| ANKÉT
VÁLASZOK
3. A határon túli magyarok milyen problémáira jelentett
megoldást a státustörvény és mire nem? A megoldatlanul
maradt kérdések közül, melyek kezelhetőek a "kettős
állampolgárság" eszközével?
Először is hadd szögezzem le, hogy a státustörvényt
egyáltalán nem tartom szerencsés megoldásnak a határon
túli magyarok problémáinak ’kezelésére’. Sőt, inkább
az ellenkezőjét állítanám: ez egy szerencsétlen és esetlen
megoldás. A státustörvény létrehozására befektetett
energiát, illetve az anyagi költségeket figyelembe véve,
melyek a magyarigazolvány adminisztrációs költségeivel
és az ez alapján meghatározott jogosultságokkal járnak,
azt mondom hogy mindezt (mármint az energiát és az anyagiakat)
lehetett volna sokkal, minőségileg másképpen csinálni
- különösen ha a kedvezményezettek érdekeit tartjuk
elsősorban szemünk előtt.
De nézzük, illetve próbáljuk meg mégis jóhiszeműen
szemlélni a dolgok állását. Mire megoldás a státustörvény?
A státustörvény elsősorban a magyarigazolvány létrehozásával
létesített egy szimbolikus, intézményesített kötődést
a határon túli magyarok és Magyarország, mint anyaország
között. Ilyen szempontból, ezt csak komoly fenntartásokkal
(azaz nem számolva a szimbolika más irányú, nem éppen
demokratikus értelmezésével, illetve ennek negatív következményeivel)
egy lépésnek tekinthetjük talán a kisebbségi magyar
kulturális, kollektív identitás megőrzése érdekében.
De vajon nem léteznek egyértelműbb, ésszerűbb és megkérdőjelezhetetlen
mechanizmusok a kollektív identitás megőrzésének érdekében?
A retorikai kérdésre természetesen igenlő a válasz.
Egy ilyen mechanizmus, elsősorban az anyaországi és
a kisebbségi magyar ún. ’magaskultúra’ támogatásában
rejlik. Ez alatt gondolok mind a fiatal kulturális elit
támogatására, mind az egyetemes és kortárs magyar magaskultúra
népszerűsítésében a kisebbségi magyar közösségen belül,
de a szélesebb többségi, román, szlovák, szerb, horvát,
ukrán közösségben is. Igenis gondolom, hogy a magyar
kultúra tud egyetemes értékeket felmutatni, illetve
generálni függetlenül a befogadó közönségtől. A gond
evvel a stratégiával csupán az, hogy politikai vállalkozóink
akár Magyarországon, akár pl. a Vajdaságban nem tudják
felmutatni ezeket oly könnyen, mint aktivitásuk gyümölcsét,
azaz ezek nem állíthatóak könnyen politikai háttérbe.
Továbbá összeegyeztethetetlen a parlagi nacionalizmussal.
És hát ezek után kinek az érdeke?
Most előttünk van a kettős állampolgárság kérdése.
Ne feledjük, hogy a státustörvény tulajdonképpen a Fidesz
által megpuhított változata a már a kilencvenes évek
végén felmerült külhoni államolgárság, vagy kettős állampolgárság
kérdésének. Őszintén szólva mindezek után, a státustörvény
nemzetközi fiaszkója után különösen, szóval nem tudom
komolyan venni a kettős állampolgárság kérdését: teljesen
nonszensznek tartom. Nem tudni mi is az a kettős állampolgárság
tulajdonképpen (leszámítva a tényt hogy hangzásából
ítélve jól cseng, meg a világ társadalomtudósai ismét
tódulhatnak Magyarországra újabb csodabogarat tanulmányozni).
Pontosabban, nem világos mit jelenthet majd a ’kettős
állampolgárság’ intézménye sem a magyarországi adófizetőnek,
sem a kisebbségben élő magyaroknak. Az sem világos,
hogyan kivitelezhető a kettős állampolgárság a nemzetközi
jogi követelményeket figyelembe véve. Azt hiszem, szükségtelen
minden ’mélyebb’ kontempláció erről a kérdésről. És
remélhetőleg negatív lesz a népszavazás eredménye, ha
már idáig jutott a dolog.
Létezik azonban egy nemzetközileg is elismert kisebbségi
jog az anyaországgal való kapcsolat ápolására mind egyéni
mind szervezeti szinten, elsősorban a kulturális identitás
fenntartása illetve erősítése érdekében. Ha ebből a
szempontból vizsgáljuk a dolgokat a kettős állampolgárság
megoldásnak tűnhet, hiszen lebontja a schengeni határt
és szabad kapcsolatápolást biztosít. Ahhoz hogy kisebb
tüzet gyújtsunk azonban nem kell erdőket kivágnunk:
mindez a nagykövetségek és a konzulátusok intenzívebb
munkájával, illetve minőségi innovációkkal megoldható.
Erre több példa is létezik, csak egy picit jobban szét
kell nézni.
4. Mennyiben összeegyeztethető a magyar állampolgárság
kiterjesztése a különböző magyar regionális kisebbségek
közösségépítő törekvéseivel (önálló oktatási, kulturális
intézményrendszer, kulturális, regionális autonómia)?
Összeegyeztethető vagy nem, ezt több aspektusból lehet
megközelíteni, kinek kinek saját ideológiai beállítottsága
szerint. Így tehát különböző válaszok fogalmazhatók
meg. Egy vezető VMSZ-es politikus (kettős állampolgárként
már ma is) például személyes példájából is bizonyíthatná
mennyire összeegyeztethető a ’dolog’. Más kérdés milyen
szájíz marad az emberben ennek tudtában.
Konzekvens liberális vagy republikánus alapállásból,
intézményesített (nem csak tolerált) kettős állampolgárság
lehetetlen. Nem lehetünk két politikai közösség tagjai
egyszerre, nem szolgálhatjuk a közösség érdekeit egyformán,
és nem részesülhetünk a közös jóból mindkét helyen arányosan.
Hadd szögezzem le, hogy a közösségépítő törekvéseknek
- különösen gondolok itt a szerintem is fontos kulturális
autonómia elérésére, illetve az önállóan működő intézményrendszerre
egy demokratikus államon belül, semmi közük sincs a
kettős állampolgársághoz. Összeegyeztethetőségről beszélni
ezek után esetleg retorikai gyakorlatként lehet csak.
6. Miként ítéli meg a népszavazási kezdeményezés
időzítését és a népszavazásra föltett kérdés megfogalmazását?
A népszavazásról csupán csak ennyit: Ez a nép akaratának
a csúfolása, mint már, azt hiszem mások is kifejtették.
Sőt, ebben az aktusban nem a nép akarata, úgyszólván
a pozitív, racionális, felsőbb énje jut majd kifejezésre,
hanem a rosszabbik, a veszélyes: elsősorban a félelmei
és homályos érzelmei. Ha az indítványt a magyar választópolgárok
elutasítják (vagy ignorálják), ez elsősorban a magyar
xenofóbia újabb bizonyítéka lesz. (Legalábbis egyes
negatív kampányokból ítélve.)
12. A "kettős állampolgárság" körülötti
vita mennyiben szól a határokon kívül élő magyarokról,
és mennyiben vált belpolitikai kérdéssé?
A "kettős állampolgárság" vitája nem igazi
vita. Ez elvi kérdés, melynek komolyságát a szavazatirányultságú
pártgépezetek nem foghatják fel. Másodsorban ez belpolitikai
mellébeszélések és félrebeszélések sorozata.
Hogy mennyiben szól mindez a határon túli magyarokról?
Annyiban, hogy rossz fényben közelíti meg őket, a ’szenvedő
szegény szerencsétleneket’.
13. A "magyar kérdés" nincs végiggondolva
- állítja Kis János a Túl a nemzetállamon című tanulmányában.
Milyen jövőképekben lehet gondolkodni?
A "magyar kérdés" valóban nincs végiggondolva.
A baj azonban az, hogy ignorált kisebbségben vannak
azok, akik igyekeznek komolyabb vitát kezdeményezni
a politikai illetve a kulturális - etnikai identitás
kérdéseiről.
Hogy hogyan gondolkodhatunk a "magyar kérdésről"?
Rengeteg konstruktív alternatíva létezik és itt nem
is próbálkozok ezek listázására. Kezdetnek, Habermas
tanulmánya a német kérdésről ebben irányadó lehet motívumként
a szélesebb magyar értelmiségi körök számára is, nem
csak a kimagasló kivételeknek.
A "magyar kérdés" témájának boncolgatása
természetesen igen magas morális alapelveket, sőt belső
felelőségérzetet igényel a vitában résztvevőktől saját
közösségük iránt. Röviden fogalmazzak talán úgy, hogy
véleményem szerint a magyarországi politikai közösségnek
még rengeteget kell tanulnia a demokratikus alapelvekről,
értékekről, elfogadható és a közösségi életet pozitívan
befolyásoló viselkedési formákról. Bár bizonyos pozitív
fejlődések valóban történtek az elmúlt másfél évtizedben,
a demokratikus alapelvek mégsem vertek megfelelő gyökeret
a magyar politikai életben. Elsősorban az értelmiségiek
felelőssége ennek a fejlődésnek a serkentése, ismétlem,
előre feltételezett morális alapállásból.
18. Véleménye szerint milyen reakciókat vált ki
a környező országok politikai elitjében a magyar állampolgárság
kedvezményes kiterjesztése?
A "kettős állampolgárság" bevezetése a környező
országok szélsőséges politikai elitjének ez valószínűleg
remek tápanyagnak szolgálhatna bizonyítékul az örökké
lappangó magyar nacionalizmusról, a megbízhatatlan kétszínű
magyarokról, azaz politikai tőkéjük csiholásában, szavazóbázisuk
megerősítésére (remélem eme, és az alábbiakban megfogalmazott
állításomnak tesztelésére nem kerül sor).
Szerbiában, a Vajdaságban a helyzet kifejezetten kritikus.
Itt, a demokratikus konszolidáció csúfjában, a szélsőséges
jobboldal már most is annyira erős, hogy közvetett úton
nagyban befolyásolja a politikai diskurzust. A kettős
állampolgársággal például újra felmerülhet a régi vita,
hogy a vajdasági magyaroknak elegendő-e egy szendvics
a magyar határig vagy szükséges, netán mégis kettőt
adni.
Romániában tudomásom szerint a román-magyar feszültségek
oldódtak és tovább oldódnak. A "kettős állampolgárság"
azonban ezt a folyamatot jelentősen befolyásolhatja,
pontosabban megállíthatja vagy akár meg is fordíthatja.
Szerencsére Szlovákiában a kettős állampolgárságnak
nincs komolyabb tétje. Azonban mi lesz a kárpátaljai
magyarokkal? Őket per definitionem mellőzni óhajtja
az intézmény?
19. Mennyiben jelent szakítást a magyar állampolgárság
kiterjesztése az eddigi magyar kisebbség-, illetve nemzetpolitika
eddigi gyakorlatával, alapelveivel kapcsolatosan, s
mennyiben tekinthető az 1989 óta kialakult gyakorlat
betetőzésének?
A magyar kormányok határon túli magyar kisebbségvédelmi
politikája az elmúlt tizenöt évben, ha jól értem a kérdést,
egyszóval ellentmondásos (normatív szemmel szemlélve).
Máig nem tisztázódott le konszenzusként a politikai
vezetőknél, mit jelent pontosan és meddig terjedhet
ki az az Alkotmányban megfogalmazott felelőségérzet
a határon túli magyarok iránt.
Magyarország az elmúlt tizenöt év alatt igénybe vette
szinte az összes határon túli kisebbségvédelmi jogi
mechanizmust- a kettős állampolgárság kivételével. Ebből
a szempontból, be kell ismerni, konzekvens politikát
folytat, vagy legalábbis jelenleg - latolgat.
Normatív szempontból szemlélve, a magyar határontúli
kisebbségpolitika egyes elemeit (a multilaterális indítványokat,
a bilaterális szerződéseket), a média (elsősorban a
Duna TV), a kisebbségi magyar (elsősorban középiskolai)
tanügy megsegítését, a kulturális támogatások egy részét
egyértelműen pozitívnak ítélem meg. Amikor Magyarország
már úgymond úton volt, hogy nemzetközileg is elismert
demokratikus, stabilizáló, demokratikus értékorientált
Schutzmacht legyen, jött a státustörvény előzményeivel
és utóhatásaival együtt és megfordította a folyamatot.
Egészen eddig, ahol ma tartunk, hogy a demokrácia elvi
kérdéseiről kell, úgymond véleményt mondanunk.
Meszmann T. Tibor |
