Válaszok

1. Adekvát elméleti kereti sajnos nincs (bár a kérdés kimondatlanul is több ilyen keret létezésére utal). Éppen ez a probléma. Még mindig nem tettünk világos különbséget a két nemzetfogalom: az állampolgári nemzet és a kulturális nemzet között, nem tisztáztunk ezek kapcsolatát. Az érvényben lévő politikai elméletek jobbára a vagy-vagy alternatíváiban gondolkodnak. (Az állampolgári nemzet korszerű, a kulturális nemzet ásatag, meghaladott fogalom.) Az is-is csak a legutóbbi időkben kezdett körvonalazódni (lásd pl. Anthony D. Smith: Nationalism and Modernism bizonyos fejezeteit). Csak ebben a - kidolgozott elméletként még nem létező, de körvonalaiban már derengő - elméleti keretben oldható fel az az evidens, de senki által meg nem fogalmazott ellentmondás is, hogy miért nem kapnak magyar állampolgárságot (és mért nem kaphattak Magyar Igazolványt) a magyar állam egykori román, szerb, szlovák, ukrán stb. polgárai? Elvégre a jelenleg alkalmazott argumentáció szerint (mely az egykor létezett magyar állampolgárságra alapoz) ez őket is megilletné.

Ha különbséget teszünk a két nemzetfogalom között és a két "nemzetet" egyazon közösségi lét egymást szervesen kiegészítő oldalainak tekintjük, világossá válhat, hogy a kérdés két eltérő vonatkozásban kezelendő. Egyrészt a határon túl élő kisebbségi közösségeknek országaik politikai közösségébe (állampolgári nemzetébe) való integrációja, másrészt ugyanezen közösségeknek a magyar kulturális közösségbe (a kulturális nemzetbe) való integrációja gyanánt.

Az is tisztázandó, hogy a kulturális nemzet és a nyelvi közösség korántsem nem azonos. A jelenlegi keretben ezeket hajlamosak vagyunk folytonosan egybemosni. Az a kulturális közösség tekinthető kulturális nemzetnek, melyet autonóm, egységes kulturális hagyományok és ezekhez kapcsolódó intézményrendszer szervez meg. (Ezért létezhet kulturális vonatkozásban németországi, ausztriai és svájci német nemzet; angliai, amerikai, ausztrál angol nemzet; franciaországi, vallon, quebecki francia nemzet és így tovább. És ezért létezhettek és létezhetnek állam előtti nemzetek.) A modern államok kivétel nélkül mind intézményesen megszervezett kulturális közösségekre, un. nemzetekre épültek, olymódon, hogy az uralkodó (mert intézményesen szervezett) kulturális nemzet az egyéb (intézményesen nem vagy lazábban szervezett) kulturális közösségek politikai egyesítése nyomán az állam egészét asszimilálta, az állampolgárok összességét egyetlen kulturális nemzetté olvasztotta össze, majd a kulturális nemzetet állampolgári nemzetté keresztelte át. Magyarán a kulturális hovatartozás (a kulturális másság) kinyilvánítását betiltotta.

A magyarság esetében a történeti hagyományok a magyar államhoz kötődnek és a kisebbségi közösségeket megszervező kulturális intézmények máig szólóan a magyar állam egykori illetve mai intézményei, mert az utódállamok a magyar állam egykori intézményrendszerét szétverték, de autonóm kisebbségi intézményrendszer kialakítására nem teremtettek lehetőséget, sőt nacionalista, asszimilációs törekvéseikkel a közös történelmi hagyományok és történelmi tudat kialakulását-kialakítását is lehetetlenné tették. A határon túli közösségek tehát kulturális vonatkozásban ma is szinte teljesen a magyarországi intézményrendszerre szorulnak, ennyiben valóban a magyarországi kulturális nemzet részei.

Ha a kérdést nem ebben az aspektusban nézzük, nem adható válasz arra a kérdésre sem, hogy miért éppen a magyar államban élő magyarok azok, akik az egyetemes magyar kultúrát (a kulturális nemzetet) képviselik, miért nem, mondjuk, az erdélyiek, a felvidékiek vagy vajdaságiak (hiszen ezek együtt talán többet adtak a magyar kultúrának, mint a mai magyar államterület polgárai)?

Hogy ezeket a kérdéseket a magyar tudományosság föl sem vette (a kérdéseket megfogalmazó intézetek sem), az önmagában is sokat elmondhat a 89 utáni helyzetről.

2. Tudom, hogy ezek a kérdések már önmagukban alkalmasak arra, hogy minden komoly diskurzust zátonyra futtassanak. Mert vannak nehezen eldönthető helyzetek. Lásd a 19. század liberálisainak e kérdéskörben folytatott vitáit. Az esetek túlnyomó többségében azonban a helyzet teljes bizonyossággal eldönthető, határon túli magyar az, aki magyarnak vallja magát és akit az önmagukat magyarnak vallók magyarnak tekintenek. Az utóbbi szempont természetesen csak a kérdéses esetekben juthat szerephez. Akkor, ha az illető nem ismeri a magyar nyelvet vagy valamely korábban elfogadott személy kételyeket fogalmaz meg a nyilatkozatának jóhiszeműsége kapcsán. Ilyen esetekben a kérvényező öt (illetve több vagy kevesebb) - általa megválasztott és nem-kérdéses magyarságú - egyén nyilvános tanúsága által minden kételyt kizáróan igazolhatja magyarságát, amit az okmány kiállítója, vagy annak megbízottja bírál el. A visszaélések ily módon elvileg teljes bizonyossággal kizárhatóak.

3. Tudatosíthatja bennünk, hogy érdemes magyarnak megmaradni, mert van egy állam, mely - ha szülőhazánk nem hajlandó bennünket valóban egyenjogú magyar polgárként kezelni - továbbra is magyarként tart ránk igényt. Magyarán: a magyar identitás fenntartásába ölt nem jelentéktelen többlet-erőfeszítés (két kultúra és nyelv alapos elsajátítása), semmi körülmények között sem válhat értelmetlenné. Nyugodtan dolgozhatunk nemzetiségi létünk gazdasági, kulturális, politikai kereteinek kiépítésén, munkánk kedvezőtlen feltételek esetén sem mehet veszendőbe. És (miért ne vallanók be), ha az áttelepülés elől elhárulnak az akadályok a magyar baloldal egészében rákényszerül arra, hogy a nemzetközi nyilvánosságban és szomszédainál végre a jobboldallal összehangolt és határozott lépéseket tegyen a magyar kisebbségek helyzetének tartós és európai szellemű rendezése érdekében. Mert hogy csupán ebben az esetben fogunk szülőhazánkban tényleg megmaradni. Egyébként nem az asszimilációt, hanem a magyarországi politikai egyensúly is fenyegető) kivándorlást fogjuk választani. Ezt az egyensúlyt egyébként hosszabb távon a kettős állampolgárság nélküli kivándorlás is fenyegeti, amennyiben a határon túli magyarok - a jól érzékelhető kétértelműségek miatt - nem bíznak a magyar baloldalban.

Az állampolgárság - a kisebbségi kérdés rendezése esetén - nem alkalmas a kivándorlás felgyorsítására, vagy akár befolyásolására sem.

4. Ezek szilárd alapja lehet, amennyiben a kettős állampolgárság pusztán a magyar kulturális nemzethez való tartozás kifejezése és semmiféle politikai kapcsolatot nem jelent az anyaországgal. Segíti annak a kulturális önállóságnak a kialakulását (a saját - a közösség lélekszámából adódóan mindig csak töredékes - intézményrendszernek egy nagyobb egészbe való illeszkedését), mely a közösségépítés alapja lehet.

5. Az integráció egy egész sereg kérdést, köztük az állampolgárságét is megoldja. A kulturális nemzetek spontán módon megszerveződnek, anélkül, hogy a politikai közösségek önszerveződését kereszteznék.

6. Frusztráltan. Merthogy nem most és nem így kellett volna rá sor kerüljön.

7. A magyarországi magyarok Magyarországra telepítése nem old meg semmit. De a népességcsökkenést a Kárpát medencei magyarság önbizalmának javulása, a jövőbe vetett bizalom javíthatja. Természetesen nem radikálisan, hiszen a népességcsökkenés a civilizáltság velejárója, s mint ilyen világjelenség, de talán érzékelhetően.

8. Úgy vélem a magyar államnak is érdeke, hogy a kulturálisan közelebb álló bevándorlókat létesítse előnyben. Itt jegyzem, meg, hogy nekünk nem érdekünk, hogy a kisebbségiek kivándoroljanak. De az sem, hogy aki a kivándorlás mellett döntött, azt megalázó procedúrának vessék alá.

9. A szülőföldön való politikai, gazdasági és kulturális érvényesülés politikai, gazdasági és kulturális jellegű támogatásával egy következetes és az irredentizmus (pro és kontra) fantomjától végképp megszabadított kisebbségpolitikával.

10. A migráció egyértelmű nyertese mindig és minden szempontból Magyarország. A bevándorlók nem csak munkaerejüket viszik Magyarországra, de a munkaerő újratermelésével kapcsolatos összes korábbi beruházást is (ami horribilis összegekre rúg). Ezért a magyar kormánypártok népszavazási kampánya tudományos terminusokban nem is minősíthető. Ahogyan a munkaerő-piaci konkurencia elutasítása is különös mentalitásra vall, különösen a liberálisok részéről.

11. Elsősorban a kérdéskör elméleti tisztázására és a kisebbségi érdekeknek a nemzetközi, főként európai intézményekben való következetes képviseletére. A kérdéskör megnyugtató megoldása ugyanis kizárólag a kisebbségi önszerveződés a többségi államok politikai adminisztratív rendszerébe való autonóm integráció, magyarán az autonómiák rendszere.

12. A vita teljes egészében a magyar államon belüli dominanciáról szól. Kölcsönös kizárólagosságok küzdelmét láthatjuk. Ezért lehetetlen a megegyezés.

13. Csakis a közösségi és az individualista szempontok összhangjára alapozott liberális jövőképben, amennyiben ez az egyetlen ideológia, mely a konzervatív és a szocialista megközelítés előnyeit is integrálni képes. Ez a liberalizmus azonban - sajnos - nem a mai magyar liberalizmus.

14. Ebben nem vagyok tájékozott, de úgy tűnik, ha mi magunk nem kreálunk problémákat, nem lesznek ilyenek.

15. Úgy vélem az Igen szavazatok lesznek többségben. A helyzet pedig tovább fokozódik.

16. Mivel abból indultam ki, hogy az a nemzet, amelyhez mi határon túli magyarok tartozunk kifejezetten kulturális közösség, a politikai következmények kérdése föl sem merül. A jogiaké és gazdaságiaké is csak annyiban, amennyiben kulturális kapcsolódásúak.

17. Természetesen. E jogok korlátozása lehetetlen, mert nincs mit korlátozni. A magyar állampolgárság egyetlen jogi következménnyel jár: ha a kisebbségi polgár úgy érzi, hogy helyzete kilátástalan, megpróbálhat letelepedni Magyarországon és ez elé a szándék elé a magyar állam nem gördít akadályokat. Ezt a jogot csak azzal lehet „korlátozni”, hogy a kisebbségek számára végre emberhez méltó létfeltételeket teremtünk. A szülőföldjükön. És nem kizárólag, sőt még csak nem is elsősorban gazdaságilag. Persze úgy is, de ez már az adott országok gazdasági felemelkedésének - és az országokon belüli nemzeti pluralizmus, más szóval a nemzeti egyenjogúság érvényesülésének - kérdése.

18. Ha nem csinálunk magunk, nem lesznek reakciók. Ezek az államok ugyanis a maguk részéről már csaknem mind rendelkeznek a kettős állampolgárság intézményével. Ha szót emelnének az már egyértelmű diszkrimináció volna.

19. Bizonyos értelemben betetőzést jelent, hiszen már a Rendszerváltás Programjában is az állt, hogy "minden magát magyarnak valló személy - és az ő jogán családja - legyen jogosult magyar állampolgárságra."

Bíró Béla