Gazda Árpád

Hazai lakcím a horvát útlevélben
A romániai horvátok szülőföldjükön kaptak horvát állampolgárságot

Horvátország 1993-ban négymillió határain kívül élő horvátnak adta meg a horvát állampolgársághoz való jogot. A döntés egyaránt adott érzelmi és gazdasági lendületet a hétezres bánsági horvát közösségnek. Falvaik munkaképes korosztálya jobbára Horvátországban dolgozik, de pénzét egyelőre hazahozza. Krassóvidéken többen is elmondták, érdemes ma horvátnak lenni Romániában.

Alig hétezren vallják ma magukat horvátnak Romániában. A közösség tagjai mondhatni sértetlenül őrizték meg évszázadokon át nemzeti tudatukat, anyanyelvüket, népviseletüket. E nem mindennapi teljesítményhez nagyban hozzájárul, hogy nem érzik gyökértelennek magukat szülőföldjükön, a Krassóvidéken.

A Resicabánya környékén meghúzódó hegyvölgyes tájon a XIII. századtól jegyzik történelmüket. A nehezen megközelíthető, kietlen vidék, az alig termő szántóföld, és a nehéz életkörülmények tették, hogy szülőföldjükre más nemzetiségűek nem kívánkoztak. A horvátok pedig - akiket szülőföldjük neve alapján krasovánoknak is szoktak emlegetni - otthon maradtak, és méltó egzisztenciát teremtettek maguknak. Nem kezdték ezt ki a kommunista idők sem, a gyímesihez hasonló tájat az agitátorok nem tartották alkalmasnak termelő szövetkezetek szervezésére.

Ma hét faluban élnek horvátok a Bánságban. Krassóvár, és a vele határos Krassócsörgő, Kiskrassó, Kengyeltó, Nermet és Vizes (Clocotici, Lupac, Rafnic, Nermed, Vodnic) a mai napig mondhatni érintetlenül őrizte meg horvát jellegét. A római katolikus mellé nem is épült bennük más felekezet számára templom, nem horvát lakosságuk számaránya nem haladja meg az öt-hat százalékot. Kivételt némiképp Krassóalmás (Iabarcea) képez, ahol számosabb román közösség is megtelepedett, és a családok nyelvét mára jószerével románra váltották. Kis régiójuk “fővárosában” Krassóváron él a hazai horvátok több mint fele.

Két útlevéllel

A horvát állam 1993-ban adta meg határon kívüli nemzettársainak a horvát állampolgárságot. Ezt a Franjo Tudjman nevével fémjelzett HDZ, a horvát kormánypárt szorgalmazta, hogy ez által kösse az anyaországhoz a világ négy égtája felé szétszéledt horvátokat. A döntés politikai merészségre vall, hiszen, a négymillió horvát állampolgár mellett közel négymillió határon túli horvátnak adatott meg a lehetőség, hogy beleszóljon anyaországa politikájába. A külhoni horvátok többsége Amerikába, Ausztráliába és Nyugat-Európa országaiba kivándorolt családokból áll, őshonos horvát közösségek Magyarország, Ausztria, Olaszország, Jugoszlávia, Románia, Szlovákia és Csehország területén élnek. A bukaresti horvát nagykövetségnek nincsenek adatai arról, hogy a diaszpóra milyen mértékben élt az anyaország adta lehetőségekkel. Tény azonban, hogy a parlament alsóházának padsoraiban jelenleg 12 határon túli képviselő ül. A horvát parlamenti választásokkor Horvátország indítványozta, hogy azokon a vidékeken is szavazóközpontokat állítson fel, ahol kompakt közösséget alkot a horvát kisebbség. Ebbe a román állam nem egyezett bele. - Lehet, jól is tette - jegyzi meg Milja Radan, a Romániai Horvátok Szövetségének főtitkára, aki egyben Krassóvár polgármestere, a közösség szellemi vezetője. - Nem lett volna kívánatos, hogy itt is korteshadjáratokat tartsanak a politikusok. Szavazhattunk a bukaresti horvát nagykövetségen, de nagyon kevesen vállalták az út költségeit.

A parlamenti ellenzék többször is jelezte, ha hatalomra jut, megvonja a külföldön élők szavazati jogát. Az állampolgárságot azonban a fontos politikai tényezők egyike sem sajnálja a határon túli horvátoktól. Ennek elnyerése ellen a román államnak sem volt kifogása. A krassóvidéki horvátok Horvátországban külföldi állandó lakhellyel rendelkező horvát állampolgároknak számítanak. Útlevelükben a krassóvári, nermeti, krassóalmási cím szerepel.

Amint Refik Sabanovic, a bukaresti horvát nagykövetség első titkára kérdésünkre elmondta, a horvát állampolgárság megítélésekor a hatóságok csak a vér szerinti horvát származást veszik figyelembe. A konzulátus arra kér bizonyítékot, hogy az igénylő, vagy valamelyik felmenője valamikor horvátnak vallotta magát. A törvény nem szab határt a rokonsági fokra. Férfiak számára a katona-könyv a legjobb bizonyíték. 1989 előtt tudniillik ebbe a vállalt nemzetiséget is bevezették. A nők, vagy a később születettek az apjuk katonakönyvével igazolhatják horvát nemzetiségüket. Az elmúlt években megvizsgálták az állampolgárságot igénylő vallását is, de ma a hatóságokat csak a származás érdekli. Amint Milja Radan elmondta, valóságos családfakutatások indultak a térségben. A polgármester olyan esetekről is tud, amikor horvátul már nem beszélő, és ortodox vallású személy igazolni tudta horvát származását, és megkapta az állampolgárságot.

Látogatóban otthon

A kettős állampolgárság elsősorban gazdasági téren hozta meg az eredményeit. A horvát útlevél lehetőséget biztosít a krasovánoknak arra, hogy vízum nélkül utazzanak Nyugat-Európába, és ott keressenek maguknak munkát. Elsősorban Horvátországba mennek, mert ott ismerik a nyelvet. Többnyire igénytelen munkákat végeznek el - sok esetben feketén - és kevesebb pénzért, mint a helyiek. A fekete munka veszélyekkel is jár. Nem rég két krassóvári fiatal tért néhány hónapi kemény munka után fizetés nélkül haza. A munkaadó szélhámosnak bizonyult.

"Három fiam dolgozik Horvátországban - mondja könnyes szemmel Kuriak Ivan bácsi. - Az egyik sofőr, a másik kettő alkalmi munkákat vállal. Várom haza őket. A menyeim és az unokáim itthon vannak."

Todor Ivan Fero villanyszerelő fiára büszke, aki Horvátországban is jól kiismeri magát. Mihaila Marian községi tanácsos óvodáskorú kisfia kezét szorongatja. Neki a felesége ment el dolgozni, s meg sem állt Németországig.

A krassóvidéki falvak e nagy elvándorlások dacára sem néptelenedtek el, az idősek és a gyermekek otthon maradtak, és a középgeneráció is hazalátogat két-háromhavonta. Elsősorban az egyházi ünnepekre és a falubúcsúra. A római katolikus hit, az egyház szabályainak tiszteletben tartása mélyen gyökerezik a lelkekben, és talán ezzel is összefügg, hogy sok a gyermek a közösségben. A munkaerő hiányát bizony megsínyli a közösség, a legelők egy része idén is lekaszálatlan marad. Az itthoni munkákat részben feladták azért, hogy külföldön jobb pénzért dolgozhassanak.

Hogy hosszútávon hova vezet a megosztottság, Horvátországban, vagy Krassóvidéken fognak a családok egyesülni, azt Milja Radan sem tudja. "Eddig még senki nem telepedett át véglegesen - mondja a főtitkár, majd hozzáteszi - aki itt született, az erősen ragaszkodik szülőföldjéhez." Elmondja azonban, hogy 1990-ben harminc fiatal kezdte el horvátországi egyetemeken a tanulmányait, és eddig csak négyen végeztek, s egyikük sem jött haza. Tandíjukat kizárólag a horvát állam állta, mely a határon túliak számára külön ösztöndíjrendszert működtet.

A vasárnapi misén sok fiatal arcot látni. "Az öregek reggel fél nyolckor jönnek templomba - világosít fel egy fiatalember. - Meghallgatják a misét, és indulnak is haza főzni, hogy amire mi is hazakerülünk a tizenegy órás miséről, legyen kész a vasárnapi ebéd."

A vasárnapi szertartáshoz tartozik a falugyűlés is. A templomból kijövők a községháza elé mennek, a lépcsőről pedig a polgármester tájékoztatja az összegyűlteket az aktuális kérdésekről kizárólag horvát nyelven. Ez több évszázados hagyomány. A húsz éve itt szolgáló Ionoaică Stelian rendőr-főtörzsőrmester is nagy tisztelettel szól róla.

Két héttel korábban azt adták hírül, hogy Krassóvárra érkezett a bukaresti horvát nagykövetség illetékese, hogy újabb állampolgársági kérvényeket vegyen be. Korábban Bukarestben a nagykövetségen, vagy Horvátországban kellett beadni a papírokat, de a nyártól Sabanovic Refik személyében új első titkár került hivatalba, s ő bevezette, hogy eljön a horvát falvakba. Ezzel is könnyíteni szeretné az állampolgárság megszerzését. Sokan előrehaladott koruk, vagy rossz egészségi állapotuk miatt mondtak le a horvát útlevélről. Nem akartak Bukarestbe utazni az ügyeket intézni. Sabanovic 1999 augusztus 28-án volt először Krassóváron, és annyira sokan folyamodtak hozzá, hogy éjfélig tartott az ügyfélfogadás.

Az állampolgárság, az útlevél megszerzése nem olcsó mulatság. Felnőtt ember esetében az ügyintézés 340 német márkával egyenértékű összegbe is belekerülhet.

Jogok és kötelezettségek

Milyen kötelezettségeket ró a horvát állampolgárság önökre? - kérdezem a közösség szellemi vezetőjét. Milja Radan határozottan jelenti ki - Nincsenek kötelezettségek. Ha Romániában élünk, természetesen a román törvényeknek vetjük alá magukat. Ha Horvátországban telepednénk le, az ottani törvények vonatkoznának ránk. Horvátországi egészségügyi ellátásra csak akkor számíthatunk, ha ott fizetjük az egészségbiztosítást. A sorkatonai szolgálat körül sincsenek nézetkülönbségek. Bárki kérheti, hogy Horvátországban katonáskodjék, de erre eddig még nem volt példa - mondja a főtitkár.

Évekkel ezelőtt volt ugyan egy különleges esetet. Egy fiatalembert itthon körözni kezdtek, mert nem vonult be a seregbe. Három év múlva jött haza Horvátországból, és amikor bemutatta annak a bizonylatát, hogy a horvát hadseregben már szolgált, felmentették a felelősség alól. Sajnos, azóta meghalt a fiatalember.

Ionoaică Stelian főtörzsőrmester is megerősítette, hogy a behívók, és általában a kettős állampolgárság nem okoz gondot a rendőrségnek. Előbb a megyei rendőrség szóvivőjéhez irányított információkért, aztán mégis megeredt a nyelve: "Szorgalmas emberek laknak itt uram, gazdagok voltak a Ceauşescu-időkben is, mert sokat dolgoztak." Végleges áttelepedőkről a főtörzs sem tud. Horvátországi házastársat is csak két krasován választott, azoknak is Krassóváron tartották a lakodalmát.

A rendőrre nem panaszkodnak a krassóváriak, a megyei hatóságokra azonban igen. "Talán irigykednek ránk, mert nagyon nehezen tudunk a közügyekben szót érteni velük - mondja Nicola Gera a Romániai Horvátok Szövetségének alelnöke. - Nem akarták például megadni az engedélyt, hogy a falu határában benzinkutat építsen egy helybeli és egy magyar vállalkozó. Háromnegyed évi pereskedésre volt szükség, hogy a bíróság végül a vállalkozóknak adjon igazat."

Talán az érdekek fel nem ismerését jelzi, hogy a Resicabányától mindössze 14 kilométerre fekvő több ezres község még mindig nincs rákötve az interurbán telefonhálózatra. A mobiltelefonokat is csak a falu fölött, a hegy tetején lehet használni. "Nem értem miért nem lehet végre egy telefonközpontot hozni a faluba - mondja az alelnök, aki civilben hittantanár -. A befektetés biztosan megtérülne, hiszen majd minden családból valaki Horvátországban dolgozik, s bizonyára sok lenne a nemzetközi beszélgetés."

A horvát útlevél érzelmileg is az anyaországhoz köti a horvátokat. Vannak közöttük, akik nem utaznak külföldre, mégis megszerezték. És vannak olyanok is, akik nem éltek a lehetőséggel. Milja Radan úgy tudja, a krassóvidéki horvát állampolgárok száma nem éri el a kétezret. Pontos adatokat a nagykövetség nem bocsátott rendelkezésünkre. Sokba kerül az útlevél, mondja Kuriak Ivan. A 80 éves öregember megjárta a háború frontjait, Horvátországba azonban soha nem jutott el. Könny gyűl a szemébe, amikor elmondja, nem szeretne úgy meghalni, hogy ne lássa az anyaországot.

* A román hatóságok jóváhagyása után 2000 januárjában két bánsági horvát faluban is leadhatták szavazataikat a horvát állampolgársággal is rendelkező krasovánok. Szinte egyemberként szavaztak a jobboldal jelöltjeire, a horvátországi parlamenti választásokon azonban a baloldali ellenzék győzött. A szavazóhelyiségeket a nagykövetség alkalmazottai felügyelték, a helyi rendőröket azonban feletteseik arra utasították, hogy a választások idején az épületek körül járőrözzenek. A rendőrség azt is felajánlotta, kísérőautót biztosít a szavazócédulákat Bukarestbe szállító követségi autó mellé.
A 2000-es romániai parlamenti választásokon első ízben jutott a bukaresti törvényhozásba horvát képviselő. Milja Radannak annak ellenére sikerült elnyernie a képviselői tisztséget, hogy egy tehetős horvát vállalkozó, Ioan Birta ellenszervezetet hozott létre, melynek színeiben maga is megpályázta a tisztséget.

Forrás: Krónika, 1999. november 24.