Pro vagy kontra

A magyar állampolgárság alanyi jogának kiterjesztése minden magyarra

Tárgykör és metódus

Magyarország belátható időn belül csatlakozik az Európai Unióhoz, valamint a schengeni határegyezményhez, ugyanakkor a szomszéd államok csatlakozása, ahol a magyar nemzet kb. egynegyede él, még középtávon is bizonytalan. Ez méltánytalan helyzetbe hozza azokat a magyar nemzetrészeket, amelyek kinyilvánított[1] vagy vélelmezhető akaratuk ellenére kerültek a békediktátumok szabta határokon kívülre. A magyar csatlakozás időpontjának közeledtével nem zárható ki egyfajta kapuzárási pánikhangulat[2] elterjedése, ami esetleg drámaian megnövelheti az áttelepülni szándékozók számát.

A problémát a Magyarok Világszövetsége Stratégiai Bizottságának az 1998. áprilisi választmányi gyűlése elé terjesztett helyzetjelentése és megoldási ajánlata vitte be a köztudatba. Az ajánlás lényegét a részleges magyar állampolgárság alanyi jogának kiterjesztése képezte és képezi. Ezt akkor és azóta a média "kettős állampolgárságra" fordította le. A kezdeményezés társadalmi vitává terebélyesedett, amelynek jelen esszé is részét képezi.

Tamás Sándor vitaindítója[3] a "kettős állampolgárság pro és kontráját" igyekezett "szakmai", politikailag semleges nézőpontból feltérképezni.[4] Eme nézőpontból következett a dolgozat címe (pro és kontra), valamint az érvrendszer statikussága és leszűkítése a hipotetikusan közvetlenül érintettekre. Az előnyök és hátrányok között találhatók olyanok, amelyek a kettős állampolgárság esetleges kedvezettjeit érintik, és olyanok, amelyek azok nemzeti közösségét (különös tekintettel az erdélyi magyar nemzetrészre). Az önkiszabott politikamentesség viszont, úgy tűnik, nem adott módot a magyarországi politikum lehetséges opcióinak taglalására. A vitaindító szerzőjének felfogása az állampolgárságról magán hordozza a francia iskola erős hatását, hiszen egyértelműen és kizárólag a személy és állam közötti jogviszonyt lát benne.[5]

Dolgozatomban a vitaindítóban taglalt kettős állampolgárság létrejöttét megelőző folyamattal, még inkább az azt kiváltó politikai döntéssel, annak pro vagy kontrájával és mikéntjével foglalkozom. Először is megvizsgálom a kérdés realitását: vannak-e eleve kizáró objektív körülmények? Konklúzióm szerint kizáró körülmények nincsenek.

Ezt követően arra a kérdésre válaszolok, hogy objektív kizáró körülmény híján miért kell a pro vagy kontrával foglalkozni, miért nem pusztán a hogyannal? Ennek okai a magyar politikum örökletes torzulásában keresendők, melynek gyökerei alighanem a kiegyezésig visszanyúlnak. Eltérően a francia, lengyel, ír vagy izraeli politikumtól, a magyar politikai elit a nemzeteszme tekintetében súlyosan megosztott. Az általam itt (talán kissé eufemisztikusan[6]) univerzalistának nevezett beállítottságnak a politikai látóköre és felelősségérzete megáll az országhatárnál s a magyar állampolgárok 10 milliós közösségénél, a nemzeti beállítottság viszont kiterjeszti azt az egész 15 milliós magyar nemzetre.

Megvizsgálok továbbá három ideáltipikus politikai opciót (univerzalistát, konzervatívot és nemzeti-radikálist), azzal a céllal, hogy a pro vagy kontra kérdésre adott politikai válasz jövőképfüggőségét és érdekfüggőségét érzékeltessem. A markánsan különböző nézőpontok (függetlenül attól, hogy mennyire köszön vissza belőlük a mai magyar politikai valóság) virtuálisak és kinagyítottak. A kinagyításnak az a célja, hogy a valós esetek gondolatilag interpolálhatókká váljanak. Az interpoláció általában kisebb hibaaránnyal jár, mint az extrapoláció.

Végül két interpolációt vizsgálok meg. A hipotetikus (liberál-konzervatív) "Nemzettagsági Igazolvány" opciót, valamint a személyes (konzervatív és nemzeti-liberális) "Külhoni Állampolgárság" opciómat, válaszomat a mikéntre (reményem szerint az általános expozétól kellőképpen elhatárolhatóan), amely differenciált (honi és külhoni) állampolgárságot szán a magyaroknak és külön státust a történelmi Magyarország nem magyar, de tősgyökeres lakosságának.

1. A kérdés realitása

A problémakör megoldhatósága, realitása a prohibitív hatalmi és elvi akadályok hiányából adódik.

Az e döntésben közrejátszó hatalmi tényezők:
- A közvetlenül érintett egyének szabadságjogai és érdekei.[7] A magyar állampolgárság automatikus kiterjesztése a határon kívül rekedt magyarokra az egyén szabadságjogainak sérelmeként is felfogható lenne. A puszta jogosultság kiterjesztése viszont nem: az állampolgárság lehetőségkénti kiterjesztése önmagában esélyt jelent. Az esélytöbblet nem fogható fel a szabad és felelős ember ellenérdekeként.
- A közvetve érintettek (anyaországiak) prohibitív ellenérdekeltsége. Az elképzelhető ellenérdekek (pl. járulékos költségek) megszüntethetőek vagy kompenzálhatóak és semmiféleképpen nem prohibitív mértékűek.
- Az integrálódó Európa hozzáállása az 1997-ben elfogadott 166-os konvenció által erősen közeledett az ENSZ eddigelé is permisszív álláspontjához a kettős állampolgársággal kapcsolatban. Erre a vitaindító is kitér. Nemzetközi megítélésben a kettős állampolgárság egyre inkább értéknek, mintsem rendellenes állapotnak minősül (1 - 94. old.).
- A szomszéd országok közül Horvátország a szuverenitása elnyerése után gyakorlatilag kiterjesztette állampolgárságának alanyi jogát minden horvátra.[8] Románia döntéshozói hasonló szabályozást készítenek elő, főleg moldáviai viszonylatban. A tágabb szomszédságban Bulgária követte Horvátország példáját. A német állampolgárságra alanyi jogon minden német (népi német: Volksdeutscher) jogosult,[9] az izraeli állampolgárságra pedig csak zsidó eredetű személyek jogosultak.[10] Ha mindennek dacára a magyar állampolgárság jogosultságának kiterjesztése ellen az ország szomszédai kifogást emelnének, azt a precedensek birtokában a honi diplomácia könnyűszerrel háríthatná.

Bátran levonható tehát a következtetés, hogy nincsenek prohibitív hatalmi gátjai a magyar állampolgárság alanyi jogként való kiterjesztésének minden magyarra. Hogy elvi gátak sincsenek, arról Tamás Sándor írása kellő mértékben informál.

2. A belpolitikai hatalmi tér

A rendszerváltoztatás kezdete óta a magyarországi elitek egy egész sor alapvető kérdésben konszenzusra jutottak. De sajnos ez csak a külső és formális megítélés esetében érvényes. Formálisnak azt a (pl. az US State Departmentre jellemző[11]) szemléletet nevezem, amely csak az eredőre tekint, de a törésvonalakat, azoknak mélységét nem érzékeli, az esetleges egymásnak feszülés mértékére nem ügyel. A magyar politikumban szinte minden alapvető kérdésben kitapintható vagy egyenesen szembeszökő egy bizonyos törésvonal.

Az államforma például egy ilyen kérdés. Konszenzus övezi a köztársasági államformát. De már a Szent Korona státusa, esetleges funkciója a köztársaságon belül vitatott.

Az állami intézmények demokratizmusának tekintetében elvben úgyszintén konszenzus van, de a konkrét formákat illetően nem. Vita tárgya az elnöki legitimitás forrása (a nép vagy annak választott képviselői), valamint a parlament kamaráinak száma.

Az ország integrálódása az euroatlanti struktúrákba elsöprő többségű támogatottságot élvez. Mindazonáltal nincs konszenzus az integrálódás értéktartalma, értékirányultsága felől. A nyugati integráció egyik legfőbb szószólója, a magyarországi szellemi-politikai main stream Körösényi András (2) szerint szelektíven kezeli a nyugati értékeket, saját univerzalista világképének és politikai érdekeinek megfelelően gyártott egy virtuális, nemlétező Európát, melyet média-oligopóliumán keresztül sugároz a társadalom felé. A nemzeti tábor ezzel szemben a nemzetek Európáját keresi. Számára az Unió nem utolsósorban kulturális mentsvár az amerikai kultúruniformizmussal szemben.

A szabadságjogok a demokrácia és jogállamiság kvintesszenciájaként deklaratív konszenzusnak örvendenek. Az előbb említett univerzalista (nemzeteszme-ellenes) média-oligopólium viszont Bogár László (3) szerint a véleményterror eszközével kérdésessé teszi a véleménykinyilvánítás és Vass Csaba szerint az informálódás (4), valamint a szabad kommunikáció (5) alapvető emberi jogát. Mindenekelőtt ezért robbant ki a médiaháború akkor, amikor 1990-ben a nemzeti erők szerezték meg a főhatalmat, úgymond szünetelt 1994 és 1998 között az univerzalisták kormányzása alatt és dúl most az általuk ismét elvesztett választás óta újult erővel.

Felkapott és kvázikonszenzusnak örvendő eszme Magyarországon a multikulturalizmus, miközben csak egyetlen illusztratív példával élve: Kodály országában Kodály tanítása kihalóban van.

A tudásszintnövelés mint felismert szükségszerűség konszenzuális. De a Magyarországról származó Nobel-díjasok zömét felnevelő egyházi iskolák helyzetével kapcsolatban máig sincs konszenzus. Mint ahogyan a Nemzeti Alaptanterv, a Magyar Tudományos Akadémia státusa és a kutatás problémaköre is vitatott.

A felsorolt problémák körül a mélyben lappangó vagy nyílt egymásnak feszülés mindannak az alapvető ellentétnek a folyományaként fogható fel, ami az ország elitjeit két markáns táborra osztja. Ez a probléma a nemzeteszme, illetve az ország és a nemzet egymás közötti viszonya. Kövér László szavaival élve, Magyarországon a nemzeteszme körül az elitek közt hideg polgárháború dúl.[12] Ez a súlyos megosztottság, ez a törésvonal nemcsak pártok között jelenül meg, hanem egyes pártokat is keresztbemetsz. A magyarországi pártok megalakulásuk óta tartó (néha drámai formákat öltő) metamorfózisa szinte minden esetben e két világnézet ütközésére is visszavezethető. A tisztulási folyamat még nem ért véget.

Az állampolgárság alanyi jogként való kiterjesztésének kérdése az egész etnokulturális magyar nemzetre, a tagadó, igenlő vagy éppenséggel kompromisszumos megoldást kereső állásfoglalások híven tükrözik e szembenállást.

3. Ideológiaspecifikus opciómodellek

Az alább leírt opciómodellek, valamint a vázolt ideálspecifikus politikai szempontok nem a teljesség igényével készültek, sem a szempontok számát, sem pedig az egyes szempontok leírásának részletességét illetően. Jelen esetben célom elgondolkodtatni, nem pedig meggyőzni, tehát illusztrálni s nem demonstrálni. Ezért minimálisra szűkítettem a szempontok számát, és leírásukban igyekeztem csak a problémareleváns jellemzőkre kitérni. Az opciómodellek leírásánál is azon voltam, hogy a másodlagos jelentőségű részleteket kerüljem.

3.1. Az "univerzalista" szempont kategorizációs modellje
Az "univerzalista" álláspont ilyen formában történő megjelenítése talán mesterkéltnek tűnhet, hiszen két markánsan különböző világnézet, a liberális és a szocialista is magán hordozza jegyeit. A tárgyalt probléma szempontjából csak az releváns, hogy az állampolgárság kiterjesztésével kapcsolatban milyen döntés valószínűsíthető. Ebből a szempontból a két, egyébként ellentétes politikai felfogás metszi egymást. Mind a két eszmerendszer (a doktriner liberális és az internacionalista szocialista) jogalkotása a népszuverenitásra épül. A "nép" elvont fogalmán egy adott ország lakossága értendő. Az állampolgárság vonatkozásában mindkét irányzat a jogviszonyelmélethez áll igen közel, mely "az állampolgárságot egy nevesített állam és egy nevesített természetes személy olyan jogi viszonyának tekinti, amelynek tartalmát a jogalanyok kölcsönös jogai és kötelességei alkotják. A jogviszony tartalma ily módon a közjogi és magánjogi természetű jogok és kötelességek összessége, tehát maga a jogrendszer" (1 - 86. old.). A nemzet fogalmát ezek az ideológiák az állampolgárok összességével definiálják, de túlhaladott, avítt, retrográd kategóriát látnak benne, melynek napjai meg vannak számlálva.

Nyilvánvaló, hogy ebben a gondolatiságban az állampolgárság nemzeti érdekből, jus sanguinis, netán a történelmileg felfogott jus soli alapon az országhatáron kívülre történő kiterjesztése nehezen vagy egyáltalán nem értelmezhető.

Amikor a Magyarok Világszövetségének felvetése nyomán, mely szorgalmazta a magyar állampolgárság alanyi jogának kiterjesztését minden magyarra, az akkori, jobbára univerzalista beállítottságú MSZP-SZDSZ kormány konfrontálódott a világképével ellenkező igénnyel, akkor a problémát nem az igény jogosultsága felől[13] és nem is a kollektív hasznosság felől[14] közelítette meg, hanem (első körben) a keresztülvihetőséget tagadva[15] az egész problémát a majdani Schengen-vízum megadásának kérdésére redukálta.[16] A külföldi magyarok a jövőbeni magyarországi vízumkezelés egy külön kategóriájává váltak. Ezért ezt az eljárást kategorizációs modellnek neveztem.

3.2. A konzervatív szempont státusmodellje
A konzervatív politika alapja a történelem szerepéről alkotott felfogás. A "történelem" lényegére csupaszítva nem egyéb, mint tapasztalat, a konzervatívok történelembe fektetett bizalma pedig azon alapul, hogy az emberi kapcsolatok terén a tapasztalatot részesítik előnyben az absztrakt és deduktív gondolatokkal szemben (6). Ennek megfelelő a konzervatívok társadalomképe is. Burke a konzervativizmus bibliájának tartott alapművében leszögezi, hogy "...a társadalom szerződés. - Társas viszony minden tudományban, minden művészetben, minden erényben és tökélyben. Nem csupán maguk az élők, hanem az élők, a már holtak s a még meg nem születettek közötti társas viszony ez" (6). A szerves szemlélet nem pusztán kronologikus, hanem a mindenkori társadalmi jelen állapot érzékelésében is jellemző. Ez vonatkozik a természetesnek felfogott egyenlőtlenségre is. A konzervatív filozófia legfontosabb alapelve a szabadság és az egyenlőség szükségszerű és abszolút összeférhetetlensége[17] (6 - 64. old.), ami a szabadságnak adott abszolút elsőbbséggel párosul. Az egyenlőtlenség természetes tényként való elfogadottságából ered egy fajta státustisztelet. Következésképpen az állampolgárságot tekintve a konzervatív világnézethez igen közel áll a (német irodalomban domináns) státuselmélet. Ez az elmélet az állampolgárság jogintézményi függetlenségét (tehát az általa szavatolt jogi helyzetet - státust) hangsúlyozva a belőle származó jogok és kötelezettségek kérdését másodlagosnak tekinti (1 - 86. old.). Az alkotmány tekintetében is érvényesül a szerves szemléletmód. Nisbet is rámutat - nagyon helyesen -, hogy Burke azon nézete, mely szerint egy nép igazi alkotmányát történeti intézményei jelentik, nem pedig egy darab papír, egészen napjainkig visszhangra lel a konzervatívok körében.

A nemzet szerves fejlődését a trianoni trauma súlyosan megzavarta. Konzervatív nézőpontból ez a valódi probléma. A schengeni határ küszöbön álló kialakulása a szétszakított nemzetrészek között, a határon túli magyarok utazási korlátozása mindössze a figyelem homlokterébe hozza a mélyebb és nagyobb problémát. Következésképpen egy elképzelt konzervatív indítványnak ez utóbbira is megoldást kell kínálnia.

Elképzelhető a határon túli magyarok (törvénybe foglalt) külön státusa. E külön státus nevezhető külhoni magyar állampolgárságnak. Ennek kézzelfogható velejárója lehetne például a magyar útlevél. Ez az opció várható hatásában közelítene a brit többszintű állampolgárság modelljéből kiinduló részleges állampolgárság opciójához, viszont nem igényelne (a jelen politikai erőviszonyok mellett nehezen kivitelezhető) alkotmánymódosítást.

3.3. A nemzeti radikális szempont "teljes kör? magyar állampolgárság" modellje
A nemzeti világnézet középpontjában a nemzet mint sorsközösség és legfőbb értékhordozó áll. A közösség egységének létrehozása (ill. megőrzése), valamint szellemi és anyagi értékeinek gyarapítása a legfőbb imperatívusz. A közös sorsalakításnak és értékgyarapításnak sine qua non előfeltétele a közösség szabadsága (szuverenitása - önrendelkezése) (8). Az önrendelkezéshez szükséges hatalmat, valamint az anyagi és szellemi javakat a nemzeti beállítottságú politika három irányban igyekszik gyarapítani: a modernizáció (9), a nemzeti kultúra (10), valamint a nemzetépítés[18] terén (11 - 206. old.).

Szilágyi Ákos (12) szerint a radikalizmus mindenekelőtt a problémák gyökerüknél történő megragadásában, rejtett lényegük feltárásában, valamint a lényeg, az igazság kimondásában megnyilvánuló hajthatatlanságban, a megalkuvási képtelenségben és intranzingenciában nyilvánul meg.

A magyar nemzeti radikalizmus szempontjából (hasonlóan a konzervatívhoz) az újabb "vasfüggöny", mely leereszkedni készül a magyar nemzetrészek közé, csak politikai apropó arra, hogy a valódi problémára, a megosztottság állapotára találjon legalábbis részleges megoldást. Ez a részmegoldás egyértelműen a teljes kör? magyar állampolgárság alanyi jogának alkotmányos kiterjesztése lenne minden magyarra.

Ez valóban gyökeres megoldás lenne, erős szimbolikus kisugárzással a nemzet és annak szűkebb vagy tágabb környezete felé. A teljes körű állampolgárság megszüntetné az áttelepülés minden jogi gátját, ezért alkalmasint áttelepülésserkentő hatásúnak bizonyulhat. Ez egyáltalán nem mond ellent a nemzeti radikalizmus "egy nemzet - egy közös haza" elvének. Sőt, tekintettel arra, hogy Magyarország népsűrűsége pl. Németországéhoz képest csekély, ráadásul domborzati adottságai miatt könnyen betelepíthető, valószínű, hogy az EU-tagság elnyerése után sok nem magyar számára célországgá válik. Ha tekintetbe vesszük a demográfiai tendenciákat, könnyen kiszámítható, hogy ha nem áll be drasztikus változás a magyar népesség szaporulatában, egypár évtized alatt az anyaország (magyar) lakosságának csökkenése kiegyenlíti a határon túliak számát. A nemzeti radikalizmus bármikor szívesebben láthatja a magyarok betelepülését, mint az Európából, Ázsiából vagy Afrikából érkezett nem magyarokét. Mindennek tetejében, a határon túli magyarság teljes áttelepítése az anyaországba jelentősen csökkentené a régió etnokulturális feszültségszintjét. A Kárpát-medence Trianon óta fennálló egyik megoldatlan problémájára lenne ez egy nonkonfrontatív, szomszédbarát és kooperatív feloldási módozat. Mindemellett távolról sem állítom, hogy a magyar nemzeti radikalizmusnak ez lenne a célja, sőt még azt sem, hogy össznemzeti szempontból, minden tényezőt figyelembe véve, a határon túli magyarság betelepítése a trianoni határok mögé kívánatos lenne, pusztán azt jeleztem, hogy e megoldás nem áll éles ellentétben a tárgyalt álláspont alapelveivel.

4. Interpolációk

A fenti opciófelületen két interpolációt vázolok. Az egyiket a liberális - konzervatív tengelyen helyezem el. Célom példázni, hogy ugyanaz a név, "nemzettagsági igazolvány", attól függően, hogy törvény alapján jön létre vagy nem, gyökeresen eltérő hatást gyakorol és természetesen más politikai szándékot takar. Ez egyben alkalom arra, hogy a probléma lényegére, a törvényszintű szabályozás szükségességére rámutassak. Ezt az interpoláció alapgondolata után "Nemzettagsági Igazolvány opciónak" neveztem.

A másik interpoláció a konzervatív pólus közelében a nemzeti radikálistól és az univerzalista liberálistól kb. egyforma távolságra helyezkedik el (ideológiai irányultsága tehát konzervatív és nemzeti-liberális), melyben a személyes megoldási elképzelésemet taglalom. Alapgondolata szerint ezen interpolációt az ideológiai háromszögbe "Külhoni Állampolgárság opció"-nak neveztem.

4.1. A "Nemzettagsági Igazolvány opció" mint interpoláció
Az elképzelés lényege a magyar nemzettagsághoz kötött külön státus. Ez feltételez egy nemzettagsági igazolványt és azt, hogy ilyenformán létrejön egy nemzeti kataszter. A kataszter és igazolvány alapján a magyar határon kiállítanák a vízumot (illetve az igazolvány szolgálna vízumként).

Gyenge pontja az elképzelésnek az, hogy az így kiállított s a román útlevélbe pecsételt vízumot vagy saját magát az igazolványt, a továbbutazás esetében a schengeni megállapodáshoz csatlakozott többi állam is el kellene hogy ismerje. Ez bizonyos fokig nem egyéb, mint a politikai felelősségnek az áthárítása a schengeni egyezmény országai felé. (Ezzel szemben a magyar útlevél automatikus elismerésnek örvendene - annak odaítélése kizárólag magyar belügy lenne.[19])

Külön veszélyeket hordozna ezen opció egy olyan variációja, amely a nemzettagsági igazolványt egy-egy határon túli magyar "legitim" szervezet tagsági igazolványával azonosítaná, vagy e szervezetet bízná meg ezen igazolványok kiállításával. Ez abból a meggondolásból történhetne, hogy ezáltal az önrendelkezés politikája társadalom-lélektanilag erősödjön. Félő viszont, hogy éppen ellentétes hatást idézne elő. A "vízumhatalom" behozhatatlan politikai előnyhöz juttatná a kiválasztott szervezetet, bármilyen létező vagy potenciálisan létrejövő más szervezethez képest. Ez önmagában is feszültségkeltő. Elvileg csak abban az esetben nem szenvedne csorbát a belső békéhez elengedhetetlen méltányosság, ha az adott szervezet önkormányzati (állam-) struktúraként működne. Elvileg. De a gyakorlat másra tanít. A határon túli magyar szervezetek közül csak az RMDSZ-nek van ezen igényt megközelítő alapszabálya. Viszont az 1996-os kormánybalépés óta a Szövetség nemcsak kifelé, hanem (a legutóbbi kongresszusi és SZKT-határozatok által is bizonyítottan) befelé is, pártként szerveződik és működik. A pártszerű működéssel párhuzamban gőzerővel folyik a mai hivatalos RMDSZ-politika ellenzőinek a döntésbefolyásoló pozíciókból történő eltávolítása (a politikai Gleichschaltung). De amennyiben létezne is "neutrális" határon túli szervezet, még akkor is fennállna a (büntethetetlen[20]) visszaélések lehetősége.[21]

Reális megoldás csak a magyar állam által külön e célra létrehozott, azzal szerződéses munkaviszonyban álló (esetleg felesküdött) személyzetből álló "regisztratúra" lenne, amely rendszeres magyarországi ellenőrzés alatt működne (esetleg a kulcspozíciók rotációs rendszerével). Az így felállított regisztratúrák bármelyik másik megoldásnak a kivitelezésében is szükségesnek bizonyulhatnak.

Az imént ismertetett elképzelés helyét az (univerzalista, nemzeteszmét ellenző) liberális - konzervatív tengelyen (a 3. fejezetben vázolt ideológia-háromszög egyik szárán) az határozza meg, hogy státust (jogállást) eredményez-e vagy pedig pusztán kategorizációt. Ez attól függ, hogy külön törvény születik-e az elképzelés életbe léptetésére, amely a határon túli magyarság magyarországi jogi helyzetét (státusát) szabályozná, vagy pedig csupán egy rendelet vagy esetleg a Magyar Állandó Értekezleten született megegyezés lenne alapja eme rendezésnek.[22]

Ez utóbbi, kategorizációs kivitelezésben az elképzelés helye ott lenne az univerzalista, nemzeteszmét ellenző sarokban. Eredményeként a határon túli magyarok mindössze a schengeni vízumrendezés bizonyos - kiemelt - kategóriáját képeznék. Pontosan úgy, mint a szocialista-liberális kormány 10 éves vízuma, azzal a megjegyzéssel, hogy Kovács László elképzelésétől eltérően, bonyodalmakat szülhet a határon túli nemzetrészek belpolitikájában.

Ha ezzel szemben a nemzettagsági igazolványt és a köréje szervezett kezelési rendszert törvény szabályozza, akkor státust eredményez, amely akár a külhoni állampolgárságot is megközelítheti. Ez esetben, a vázolt politikai háromszögben a konzervatív sarokhoz közeli lenne a helye. E konstrukció erőssége abból adódna, hogy a történelem által a határon kívülre kényszerített nemzettagok számára regiszrált, ellenőrizhető és örökíthető státust hozna létre az anyaországban. Ehhez a későbbiekben, az utazási könnyítésen túl, más jogosultságokat is lehetne kötni. Ez a nemzeti hovatartozáshoz kötött új minőséget jelentene, ami hatásában asszimilációgátló és disszimilációserkentő.

4.2. A "Külhoni Állampolgárság opció" mint interpoláció
A schengeni határ várható létrejöttének kérdése az anyaország és az elcsatolt nemzetrészek között nem tett egyebet, mint hogy rávilágított a magyar politikum immáron lassan tízéves mulasztására. Magyarország mérvadó politikai erőinek nincs átfogó koncepciója arra vonatkozóan, hogy miként oldják meg, az új történelmi helyzetet kihasználva, a trianoni határok okozta máig is tartó problémakomplexumot.

Az "univerzalista" (a magyar nemzeteszmét ellenző) erők számára a határon túli magyarság nem egyéb, mint az érdekérvényesítésük vélt vagy valós akadálya - ha nem másért, hát a nemzeti kérdés ébrentartása miatt. Ezen erők részéről félszájjal kimondva vagy kimondatlanul is ott van az elvárás: tűnjünk el, de csendben és nem az anyaország felé.

A nemzetben gondolkodó oldalon bátorítanak, hogy maradjunk meg magyarnak - de ott, a szülőföldünkön. Megoldásként a közösségi autonómiát dicsérik - ami önmagában helyénvaló. Az autonómia (a nemzeti közösség önkormányzata, annak különböző formáival) valóban megmaradásunk egyik elengedhetetlen feltétele. Azonban ha létre is jönne az autonómia, miként lehetne az hosszú távon életképes az anyaország kulturális és gazdasági szívóhatásának kitéve, ha nincs egyrészt valamifajta össznemzeti újraszervesedési perspektíva, másrészt a hathatós gazdasági szimbiózis lehetősége? Másfelől: miféle perspektívája lehet a nemzeti közösség önkormányzatának például Romániában, a többségi állam etnokratikus-etatista centralizmusának kitéve, amely alatt az erdélyi románok is gazdasági és politikai hátrányt szenvednek, ha nem éppen ez utóbbiakkal szövődő stratégiai együttműködés révén, az együtt kicsikart devolúciós folyamat által?

A schengeni határ közeledő bizonyossága valóban jó apropó olyan törvényeket hozni, amelyek ezekre a kérdésekre a lehetőségekhez mérten jó választ adnának. Az ideológiák annyiban nyújtanak segítséget, amennyiben manapság bizonyos fokig a nagy irányzatok attitűd - szándék - eredmény mátrixában számottevő történelmi tapasztalat birtokában, problémaorientáltan és (az eleve létező politikai szándék szempontjából) célirányosan "tallózhatunk".

Az univerzalista liberalizmus (a vizsgált probléma és a nemzeti-modernizációs szándék szempontjából) irreleváns a kultúrnemzet fogalomkörében, de releváns lehet a szabadság, méltányosság, gazdasági hatékonyság és mindenek előtt a kooperatív és utilitarista attitűd terén.

A konzervativizmus status quo rögzültsége a jövő már jócskán körvonalazódó kihívásaival szemben keveset ígérő. De annál több potencialitást találok az értékhűségben, moralitásban, a pragmatizmusban és mindenek előtt a világ szubszidiáris-szerves érzékelésében.

Nem sokat ígérők a nemzeti radikalizmus protekcionista és izolacionista reflexei. De a nemzet kategóriájának kiemelt értékhordozókénti kezelése jövőbe mutató és hasznos. Felfogásomban a nemzet minél teljesebb egységének megteremtése az egyes nemzettagok egyéni érdeke is egyben. A határon túli magyarság esetében e kérdés triviális, nyilvánvaló. De az anyaország népének is érdeke fűződhet ehhez a nemzetszervesedés által megnövelt kooperatív felülethez, az ezzel járó befolyásnövekedés által. A jövő évszázadai a tudás és kultúrhatalom évszázadai lesznek. Szabad fejlődés és fair versenyhelyzet esetén minden kultúra, minden nemzet saját kultúrspecifikus készségei és a kreativitása függvényében boldogul majd. Kiemelt jelentőséghez jutnak a tudás-elitek. Nem mindegy, hogy a magyar nemzet 10 vagy szubszidiárisan szervesülve 15 millió tagból meríti tudáselitjét. Úgy gondolom, hogy a nemzet érdekérvényesítésének feltétele a szuverenitása - de nem annak mára anakronisztikus, kristályos nemzetállami formája. Az a megatrendekkel ellentétes, ezért fenntartása illuzórikus, illetve a költség-haszon aránya abszolút kedvezőtlen. A globalizáció világában és az integrálódó Európán belüli érdekérvényesítésnek a szubszidiáris szuverenitás és annak a hierarchizált hálóstruktúrái felelnek meg.

Az alábbiakban, a schengeni határok várható problémáinak apropóján, a következőkben két törvényből álló megoldási alapot vázolok:

Elképzelésem szerint sarkalatos törvény kellene kimondja, hogy a létező (honi) magyar állampolgárság mellett létrejön a külhoni magyar állampolgárság intézménye is, amelyre jogosult minden magyar (nem honi állampolgár).

Magyarnak minősül - német minta szerint -, aki pl. legalább 25%-ban magyar eredetű, beszéli a magyar nyelvet és vállalja a magyarságát, ami a magyar kultúridentitásban és/vagy magyar szellemiségű utódnevelésben ragadható meg.

A külhoni állampolgár jogosult:
- magyar útlevélre,
- korlátozott és ellenőrzött körülmények között, de a nem-állampolgárokkal szemben preferenciális munkavállalásra Magyarországon,
- a magyar felsőoktatásban tanulni minden olyan ágazatban, amelyben a saját országában nincs magyar nyelvű képzés,
- a magyar betegbiztosítási rendszerben (fizetéses alapon) részesülni,
- megválasztatni[23] politikai vagy önkormányzati funkciókba.
Nem jogosult:
- a magyarországi politikai életben választani,[24]
- véglegesen letelepedni. A honosítás a magyar állam érdeke szerint
vagy az adott kisközösség veszélyeztetettségének függvényében
történik.

Az elképzelés megfelelne az állampolgárság modern tudományelméleti megítélésének, a modern státuselméletnek. A mai nyugat-európai szakirodalom új irányzatai az állampolgárságot önálló közjogi jellegének elismerése mellett olyan státusnak (jogi helyzetnek) tekintik, amely egyidejűleg jogi kapcsolatot is indukál az egyén és az állam között (1 - 86. old.). A Bismarck alatt egyesült Német Birodalomhoz tartozás szempontjából nem lehetett túlzottan releváns a birodalmi polgár jogviszonya az ő konkrét "haza-országával" ("Heimatland"-dal), annál inkább jogállása, amely rögzíti, hogy ő a birodalom egyik (bármelyik) tagországának polgára. Ebből a már létező jogállásából következhetett aztán a jogállása a birodalomban és jogviszonya a birodalommal szemben. Ez az a tartalom, amit a korai státuselmélet ír le. E felfogás az állampolgárság jogintézményi függetlenségét hangsúlyozva a belőle származó jogok és kötelezettségek kérdését másodlagosnak tekinti.

A világ azon tájain, amelyeken a jogalkotás és jogszolgáltatás szervesen a római jogban gyökerezik, a társadalmi fejlődés és jogalkotás (többnyire egymást segítő) kölcsönhatásban halad. Ez teljes mértékben érvényes az állampolgárság tekintetében is. Az állampolgárság a közjog egyik alapintézménye. Fogalmának tartalmi összetevőit az állam és az egyén alkotmányjogi kapcsolata határozza meg. Az alkotmányjog az állam és az egyén kapcsolatát elsődlegesen az állami szuverenitással összefüggésben vizsgálja (1 - 83. old.). Tehát a szuverenitás - precízebben a szuverén - milyensége (pl. egységes központosított nemzetállam vagy pedig szubszidiáris-föderatív állam) határozza meg végső soron az állampolgárság tartalmi összetevőinek alakulását. A német nyelvterületen az állampolgárság intézményének kialakulásakor a Vilmos császári, szubszidiáris birodalmi struktúra volt jellemző.25 Ennek felelt meg a korai státuselmélet tartalmi szubsztanciája. Ez az állampolgárság jogintézményi függetlenségét hangsúlyozva a belőle származó jogok és kötelezettségek kérdését másodlagosnak tekinti. Ugyanabban az időben Franciaországban a központosított nemzetállami realitásnak a (3.1. fejezetben definiált) jogviszonyelmélet adott megfelelőbb leírást. Az Európai Unió létértelme a tagországainak és azok polgárainak nyújtott gazdasági, kulturális és katonapolitikai többletbiztonságból ered. Ebből a többletből természetszerűen kizárólag az unió tagországainak a polgárai részesülnek. Ilyen az Unión belüli szabad lakhelyválasztás vagy munkavállalás alanyi joga. Az alanyiság ez esetben nem az illető személy konkrét állampolgári jogviszonyából ered, mely alapesetben a polgárt szülőhazájához köti, hanem ezen állampolgárság puszta tényéből, tehát az illető személy ("EU-tagország állampolgára") státusából. A gyakorlat szempontjából a szubszidiárisan integrálódó Európának a realitását a mind szabadabban migráló tömegek, a kettős és többes állampolgárságok sokasodása erősen befolyásolja. A mind kevésbé ellenőrizhető és tehát mind kevésbé relevánssá váló jogviszony helyett a státus, a jogállás válik mindössze ellenőrizhetővé s tehát relevánssá. Ezt a fentebb definiált modern státuselmélet írja le.

A modern státuselmélet szerint tehát az állam és személy viszonyában az állampolgárság intézménye bipoláris kontinuumként fogható fel, amelynek egyik pólusa a jogi helyzet - státus, a másik pólus pedig a jogviszony. A bipoláris kontinuum kiegyensúlyozottsága, vagy ellenkezőleg, (státus, illetve jogviszony irányú) polaritása esetfüggő - a partikuláris (pl. alkotmányos vagy sarkalatos törvény általi) szabályozástól függ. Az elképzelt külhoni magyar állampolgárság elméleti szempontból a bipoláris kontinuum "státus" pólusa közelében helyezkedne el.

Véleményem szerint az így kialakult törvényes státus hosszú távon is elősegítené a határon túli magyarság helybeni gyarapodását. Ez a megoldás jobban megfelel a célnak, mint a nem törvényeken nyugvó, kategorizációs megoldások, amelyek időbeni bizonytalanságuk miatt bizalmatlanságot és aggodalmat gerjesztenek és ezáltal növelik a határon túli magyarok áttelepülési hajlandóságát.

Az utódállamok többségi nemzeteivel a kooperatív, szimbiotikus kapcsolatokat szolgálná az a kiegészítő, külön törvény, amely a történelmi Magyarország területén élő nem magyar lakosság magyarországi státusával foglalkozna. Ez kimondhatná, hogy a kiegyezés utáni határokon belül (Horvátországot leszámítva) élő tősgyökeres (több mint három generációs) nem magyar lakosság külön státust élvez a schengeni vízum tekintetében.

Vélhetően például az erdélyi románság vagy a vajdasági szerbség ily módon a magyarokban inkább láthatna szövetségest, mint (kivételezett) vetélytársat. Csizmadia Ervin (13) a FIDESZ győzelmét is felhozza példának arra, hogy a gyenge kötések sokszor alábecsült jelentőségére felhívja a figyelmet. Szerinte a politikai izolációból való kijutáshoz az erős, szerződéses, baráti vagy elhivatottsági kötések nem elegendők. Szükség van az érdekeltségre vagy annak kilátására alapozó, gyenge kötések sokaságára is. Feltételezhető, hogy pl. Erdélyben az ottani románok magyarországi (vízumügyben) kivételezett státusa jelentősen megnöveli a magyar és román közösség között a gyenge kötések számát. Ugyancsak elképzelhető e törvény jótékony hatása az érintett lakosság devolúciós hajlandóságára.

Összegzés

Egyre többek számára nyilvánvaló, hogy megoldást kell találni azokra a belátható időn belül bekövetkező s nem is egyértelműen ideiglenes állapot által felvetett kérdésekre, melyben Magyarország teljes jogú tagja a közös Európának, szomszédai pedig - ahol a magyar nemzet számottevő része él - nem. A kérdés szerencsére elérte a magyar társadalom s a magyar politikai elit problémaérzékenységének azon küszöbértékét, mely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a kérdésről vita folyjon laikus és szakmai szinten egyaránt.

A vitából körvonalazódó hozzáállások problémameghatározása, valamint a megoldási elképzelések újból napvilágra hozták azt az alapvető törésvonalat, amely alapvetően két táborra osztja a magyarországi politikumot. Ez a törésvonal a pártokat is elválasztja egymástól, de szinte minden párton belül is fellelhető. A különbözőség lényege, mint arról már szó volt, a politikai látóhatár és felelősségvállalás különbségéből adódik. Az egyik szemlélet horizontja megegyezik a mai országhatárokkal és felelőssége az ország lakosságára korlátozódik, miközben a másik szemlélet hívei - a Magyar Alkotmánynak megfelelően - felelősséget vállalnak az egész magyar nemzetért. Ennek megfelelő a két tábor problémafelismerő készsége és megoldási elképzelése. Az "országban gondolkodók" számára a kérdéscsomag egy morális vagy egyéb okokból nehezen kivédhető, de zavaró problémaként jelentkezik, és ezért minimalizálni igyekeznek - a problémát vízumkérdéssé zsugorítják. Így aztán a megoldás is annyiban áll, hogy a határon túli magyarság a schengeni határok életbelépése után a magyar vízumkezelés egy külön - kivételezett - kategóriáját képezi majd. Ezeket a különböző konkrét elképzeléseket (tíz évre szóló vízum, magyarsági igazolvány etc.) "kategorizációs megoldások" név alatt tárgyaltam (3.1. fejezet -Univerzalista szempont).

A "nemzetben gondolkodó" szemlélet szerint a központi probléma az, hogy a nemzet egyharmada kívül esik a magyar állam kulturális, gazdasági és politikai védőernyőjén, illetve nem rendelkezik ezen védőernyő szurrogátumával, az önigazgatáshoz szükséges hatalommal (részleges szuverenitással) - autonómiával. A várható utazási nehézség (vízumprobléma) csak ezen főproblémának egyik konkrét megjelenési formája, amely viszont rávilágít arra, hogy 1990 óta végre rendezhető a határon túli magyarságnak a magyar állammal szembeni, eleddig a kommunista diktatúra miatt rendezhetetlen jogállása (státusa). A nemzeti tábor megoldási elképzeléseinek közös jellemzője az, hogy a határon túli magyarok számára magyarországi közjogi státust hoznának létre. Attól függően, hogy milyen szintű törvény rögzítené e jogállást, az elképzelt megoldások három kategóriára bonthatók:

1. Az egyszerű törvény nyújtotta célstátus (4.1. fejezet - "Nemzettagsági Igazolvány opció" mint interpoláció). Ennek leginkább precedensértéke, valamint jogi garanciája határozza meg minőségi többletét a kategorizációs megoldásokkal szemben.
2. Sarkalatos törvénnyel lehetne létrehozni a különstátust (de a teljes állampolgársághoz viszonyítva erősen csökkentett kiépítettségű jogviszonyt) szavatoló "külhoni állampolgárság" intézményét (3.2. fejezet, Konzervatív szempont és 4.2. "Külhoni Állampolgárság opció" mint interpoláció).
3. Alkotmánymódosítással lehetne minden magyarra kiterjeszteni a teljes magyar állampolgárság alanyi jogát (3.3. fejezet, Nemzeti radikális szempont).

A kategorizációs megoldások mögött meghúzódó jövőkép (vagy pedig az a jövőkép, amelyet a kategorizációs megoldások favorizálnának, illetve nem tennének ellene semmit) a határon túli magyarság történelmi távlatú eltűnése. A kategorizációs megoldások mindössze e folyamat fájdalomcsillapítójaként jelennek meg.

A teljes körű magyar állampolgárság alanyi jogának (differenciálatlan) kiterjesztése minden magyarra, azáltal, hogy megszünteti az áttelepülés minden jogi gátját, távlatilag a Magyarországra átvándorolt külhoni magyarság jövőképét favorizálja.

Ezzel szemben a különstátus-megoldások (célstátus, illetve külhoni magyar állampolgárság), azáltal, hogy nem könnyítik meg az áttelepedést, olyan jövőképet favorizálnak, mely a határon túli magyarok szülőföldjükön való megerősödését és gyarapodását feltételezi. Az elképzelés jól harmonizál az állampolgárság modern státuselméletével. A célstátus közvetlen (tartós és garanciális) hatásán túl, politikai szempontból a jövőbeni kibővíthetőségének lehetősége által is jelentősebb, mint a kategorizációs megoldások.

Véleményem szerint a Külhoni Magyar Állampolgárság intézménye az eurokonform magyar-magyar integráció (újraszervesedés) eddigelé ilyenformán nem létező, gazdasági kulturális, politikai és társadalom-lélektani távlataival kecsegtet. Új minőséget képezne. Jótékony hatása mind a leszakított nemzetrészekre, mind pedig az anyaországi részre rövid és hosszú távon is feltételezhető. Ez nemcsak addig érvényes, amíg az egyes magyar nemzetrészek közt az euroatlanti integráció lépéskülönbsége fennáll, hanem azon túl is. A határon túli magyarságot attól függetlenül erősíti, hogy az a többségi állammal szembeni szuverenitásátvállalás (autonómiafolyamat) megvalósításában hol tart. Az autonómia messzemenően függ a többségi politikai akarattól. Megvalósítása tehát annak függvénye, hogy az önállósodó közösség belső erejének, a külföldi nyomásnak és hatalmi konjunktúrának az eredője eléri-e a szükséges küszöbértéket, vagy nem. Ezzel szemben, a megvalósíthatóság szintjén, a Külhoni Állampolgárság intézménye azzal az előnnyel rendelkezik, hogy kizárólag magyar politikai akarattól függ.

Az általam ideáltipikusnak vélt három politikai szemlélet jellegzetes opcióit a következő táblázat foglalja össze:

Irodalom

(1) Kukorelli István: Alkotmánytan. Századvég Kiadó, Budapest 1992.
(2) Körössényi András: A magyar politikai gondolkodás főárama (1989-1995). Századvég 1996, 3. szám (Tél).
(3) Bogár László: Csapdában - töprengések a magyar modernizáció esélyeiről. = Magyarország politikai évkönyve, 1995. Szerk.: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László. DKMKA, Budapest 1995. 245-251.
(4) Vass Csaba: Hermeneutikai hatalom. = Borbély Zsolt, Péntek Imre (szerk.): Magyar Jövőkép - Egy minőségi magyar paradigma. Székesfehérvár 1997. 153-172. és A mediokrácia - a puha diktatúra kivitelezője. Juss 1990/II.
(5) Vass Csaba: A kommunikációs emberi jogokról. Megjelent Az emberi jogok univerzálisak címen, Napi Magyarország 1998. IV.
(6) Borbély Imre: Ki tudja meddig.... Szabadság (Kolozsvár) 1998. május 20. (Internet)
(7) Robert Nisbet: Konzervativizmus: álom és valóság. Tanulmány Kiadó, Pécs 1996.
(8) Elie Kedourie: Nationalism and Self-Determination. = John Hutchinson, Anthony D. Smith: Nationalism. 49-54.
(9) Ernest Gellner: Nationalism and Modernisation. = John Hutchinson, Anthony D. Smith: Nationalism. 55-62.
(10) Ernest Gellner: Nationalism and High Cultures. = John Hutchinson, Anthony D. Smith: Nationalism. 63-69.
(11) Larry Johnston: Ideologies - an Analytic and Contextual Approach. Broadview press, Peterborough, Ontario.
(12) Szilágyi Ákos: Radikalizmus, jobb és bal. = Feitl István (szerk.): Jobboldali radikalizmus tegnap és ma. Politikatörténeti Füzetek II. Politikatörténeti Alapítvány, 1993.
(13) Csizmadia Ervin: Pártok és agytrösztök - Think tank szervezetek Nyugat-Európában és Magyarországon. Politikatudományi Szemle 1998. 4. szám. 5-29.

1 Erdély esetében az 1918. dec. 22-iki kolozsvári népgyűlés nyilvánította ki az erdélyi magyarság azon akaratát, hogy a magyar államhoz tartozzék.
2 Hasonló hangulatnak lettünk tanúi 1990-ben a bánsági és erdélyi német közösségekben, amikor is elterjedt a híre annak, hogy Németország rövidesen megszigorítja és megnehezíti az áttelepülés feltételrendszerét és procedúráját. "Nichts wie ’raus da!" - "Csak ki innen!" lett az általános jelszó, és mára szinte már csak mutatóban maradtak németek Romániában.
3 Tamás Sándor: Pro és contra a kettős állampolgárságról. Magyar Kisebbség 1999/1.
4 A vitaindítóban nyilván a Kárpát-medencében a trianoni határokon kívül élő magyarság hipotetikus kettős állampolgárságáról van szó. Tehát az utódállam állampolgársága mellett a magyar állampolgárság általános kiterjesztése: pro és kontra.
5 Ezt a nézetet jobbára az európai baloldal, illetve az erősen központosított állam hívei tették magukévá.
6 Az univerzalista szólamok mögött sokszor nem húzódik meg egyéb, mint a Kádár-korszakban kiművelt, sok tekintetben autoimmun politikai reflexként (a szervezet önmaga ellen forduló immunreakciójaként) működő, kis-magyar életforma-sovinizmus. Ezekben az esetekben az univerzalista attitűd voltaképpen a nemzeti felelősség alóli kibúvás. Ez nem csak politikusokat jellemez - ugyanez a mozgatórugó feltételezhető azon lelkészek álláspontja mögött is, akik tudva tudván, hogy a magyar közösség érdekei és vallott keresztény-nemzeti értékrendje mit diktál(na), a nemzeti állásfoglalást vallásuk univerzalizmusára vagy hitük mélységére hivatkozván elhárítják, úgymond: "nem politizálnak".
7 A szabadságjogok éppen úgy, mint a személyek érdeke, annyiban hatalmi tényező, amennyiben azokat valamilyen hatalom, esetünkben pl. nemzetközi szervezetek vagy Magyarország, felkarolja.
8 Romániában, Dél-Bánátban, a Kárás völgyében több ezer román állampolgárságú horvát kapott azóta horvát állampolgárságot (is). Ôk élvezik a kettős állampolgárság előnyeit, minek eredményeként megnőtt körükben a horvát identitásápolás a szülőföldön.
9 A Szövetségi Alkotmány 13. és 116. A 116-os törvényt kiegészítő BVFG/1961. 10. 23. törvényes definíciója szerint a népi németség (deutsche Volkszugehörigkeit) feltételezi a német származást, nyelvet, neveltetést, kultúrát, valamint azt, hogy az illető minden körülmények között, tehát a (nem német) szülőföldjén is vállalja és vállalta németségét.
10 A jogosultság automatikusan érvényt nyer, mihelyt egy zsidó származású személy átlépi az izraeli határt.
11 Lásd a perzsa sah bukásának körülményeit.
12 Ez annál is visszásabb, hogy a nemzeteszme, a patriotizmus, olyan társadalomlélektani energiát képez, amely mind a magyar, mind pedig a nyugati demokráciák modernizációja egyik legfontosabb társadalom-lélektani hajtórugójának bizonyult. A rendszerváltoztatás megpróbáltatásteli éveiben is a nemzetérzés és szolidaritás által nyújtott társadalom-lélektani erő hasznosnak bizonyulna.
13 Jogos-e az igazságtalan békediktátumok által a nemzettestről leszakított részek azon igénye, hogy az újraszervesülés ezen kínálkozó lehetőségét az anyaország kihasználja?
14 Hasznos lenne-e össznemzeti szempontból az állampolgárság jogosultságának kiterjesztése?
15 Emlékezetes pl. Kovács László külügyminiszter azon félrevezető állítása, mely 1998.04.06-án 21.00-kor hangzott el a Duna TV-ben (műsorvezető: Schulek Csaba), miszerint az állampolgárság jogosultságának kiterjesztése ellentétes lenne az Európa Tanács vonatkozó konvenciójával. A miniszter mindössze fél évvel korábban látta el névjegyével az ET 166/1997-es konvencióját, amelynek II/3 cikkelye leszögezi, hogy az állampolgárság jogköre továbbra is az állami szuverenitás körébe tartozik. További félrevezető manővereiről részletesen szóltam a Ki tudja meddig... (A magyar állampolgárság alanyi jogként való kiterjesztéséről) című írásomban (6).
16 A felajánlott "megoldás" az volt, hogy a határon túli magyarok kivételezetten tízéves vízumban részesüljenek.
17 Ez az összeférhetetlenség a két érték ellentétes irányultságából fakad. A szabadság konzervatív és liberális megközelítése egyaránt magában foglalja az egyéni és a családi tulajdon védelmét. Az egyenlőség eredendő célja viszont egy közösség által egyenlőtlenül birtokolt anyagi és nem anyagi értékek újraelosztása és kiegyenlítése.
18 A nemzetépítés lényege a számbeli növekedés elősegítése, a kollektivitáshoz kötődő tudati-morális standardok közvetítése, a közösségi kohézió növelése.
19 Mint ahogy kizárólag horvát belügy a horvát útlevél odaítélése pl. a romániai krasóvéneknek.
20 Büntethetetlen lenne az egész szervezet és tagjai külön-külön is, mert saját önálló legitimitásánál fogva nem lenne elérhető a magyar igazságszolgáltatás számára. Visszaélés esetén a gyakorlatban kilátástalannak bizonyulna felelősség megállapítása. Bármiféle visszaélés differenciálatlan (mert differenciálhatatlan) büntetése az egész szervezetet sújtó fizetésmegvonással olybá tűnne, mint a terroristák elleni akció gépfegyvertűzzel, melyet a kommandósok a túszokkal teli autóbuszra zúdítanak.
21 Például a tagsági igazolvány (korrupció révén történő) kiállítása jogosulatlanok számára vagy épp fordítva, "politikailag nem kívánatos" vagy egy adott "kishatalmasnak" ellenszenves vagy csúszópénzt adni vonakodó, de jogosult személyek "büntetése": az igazolvány kiadásának késleltetésétől el egészen a mondvacsinált ürügyekre hivatkozó megtagadásáig.
22 A mindenkori magyar kormány ezen a fórumon könnyűszerrel "átvihetné" esetleges kategorizációs rendezési elképzelését a schengeni országokra való utalással és az "ezt vagy semmit" tárgyalási taktikával. Haszna is eredne ebből: legitimációs többlet, valamint a politikai felelősség részbeni delegálása révén. Utólag mindkét előnyt meg lehet erősíteni a határon túli magyarok körében végzett közvélemény-kutatásokkal, amelyek eredménye (ezt már ma borítékolni lehet) hálát fog tükrözni.
23 A magyar választópolgár legyen abban a helyzetben, hogy ha úgy akarja, akkor külhoni magyar állampolgárt is megválaszthasson.
24 Mivel a külhoni állampolgár nem magyarországi adófizető, ne legyen lehetősége arra, hogy döntsön az adófizetők sorsalakítása felett.
25 Az állampolgársággal foglalkozó törvény neve is már sokatmondó: "Deusches Reichs- und Staatsangehörigkeitsgesetz", tehát birodalomhoz és államhoz tartozási törvény, ami utal a birodalmat összetevő, formailag szubszidiárisan kapcsolódó, német landokra. Az "alkotmányjogi egyencsatolás" 1934-ben történt, akkortól már csak "német állampolgárságról" szólnak.

Forrás: Magyar Kisebbség, 1999. 2 sz.