Bakk Miklós válaszai

Tisztelt szerkesztők! Elfoglaltságaim miatt késve és hiányosan tudtam csak a kérdésekre válaszolni. Néhány kérdés, úgy éreztem, rendkívül bő kifejtést igényelt volna - ezek megválaszolásába bele sem kezdtem, kihagytam őket.

I. Elméleti keretek

1. A "kettős állampolgárság" kérdése több elméleti keretben megközelíthető. Az állampolgárság egy adott állam és adott egyén közötti jogviszonyt fejez ki. Magyarország és a határon túli magyarság közötti viszony mindezidáig rendezetlen. Ön milyen elméleti keretben elemezné a "kettős állampolgárság" körül kialakult vitát?

Ha tisztán elméleti kérdésnek tekintjük a "kettős állampolgárság" kérdését, akkor jónéhány diszciplína kínálhat értelmezési keretet. Lehet a nemzetközi jog vagy a nemzetközi kapcsolatok elmélete felől vizsgálni. Ha a kétoldalú kapcsolatok alakulását vizsgáljuk - hosszútávú folyamatként -, azaz valamiféle "longue durée"-t próbálunk az állampolgárság intézményében megpillantani, akkor a kérdés az államelméletek, vagy a politikai szociológia számára is releváns. Én mindazonáltal két fontos területet említenék inkább, amelyek izgalmas kiindulópontokat jelenthetnek a mostani magyar "kettős állampolgárság"-problematika értelmezéséhez. Az egyik a nacionalizmuskutatás, a másik a "modernitáselméletek" területe. S minthogy a kettő összefügg, itt csupán egy-két olyan nézőpontra utalnék, amely produktívnak bizonyulhat a vita heveny politikai szakaszát követő elmélkedésekhez. Az egyik a határokon túlnyúló "transzszuverenitás" megteremtésére irányuló nemzetépítés kérdése (Csergő Zsuzsa és James M. Goldgeier), amely alkalmas lehet az etnikai határok folyamatos termelésére vonatkozó elméletek (Barth) továbbépítésére. Úgy vélem ugyanis, hogy a modern nemzetépítés egy többes határépítés, olyan határoké, amelyek nem esnek egybe, a köztük levő különbség folyamatos belső feszültségeknek is forrása, azonban csak ezek a "nem egyértelmű" határok segítik hatékonyan a "nemzeti helykeresést" a "globális korban". A másik: a modernitás kérdése. Nem tudok arról - például -, hogy kellően kiaknáztuk-e Schöpflin Györgynek ama meglátását, miszerint a státustörvény tulajdonképpen egy új magyar modernitásmodell keresésére utal, amely a felválthatja mind a dualizmus korában megalapozott, mind pedig a posztkádári korban legitimálódott (kisállami) magyar modernitás-modelleket. Ha ugyanis a nemzet a modernitás formája - azaz: annyi modernitás van, ahány nemzet (Liah Greenfeld) - akkor lehetetlen nem arra gondolni, hogy a kettős állampolgárság nagy nemzeti vitája mögött egy új Magyarország kitalálása is folyik.

2. Ki tekinthető határon túli magyarnak? Ki és milyen kritériumok alapján jogosult dönteni erről a kérdésről? Mennyire szabad, és hogyan lehet ezt jogszabályban szabályozni?

Erre a válasz, elvi szinten, könnyen megadható: magyar az, aki annak vallja magát (szabadon). Ha viszont ehhez a hovatartozáshoz materiális természetű jogosultságokat kapcsolunk - kiegyensúlyozandó a nemzetállamok által a többség számára "naturális" módon létező előnyöket -, akkor materiális természetű kritériumokat is meg kell szabni. Jóllehet, ez az elv is legitim immár (létező gyakorlatok vannak, amelyek feltörték a liberális minimum normatív magvának burkát, s befészkelték oda magukat), bevezetésük - egy adott helyzetben - meglehetősen problematikussá tud válni, mivel status quo-kat borít fel a stabilitáselvű Európában. Ilyenkor az egyébként elfogadott gyakorlatok elvi alapját más elvekkel (például: diszkriminációmentesség) kérdőjelezik meg.

A határon túli magyarok kettős állampolgársága esetében azonban viszonylag könnyű ezt a kérdést szabályozni, hiszen a materiális (azaz "objektíve" mérhető, ellenőrízhető) ismérvek között lehetséges kettő, amelyet világszerte létező állampolgárság-adományozási gyakorlat legitimál: a) az igénylő vagy felmenői valamikoron magyar állampolgárok voltak (itt, persze, meghatározandó, hogy a leszármazás hányadfokú lehet); b) ismerje a magyar nyelvet. E kettő kombinációjával felépíthető a "magyarság" olyan kritériuma, amely nagyjából lefedi a határon túli magyar etnikai tömböket, és "etnicizáló" szemléletnek én csupán azt tekinteném, amely túlmegy ezen. Adott - sajátos - esetben azonban még ilyen "etnicizáló" kritériumok is indokoltak lehetnek (lásd például a kazahsztáni, nyelvültől és neveiktől megfosztott németeket).

3. A határon túli magyarok milyen problémáira jelentett megoldást a státustörvény és mire nem? A megoldatlanul maradt kérdések közül, melyek kezelhetőek a "kettős állampolgárság" eszközével?

Sem a kisebbségpolitikai alapon végzett intézményfejlesztés, sem a határon túlról érkező támogatások rendszere önmagában nem tudta orvosolni azt a helyzetet, melynek folytán a magyar kultúra Erdélyben folyamatosan teret és presztízst vesztett a román állam kis életvilágokat is elérő, kulturális hegemóniáját az emberi intimitás határáig terjesztő hatalmával szemben. E hegemónia ellensúlyozása a nagy kérdés, és mindaddig, míg az ellensúlyok rendszere nem teremtődik meg a román közjog garanciái mellett, szükség van arra, hogy a magyar nyelv és kultúra presztízstöbbletét a magyar állam a nyelv és kultúra használóinak közvetlenül, egyéni jogosultságok alapján biztosított kedvezményekkel növelje, mintegy részeltetvén őket - még ha nagyon kis mértékben (szinte jelképesen) is - azokból a modernizációs elônyökből, amelyeket e nyelv és kultúra ismerete Magyarország civilizációs és integrációs (helyzeti) előnye mellett biztosít.

Ez volt tehát a probléma, amelyre a státustörvény megoldást javasolt. Emellett a törvény, legalábbis eredeti koncepciója szerint, egy modernizációs kapocs szerepét is betölthette volna. Általa ugyanis nemcsak presztízsjavak lettek volna beszerezhetők, nemcsak minták honosodhattak volna meg, hanem - szerencsés esetben - egy "tranzakciós nyitottság" is létrejöhetett volna. Vagyis: a státustörvény eszerint eszköz lehetett volna azoknak a "modernizációs pufferzónáknak" a létrehozásában, amelyekkel a majdani EU-tag Magyarország a környező térségek (a Kárpát-medence jó része) fejlődését a magáéhoz igazíthatta volna. Ez azonban nem valósult meg, mivel a státustörvény kezdeti ambiciózus koncepciója elbukott.

A kettős állampolgárság elvben továbbviheti e programot, de ugyanakkor tartalmazza azt a pótlólagos lehetőséget is, hogy a felszámolja az előbb említett modernizációs minta etnikai-nyelvi-kulturális bázisát. (Az említett transzferek természetesen nem „etnikai” keretek közt működnek és maradnak, itt a magyarsághoz való kötődés csupán a közvetítés kitüntetett helyét és érdekét fejezi ki.) Ez akkor következik be, ha a kettős állampolgárság elsődlegesen a Magyarországra való bevándorlás lehetőségévé és eszközévé válik. Hogy ez bekövetkezik-e, az szinte teljesen független attól, hogy most milyen intenciók és érvek alapján kerül sor - ha sor kerül - a törvénymódosításra.

4. Mennyiben összeegyeztethető a magyar állampolgárság kiterjesztése a különböző magyar regionális kisebbségek közösségépítő törekvéseivel (önálló oktatási, kulturális intézményrendszer, kulturális, regionális autonómia)?

Az állampolgárság a klasszikus felfogás szerint státus (jogok összessége) egy politikai közösségen belül és lojalitás ehhez a közösséghez. E tekintetben - elvi szinten - ellentmondás van a kettős állampolgárság (mely a magyar - magyarországi - politikai közösségbe emeli az erdélyi magyarokat) és a kulturális, regionális stb. autonómiák között, amelyek viszont Románia politikai közösségébe emelik be (sajátos közjogi intézményrendszeren keresztül) a magyarokat mind a politikai (közösségi) szabadságuk kiteljesítésével, mind pedig az állam iránti lojalitásuk megteremtésével. Az autonómia intézményrendszere ugyanis a magyar közösséget külön politikai közösségként kapcsolja a román államhoz, így a helyi magyar politikai közösség iránti lojalitás egyben a román állam iránti lojalitás egyik formája.

A gyakorlatban azonban ez az elvi szembenállás elhalványul, ugyanis a kettős állampolgárság némiképp abban a többes kötődésű Európában intézményesül, amely egyébként a politikai közösségek többszintű szervezésével (a többirányú lojalitás kialakításával) van elfoglalva. Ebben a helyzetben a kettős állampolgárságot inkább taktikai hátránynak tartom az autonómiáért vívott politikai harcban: ugyanis a román állam elutasítóbbá válhat e törekvésekkel szemben. Egyébként pedig: az autonómiát sokkal fontosabbnak tartom, mint a kettős állampolgárságot.

II. Demográfia és migráció

6. Miként ítéli meg a népszavazási kezdeményezés időzítését és a népszavazásra föltett kérdés megfogalmazását?

Nem hiszem, hogy a kezdeményezés időzítése rossz lenne. Pontosabban: olyan természetű és horderejű kérdésről van szó, amelynek időzítését mindig kifogásolná valamelyik, a vitában érintett fél. Az viszont nem véletlen - persze, ha nem annyira aktuálpolitikai, mint inkább történelmi nézőpontból vizsgáljuk az eseményeket -, hogy éppen most merült fel ez. Magyarországnak az EU kapujában új identitáskonstrukciókra van szüksége, önmaga új elgondolására, és a mostani vitában tulajdonképpen ennek szükséglete jelenik meg. (Az már külön kérdés, hogy miért nem tud ezzel a problémával a magyar politikai elit megbírkózni, és tehetségéből csupán annyira futja, hogy a kérdést folyamatosan újrakontextualizálja a belpolitikai viták igényei szerint.) Ugyanakkor sürgetővé vált annak eldöntése is, hogy a magyarországi demográfiai trendek alapján milyen "szerepet" kaphat a határon túli magyarság e belső magyar probléma megoldásában. Vagyis: megszünteti-e Magyarország azokat a trianoni maradékvilágokat, amelyek a határon túli magyarok révén léteznek a számára.

7. A demográfiai adatok tanúsága szerint Magyarország és a magyar kisebbségi közösségek népessége folyamatosan csökken. Erre a kérdésre a magyar államnak és a magyar kisebbségek politikai reprezentációjának valamilyen megoldást kell találnia. Lehet-e a határon túli magyarok Magyarországra telepedésével ezt a kérdést úgy kezelni, hogy a Kárpát-medencei magyar anyanyelvű népesség csökkenése megálljon vagy legalábbis lassuljon?

Talán lehetséges, de úgy látom, nem ebbe az irányba mutatnak a folyamatok.

9. A magyar kormány hogyan egyeztetheti össze a klasszikus kisebbségvédelmi politikát az egyéni életpályák mobilitási-migrációs igényeivel?

Ha ezen a közösségként való megmaradás és az egyéni életpályák szabadsága közötti ellentmondást értjük, akkor a válasz rövid: nem volt és nincs erre kormányzati koncepció.

10. Lehet-e, kell-e mérlegelni, "mennyibe kerülnek" Magyarországnak a határon túli magyarok? Milyen gazdasági következményei lehetnek az etnikai jellegű migrációnak?

Mérlegelni lehet ugyan, hogy "mennyibe kerülnek" és "mennyit hoznak" a határon túli magyarok, a probléma viszont abból adódik, hogy e két dolog mérlegelése teljesen különböző ismérvek szerint történik. Míg az előbbi, a "mennyibe kerülnek" teljesen egy költségvetési keretbe helyezhető, tehát kincstári módszertannal el is végezhető, az utóbbi, a "mennyit hoznak" inkább a nehezebben kvantifikálható előnyök felleltározását és számszerűsítését jelenti. A kettő emiatt nehezen vethető össze. Azaz, talán összevethető, de az összevetés a szemléleti kiindulópontok szerint nagyon eltérő eredményeket hoz. Ezt egyébként az elmúlt hetekben meg is tapasztaltuk.

A gazdasági következményekről a költségvetési szemlélet miatt általában negatív képet festettek, de az utóbbi időben megjelent néhány, nemzetközi példákra alapozó elemzés, amely gazdasági szempontból pozitív fejleménynek tekintené a határon túli magyarok migrációját, áttelepedését Magyarországra. Úgy vélem, ez a megközelítés a megalapozottabb.

III. Politikai stratégiák és jogi megoldások

12. A "kettős állampolgárság" körülötti vita mennyiben szól a határokon kívül élő magyarokról, és mennyiben vált belpolitikai kérdéssé?

Ma már elsődlegesen belpolitikai kérdés ez, s hogy ez miért alakult így, azt részben kifejtettem az 1. és a 6. kérdésre adott válaszomban. Magyarország új helyét keresi az EU által átalakított térségben, új "behelyezése" van folyamatban, s erről a politikai elit csak így tud vitatkozni.

13. A "magyar kérdés" nincs végiggondolva - állítja Kis János a Túl a nemzetállamon című tanulmányában. Milyen jövőképekben lehet gondolkodni?

A jövőkép, amelyet hasznosnak tekintettem végiggondolni két-három évvel ezelőtt egy olyan Magyarország távlatát tartalmazta, amely egyfajta "kulturális föderációban" működik a környező országokban létrejövő regionális (területi) és kulturális autonómiákkal. Ennek lehetett volna kulturális nemzetet erősítő "kötőszövete" a státustörvény, míg a közjogilag létező régiók és autonómiák politikailag (közösségekként) a szomszédos államba integrálták volna az ottani magyar nemzetrészeket. A kulturális föderáción belül pedig olyasvalami alakult volna ki, ami a svájci franciák és németek számára létező valóság: miközben a francia és német kultúra részeivé váltak (azaz: kultúrájuk a nagy francia és német kulturális nyilvánosság részeként működik), ők szilárd támaszai a svájci politikai közösségnek. Ma már kevesebb esélyt adok ennek az ideálnak.

14. Milyen nemzetközi visszhanggal, dokumentumokkal (pl. az 1997-es ET állampolgársági egyezmény) kell számolni a magyar állampolgárság kiterjesztésekor? Mennyire relevánsak ezek a jelenlegi "kettős állampolgárságról" szóló vitában?

Az Európai Állampolgársági Egyezmény elég világosan megfogalmazza, hogy az állampolgárság az illető állam szuverén döntési körébe tartozik, csupán az európai szokásjogot illik betartani. Ezért nem gondolom, hogy a státustörvény idején megtapasztalt európai értetlenkedés fogadná az esetleges magyar törvénymódosítást.

15. Kérjük fejtse ki véleményét a népszavazás várható eredményéről. Elemezze az alternatívák következményeit.

Viszonylag alacsony részvétel mellett elképzelhetőnek tartom az "igen" szavazatok többségét.

17. Ön szerint lehetséges-e a magyar állampolgárságnak a lakóhely szerinti korlátozott megadása például politikai jogok nélkül? Lehetséges-e illetve milyen módon lehet a kettős állampolgárok jogait korlátozni? Egy speciális külhoni jogállás létrehozása elképzelhető-e a státustörvény módosításával a "kettős állampolgárság" megadása nélkül?

A politikai jogokat, úgy vélem, nem korlátozzák, csupán gyakorlásukat kötik feltételekhez. A szavazati jog állandó lakóhelyhez kötött gyakorlása lehetséges, erre vannak példák. Speciális külhoni jogállás viszont, úgy vélem, nem hozható létre állampolgárság nélkül, amennyiben ez külföldi elismertségre is igényt tart. Enélkül a státustörvény valamiféle továbbfejlesztéséről lehet beszélni.

18. Véleménye szerint milyen reakciókat vált ki a környező országok politikai elitjében a magyar állampolgárság kedvezményes kitejesztése?

Tiltakozásokra, hevenynek tűnő reakciókra sor kerülhet, ez azonban nem a törvénymódosítás ellen szól majd, inkább instrumentalizált felhasználása lesz egy új politikai kontextusnak.

Bakk Miklós