Válaszok

I. Elméleti keretek

1. A "kettős állampolgárság" kérdése több elméleti keretben megközelíthető. Az állampolgárság egy adott állam és adott egyén közötti jogviszonyt fejez ki. Magyarország és a határon túli magyarság közötti viszony mindezidáig rendezetlen. Ön milyen elméleti keretben elemezné a "kettős állampolgárság" körül kialakult vitát?

Válaszom nem annyira a vita lehetséges elméleti kereteire vonatkozik, mint azokra a keretekre, amelyekben az utóbbi hetekben zajló politikai vita értelmezhető. A kettős állampolgárságról való népszavazásra kérdésére két "nagy" diskurzus telepedett rá Magyarországon: az egyik egy szélsőjobboldalinak indult majd az egész jobboldal által átvett nacionalista diskurzus, amelyet ideologikus tartalmán túl a moralizálás, a historizmus, és az érzelmi túlfűtöttség jellemez. A másik egy az előző diskurzussal szemben megfogalmazódó, saját nyelvezetét és érveit sokáig kereső diskurzus, amely végül az emocionalitással a racionalitást, a józan ítélőképességet és a költségkalkulációkat állította szembe. Az eredetileg a felvilágosodás és az egyetemesség érveivel érkező diskurzusba azonban alattomos célzások keveredtek az országot veszélyeztető bevándorlókra, arra, hogy mennyien lesznek (nagyon sokan, a találgatások néhány tízezertől néhány százezerig terjednek), mennyibe fognak kerülni (elviselhetetlenül sokba különösen a rendszerváltás után elszegényedett rétegnek). Mindeközben azt sejtetik, hogy akik elözönlik az országot, nem fognak dolgozni - hiszen nem befizetői, hanem használói lesznek a szociális rendszernek - vagy ha netalán mégis, akkor csak alacsony képesítésű vagy szakképesítetlen munkát képesek végezni - hiszen maximum minimálbérrel lehet számolni az ő vonatkozásukban. (És különben mi jót lehetne feltételezni olyan emberekről, akik az első anyagi csábításnak engedve tömegesen hagyják el otthonukat?)

Sík Endre a Magyar Narancsban vele és Örkénnyel készült interjúban erre a jelenségre a jóléti sovinizmus fogalmat használja. Én szigorúbb volnék, megítélésem szerint a nacionalista diskurzussal szemben a kormánypártoknak, különösen a nagyobbik kormánypártnak sikerült egy idegengyűlölő, xenofób kampányt megfogalmaznia. Nem kellett sajnos ezt a diskurzust már kitalálni, csupán azt, hogy népszavazási "nem" népszerűsítését az utcai xenofób diskurzusok felkarolására lehet rábízni.

A xenofóbiát pedig nemcsak hogy összeférhetetlennek tartom mindenféle liberális vagy szociáldemokrata érveléssel, és ezeknek a kisebbségekhez, bevándorlókhoz való viszonyának európai tradicióival (gondoljunk bele, hogy mit szólna egy hasonló kampányhoz egy németországi török), de nagyon veszélyesnek is. Legalább annyira veszélyesnek mint a felelőtlen ígérgetések szóvirágos jobboldali diskurzusát. Legalább öt szempontból: (1) bántó, sőt sértő a határon túli magyarokra nézve, mert ellenséges érzületek tárgyává teszik őket (2) ugyanígy bántó a Magyarországon élő külföldiekre, bevándorlókra, menekültekre, stb. nézve - akik, mint ahogy Melegh Attila emlékeztet minket Népszabadság beli hozzászólásában, már itt vannak, nem lesznek vagy lehetnek, (3) bántó a környező országok többségeire (különösen a románokra) nézve is, mert megerősíti a velük szembeni sztereotip gondolkodást is (4) káros az eredeti kérdésfelvetésre nézve, amely az állam és a nemzet, az állampolgárság és a nemzettagság viszonyát lett volna hivatott (újra)tárgyalni, és (5) nem utolsó sorban káros a magyar demokráciára nézve, amelyben a szélsőségek nem tudnak leválni a mérsékelt politikai gondolkodásról és vitákról.

Vagyis abban a borzasztóan kellemetlen helyzetben látom magunkat, hogy ezen a népszavazáson nincsen jó lelkiismerettel felvállalható válasz, mert amíg az egyik alternatíva a szélsőjobboldali revizionizmussal kacsint össze, annak egy (többé-kevésbé) civilizált formáját képviseli, a másik egy korszerű, máshol honos politikai eszme népszerűsítésére a jóléti vagy középosztályi sovinizmust és az idegenellenesség populáris formáit találta meg, amelynek retorikájában a honos (magyar állampolgársággal rendelkező) csórót a határontúli (magyar állampolgárság után sóvárgó) csóróval állítják szemben.

2. Ki tekinthető határon túli magyarnak? Ki és milyen kritériumok alapján jogosult dönteni erről a kérdésről? Mennyire szabad, és hogyan lehet ezt jogszabályban szabályozni?

Sokan elmondták már énelőttem e kérdés vitájában - abban a komolyabb részében, amit már alig hallani a harsány szélsőségektől - hogy egyfelől nehéz, kockázatos, másfelől fölösleges - a 21. század elején az állampolgárság intézményét etnikai hovatartozáshoz kötni. Többek között azért, mert kinek volna joga eldönteni másról, hogy magyar-e vagy sem, hogy elég magyar-e ahhoz, hogy a magyar állampolgárság kegyében részesüljön. Számolni kell azzal, hogy a régióban, azokon a területeken amelyeken sokan csak "tiszta magyar" közösségeket látnak, egyre jelentősebb a vegyesség mértéke, számaránya. (Számos olyan példáról hallottunk, hogy erdélyi státusirodákba románul beszélő személyek mentek be, magukat magyarnak vallották, de az űrlapot csak egy hivatalnok segítségével tudták kitölteni. Intézményi ajánlásuk is volt. A példákban különböző megoldások vannak erre a helyzetre. Vannak olyanok, amelyekben a kérelmezőt szóban elutasították, és olyan is, amelyben az érintett hivatalnok megbotránkozása ellenére segített, továbbította a kérelmet.)

Vagyis arra a kérdésre, hogy a magyar állam etnikai alapon kiválaszthatja-e az újfajta állampolgárság alanyait, az a válaszom, hogy nem. Ha azt gondolja valaki, hogy Trianon miatt a magyar állam igazságtétellel tartozik azokkal szemben, akiket akkor akaratukon kívül megfosztottak a magyar állampolgárságuktól, rendben (vagy akár rendben is lehetne) de akkor ezt mindenkivel szemben gyakorolni kell, akit, illetve akiknek a felmenőit ez az igazságtalanság érte. Vagyis az elcsatolt területeken lakó minden valamikori magyar állampolgár leszármazottjának, - ha kéri - vissza kell adni a magyar állampolgárságot. Ezzel egy történeti restitúció történik ugyan - amivel nem feltétlenül értek egyet - de a magyar állam legalább nem etnikai alapon tesz különbséget azok között, akik jogosultak erre, és akik nem. Emellett szólna az az érv is, hogy nem, vagy kevésbé verne éket a környező országok multietnikus településeinek lakói közé, vagyis kevésbé válna az ottani társadalmi integráció akadályává. Kérdés azonban, hogy kell-e nekünk az a multietnikus ország, ami a magyar állampolgárság történelmi, de nem etnikai alapon való kiterjesztésével esetleg előállna. Nem volna a környező országokkal még nagyobb a konfliktus veszélye?

3. A határon túli magyarok milyen problémáira jelentett megoldást a státustörvény és mire nem? A megoldatlanul maradt kérdések közül, melyek kezelhetőek a "kettős állampolgárság" eszközével?

Empirikus társadalomkutatóként két dolgot tartok érdemesnek vizsgálni: egyfelől azt, hogyan valósul(t) meg a határontúli magyarok magyar állampolgárságáról szóló vita, milyen konkrét jelentésekkel ruházták fel az ügyet. Ezt igyekeztem felvázolni az első kérdésre adott válaszomban. Másfelől azt, hogy milyen problémák, kérdések hívták egyáltalán életre ezt a helyzetet, hogy miért volt erre a kérdéseltevésre egyáltalán szükség, milyen problémát kívántak a kezdeményezők, és híveik megoldani általa. Ennek megértése talán alternatív javaslatok megfogalmazását is könnyebben lehetővé teszi. A választ itt négy vázlatpontban foglalnám össze. Vegyük sorba, milyen okai lehetnek valakinek arra, hogy a környező országokban élő magyar identitású embereknek magyar állampolgárságot akarjon adni (úgy, hogy az illető nem költözik közben Magyarországra).

(1) etnikai konfliktusok veszélye, amelyek magyar érintettjeivel, áldozataival szemben felelősséggel tartozik a magyar állam - a magyar állampolgárság ebben az esettben egyfajta védettséget jelent a túlerőben, fölényben levő etnikai többséggel szemben
(2) az elcsatolt területekről Magyarországra való utazás, a kapcsolattartás, és ott egyenjogú emberként való létezés nehézségei - a magyar állampolgárság ebben az esetben az utazás szabadságát és a korlátlan és teljes jogú Magyarországon való tartózkodást tenné lehetővé
(3) a kisebbségben élők etnikai alapú nemzeti identitásának el nem ismeretsége - a magyar állampolgárság a Magyarországon élő és a határon túl élő magyarok azonos nemzethez való tartozásának közjogi elismerése és bizonyítéka volna
(4) az „egy ország egy nemzet” eszme kísértete, amit azóta, mióta meghiúsult, próbálják különböző módokon helyreállítani - erre való újabb kísérlet az állampolgárság kiterjesztése az elcsatolt területek magyar lakóira.

A státustörvény a fentieket lefordította a kedvezmények és támogatások nyelvére, kedvezményekben részesítve azokat, akik kapcsolatban vannak az anyaországgal, és támogatva azokat (és azok intézményeit) akik kisebbségben is a magyar identitást választják. Mindezt egy igazolványban materializálódó kapcsolaton keresztül, amely létrejön az egyes egyén, magát magyarnak valló nem magyar állampolgár és a magyar állam között. A státustörvény különösen az igazolvány által már feszegette a nemzetállam, a szuverenitás eszme stb. határait, de hosszú egyezkedések után sikerült egy olyan kompromisszumos megoldást találni, ami szerint az igazolvány valójában a kedvezményekre való jogosultság bizonyítéka és azon kívül egy szimbolikus aktus. Vagyis a négy fentebb felsorolt probléma közül a harmadikra adott egyfajta választ.

De térjünk vissza a megoldatlan problémákra.

(1) A konfliktusokkal való érvelés azért nem stimmel, mert - amiként számtalan az utóbbi tíz évben végzett kutatás mutatja - a környező országok magyarok által (is) lakott területein nincsen ilyen veszély. Ha meg van, akkor a menekültek azonnali befogadása és ügyük külpolitikai képviselete jelent igazi segítséget.

(2) Szabadkáról Szegedre vagy Beregszászból Debrecenbe utazni bonyolult volt eddig is, de Magyarország Európai Uniós csatlakozása után már sokkal bonyolultabb. Ez megnehezíti az ott élők életét, vagyis olyan probléma, ami sürgősen megoldásra vár. Kérdés, hogy a magyar útlevél vagy egy 10 éves vízum (esetleg egyéb határátlépésre jogosító okmány) volna a jobb és gyorsabb megoldás.

A környező országokból érkező magyarországi munkavállalók kérdése talán még nehezebb. A probléma azonban nem az, hogy mennyien lesznek még, hanem az, hogy akik már itt vannak, azok előtt a munkavállalás és tartózkodás hivatalos útját miként lehet megnyitni, hogy egyfelől őket megszabadítsuk a megalázó, kínos helyzetektől, másfelől, hogy az államnak munkájuk után adóforintjai, a szociális rendszernek jövedelme származzon. El kell dönteni, hogy ez egy állampolgárság-politikai vagy egy migrációs politikai kérdés. Én azt gondolom, hogy az utóbbi eredményesebb lehet ebben az ügyben.

(3) Eddig is sejteni lehetett, ami a mostani cirkusz hátterében kikristályosodni látszik: Magyarországon a kétféle, a politikai és az etnikai alapú nemzetkoncepció hívei nagyjából megoszlanak a baloldali és jobboldali elit között, amiként - Örkényék kutatása szerint - a társadalomban is nagyjából ez a helyzet. A határon túli magyar elit viszont szinte egyöntetűen egy etnikai kulturális értelemben egységet alkotó magyar nemzetet lát, vagy legalábbis ennek a szemléletnek van ott nyilvánossága és populáris támogatottsága. Az erdélyi magyar vezetők, amiként a magyar nemzetiségű román állampolgárok sem látnak ellentmondást aközött, hogy valaki romániai/ román állampolgár és ugyanakkor a magyar nemzethez tartozik. Gondoljunk a román államelnökségért kampányoló és ugyanakkor a MÁÉRT találkozóján a magyar állampolgárság kiterjesztésért síkra szálló Markó Bélára. Vagy arra az igen széles körben elterjedt diskurzusra, ami szerint az erdélyi magyarok magukat „magyarabbaknak”, autentikusabb magyaroknak látják, mint Magyarországon élőket. Ezt a politikai következményei tekintetében mindezidáig átgondolatlan érzelmi és kulturális kötöttséget, vonzalmat fordították le most e vita közepette a magyar állampolgárság akarására. A határontúli magyarok - legalábbis az a részük, akik egyáltalán foglalkoznak ezzel a kérdéssel - meglátásom szerint azt akarják, hogy magyarságuk el legyen ismerve Magyarországon. Kérdés, hogy ezt milyen módokon lehet megtenni, és milyen módon lehet kommunikálni. Az egyik eszköz, pont a magyar igazolvány volna, hiszen - ha nem tévedek - pont erre lett kitalálva. További, ennél nehezebb kérdés, hogy miként lehet őket bevonni, elhelyezni abban a vitában, ami Magyarországon a politikai nemzetfogalom és az etnikai alapú nemzetkoncepció megméretéséről szól.

(4) A nemzetállamokból álló világrend hozta létre az "egy ország-egy nemzet" ideálját, ami a nacionalizmusok logikájának alappillére lett. Minden igazi nemzet-féltő (nacionalista) szeretné egyben látni (egy országban látni), ami együvé tartozik (nemzete minden tagját). Ha ez valamilyen oknál fogva nem megy, akkor azt egyfelől nehezen viseli, másfelől kitalál, kísérletezik olyan módszerekkel, amivel az mégiscsak megvalósítható. A magyar nacionalizmusra az utóbbi 10-15 évben a határon túli szimbolikus térfoglalás volt leginkább jellemző (Arad, Csiksomlyó, "ezer éves határ"). A kettős állampolgárság a revízió egy újabb formája. A klasszikus, és leggyakoribb változat a területi revizionizmus. Ezt most senki sem mondja, a terület úgy tűnik, hogy tabu. Ez a formája a területeket nem, de az embereket revindikálja, méghozzá szelektív módon. Az egykori magyar állampolgárok gyermekei közül azokat, akik 80 év után is magyar identitásúak maradtak.

Trianon emlegetése, a revizió bármely formája olyan kérdés, amitől a magyarországi elit egyik része zsigerileg és azonnal elhatárolódik. Hasonlóképpen van ezzel - minden bizonnyal - az a német, francia, osztrák stb. közvélemény is, amelyik a maga Trianonjait már megharcolta, leküzdötte. Ezért is volna érdemes elgondolkodni azon, hogy nem lehet-e elismerést, szolidaritást stb. kivívni más módokon, mint úgy, hogy annak legitimitásáért újfent a múltba térünk vissza.

II. Demográfia és migráció

6. Miként ítéli meg a népszavazási kezdeményezés időzítését és a népszavazásra föltett kérdés megfogalmazását?

Én nagyon nem szeretem ezt a helyzetet, rosszkor, rosszul feltett kérdésekkel szembesít. De a legeslegrosszabb az, hogy a nyilvánosságban nem a téma igazi kérdéseinek vitája történik meg, hanem átgondolatlan diskurzust használó belpolitikai szócsata. A népszavazás a romániai választások miatt is nagyon rosszul volt időzítve.

7. A demográfiai adatok tanúsága szerint Magyarország és a magyar kisebbségi közösségek népessége folyamatosan csökken. Erre a kérdésre a magyar államnak és a magyar kisebbségek politikai reprezentációjának valamilyen megoldást kell találnia. Lehet-e a határon túli magyarok Magyarországra telepedésével ezt a kérdést úgy kezelni, hogy a Kárpát-medencei magyar anyanyelvű népesség csökkenése megálljon vagy legalábbis lassuljon?

Nem. Ez egy megállíthatatlan folyamat. Minden európai nemzet lélekszáma csökken, a kisebbségben levőké valószínűleg még inkább. Ezért, ha az cél, hogy a világon, vagy a Kárpát-medencében élő magyarok száma kisebb mértékben csökkenjen, akkor a nemzetállam minden bizonnyal nagyobb védettséget jelent. Vagyis meg kell nyitni a határokat az etnikai bevándorlás előtt, sőt kezdeményezni kell azt. De én egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez fontosabb cél, mint az emberek életminősége.

8. Hogyan ítéli meg Magyarország jelenlegi migrációs politikáját? Milyen alapelveket kell figyelembe venni a magyar kormánynak az aktív migrációs politika kialakításakor?

Magyarországnak nincsen átgondolt migrációs politikája. Valamilyen - általam nem ismert oknál fogva - a migráció és migrációpolitika hazai szakembereit mintha távol tartanák a politikai tervezéstől. Közismert okoknál fogva Magyarországnak tb-befizető, aktiv korú, lehetőség szerint jól képzett bevándorlókra volna szüksége. Ezeknek egyrésze fekete munkavállaóként már itt is van az országban. Jórészük a környező országból származó magyarul beszélő, a nemzet iránt lojális ember, akiket nem volna nehéz integrálni. Ehhez képest velük az idegenrendészet packázik, a fejük fölött pedig arról beszélnek, hogy inkább őseink Kárpát-medencei földjét kellene őrizniük.

9. A magyar kormány hogyan egyeztetheti össze a klasszikus kisebbségvédelmi politikát az egyéni életpályák mobilitási-migrációs igényeivel?

Nagyon-nagyon nehezen. De a feladat nehézsége nem szabad, hogy azt jelentse, hogy inkább bele se fogjanak. Szerintem azt az üzenetet kell elég árnyaltan megfogalmazni és képviselni, hogy kollektív szinten a megmaradást támogatják, azt, hogy ha valaki magyarként nő fel a környező országok valamelyikében, a lehető legteljesebb életet legyen lehetősége élni. Egyéni szinten azonban a magyar állam legyen befogadó a magyar identitású bevándorlókkal, ideiglenes munkavállalókkal szemben.

10. Lehet-e, kell-e mérlegelni, "mennyibe kerülnek" Magyarországnak a határon túli magyarok? Milyen gazdasági következményei lehetnek az etnikai jellegű migrációnak?

Természetesen lehet. De nem számolni az aktív korúak befizetésével, vagyis közvetve azzal, hogy tehetséges, vállalkozó kedvű és jól képzett emberek (is) érkeznének a környező országokból, több mint hiba, szándékos ferdítés, ami megteremti a xenofóbia tárgyát, a gyűlölni való idegent.

11. Az eddigi támogatáspolitika és a kedvezmények nyújtása mellett milyen új eszközökre lenne még szükség?

Nem a támogatások újabb formái, hanem az eddigiek kezelésének átláthatóvá tétele és következetessége jelentene némi előrelépést, illetve egy újfajta, a "szülőföld-megmaradás-helytállás" retorikától különböző beszédmód.

III. Politikai stratégiák és jogi megoldások

Nem vagyok jogász. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezeket a kérdéseket szakemberek dolgozzák ki és vitassák meg.

15. Kérjük fejtse ki véleményét a népszavazás várható eredményéről. Elemezze az alternatívák következményeit.

Az eddigi vita már megmutatta, hogy a parlament aktuális összetétele mellett nem elképzelhető - elegendő "igen" válasz esetén sem - hogy a határon túli magyarok magyar állampolgárságot kapjanak. A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy nem lesz elég "igen" szavazat ahhoz, hogy az országgyűlés kénytelen legyen a kérdésről törvényt hozni. Ezzel a dolog, mivel bonyolult és nem sürgető, le fog kerülni a napirendről. Ha elegendő "igen" szavazat volna, annak az volna a haszna, hogy a társadalmi vita a kérdésről tovább tartana, és reményeim szerint nagyobb elmélyüléshez vezetne.

Feischmidt Margit