Breznói László

A Patrubány-jelenség

"Bebizonyosodott a népi bölcsesség, miszerint, ki minek nem mestere, annak hóhéra" - nem más, mint Patrubány Miklós száját hagyta el e gondolat. Elhamarkodottan ítélnénk azonban, ha azt hinnénk, az MVSZ elnöke önkritikát gyakorolt népszavazási kezdeményezése kapcsán.

Az idézet ugyanis 2003 nyarárról származik, amikor is a Medgyessy-kormány a nemzetközi kritikák előtt meghajolva módosította a státustörvény eredeti szövegét, gyengítve annak tartalmi és szimbolikus elemeit. Patrubány, aki - éppen a külhoni állampolgárságra vonatkozó követelésére hivatkozva - kezdettől fogva támadta a jogszabályt, akkor szemmel látható elégedettséggel vette tudomásul Budapest diplomáciai vereségét. Nem tudni, hogy az MVSZ elnökének december 5-e estéjén eszébe jutottak-e saját korábbi szavai. Azt viszont tudjuk, hogy az értelmetlen és káros következményekkel járó népszavazás végighajszolásával, majd a szánalomtengerbe fulladt szavazatújraszámlálási tragikomédiával sikeresen járatta le a határon túli magyarság ügyét itthon és külföldön egyaránt.

A medgyesi születésű informatikus-mérnök - aki a hetvenes-nyolcvanas években részt vett Románia első számítógé- pének megalkotásában - rövid RMDSZ-es karriert követően a kilencvenes évek elején választotta a Magyarok Világszövetségét nemzetmegváltási ambíciói teréül. Azt az MVSZ-t, amely a szinte rögtön 1992-es újjászületését követően megindult erkölcsi zuhanórepülés eredményeképpen rövid idő alatt pitiáner viták és pénzelsíbolások szinterévé vált. A romokon aztán 2000 júniusában Patrubánynak mindenki meglepetésére sikerült megszereznie az elnöki széket az Orbán-kormány félhivatalos jelöltjével, Boross Péterrel szemben. Köszönhette ezt az MVSZ-ben már akkor is meghatározó pozícióban lévő "erdélyi lobbinak" és személy szerint különösen Tőkés Lászlónak, aki a Fidesz-kormánnyal ápolt, köztudomásúlag baráti viszonya ellenére Patrubányt támogatta a tisztújítás alkalmával és védte egészen 2001 nyaráig, amikorra az elnök státustörvény-ellenes ámokfutása már vállalhatatlanná vált. A polgári kormány nemzetpolitikájának gerincét jelentő törvénnyel való nyílt szembeszegülés és az olyan partizánakció, mint a trianoni szerződés felülvizsgálatára felhívó buta és káros nyilatkozat (amelytől még a MIÉP is kénytelen volt elhatárolódni) az állami apanázs lenullázását vonta maga után. Ez azonban csak fokozta Patrubányék elszántságát: intellektuális mérföldkő volt még a szervezet életében Grespik László elnökségi taggá avanzsálása, majd 2003-ban jött a Szabad Magyarország Mozgalom nevű kétes hírű formációval karöltve lebonyolított EU NEM népszavazási kampány. Ez utóbbi során ugyan a vörös csillag és az uniós zászló összekomponálása révén kiélhették magukat egyes alulfoglalkoztatott grafikusok, arra az egyszerű kérdésre azonban nemigen kaptunk magyarázatot az MVSZ-től, hogy miért lesz jó a határon túli magyaroknak, ha majd Szlovákia és Románia röhögve csapkodja a térdét odabent (mármint az EU-ban), miközben Magyarország vélt büszkeségből odakint ácsorog.

Végül a népszavazási törvény megengedő feltételeit kihasználva - a 200.000 szükséges aláírás az ország népességének alig 2 százalékának támogatását feltételezi - és az európai parlamenti választási kampány hullámait meglovagolva a Világszövetség átverekedte a külhoni állampolgárságról szóló népszavazási kezdeményezését. Egy olyan kérdésben tették mindezt, amelyet máshol csendben, politikai konszenzussal, vita nélkül elfogadott törvények útján szabályoznak. Egy olyan kérdésben erőltették a népszavazást, amelyről minden épeszű hazai közéleti szereplő tudja, hogy arra ma Magyarország lakossága - legyünk optimisták: egyelőre - nem felkészült, éppen az egységes magyar nemzettudatot roncsoló négy évtizedes kommunista diktatúra és annak velünk élő politikai hagyománya következtében. Tudni lehetett, hogy a témától irtózó posztkommunista utódpárt és magát liberálisnak tartó fióktagozata - az 1945 után kialakult "csonka-magyar" tudatra építve - Jörg Haidert megszégyenítő szélsőjobboldali, "idegengyűlölő" retorikától sem riad majd vissza a kampányban a határon túli magyarokkal szemben. Nyilvánvaló volt az is, hogy a népszavazás törvényi feltételeinek teljesítése esetén a határon túli magyarok ügyét felvállaló Fidesz egyszerűen nem tehet majd másként, mint hogy támogatja a kezdeményezést. Ezzel elkészült a legjobb esetben is dilettantizmusból állított Patrubány-féle kelepce: a nemzeti oldal egyetlen lehetősége az maradt, hogy foggal-körömmel küzdjön a totális bukás elkerüléséért. Elsülhetett volna rosszabbul is a népszavazás, ha a NEM szavazatok kerülnek többségbe - ez persze nem az MVSZ-en, hanem azokon a választópolgárokon múlott, akik IGENjeikkel a menthetőt kívánták menteni. Vitathatatlan, hogy december 5-e kimenetele itthon és külföldön azoknak kedvezett, akik egyszer s mindenkorra le akarják söpörni a határon túli magyarok kérdését a terepről. Kiknek is? A még mindig a kisebbségi magyarok asszimilációjában gondolkodó román, szlovák és szerb politikai elitnek; a nyugati fővárosok külügyminisztériumaiban és itteni követségein ücsörgő diplomatáknak, akik impertinens stílusban és szemforgató módon nyavalyognak, ha a téma napirendre kerül; végül pedig a "haladó" magyar baloldalnak, amely ideiglenes anomáliának tekinti a határon túli magyarok kérdését az európaizmus végső győzelme felé vezető úton. Másoknak ugyanis nem állhat érdekében, hogy Magyarország így állítson ki magáról minőségi bizonyítványt, amely ráadásul leszűkíti a következő kormányok nemzetpolitikájának mozgásterét mind az itthoni támogatottságot, mind pedig a külpolitikai lehetőségeket illetően.

A mostani referendum esete rámutatott, hogy a nemzetpolitikai célokra néha azok jelentik a legnagyobb veszélyt, akik emberi butaságból, messianisztikus küldetéstudatból, vagy személyes frusztrációból fakadó túlmozgásukkal döntik romba maguk körül azokat az értékeket, amelyek nevében állítólag fellépnek. Mindenesetre ami már megtörtént, azt nem lehet meg nem történtté tenni. Az eredménytelen népszavazás "odakint", a határon túli magyar közösségek életében - a mostani, felszíni dacreakciókon túlmenően - egyelőre beláthatatlan következményekkel járhat, itthon pedig tovább mélyült az a szakadék, amely az adott történelmi okok miatt megosztja a magyarországi társadalmat az egységes nemzettudat kérdésében. E szakadékot Patrubány-féle kamikáze-akciókkal nem, maximum szívós aprómunkával lehet majd egyszer betemetni. Ha egyáltalán lehet.

Forrás: Ufi, 2005. január