rohadt liberálisozunk?
Milyen tényezőkre vezethető vissza a nagy kiábrándulás,
kinek származik belőle haszna, s kinek hátránya?
E közös decemberi nyilatkozat is jelzi, a héten olyan
kisebbségi magyar politikusok találkozója lesz Szabadkán,
akik kevés államférfiúi erényről tettek e kérdésben
tanúbizonyságot. Nem hajlandóak tudomást venni a népszavazás
sikertelenségéről, a Magyar Köztársaság lakosságának
egyértelmű véleményéről, arról, hogy a választásra jogosultak
mindössze 19 százaléka kívánja az MVSZ által megfogalmazott
kérdés pozitív törvényhozási elbírálását.
Ezek a politikusok most Magyarországra és polgáraira
akarják erőszakolni azt a Mátrix-játékot, amit immár
másfél évtizede űznek a határon túli magyar közösségekkel.
Azt a virtuális - a kisebbségi párt akaratából létrejött
- valóságot, amelyben mindenki, aki magyar, köteles
a párt útmutatása szerint élni, viselkedni, szavazni,
keseregni és örülni, gyűlölni és szeretni - de legfőképpen
harcolni. A határon túli magyar politikai elit most
terelheti szánalmas balkáni zsákutcába a magyar kormányt
és országát is, s kényszerítheti ki, hogy az elutasítsa
az európai jogrendet és a modernizáció útját.
Az elmúlt másfél-két hónapban nyilvánvalóvá vált, hogy
mind Magyarországon, mind a határon túl nem valós ismeretek
alapján értékeljük egymást, s az elmúlt másfél évtizedben
hamis képet alakítottunk ki egymásról. A tájékozatlan
határon túliak számára Magyarország a Kánaán, amely
együtt lélegzik közeli és távoli testvéreivel. Magyarország
viszont csakis a szánalomra, támogatásra szoruló, önmaga
sorsát befolyásolni képtelen, elrettentő szociális helyzetben
élő határon túliakról szerezhet tudomást.
S hogy miért nem rendelkezünk reális képpel egymásról?
Ezt elsősorban a pártérdekek kereszttüzében álló közszolgálati
médiumok felelős vezetőin kellene számon kérni, hiszen
a rendszerváltás óta torz képet közvetítenek a határon
túli közösségekről. Sőt, emellett állandó negatív kampányt
folytatnak a szomszédos országok - főképpen Szlovákia
és Románia - ellen. A közszolgálati gyakorlathoz hasonlóan
a kereskedelmi csatornákon is kizárólag negatív hírek
szólnak ezekről az államokról, s nemegyszer a helyi
tudósítókat megkerülve készülnek dilettáns, lejárató
anyagok. Ezek után a határon túl élő magyarokkal rokonszenvező
jobb- vagy baloldali szavazó joggal teheti fel a kérdést:
hogyan lehet egyáltalán élni ezekben az országokban?
Ám a valóság sokkal árnyaltabb. A határon túl is felkel
és nyugszik a nap, és mi sem azzal ébredünk, hogy mikor,
hol és ki fog aznap megalázni bennünket magyarságunkban.
(Talán csak Szerbia a kivétel.) Ez legfeljebb azok kenyér-keresete,
akik bűnként élik meg, ha egy napjuk magyarként is boldogságot
jelent. A határon túli magyarság pedig azért nem rendelkezik
reális képpel sem Magyarországról, sem pedig saját magáról,
mert elsősorban a magyarországi forrásokból tájékozódik;
ehhez társul a - tisztelet a kivételnek - kisebbségi
egypártrendszerben működő, tehát pártszervilis, a helyi
nemzetiségi politikai elit befolyása alatt álló nemzetiségi
sajtó. E tekintetben a határon túli magyar közeg még
nem élte meg a rendszerváltást.
A szlovákiai magyar Mátrix, virtuális világ is tökéletesen
gondoskodott a magyar közösség alultájékoztatásáról.
Egyetlen forrásból sem derült ki például, hogy Magyarországon
- mint Európa számos államában - már létezik a kettős
állampolgárság intézménye. Egyedül az Új Szó adott teret
kételkedő jegyzeteknek, de e monopolhelyzetű szlovákiai
magyar napilapból sem lehetett megismerni például Kukorelli
István alkotmánybíró különvéleményét, Valki László vagy
Kis János, Bauer Tamás, Cs. Gyimesi Éva, Tamás Gáspár
Miklós vagy éppenséggel ennek a lapnak az érvelését.
A szlovákiai magyar mediálisan "lebutítva"
élte meg a népszavazást és annak eredményét is. S mivel
a nemzetiségi média és a politikai elit csak eszközként
kezeli választóit, a releváns információk, a szakszerű
tájékoztatás a szlovák sajtóból érkezett, az ott működő
magyar újságírók jóvoltából. (Elsősorban a Sme című
szlovák liberális napilap - Morvay Péter - és a szlovák
hírtévé, a TA 3 - Grendel Gábor - tárgyszerű és szakmai
elemzéseket közlő tudósításai, jegyzetei, vitaműsorai
segítettek az eligazodásban.) A szlovákiai magyar politikai
elit elsősorban olyan érzelmi érveket sorakoztatott
fel, mint az "alanyi jogon jár nekünk", vagy
a kettős állampolgárság ennek a népcsoportnak "csak
érzelmi kérdés, szimbolikus jelentésű", de "szolidaritást
kell vállalni" azokkal, akik rövidesen a schengeni
határ túloldalára kerülnek. A politikai indoklásban
a legmélyebbre Duray Miklós süllyedt az Állampolgárság
és nemzetpolgárság című tanulmányában (Szabad Újság,
2004/45.), amelyben a Trianon előtti állampolgárság
jogfolytonosságának helyreállítását várta a népszavazástól.
Duray ebben az irományában - amellett, hogy nyíltan
idegengyűlölő hangokat pengetett - felvetette azt is,
hogy az 1920-as numerus clausust "pozitív diszkriminációként"
is lehetséges értékelni. Egyetlen szakmai érv, gondolat
sem hangzott el - sem a népszavazás előtt, sem az után
- felelős szlovákiai magyar közéleti személyiség részéről.
A bukás viszont elemi indulatokat hozott a felszínre,
s ezek között már a másság iránti intolerancia és az
antiszemitizmus is megjelent. Gyöngyösi Márton budapesti
közgazdász-politikai szakértő szerint "illúziókat
kergettek a népszavazás kezdeményezői, nem értették
meg, hogy Magyarországon már 1918-ban, Károlyi és Kun
Béla regnálása alatt >>elvált a szar a víztőlKaszás
Péter: Mi is megaláztuk testvéreinket. Beszélgetés.
Szabad Újság, 2004/50.)
Sokakban megfogalmazódik a kérdés: vajon mit keres
ebben a hisztériakeltésben az a Bugár Béla, akinek a
pártja tagja a Szlovákiát kormányzó koalíciónak, s akit
mindeddig a szlovák liberális közvélemény tisztelete
övezett? Az MKP elnöke egy olyan nemzetiség reprezentánsa,
amely EU-tagállamban él, sőt a szlovákiai országgyűlési
választásokon nem kell kínkeservesen megküzdenie az
5 százalékos parlamenti küszöbbel. Bugártól és pártjától
joggal várhatnánk el a nagyobb összefüggések felismerését,
a reális helyzetértékelést. Ám Bugár eme magatartásával
nem pusztán a népszavazás ügyére reflektált. Sokkal
többről volt itt szó. Mind ő, mind az MKP más vezetői
arra használták fel a népszavazást, hogy saját pozíciójukat
erősítsék a Duray Miklóssal folytatott, immár közel
egy évtizedes hadakozásukban. S ha az a vehemencia,
amellyel Bugár az elmúlt két évben Duray helyére kíván
lépni, nem is meglepő, az már korántsem magától értetődő,
s még kevésbé örvendetes, hogy ezt nem valamiféle mérsékelt
politikai értékrend és gyakorlat képviseletében teszi,
hanem fokozatos radikalizálódással, jobbratolódással.
Duray 2002-es ominózus Kossuth téri szónoklatát követően
90 szlovákiai magyar értelmiségi tiltakozott Duray politikai
magatartása ellen, ezzel mintegy teret teremtve a párton
belüli hangsúlyeltoló-dásnak - a mérsékeltebb tábor
felé. Bugár ekkor megfutamodott, s azóta is csak asszisztál
Duray sorozatos akcióihoz; lohol utána, nehogy nemzetietlennek
tűnjön, s ezzel elveszítse párton belüli hatalmi pozícióját.
A párt központi szerve az elmúlt évben több, mérsékeltnek
számító tagot is kizárt - Bugár ezt is tétlenül nézte.
Mindezt dacára annak, hogy a harmadik Meciar-kormány
idején a szlovák sajtó Duray ellenpólusaként ünnepelte,
s emelte politikussá őt. Ám fájdalom, Bugár nem stratéga,
nem koncepciókban gondolkodó vezető. Az utóbbi másfél-két
év történései arról is meggyőzhettek bárkit, hogy tanácsadói
sincsenek a helyzet magaslatán; egyedül a párt egykori
liberális szárnyához kötődő - mára "ideológiamentessé"
vált - gazdasági érdekcsoportot tudja szolgálni a párton
belüli hatalmi pozíciójával.
A kettős állampolgárságnak az a változata, amit a népszavazás
kezdeményezői forszíroztak - hogy tudniillik magyarországi
tartóz-kodás nélkül is elérhetővé váljék a magyar állampolgárság
-, a Kárpát-medencei magyar politikai újkonzervativizmus
és szélsőjobb kétségbeesett kísérlete volt az európai
integrációs folyamat részbeni feltartóztatására, egy
új, etnikai elvű paradigma meghonosítása az európai
politikai térben. Eredménye csakis a Magyarország határain
kívül élő magyarok iránti kollektív bizalmatlanság lehetett
volna. Ám Magyarország polgárai bölcsebbek voltak annál,
hogy ilyen vadvizekre vezessék ország-ukat. Nem támogatták
a sérelmi politizálás folytatását, a Duray-, Tőkés-féle,
etnikai alapú magyar politikát. Inkább a közép-európai
államok jelenlegi status quója mellett szavaztak; meg
az uniós feltételek között és bilaterális szinten megvalósuló
szomszédságpolitikára s a határon túli magyarok együttműködésére
a demokratikus többségi politikai erőkkel.
A határon túli magyar politikai elit viselkedése viszont
arról árulkodik, hogy magyarországi jobboldali nyomásra
képesek elhinni: van alternatívája a másfél évtizede
sikeres együttműködési politikának. Éppen ezért most
új nemzetstratégiára van szükség: december 5. után itt
az ideje, hogy pontot tegyünk egy másfél évtizedes folyamat
végére. Újra kell gondolni a kisebbségi magyar pártok
és a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) szerepét e folyamatban.
Amennyiben ez utóbbi határon túli szervezetei a Kárpát-medencei
magyar politikai újkonzervativizmus erőiként kívánnak
megjelenni, akár az értekezlet feloszlatása is indokolttá
válhat, hiszen Magyarország európai érdekeivel ellentétes
célokat képviselnek. S ha e cezúrának számító népszavazás
után is fennmarad a MÁÉRT, akkor felmerül a kérdés:
vajon hol vonható meg az a határ, amely a Magyarországon
kívüli, kisebbségi magyar politikai elit elképzelései
és a magyar állam érdekei között húzódik? Az elmúlt
másfél évtized alatt kiderült, hogy a budapesti "csak
azért is", a "mi jobban tudjuk" döntések
ugyanolyan károsak, mint a határon túliak szakmai szempontból
irreleváns követelései. Ezt a két csapdát csak úgy lehet
kikerülni, ha a határon túliak és a kisebbségek kérdéseivel
foglalkozó magyarországi kormányszervek (a Határon Túli
Magyarok Hivatala vagy a kancellária), illetve a kisebbségi
kérdéssel foglalkozó szakmai műhelyek önmaguk dolgozzák
ki a nemzetstratégiát. Romániát és az RMDSZ-t leszámítva
ugyanis egyik magyar kisebbségi politikai szervezetnek
sincs olyan szakmai háttere, amely erre képes lenne.
Eleve kételyekkel kell fogadni a határon túli elgondolások
nemzetmentő messianizmusát; de a Magyarországon kisebbségi
témából megélő egykori határon túli magyarok rövidzárlatos
következtetéseit is, hiszen még mindig magukban hordozzák
a két-három évtizede elszenvedett sérelmeket. E gondolkodásnak
- melybe a határon túlról független szakkonzulenseket
kell bevonni - olyan "hétköznapi", szakmai
feladatok megoldására kell fokuszálnia, mint a közös
régiók gazdasági fejlesztése és a határon átnyúló vállalkozások
sikeressé tétele; a magyarországi támogatások hatékonyságára;
a köz- és felsőoktatásra, a demográfiai hullámvölgy
magyarországi és határon túli következményeire. Az új
nemzetstratégia nemcsak Magyarország érdeke, hanem a
határon túl élőké is. Hiszen a határon túli magyar politikai
elit a jelek szerint lemondott szavazóinak felzárkóztatásáról
a modernizációs trendhez; helyette a szimbolikus témákat
kedveli, nem mérve fel a bennük rejlő veszélyeket.
Hushegyi Gábor
a szerző pozsonyi egyetemi oktató
Forrás: Magyar Narancs, 2005.
január 6.
|
