| Kása
Csaba
Legyetek nagyok a kisebbségben!
Túl vagyunk a népszavazási eredménytelenség okozta
első megdöbbenésen, az első néhány pohár pálinkán, megvoltak
az első dacreakciók is, éppen itt az ideje a higgadt
értékelésnek.
Az első kérdés az, hogy a megrögzött szocialista és
szabaddemokrata szavazókon túl kik és miért döntöttek
úgy, amint az eredmény tükrözi? Egyáltalán okoskodással
meghatározható-e ez a réteg? Úgy gondolom, igen. Azt
kell megvizsgálni, kik azok, akik a kórház-privatizációs
kérdésben igennel, a kettős állampolgárság ügyében nemmel
szavaztak. Ki az a durván 450 ezer ember? Ők az MSZP
szociális demagógiája által vezérelt nyugdíjasok. Ők
azok, akik a kórház-privatizáció kérdésében a jelenlegi
gyógyszerárak, a hiányos egészségügyi ellátás, a hálapénz
riasztó voltát továbbvetítve, elborzadva attól, hogy
mindez még a profitéhes karvalytőke irányítása alá kerül,
behúzták az igent. Azután a másik kérdésre ugyanebből
a nézőpontból nemet mondtak. Féltették kis unokájuk
állását az olcsó "román" munkaerőtől, az orvosi
rendelőben a váróterem ülőhelyét a magyar egészségügyet
elárasztó "románoktól", és nyugdíjukat a Magyarországra
özönlő "román" nyugdíjastól. Két kérdésre,
hasonló megközelítésből, ellentétes válasz.
Elhitték a demagógiát, kérdés, ezért hibáztathatók-e?
Ha a kérdést csak keresztényi szempontból vizsgáljuk,
talán nem, bocsáss meg nekik, Uram, nem tudták, mit
cselekszenek. Racionális megközelítés esetén figyelembe
vehetjük, hogy egész életükben kizsákmányolták őket,
a kommunizmusban nemcsak munkájuk ellenértékét nem kapták
meg, hanem a mai napig igazságtalan nyugdíjrendszer
inkább még mindig elvesz tőlük, mintsem megadná a több
évtizedes tartozást. Ráadásul egészen másféle a szocialista
társadalmi rend elfogadottsága az abban éltek részéről
Magyarországon, mint Romániában. Romániában ez egyet
jelentett a magyarellenességgel, ezért a túlnyomó többség
eleve elutasította, míg nálunk szinte mindenki, megkeresve
a maga kis kompromisszumát, beilleszkedett. Azonban
aki a nemzeti kérdésben önös anyagi érdekei miatt a
saját népe ellen fordul, az igenis hibáztatható.
De a főbűnös az, aki ebbe beleuszítja. Az a kommunista
utódpárt, amely ma azt hirdeti magáról, hogy modern
európai szociáldemokrata párt. De ez nem igaz. Változtak
a módszerek, de ugyanaz a cél, hasonlók az eszközök.
A kettős állampolgárság kérdésében mi volt a céljuk?
Elsősorban visszavágni az európai parlamenti választáson
a jobboldaltól elszenvedett vereségért, azaz bármelyik
oldalra áll a nemzeti oldal, az ellenkező oldalt támogatni.
Ha ez úgy történik, hogy a nemzeti oldal, mint ez evidens,
a kettős állampolgárságot támogatja, a nem győzelmével
vagy legalábbis az igen győzelmének megakadályozásával
a posztkommunisták - bizonyára így kalkuláltak - örökre
elválaszthatják egymástól a nemzeti oldalt és a határon
túli magyarokat. Ugyanis a nemzeti oldal legfőbb összetartó
ereje, a nemzeti érzés kap örök sebet. És nekik ez volt
a legfőbb céljuk. Talán még az igen győzelmének megakadályozásánál
is fontosabb céljuk. Hitében, önbecsülésében, összetartozásában
megingatni a nemzeti oldalt és a magyarságot. S e céljuk
eléréséhez használták ki újra a demagógiájuknak hitelt
adó nyugdíjasokat.
December 5-én a nemzet jelképes egyesítése nem történt
meg. Nyolcmillió választópolgárból másfélmillió ellenezte,
másfélmillió támogatta, s ötmillió nem nyilvánított
véleményt a kérdésben. A posztkommunisták erre ünnepelni
kezdek, azt mondták, győztek, mivel az állampolgárság
megadását hat és félmillióan nem akarták, sem azok,
akik ellenezték, sem azok, akik távolmaradásukkal "ellenezték".
Most ne foglalkozzunk azzal az erkölcsi kérdéssel, hogy
a Gyurcsány-kormány a magyar nemzet legyőzését ünnepli,
csak a szocialisták hamis érvelését fordítsuk ki egy
kicsit. Ezeket a számokat én úgy értékelném, hogy mindössze
másfél millióan ellenezték, ebből is majd félmillió
a magát megtéveszteni hagyó nyugdíjas, és öt millióan
nem tartották fontosnak a véleménynyilvánítást.
A határon túli magyarság első (talán dacos) reakciói
érthetőek, azonban kérdés, használnak-e az ügynek. Azt
hiszem, különös bizonyítást nem igényel az, hogy a bevásárló
turizmustól és a kupecektől eltekintve, jobbára a nemzeti
oldal tagjai utaznak Erdélybe. A Székelyföldre meg kiváltképp.
Négy-öt évvel ezelőtt alig mentek magyarországiak Erdélybe,
ma már júliusban-augusztusban Hargita megyében tíz személygépkocsiból
nyolc magyar rendszámú. Megfogadták Bayer Zsolt tanácsát,
amit a 2002-es vesztett választások után adott: az elkövetkezendő
négy évben ismerjük meg Erdélyt. Azután létrejött a
polgári körös mozgalom, szervezik a közös utakat, mennek.
A szocialisták nem járnak Erélybe, nem is érdekli őket.
Amennyiben igazak a hírek az első sértődött reakciókról,
annak pont azok a lelki és fizikai érintettjei, akik
mindent megtettek a kettős állampolgárságért. S nem
az a lényeg, hogy egy udvarhelyi kocsmáros nem szolgálja
ki a magyar állampolgárokat, hanem az, hogy azoknak
okoz lelkiismereti válságot, azokat bünteti, aki mellettük
áll, értük kampányolt. És a szocialisták röhögnek a
markukba, ezt akarták.
Úgy érzem, a diagnózist többé-kevésbé sikerült felállítani,
kérdés, van-e gyógymód a nemzet egészséges gondolkodásának
helyreállítására. Hiszem, hogy van. És nem is olyan
kivitelezhetetlen. A másfélmillió nemmel szavazóból
egymillió a szocialista-szabaddemokrata tábor stabil
híve, ők meggyőződésből minden alkalommal képesek még
saját jobb sorsuk ellen is szavazni. De ők egy elenyésző
kisebbség, a szavazópolgárok 12%-a. A kórház-privatizáció
és a kettős állampolgárság kérdésében kétféleképpen
szavazó nyugdíjasok esetében bíznunk kell abban, hogy
nem veszik be örökké a kommunista demagógiát. S van
ötmillió szavazópolgár, aki nem tudjuk, miért, nem ment
el. Akiknek nem volt véleménye. Őket lehet és kell meggyőzni.
Meggyőzni arról, hogy fontos a nemzet együvé tartozása.
Arról, hogy ez nem anyagi kérdés. Arról, hogy a határon
túliaknak fontos a szülőföld, nem akarják anyagiakért
elhagyni. Legalábbis, akik akarták, ezt már megtették.
De ezért legtöbbet az érintettek, a határon túliak
tehetnék. Nem úgy, mint most, hogy csak várták, az érett
gyümölcs az ölükbe pottyanjon. Sajnos nem így lett.
De ha összefogva a magyarországi nemzeti oldallal, küzdenek
érte, talán sikerül. Talán egyszer közösen sikerül keresztülvinni
a nemzetrontó szocialisták és liberálisok ellenében.
Mit lehet ezért közösen tenni? Meggyőzni az ötmillió
érdektelent, s meggyőzni a felnövő fiatalságot, akikből
egy-két-három év múlva szavazók lesznek.
Legyen minden erdélyi településnek magyarországi testvértelepülése.
Több is, hogy ha valamelyikben olyanok kerülnek hatalomra,
akiknek nem fontos a kapcsolat, akkor legyen kihez fordulni.
S legyenek élők, aktívak a kapcsolatok. Folyamatosan
beszéljenek egymással az iskolák, a pedagógusok, a diákok.
A kórusok lépjenek fel egymás ünnepségein, a sportolók
eddzenek közösen, a zenészek együtt gyakoroljanak. S
a látogatásokkor a családok lássák vendégül a családokat.
Egyenek közös asztalnál, és este beszélgessenek hosszan
egymással. Minden plébániának és gyülekezetnek legyen
magyarországi testvérplébániája és testvérgyülekezete.
Járjanak egymáshoz, imádkozzanak közösen és beszélgessenek
sokat. A magyarországi gyerekek nyáron Erdélyben táborozzanak,
a családok Erdélyben nyaraljanak. Minden lehetőséget
ki kell használni a kapcsolatteremtésre, az eleven kapcsolat
kialakítására. Aki anyagilag jól áll, s aki kevésbé,
az is, hívjon meg akár ismeretlenül is magyarországi
családokat. Ahogy régen még az idegent is behívták a
lakodalomba, egyen-igyon, miért ne lehetne akár telefonkönyvből
kinézni magyarországi családokat, s azt mondani nekik,
két hét múlva lakodalom lesz, névnapot ünneplünk, disznót
vágunk, jöjjenek el, legyenek vendégünk két-három napra.
S lesz alkalom a beszélgetésre, a meggyőzésre.
A vállalkozók pedig keressék a nemzeti oldal vállalkozóit,
ha más nem, ötletük csak akad, mit lehet közösen csinálni.
Ha már elkerülhetetlen, fordítsuk a pénz uralmát is
a magunk hasznára. S ha valahol a szomszéd elköltözik,
s a házát idegen akarja megvenni, akkor üzenjenek, hátha
megveszi Magyarországról valaki, s azzal megint szorosabbá
válik a kapocs.
Mindez nem lesz könnyű és nem lesz rövid lefolyású.
De a nemzetrészeket egyesíteni kell. Megfontoltam, lassan,
okosan és biztosan.
Kása Csaba
a szerző történész
Forrás: Erdélyi Napló, 2004.
december 21. |
