Borsos Géza József

Népszavazás után – népszavazás előtt
A Székelyföldön tartott polgári fórumok margójára

Az elmúlt napokban Kövér László, Bayer Zsolt, Szilágyi Zoltán és Szász Jenő Székelyföld-szerte polgári fórumokon ismertették véleményüket a kettős állampolgársági népszavazás eredménytelenségéről, és önvizsgálatra szólították fel a hallgatóságot. Önvizsgálat, felelősség, tanulságok és hogyan tovább voltak a kulcsszavai a fórumoknak.

Értékelve a szándékot, a népszavazás okozta erdélyi, főleg székelyföldi kiábrándultság és csalódás érzésének tompítása érdekében, anélkül hogy a fórumokon elhangzottakat ismételném, de az elhangzottakhoz kapcsolódva, végiggondolásra javaslok egynéhány, az elhangzott kulcsszavakhoz kapcsolódó gondolatot. Teszem ezt abban a reményben, hogy most, a népszavazás utáni felhevült indulatokon úrrá léve, higgadtan próbáljunk szembenézni önmagunkkal, a kialakult helyzet realitásaival, anélkül hogy végképp sutba vetnénk a nemzet egységébe vetett hitünket, reményünket és önbecsülésünket.

"A nemzet olyan, amilyennek saját elitje alakítja", mondta Kövér László. Azt is mondta, nagyon helyesen, hogy a magyar nemzet beteg, nemcsak lelkileg, de fizikailag is. Beteggé tette a kádári rendszer agymosó politikája, és ennek következménye a népszavazási eredmény is. Mindezt elfogadva és vele egyetértve adódik a következtetés, hogy bűnös akkor az az elit, amely a nemzetet ilyen állapotba juttatta! Az is világossá válik, hogy nem a magyar nép bukott el ezen a vizsgán, hanem a magyarországi politikai elit vizsgázott elégtelenre. Alkalmatlanná vált a magyar nemzet érdekeinek megjelenítésére.

A Kádár-rendszer bukása óta ugyanis eltelt 15 esztendő! Hibáztatható-e és büntethető-e tehát NEM szavazatai miatt ez a beteg nép? Felelőssé tehető-e az eredményért csak úgy, kollektíven maga a nép? A felelet egyértelműen NEM! Játsszunk csak el a gondolattal, ha 1990-ben hívják népszavazásra ezt a népet ebben a kérdésben, mi lett volna az eredmény? Egyértelmű és elsöprő IGEN! Pedig állítom, akkor sem küszködött kisebb anyagi gondokkal, és akkor még sokkal elevenebben élt benne a "legvidámabb barakk" komplexusa! A már megingatott nemzeti érzésében tehát az utóbbi 15 év alatt szenvedett el maradandó lelki sérülést. Ez időszak alatt neveltek belőle kozmopolitát és fogyasztó világpolgárt.

Nézzük a magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdését. Ebben a kérdésben (amúgy az autonómia ügyében is!) a kárpát-medencei magyarság igénye teljesen egyértelműen és elemi erővel mutatkozott meg már 90-től errefele. Ezzel az igénnyel szemben viszont teljes elutasítással viseltetett Csonka-Magyarország minden kormánya, mai politikai elitje, pártállástól függetlenül, egészen a népszavazás kiírásáig! Semmivel sem volt jobb a magatartása az erdélyi, felvidéki, a magyar kormányok által legitimnek tartott politikai képviseleteknek sem (RMDSZ, MKP). Ezzel szemben a környező országok a hivatalos politika szintjére emelték és megoldották kívül rekedt nemzettársaik számára az állampolgárság kérdését (románok, horvátok, szlovákok). Ilyen, 15 éven át tartó üzenet után hogyan kellett volna viselkednie a népnek? Az eredmény ezek után nem is olyan rossz!

Ne a népet dorgáljuk tehát! Se kint a csonka országban, se bent itt nálunk! A nép (egyelőre) vezéreire, vallási, szellemi vezetőire hallgat! Még akkor is, ha azok nem akaratából, de szavazatai által vannak hatalmon, és nyertek tisztséget.

Itthon a székelyeket se szidjuk! Ne szidjuk azért, mert Iliescura szavaztak, azért se, mert megszavazták azt az alkotmányt, amely kimondja közösségi jogfosztottságunkat, vagy legutóbb 75%-ban, országos csúcsot döntve adtuk voksunkat a kommunista Năstaséra, hisz erre szólított fel, erre biztatott politikai, vallási és szellemi vezetőink zöme! A felelősség is tehát az övék!

Azért se pirongassuk székely nemzettársainkat, és ne tegyünk nekik szemrehányást, mert nem támogatták a román párt színeiben induló társainkat, még akkor sem, ha azon a Székely Nemzeti Tanács elnöke és a Magyar Polgári Szövetség alelnökei szerepeltek (elnöke jó taktikai érzékkel nem jelöltette magát). Nem adatott meg ugyanis számukra a választás szabadsága.

Nem adatott meg a helyi választások esetében, így az MPSZ nem mérettetett meg, nem kerülhetett alkupozícióba. A szavazó nem tett mást, mint gondolkodott és döntött. Döntött aszerint, amit mindkét oldalról hallott: "a parlamenti képviselet mindennél fontosabb". És megoldotta. Lett parlamenti képviselet. Most láthatjuk máris, hogy mennyire és kik számára fontos! Sajnos nem nekünk, nem a mi hasznunkra! Fontos Năstasénak, fontos Băsescunak, fontos képviseletünk tagjainak, de a legfontosabb a román politikának.

Egyik oldal sem mondta, senki nem mondta a kampányban, hogy jobb képviselet nélkül, mint egy áruló, naponta színt váltó képviselettel. Ennek következtében továbbra is éljük az egypártrendszeri diktatúrát, továbbra sincs lehetősége a választónak a demokrácia megélésére, tovább tart, sőt növekszik erkölcsi zavarodottsága, gyengül nemzeti identitástudata, az autonómia megélésének igénye.

Igaza van Kövér Lászlónak, vesztett háború után a vezéreknek le kell vonniuk a következtetéseket.

Hol voltak Székelyudvarhely székely legényei, a nyomda alkalmazottai, miért nem akadályozták meg a röplapok nyomtatását és elszállítását? - kérdi Bayer Zsolt és Szász Jenő. Ismét a közembert, a népet tesszük felelőssé? Hol volt Székelyudvarhely tisztánlátó, nemzetileg elkötelezett és közjogi hatalommal is bíró politikai elitje? - kérdezhetjük mindannyian. Ha az élre állnak, követőik biztosan akadtak volna, még állásuk kockáztatása árán is, mint ahogyan akadtak Bardóczi Csabának is annak idején a Csereháton. Igaz, ő ma is a száműzetés keserű kenyerét eszi.

Nem jó az sem, ha azokat próbáljuk felelőssé tenni a vélt kudarcért, akik miután kimerítettek minden, a civil szervezetek számára járható lehetőséget, a népfelséghez fordultak nemzetünk 15 éve vajúdó és a politika által elodázott, félresöpört sorsproblémájának megoldása érdekében. A Magyarok Világszövetsége ugyanis nem "belekergette" a politikumot ebbe a zsákutcába, hanem olyan helyzetet teremtett, amelyhez igazodnia kellett és most már továbbra is kell a politikumnak és mindenkinek, aki felelősséggel tartozik, vagy felelősséget érez a nemzet sorsa iránt. Nem igaz, hogy bárkit is meglepetésként ért volna a kérdés felvetése. Nem derült égből villámként tört rá a magyar közéletre. A politikai elitnek ugyanis a Magyarok Világkongresszusának 1996-ban hozott határozata óta, ha addig nem tette is, lett volna elég ideje 2004. december 5-ig arra, hogy megoldást találjon erre a nemzetpolitikai kérdésre. Tehette volna ezt, annál is inkább, mivel az MVSZ 2000-ben törvénytervezetet is adott át Magyarország közjogi méltóságainak a külhoni magyarok állampolgársága tárgyában. Nem mond igazat tehát az, aki azt állítja, hogy senkivel nem egyeztetve szánta el magát az MVSZ a népszavazás intézményének igénybevételére. Aki ezt állítja, nem tesz mást, mint szándékosan vagy tudattalanul bomlasztja a nemzeti egységet óhajtók és ezt IGEN szavazatukkal is megpecsételők táborát!

Ami a tanulságokat illeti. Lehet, igaza van Kövér Lászlónak, a tanulságok egyike, hogy a mai Magyarországon nem lehet nemzeti retorikával választást nyerni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a külhoni magyarság jogfosztottságát továbbra is fenn kell tartani. A határokon kívül rekedt kárpát-medencei magyarság ügye rendezőelvnek bizonyult és bizonyul mindaddig, amíg meg nem teremtődik nemzeti egységünk. Folyamat kezdődött, mely új nemzeti szövetség kialakulása felé halad, és ennek alapját a sorskérdéssé vált nemzetegyesítés kérdésköre adja meg. Ebben a folyamatban az elszakított nemzetrészek önálló szerepvállalása meghatározó lehet.

Forrás: Erdélyi Napló, 2005. január 4.