Válaszok az

"Ankét a magyar állampolgárságnak a külhoni magyarokra való kedvezményes kiterjesztéséről"
kérdéseire

2.

Mindazok, akik magukat magyarnak vallják, és magyarságukat adott esetben nyilvánosan is kinyilvánítják, határon túli magyaroknak tekinthetők. Ha ezen vallomásból társadalmi-politikai elvárások fakadnak, akkor az illető személyeken kívül az elvárások címzettjei is jogosultak erről a kérdésről dönteni. Utóbbi esetben nem elegendő a szubjektív vallomást alapul venni. Megfontolandó, hogy az objektív kritériumok tekintetében mi vehető át a német gyakorlatból, amelyben a német állampolgárság odaítélése az 1970-es évektől pld. a kelet-európai "népi német" bevándorlók esetében bizonyos mértékig a - tanúkkal bizonyítandó - német etnikai származás/öntudat függvénye. A jogi szabályozás elképzelhető egy másik objektív kritérium: a nyelvtudás esetében, amennyiben pld. a magyarul nem vagy csak gyatrán tudó, de önmagukat esetleg mégis magyarnak valló és maguknak magyar állampolgárságot kérő személyeket kötelezni kellene arra, hogy bizonyos határidőn belül megfelelő szinten elsajátítsák a magyar nyelvet. Ez persze anyagi és szervezési kérdés is.

3.

A magyar státustörvény talán erősíti a határon feletti nemzeti összetartozás tudatát a magyar kisebbségekben. Azonban aligha kínál választ arra a kérdésre, hogy a területileg-államjogilag széttöredezett magyar nemzeten belül miként táplálható-erősíthető folyamatosan a részek szolidaritása a részek egyesülése nélkül. Vélhetően a "kettős állampolgárság" sem lesz alkalmas annak tudatosítására, hogy a magyar nemzet belső integrációjának akkor is harmonikusnak kell lennie, ha bizonyos fokig és szüntelenül diszharmonikus, minthogy nem élhet a nemzeti önrendelkezés teljes jogával. Vagyis mivel nem törekedhet arra, amely Németországban 1990-ben az "egység a szabadságban" jegyében megvalósult.

Egy másik összefüggésben viszont némi előrelépéssel kecsegtet a "kettős állampolgárság", amennyiben a december 5-i népszavazási kérdést helyes úgy értelmezni, hogy a "kettős állampolgárság" a magyar státustörvénnyel ellentétben a nyugati magyarokra is vonatkozhat majd.

4.

Ha a budapesti Országgyűlés megalkotja, akkor a magyar állampolgárság kiterjesztésének a törvénye centripetális erőket fog mozgosítani a kárpát-medencei magyarságon belül. Ezáltal félő, hogy gyengíteni fogja a magyar regionális kisebbségek közösségépítő törekvéseit, amelyeknek - a 3. kérdésnél jelzett okokból - a magyar nemzeten belül bizonyos értelemben centrifugális irányúaknak kell lenniük.

5.

Az európai integrációban meg kell győzni a nemzetközi politika irányítóit arról, hogy a belső magyar diszharmónia annál könnyebben fogadtatható el az érintettekkel, minél nagyobb öntörvényűséggel létezhetnek és fejlődhetnek a magyar kisebbségek az illető országok területén. Az EU-nak ehhez az eddigieknél határozottabban kellene ösztönöznie a legalsó szintek önszerveződését: azt, hogy a kontinentális államszövetség és az egyes nemzetállamok mellett az államokon belüli régiók is mérvadó alkotóelemei legyenek az akkor majd hármas osztatú nemzetközi rendszernek.

7.

Nem látok okot arra, hogy a határon túli magyarok Magyarországra való telepedésétől olyan hatásokat várjak, amelyek megállíthatják vagy lelassíthatják a Kárpát-medencei magyar anyanyelvű népesség csökkenését. Ezzel legfeljebb a magyar állam területén belül számolhatunk. De ott sem biztos, hogy az áttelepülésekkel megszűnnek a magyar népességcsökkenés szerkezeti okai.

9.

A szabadságelvű politika jegyében senki sem kötelezhet magyar kisebbségi egyéneket arra, hogy bízzanak a kisebbségvédelem sikereiben, tehát hogy ne akarjanak Magyarországra áttelepülve "többségivé" válni. Emiatt a "helybenmaradást" ajánló magyar kormányoknak számolniuk kell a mobilitási-migrációs opciókkal, amelyeket annál hatékonyabban védhetnek ki, minél határozottabban képviselik nemzetközi és szomszédsági szinten a magyar kisebbségek védelmét.

10.

Ahol jogot adnak, ott a megadott jog alapján pénzt vagy pénzben kifejezhető juttatásokat szoktak kérni. Ezért mérlegelni kell, hogy "mennyibe kerülnek" a kettős állampolgársággal ellátott, illetve azzal Magyarországra áttelepülő magyarok. Helytelen azonban ebből a mérlegelésből kifelejteni azt a kérdést, hogy milyen anyagi hasznot nyújthatnak az esetleg áttelepülő magyarok Magyarországnak?

11.

A magyar támogatás- ill. kedvezménypolitika keretében elsősorban két "új" dologra lenne szükség: a) több pénzre, és b) a pénzelosztó, ill. pénzkérelmező helyszínek pártpolitikai és személyes érdekektől való mentesítésére. Az egyik gazdasági, a másik szakmai kérdés.

12.

A "kettős állampolgárság" ügye többpárti konszenszus hiányában legalább annyira szól a magyarországi belpolitikáról, mint a határon túli magyarokról.

13.

Az 5. kérdésnél jelzett jövőképet ajánlom felvetésre-továbbgondolásra: az EU államszövetségének, az egyes nemzetállamok és a régiók pillérén nyugvó, tehát a háromszintű európai integráció vízióját.

19.

A magyar állampolgárság esetleges kiterjesztése valószínűleg tovább erősíti a központi magyar nemzet tudatát a többközpontú magyar nemzettudattal szemben. Az államnemzeti tudat és a regionális nemzettudat konfliktusa hagyományos eleme a 20. századi magyar politika- és eszmetörténetnek. A mostani népszavazás új színt visz az 1989-ig visszakövethető kezelésébe azáltal, hogy a tulajdonképpeni kérdésen túl a - nemzetpolitikai és kormányzati szinten továbbra is irányadónak tálalt - „szülöföldön való maradás“ elvének tartalmi ellentétéről is megszavaztatja a magyar állampolgárokat. Ez a metakérdés egy részleges koncepcionális önrevíziót sejtet. Akkor is, ha a népszavazás elbukik.

München, 2004. november 20.

Dr. K. Lengyel Zsolt
történész, politológus, szerkesztő, a Müncheni Magyar Intézet igazgatója